Aggódom kicsit…

Egy sorselemzésre jöttek hozzám – a régi ügyfelem meg a párja.
A férfi elköszönt, a hölgy maradt – másfél órásra szánta. De kicsivel több is lett – de jobb is lett, mint amire számított a szöszke.
Minden a helyére került, a karriere, a munka, mikor mit lehetne, és hogyan…meg a költözés, a kedvező lehetőség… Az energetikai tisztítás során igen furcsa dolgokat vettem észre a szívcsakrán… meg is említettem neki.

Ja, hát nincs baj, nem félek, hogy bármi gond is lenne a kapcsolatommal, igaz kicsit aggódom miatt… – motyogja.
Na, ez az… az aggódás is félelem… – próbálom elmagyarázni. Á, dehogy…csak hogy mi lesz…de semmi több… – tereli-kavarja.
Pontosan, ahogy mondod ez okozza a blokkot – úgyhogy mese nincs, ezt ki kell tisztítani, és oldani a blokkokat, de gyorsan! – közlöm nyomatékosan.
Ahogy mondom, már csinálom is – ideje sincs arra, hogy lemondja.
Jajj, de jó, hogy megcsináltuk, mintha kicseréltek volna, nem is gondoltam volna  – mondja csillogó szemmel, mosolyogva.
A félelem is elmúlt, a blokk is megszűnt – a házasság is jobb lesz, egyetértésben, összefogva kerül majd sor az új sorskörre, amit közösen fognak átélni, megélni – látom, hogy minden rendben lesz közöttük. Örül a lelkem, ha két ember újra egymásra talál – az égiek segítségével, áldásban.
Nagyon jó, hogy jöttem hozzád – most érzem csak mennyire más lett a kedvem, a hangulatom. Most már jobban átlátom a dolgaimat, és világosan látom a terveimet. hálás vagyok neked, hogy felnyitottad a szemem. – ölel meg búcsúzóul.
Én köszönöm, ha segíthettem – a mosolyod a legnagyobb ajándék! – köszönök el.
Szeretettel várlak, ha úgy érzed, hogy a kapcsolatod, a házasságod válságba került – de nem érted, s nem tudod hogyan hozzad rendbe – angyalmágiákkal egy magasabb lelki szintre emelhető lenne, az szívcsakra tisztítás a nyitja mindennek – a lelki sérelmek kiemelhetőek. Újra tiszta szívvel szerethetsz!
Szeretettel várom továbbra is tanácsadásaimra, terápiás spirituális lehetőségekkel az ezoterikus úton járó Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3/