A gondolat ereje

Öngyógyítás

Az öngyógyításnak két lépcsőfoka van. Az első, az izmok ellazítása. A második, hogy elindítsunk egy programot a tudatalattiban, amely beindítja az öngyógyítást.
Az öngyógyítás folyamán a szervezet a saját képességeit használja fel, a gyógyításhoz. Ehhez meg kell ismernünk önmagunkat és meg kell értenünk, hogy mi vagyunk a felelősek az egészségünkért. Így minden szervet kezelni tudunk, csak úgy mint az érzékszerveket, mint a látás, a hallás stb.


Gyakorlat a kezeléshez
A földre tégy le egy puha takarót és feküdj a hátadra. A karjaidat tedd a tested mellé, a tenyereid nézzenek kifelé, az ujjaidat enyhén behajlíthatod. A lábak és a lábfej kifelé mutasson, a fejed fordítsd valamelyik irányba. A szádat nyisd résnyire és a nyelvedet nyomd a felső fogsorodhoz. A szemeidet csukd be. Ne gondolj semmire, lélegezz lassan és egyenletesen. Kb. 2 – 5 perc alatt elkezdesz relaxálni.
A sejteknek olyan mentális képességeik vannak, mint a gyerekeknek. Ahogyan egy gyereket is lehet nevelni, úgy a beteg sejteket is. Próbáld meg vizualizálni a beteg szervet és kezdj el beszélni hozzá, mondj neki valamit. Adj neki kedves, gyengéd, de határozott utasításokat, mintha egy gyerek lenne. Minden szervnek meg van a saját személyisége. A gyomor és a máj makacsabbak, ezért határozottan utasítsd őket.
A szív megértőbb, meghallgatja a kéréseket, a kedves parancsokat. Amikor relaxálsz képzeld el, hogy látod a szíved belülről és látsz benne egy kicsi lángot – a szeretet forrását és az energiáét. Képzeld el, hogy ez a láng megnő és betölti a szívedet és szétszóródik az egész testedben.
Próbáld meg elképzelni, ahogyan megtisztítja a teljes tested, eltávolítja a betegségeket és egészséget hoz helyettük. Mondd magadban: Minden lélegzet közelebb visz a teljes megtisztuláshoz. A testemben lévő fény gyógyító energia.

Tedd a jobb kezed a tested azon részére, ahol tudod, hogy gyulladás, vagy más egészségügyi probléma van. Vizualizáld, hogy a kezedből az energia áramlik az adott részre és elolvasztja a gyulladást, a betegséget, ahogyan a napsugár a havat.
Csak egy könnyed példa, de mindenki rendelkezik képzelőerővel és kialakíthatja a saját gyógyító vizualizációját. Relaxálj és indítsd be a tudatalattid öngyógyító képességét.

Amikor úgy érzed, hogy van egy kis időd, alkalmazhatod ezt a módszert, de a legjobb, ha egyedül vagy a helyiségben. Aki szereti a zenét, bekapcsolhat egy kellemes dalt is közben.
Ha egyedül nem megy – bátran keress meg – gyógyulást segítő energia átadásával várom a tisztulni-gyógyulni vágyó, spirituális Hölgyeket. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu