Önismereti foglalkozás Hölgyeknek!

Ne felejtsük el, hogy olyan társat vonzunk be, aki éppen mindenkori fejlődési szintünknek felel meg. Ismernünk kell önmagunkat, tudnunk kell milyen szinten állunk, miért éppen olyan jön, amilyen. Vagy miért nem jön. Talán nem vagyunk rá készen, hogy beengedjünk bárkit is az életünkbe.
És ha már ott van. Fogadjuk el őt olyannak, amilyen. Értékeljük, amit adni tud. Ne akarjuk megváltoztatni, ne akarjuk túlzott elvárások elé állítani. Ismerjük meg őt, a gyökereit, fogadjuk el, hogy ő így működik. Mindenki egy adott térképpel jön erre a világra, saját feladataival, saját vállalásaival, saját gyökereivel, sejtemlékezetével.
Ne vetítsük ki rá saját elfojtott érzelmeinket, saját frusztráltságunkat, nem tehet arról, hogy velünk mi történt aznap, vagy gyerekkorunkban, vagy előző életünkben…
Társunk azért van ott jelen, mert mutat nekünk valamit, tanítást, tapasztalatot hordoz jelenléte az életünkben.
Élvezzük minden percét, szeressük teljes szívből, és ha úgy adódik, hogy lejár az egymásnak szánt idő, engedjük el békében, szeretettel.
Boldogságunk soha ne egy másik embertől függjön, legyünk boldogok önmagunkban. – Anouk C.W.


Egy különleges órára invitállak.

Az önismereti-foglalkozásban jobban megismerheted önmagad – és könnyedebben dolgozhatsz a blokkjaidon. A sikeres “önmunka” a társra találásban, bevonzásban is segíthet és a már működő párkapcsolatodat is egy magasabb minőségi szintre emelheted.
Jelentkezhetsz Te is az órás foglalkozásra –  várom az ezoterikus Hölgyeket angyalos stúdiómba!
Grátisz: oldás, blokkoldás, személyre szabott ezoterikus tanácsadás.
  Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-studio-10/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

Útmutató a szeretet installálásához

Halló, Ügyfélszolgálat?
Igen, üdvözlöm, miben segíthetek?
Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretet programot. Letöltöttem az ingyenes verziót, de nem akar futni.
Végigvezetne kérem a folyamaton?
Rendben. Készen áll az indulásra?
Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem készen állok.


Mit kell először tennem?
Első lépésként nyissa meg a Szívét. Egy piros szív alakú ikon.
Megtalálta a Szívét?
Igen, megvan.
Most kattintson az ikonra.
Megtörtént, de azt írja ki, hogy jelenleg más programok is futnak.
Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak?
Milyen más programok futnak?
Lássuk csak, van múltbéli megbántódás, alacsony önértékelés, harag és neheztelés.
Ezek futnak éppen.
Nem gond, a szeretet fokozatosan törölni fogja a múltbéli megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az alacsony önértékelést a saját moduljával, amit egészséges önértékelésnek hívnak.
Viszont a haragot és a neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia.
Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását.
Ki tudja kapcsolni ezeket?
Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket.
Meg tudja mondani?
Örömmel.
Menjen a startmenübe és indítsa el a megbocsátást.
Ezt addig kell ismételnie, amíg a harag és a neheztelés teljesen ki nem törlődnek.
Rendben, kész!
A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális? Igen, de ne feledje önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez.
Hoppá …máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: “Hiba!
A program nem fut külső egységeken.”
Most mit tegyek?
Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Saját Szíven való futásra lett tervezve, és az ön Szívén eddig még nem futott.
Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát is kell szeretnie, mielőtt másokat szerethetne.
Tehát most mit tegyek akkor?
Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra:
Megbocsátok magamnak 2.0
Felfedezem az értékeimet 1.5,
Rendben, kész.
Most másolja őket az “Én Szívem” könyvtárba.
A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást.
Ezután még törölnie kell az aggodalmaskodás és a kisebbrendűségi zavar programokat az összes könyvtárból és a végén ki kell ürítenie a kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen és soha ne jöhessen újra elő.
Megcsináltam!
Nahát!
A Szívem új fájlokkal telik meg!
Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke az Elégedettség meg az Öröm elkezdte bemásolni magát és felülír minden fájlt a Szívemben.
Viszont az egész rendszer melegedni kezdett.
Ez normális?
Ne aggódjon! A rendszer melegedése normális, javítja a Szív működését.
Egyébként jó érzés nem?
De, csak szokatlan.
Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut.
Még egy dolog mielőtt letennénk.
A Szeretet egy Ingyenes Program.
Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és ossza meg mindenkivel, akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat.
Így végül teljessé lesz a szeretet programja és tartalmazni fogja az összes alprogramokat is: a könyörületes szívet, a jóságot, az alázatot, a szelídséget és a türelmet. ~ Forrás Internet

Alternatív gyógyászat

Auraszennyeződések.

A szerelmi kapcsolatok okán nemcsak a lelkek kapcsolódnak össze, hanem az aurák is. Az intim együttlétek alatt összeolvadnak az energiák. Azok, akik egyszerre több emberrel is tartanak fenn szexuális kapcsolatot mindenféle energetikával szennyeződhetnek. Felveszik más emberek aura szennyeződéseit.

Az együttlétek alatt annak az embernek az energiáját is magadba szívod, akivel a társad korábban együtt volt. Így bensőséges viszonyba keveredhetsz olyan energiákkal, amiket talán leginkább el szeretnél kerülni.
A negatív gondolatformák, pl. az irigység és a harag mind hozzáragadhat az auránkhoz, és balszerencsét hozhat rád. Többek között baleseteket, betegségeket, heves vitákat, kisebbségi érzést, pech sorozatot okozhatnak. Ha olyannal vagy, akin rontás van, az rajtad is tapadhat. Gondold csak el, ha ilyen energiákkal keveredsz valójában ebben merítkezel.
Az aura megtisztítása nélkülözhetetlen a spirituális higiéniához. Nagyon fontos, hogy tisztítsd ki minden nap az aurádat, hiszen a szennyezett aura alacsony energiaszintet eredményez. Ezzel lehet, hogy épen azok számára leszel kellemetlen, akikkel pont kapcsolatba szeretnél lépni.


A te választásod hogyan élsz. Ha magasabb rezgésszinten szeretnél élni, válassz olyan társakat és elfoglaltságokat, akikkel, és amivel emelheted a rezgésszinted.
Az alacsony rezgésszinten hasonló energetikával rendelkezőket tudsz szinte csak bevonzani, és ezzel egyre lejjebb épülhet az energetikai rendszered is.
Szeretettel várom energiagyógyászként az ezoterikus Hölgyeket  csakra-aura tisztító harmonizálásra, vibrációs rezgésszint emelésre. Ha úgy érezd, hogy az csakra-aura meditációiddal nem sok sikert értél el,  keress meg, egyeztess velem az órás programra.  Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-studio-10/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Ásványvilág

A legerősebb mesterkő

A citrin hagyományosan a bőség és az önmegvalósítás, a köldökcsakra energetizálásának kedvelt ásványa. Serkenti az emésztést, a lépet és a hasnyálmirigyet. Megszünteti a vesék és az epe fertőzéseit, gyógyítja a szemproblémákat, serkenti a vér áramlását, méregteleníti a vért, aktiválja a csecsemő- és egyensúlyba hozza a pajzsmirigyet. Melegítő hatása van és erősíti az idegeket.

A citrin az egyik legjobb kristály a napfonat csakra aktiválására. Ha gyászt, érzelmi fájdalmat élsz át, vagy szomorú vagy, ez a kő a legjobb megoldás számodra. Helyezz elé egy citrint a szívcsakrád fölé. Minden negatív energiát és érzelmet teljesen felszív és átalakít. Használat után tisztítsd meg  hideg folyóvízzel, majd töltsd fel hold- és napfénnyel, hogy újra aktív legyen. Bármikor használhatod angyal energiáját – a citrin Gábriel arkangyal köve.

Ez a csodakő támogatja a méregtelenítést és az anyagcsere optimális működését is. Javítja a tetterőt és a koncentrációt is, tisztítja az aurát.
Támogató hatása által a pénz áramlását gátló problémáinktól is könnyebben megszabadulhatunk. Meditációhoz alkalmazható marokkőként is, ekkor segítheti álmaink megvalósítását. A misztikus  ásvány hatása által rugalmasabban tudunk döntéseket hozni. Segít legyőzni a fóbiákat és a félelmeket.


Mesés, aktív energiája van – van egy az angyal oltáromon is, de  – karkötőként is – szeretem és kedvelem. Szeretettel ajánlom a Hölgyeknek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-studio-10/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Jupiter-Uránusz együtt rezgésben

Az együttállás: április 20-tól egészen június 1-ig szerencsés időszakot jelöl.

A Jupiter, a bőség,  növekedés, optimizmus és nagy szerencse bolygója. Az Uránusz a megújító, forradalmasító, szabad gondolkodású, reformer.
A Jupiter őrzője Zadkiel arkangyal, az Uránusz őrzője Uriel arkangyal, kérhetsz tőlük szellemszintű támogatást.


A Bika jegyében, a Halak-Mars erejében most szembe nézhetsz az életeddel: Meditálj rá, hol, miben lenne érdemes életedet átalakítanod. Az együttállás időszakban nagy megtisztulást, radikális megújulást, felszabadulást, váratlan növekedést, szerencsés fordulatokat tapasztalhatunk.
Ne állj ellen a változásnak, az áldásos megújulásnak: Engedd el a régi mintát, az elavult nézeteidet. Reformáld meg a gondolkodásodat a merkúri erőtérben: ideje változtatnod az értékrendeden. Csakis olyan dologba fogj bele, olyan döntést hozz, amit pontosan végig tudsz vinni – meggondolatlanságba ne keveredj. Vigyázz, a kecsegtetéssel – légy figyelmes az illuzórikus csapdákra.
A Rák, a Skorpió, a Halak, a Bika és a Bak napjegyűek nagy szerencsére számíthatnak – vegyétek észre a jó lehetőségeket.
Nagy lendületet ad majd Mindenkinek a  skorpiós áprilisi telihold 24-én, majd az  az újra aktívba váltó Merkúr a Kos jegyében április 25-től.  Kezdj el egy szerencsésebb, sikeresebb életet – Aki mer, az nyer!


Nagy döntések, sorsfordulati lépések előtt javallott belenézni a jövődbe: Tarot-elemzéssel  (számmisztika-asztrológia) várom a Hölgyeket a héten is nagy szeretettel. Grátisz: energetikai blokkoldás, vibrációs-rezgésszint emelés, angyalozás. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-studio-10/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Szentelj figyelmet a jó dolgoknak!


“Nem az a fontos, hogy a negatív dolgokról ne is végy tudomást, hanem hogy sokkal több figyelmet szentelj a jó dolgoknak!
Minél többször, és minél hosszabb ideig! Nem változhat az életed, ha csak a kellemetlenségekre fókuszálsz, és még fűnek fának panaszkodsz is róla, aki csak hajlandó meghallgatni, mert ezzel állandósítod az állapotod. Muszáj kicsit jobb érzéseket adó dolgokat csinálnod, és arra fordítanod a figyelmed az életedben, melyek örömet adnak.
Csakis így indulhat el a pozitív változás. Ahogyan begyakoroltad az évek alatt a negatív dolgokra való figyelést, most itt az ideje, hogy a pozitív, örömteli dolgokra figyelj többet, azokról beszélj, legyenek ezek bármily kicsik is.
Kerüld el azokat a kifejezéseket mint “ez nekem nem megy” “lehetetlen” “nem bírom már” “elegem van” “úgysem sikerülhet”. Úgy általában ne panaszkodj, ne beszélj negatívan, ne nézz vagy hallgass téged lehúzó dolgokat és kerüld a negatív rezgésű embereket, amennyire ez csak lehetséges. Ugyanolyan érzelmekkel és gondolatokkal, amikkel eddig éltél, sajnos ugyanolyan életet fogsz továbbra is élni,
Nagyon fontos, hogy mindent megtegyél azért, hogy ha csak egy picit is, de jobban érezd magad (ének, mosoly, nevetés, tánc, séta, valamilyen hobbi amit szeretsz csinálni, zenehallgatás, egy jó könyv olvasása, stb). Tehát, amikor épp rossz gondolatok járnak a fejedben, vagy szomorú vagy, elkeseredett, akkor kell, hogy mindenképp tégy valamit a hangulatod-érzelmeid változtatása érdekében, és nem később! Amikor beteg vagy, fájdalmaid vannak, természetes hogy nem tudod figyelmen kívül hagyni, az lehetetlen lenne.
De azt meg tudod tenni, hogy olyankor elképzelsz egy számodra kellemes, szép jelenetet, vagy visszaidézel egy szép emléket, vagy vidám dolgot nézel, bármit, amit csak abban a helyzetben meg tudsz tenni azért, hogy ha csak egy kis időre is, de fellélegezhessenek a sejtjeid, a tested, a betegség és tünetek hatása alól, és elindulhasson a javulás…először csak tünetileg és csak kis mértékben, de ahogy egyre többször gyakorlod, azon kapod magad, hogy már nem is jön elő a tünet.” – Lynn Grabhorn

 

Az Ezotéria Angyalai áldjanak meg benneteket!

A Segítőkész Szent Szellemvilág segítsége ragyogjon át életeden!

A világot, ami téged körülvesz, a döntéseiddel teremtetted meg. Minden szituációban, minden pillanatban döntéseket hozol, és ezzel formálod magad és a környezeted. Ne a körülményeket hibáztasd, ha valami balul sült el. Minden, ami történik velünk nem a véletlen műve.


Gondold végig, mi vezetett idáig, és mi volt az a pont, melyik volt az a döntés, ami letérített a helyes útról.  Ha tiszta a kapcsolatot benső lényeddel, isteni önvalóddal hittel és bizalommal, vagy az Univerzumhoz.
Ha félelem, bizonytalanság, szorongás, stressz van benned, azzal negatív elementált teremthetsz. A fekete energiával rezgő félelem entitáns megzavarhatja a józan ítélőképességedet, zavaros elmével nem tudsz hiteles lépéseket tenni, biztos döntéseket hozni. Ilyenkor kérhetsz tisztítás, és a  feladat megoldásaidhoz is  magas rezgésű pozitív energiát szellemi segítőidtől.
Fontos döntések előtt mindig békével csendesedj le.  Felsőbbrendű Éneden keresztül az égiek megmutatják a helyes utat. Az Univerzum mindig jelzi merre kell menned. Amikor jó irányba indulsz el és jót  cselekszel – egy spirituálisan magasabb rezgésszintet érhetsz el.


Ha elakadnál sorsdolgaidban bátran keres meg: ezoterikus személyre szóló tanácsadás, meditációk, tisztítások, rezgésszint emelés, spirituális terápiák, tértisztítás, angyalozás. Órás, másfél és két órás foglalkozásokkal várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket angyalos stúdiómba. De vállalok előre egyeztetett videóhívásos foglalkozást is – érdeklődj a részletekről nálam. Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-studio-10/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Csodás emelő energiákban!

H  e  t  i     t  a  r  o  t
Április 15-től április 21-ig

Karma oldásra, tanulásra, önfejlesztésre, nagyobb önismeretre inspiráló hetünk lesz a Jupiter-Uránusz friss energiákban. A jelenlevő Plútó nagyban segíti a pozitív átalakítást. A hétfői Rák-holdban a legokosabb választás, a mély lelki beszélgetésre való hangolódás – most pozitív energiákban rendezheted a rendezetlen családi ügyeidet.


“A tarot bölcsessége élni tanít!” – Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’.

A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
Lélekemelő lehet a mindenféle családi program – hasznos a testedzés. Nem ajánlatos műteni a gerincet, az ereket és a szívet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Táplálkozzatok rendszeresen – a gyomrot épp akkora, mint az öklöd, jobb, ha tudod ezt. A kozmetikusodat és a masszőrödet is felkeresheted, hajmosásra és hajvágásra is remek időben lehetsz – bátran szépíthezhetsz. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyeknek pozitív fordulatot hozhat a hét eleje – hacsak nincsenek büntiben. (A Hold az Oroszlán jegyében jár, április 18-én, csütörtökön 16:10-kor lép át a Szűz föld jegyébe.)
A Hold XVII. – Nagy lélekdöntések.
Karmaoldásra, lélektisztulásra remek napok jönnek a hét közepében jelenlevő Vénusz-Merkúr-Plútóban. Tisztázásra, jóvátételre, angyalvarázslatra a legjobb időben lehetsz. Sorsfordító cselekvő lépéseket tehetsz, vedd át a sorsirányítást a motiváló rezgésekben. Karmaoldó és Új életet teremtő meditációval várom a továbblépésre vágyó Hölgyeket szeretettel!

A hét közepe föld elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltés lehet az olvasás – hasznos a takarítás. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket. A felszívódó tápanyag az ásványi anyagok, sók lesznek. Fogyasszatok ásványi anyagokban gazdag friss, zöld salátákat, akár estebédre, vagy nasira is jó ötlet. Bőrápolásra, regeneráló-erősítő masszázsra, hajmosásra, hajvágásra kitűnő energiák lesznek. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek kedvező lesz a hét közepének energetikai tere – teremtsétek meg a jó lehetőségeket.  (A Hold a Szűz jegyében jár, április 21-én, vasárnap 5:08-kor lép át a Mérleg levegő jegyébe.)
A Diadalszekér VII. – Úton a cél felé!
Remek lélekre hangoló energiákkal haladhatsz a szeretet terében a harmonikus vénuszi rezgésekben. Megértő figyelemmel sorstervező időben vagy – a merkúri áldásos megoldást segítő energiákban. Rájössz, megérted az életcélod – most emelkedhetsz egy szebb jövő felé. Energetikai szív- és tudat tisztító rezgésekkel várom azokat a Hölgyeket, akik blokkolva érzik magukat.


A hét vége levegő elem minőségben lesz.
Szerencsés lehet az ügyintézés – hasznos a tereptisztítás. Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Remek rostban gazdag vitaminforrás a mértékkel elfogyasztott gyümölcs – édesség helyett egészséges megoldás. Regeneráló masszázsra, kozmetikára-bőrápolásra, hajmosásra, hajfestésre kedvező lesz az időtér. Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas és a Vízöntő napjegyekre napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre! (A Hold a Kos jegyében jár, április 23-án, kedden 17:19-kor lép át a Skorpió vizes jegyébe.)
A Pápa V. – Sorsuraló lépésekben.
Nagy jövőteremtő cselekvő lépéseket tehetsz a plútói erőtérben. Meditációidban fordulhatsz a Felsőbb Világokhoz – hasznos égi sugallatokat kaphatsz az életszépítő projektedhez. Indulj el az álmaid felé – tégy a céljaid megvalósításáért. Jövőbenéző éves tarot-elemzéssel várom a Hölgyeket – ha elakadásaid lennének, keress meg, kérj időpontot,egyeztess velem.

Az Univerzum pozitív erővel támogat, rajtad múlik mit tehet meg általad. Veled együtt teremtődnek a dolgok, a Te döntéseid hozzák a holnapot: minden lépés sorslépés, miden döntés sorsdöntés. Kapcsolódj eredendő, bölcs teremtő erődhöz – a szeretet veled született fényéhez. A “Sorsangyalok” segítenek a kezdő lépésben, imagináld őket angyalszertartásban.

Személyesen tudlak fogadni az örsi stúdiómba, de kereshetsz kamerás messengeren is – előre egyeztetett videóhívással, érdeklődj a részletekről a face cseten. Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is.
Figyelem, a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Minden sorselemzéshez – tarot vetéshez energetikai tisztítás, energetikai szint emelés jár ajándékba, kérni sem kell: Grátisz!
Rezgésszint emelésre is jelentkezhetsz:
http://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

Ha angyalmágiát szeretnél tanulni, gyere hozzám angyalozni: http://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/

A Tértisztítás most is erősen javallott – ‘tibeti fehér mágiás’ megoldással – angyalozással is! – segíthetek, ha megkeresel. Egyeztethetsz velem időpontot:
http://asajah.hu/tertisztitas-asajah/

Ha fekete, rontó energiákat érzel érdemes rontásvizsgálatot kérned.
http://asajah.hu/rontaslevetel/

Oldás, blokkoldásra is jelentkezhetsz: ha gátat, blokkot érzékelsz.
http://asajah.hu/oldasok-blokkoldasok-lelki-wellness/

Huszonöt éve foglalkozom spirituális ezotériával – Jöhetsz hozzám inga tanfolyamra is – ha szeretnéd megtanulni az ősi tudományt, és atlantiszi tarot tanfolyamra is, megismerheted e csodás kártya misztikus üzeneteit.
Atlantiszi tarot tanfolyam egyéni foglalkozásban is, választott időben:
http://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

Szerelmi jóslásra, kapcsolati tanácsadásra is várlak szeretettel:
http://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/

Önismereti foglalkozással is fordulhatsz hozzám:
http://asajah.hu/onismereti-tanacsadas/

Jó hír, hogy hétvégén: szombaton és vasárnap is vállalok foglalkozást!

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – hálás vagyok és köszönöm, ha olvasod.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-studio-10/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Pozitív életmód

A gyógyvizek gyógyhatásai

A gyógyvizek olyan természeti forrásokból vagy kutakból származó vizek, amelyek jótékony hatással lehetnek az emberi szervezetre, ha megfelelő mennyiségben és módon fogyasztják. Ezek a vizek gyakran gazdagok ásványi anyagokban és ásványi sókban, amelyek egészségügyi előnyökkel járhatnak.A forrásvizek az ásványi anyagok, például kalcium, magnézium, nátrium vagy kén, magas tartalmával hozzájárulhatnak a csontok és az izmok egészségéhez.

• Budapesti termálfürdők, mint a Gellért, Lukács, Rudas, Rác, Széchenyi fürdők és Bükfürdő, meszes-földes ásványvizekkel rendelkeznek, amelyek hatékonyak csontritkulás, várandósság és szoptatás alatt kialakult mészhiány, valamint asztma és allergia kezelésére.
• Az alkalikus gyógyvizek, mint például a Bükkszéki Salvus-víz, Balf, Parád és Csevice forrásai, alkalmasak krónikus gyomorhurut, gyomorégés, savtúltengés, köszvény és krónikus hörghurut kezelésére.
• Szulfátos (keserűsós, glaubersós) ásványvizek, például a Ferenc József, a Mira és a Hunyadi János, hasznosak székrekedés, enyhe bélhurut és epepangás esetén.
• Vasas vizek, mint a Parád gyógyvize, Clarissa-forrás és mohai Stefánia-forrás, segíthetnek vashiányos vérszegénység esetén.
• Kénes vizek, például a Parád, Csevice, Balf, Harkány és Hévíz vizei, hasznosak ízületi kopás és gyengült légzés esetén.
• Jódos-brómos vizek, mint a Sóshartyáni és a Jódaqua, alkalmazhatók golyva, érelmeszesedés és csökkent pajzsmirigyműködés kezelésére.
• Radontartalmú (radioaktív) vizek, mint a Rudas, a Gellért és Hévíz vizei, alkalmasak többek között magas vérnyomás, érszűkület, cukorbetegség és köszvény kezelésére. forrás: zöldújság

Spirituális tanácsadás