Advent negyedik hetében

Advent negyedik hete – A Bölcsesség erénye

“Különösen fontos, hogy a szellemi tanítvány elérjen egy bizonyos meghatározott lelkiállapotot, mire felébred benne „újszülött” Énjének tudata. Mert az ember Énjén keresztül lesz érzései, képzetei, ösztönei, kívánságai és szenvedélyei vezetője. Az észleleteket és képzeteket nem lehet a lélekbe önmaguknak átengedni. A józan meg-gondoltságnak kell őket szabályoznia, és az Én az, aki a gondolkodás törvényeit alkalmazza és általuk rendben tartja a képzetvilágot és a gondolati életet. Ugyanez a helyzet kívánságainkkal, ösztöneinkkel, hajlamainkkal és szenvedélyeinkkel is. Az etikai alapelvek válnak ezen lelkierők vezetőivé.” – Rudolf Steiner

Advent negyedik hetének ereje a Beavatás – a Belső magány, a szellemi misztériumok templomában. A téli napfordulót közvetlenül megelőző időben az ember a szellemi világ küszöbéhez érkezik. Lehetősége nyílik új szellemi bölcsességek felvételére. Ezt próbálják az ellenerők meggátolni.
Ádvent negyedik, utolsó hetében a kísértő erők az ember máig kifejlődött tagjai közül a legmagasabbrendűt és egyben legbelsőbb tagját, Énjét környékezik meg.A kísértés a tudatlanság. Ha sikeresen átmész az adventi három próbán, a negyedik héten megnyílik számodra a lehetőség, hogy kapcsolatba kerüljön a magasabb világokkal. Ez a kapcsolódás lelked legmélyében kötött angyali vezeték, amely talán a legcsodálatosabb energiaszál, ami létezik. Advent negyedik hetében tehát a legfontosabb a szellemi bölcsesség megszerzése és megtartása!


A negyedik vasárnap angyala: Zadkiel Arkangyal. Az utolsó vasárnap egy püspöklila Angyal lépi át az égi és földi dimenzió kapuit, a Béke dalát énekli. Ő a Kozmikus Szeretet, a megbocsátás, a kegyelem és a tolerancia arkangyal. Zadkiel Arkangyal energiája segít a megbocsátásban, a nagylelkűség elérésében, abban, hogy önzetlen légy, elfogadó és toleráns. A könyörületesség angyala, lebontja a szorongást és a félelmeket. Friss, tiszta energiákat ad.


Ha hallgatsz a belső hangodra és bölcsességedre (ld. első erény), képes vagy őszintén önmagadat adni (második erény) elfogadva minden részedet, megnyilvánulásodat és hajlandó vagy megbízni belső erődben (harmadik erény), önmagadban, akkor képessé válsz a belső harmóniapontodat megtartani, az arany középúton járni (negyedik erény). Aki pedig meg tudja tartani a középpontját minden vihar közepette abban képes a szeretet igaz fénye felragyogni!
Mennyei energiákban leszünk – meggyújthatjuk december 22-én az adventi koszorúnkon immár a negyedik gyertyánkat – Áldott szép ünnepünk legyen!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta