ANGYALORSZÁG kategória bejegyzései

Ma mágikus nap van – szeptember 9

 

Ma mágikus nap van – ezt azt jelenti, hogy sokkal erőteljesebben, és intenzívebben a bennünk levő teremtő energiák. Ha ma bármibe kezdünk igaz hittel, meg tudjuk valósítani  – a nap energetikája kedvező az új kezdetekhez!

Kedvez a mostani rezgés a teremtő angyalmágiának, a jóslásnak, és a spirituális szertartásoknak is.

A szerdai nap egyébként pedig a Merkúr bolygó irányítása alatt áll – minden időben. 

 Kedvez a gyors tevékenységeknek, a kommunikációnak, a levelezéseknek, telefonhívásoknak. Jó nap újságíróknak, íróknak, költőknek, az alkudozásra, munkavállalók alkalmazására és baráti látogatásokra.  A nap színe  a narancssárga és a szürke.

A szerdai nap angyalai: Rafael  és Szerafiel.
Ők a  Merkúr bolygó őrei.

 

Szívcsakra

Rafel Arkangyalt gyakran hívjuk az Élet Fájának Őrzőjének is – Övé a gyógyítás minden formája, ő vezérli a gyógyító embereket is.

Szerafiel a szeráfok rendjének egyik vezetője. Ő a legmagasabb rangú fejedelem.

Amit a szem nem lát, a szív azt is érzi – ha befelé figyelsz magadba!

Istentől áldott csodálatos napot Nektek!

Asajah

A SZERETET ÉS A FÉNY LÉNYEI AZ ANGYALOK

GYERTEK ANGYALMÁGIÁT TANULNI!♥

“AMIKOR AZ ANGYALOKAT ARRA KÉRJÜK, HOGY LÉPJENEK TESTÜNKBE, ÉS VÉGEZZENEK ENERGETIKAI TISZTÍTÁST, A SZERETETRE VALÓ FÓKUSZÁLÁS FÉNNYEL ÁRASZTJA EL TUDATUNKAT.”  –   DR. DOREEN VIRTUE

ANGYALMAGIA

  • angyal gyertyamágia
  • atlantiszi tarot – tértisztítás angyalokkal,
  •  csakra-aura tisztítások arkangyalokkal  
  •  gyógyító technikák  
  • párkapcsolati, kapcsolati mágia
  • od-éterikus szálak elvágása,
  • párkapcsolat bevonzása
  • és még sok minden más ezoterikus tudás!

Behangolások – rezgésszintemelések – vezetett meditációk!

Angyalhangolás

Angyalszimbólumokkal a csodák felé!

Angyaltanfolyam  személyes konzultációban is! Érdeklődj a részletekről. Szeretettel várom a spirituális úton levőket.

Az ezotéria angyalai áldjanak meg Benneteket!♥

Asajah
angyalterapeuta

Az ásványprogramozás titka


GONDOLATAINKNAK ÉS ÉRZÉSEINKNEK IS REZGÉSE VAN!

Ha érzéseid és gondolataid negatívak, akkor csak a negatív eseményeket vonzod magadhoz. Ahhoz, hogy ezen változtatni tudj meg kell változtatnod az általa kibocsájtott rezgést. Ebben segítenek neked az ásványok.

Az ásványok mágikus adattárolók!

A környezetük rezgéseit és információit gyűjtik össze, és felerősítve sugározzák ki magukból. Rendszeresen kell tehát tisztítani, és feltölteni őket.

Fotó: Angyalaura kvarc

Angyalaura kvarckristály

Az ásványokat programozni is lehet!

Ez akkor a leghatásosabb, hogy az ásvány eredeti hatását kiegészíti a programozással kapott cél eléréséhez szükséges rezgés.
A kapott utasítást – program – hatására csak a kapott információt sugározzák ki magukból. A programozott ásványok a gondolat- és érzelemvilágodat tisztítják meg azoktól a gondolatoktól és érzésektől, amelyek gátolnak egy bizonyos cél elérésében. A tisztítás után, pedig feltöltik a gondolat- és érzelemvilágodat, olyan gondolatokkal és érzésekkel, melyek előnyösök neked, hogy meg tudd teremteni azt, amire szükséged van és amire vágysz.

A kristályt tehát egy vágy, cél vagy szándék emlékeztetőjének programozhatjuk be.

Egyszerű módja  a programozásnak:

– tisztítsd meg kristályodat kívül és belül egyaránt
– vedd a kezedbe a kristályt
– vizualizáld a célt, amire vágysz, minél élénkebb képek felidézésével, részletesen, beleélve magad abba az állapotba, hogy a cél már meg is valósult és abba, hogy ez milyen pozitív érzelmeket vált ki belőled
– mindeközben képzeljük el, hogy a kép, ami megjelent elménkben, átáramlik a kristály belsejébe, minden egyes lélegzetvételünkkel egyre mélyebben beágyazódik abba.
– most öntsük szavakba szándékunkat, fogalmazzuk meg megerősítés formájában és mondjuk ki hangosan vágyunkat, pld: ha fogyni szeretnénk mondjuk azt, hogy “egészségesen és mértéktartóan étkezem” (ha úgy jobban tetszik akkor a megerősítést leírhatjuk egy papírra is, amit éjszakára a kristály alá tehetünk)
– vigyük a kristályt magunkkal mindenhová, valahányszor kísértést érzünk olyan dolgokra, melyek megakadályozhatnák a kitűzött cél, vágy elérését/betartását, érintsük meg kristályunkat, ami eszünkbe juttatja célunkat és segít erősnek maradni az oda vezető úton.

A programozott kristály pompás ajándék is lehet. Feltétlenül  mondjuk el  a megajándékozottnak, hogy milyen cél elérésére programoztuk be.

Asajah

Adj hálát mindenért amid van – Ragyogj!


Az Ember ott kezdődik, amikor a Lélek érintkezik a fizikai testtel.

 

A fizikai testre azért van szüksége, hogy létezhessen a fizikai világban, és megtapasztalhasd a fizikai létezést lelki szinten.

Tudd, hogy az Isten mindig veled van, és légy hálás mindazért, amid van.

Legyen hited önmagadban!

A hála és köszönet aktivizálja a benned levő hitet ami hegyeket mozgathat meg. Amint szívedet a hála  rezgése tölti el az Univerzum legmagasabb rezgésű  ereje működni kezd rajtad keresztül. Tudd,  a hálával  és  szeretettel teli szív  a legtisztább csatorna Isten felé.

Légyhálás mindenért! Ha megtanulsz örülni annak amid van még több jót  vonzhatsz be az életedbe.

 

Ragyogj

Mondj hálát mindenért! A hála és az áldás két pozitív energia. A teremtő és a szeretetképességünket fejlesztő energia.

Adj hálát  tehát minden jóért  ami hozzád elért, – de hálát adhatsz a problémáidért is, mert ekkor az ezáltal gerjesztett  jó érzések energiái segítenek magadhoz vonzani az adott gond megoldási frekvenciáit,  a megoldás energiáit, s lehetőségeit is.

 Sokan eltérő véleménnyel vannak az angyalhívásokról. Van, akik szerint ne háborgassuk őket, mert ha magunk oldjuk meg problémáinkat, erősödik az önbizalmunk, illet vele, illetve talán másoknak nagyobb szükségük van rájuk… Az angyalok olyan lények, akik tér és idő felett állnak, így egyszerre lehetnek több helyen is. Az angyalok a legfőbb segítőink szeretettel sietnek felénk, de a szabad akart törvénye miatt, csakis akkor, ha erre megkérjük őket.

Uriel Arkangyal segíthet a problémamegoldó képességedet felébreszteni .
Chamuel Arkangyal pedig segít  abban, hogy a megrekedt élethelyzetedet  át tud alakítani.

 

ADJ HÁLÁT MINDENÉRT, S RAGYOGJ!

Asajah

Angyalok az életünkben

“Az Angyalok eljöttek, hogy megtanítsák nekünk: Isten szeretete minden kérésre és kihívásra válaszol. Eljöttek, hogy kigyógyítsanak bennünket a félelem következményeiből. Az Angyalok nagyhatalmú gyógyítók, és mi magunk is együtt működhetünk velük, hogy felgyorsítsuk a gyógyulási folyamatot. Minél inkább behívjuk az életünkbe az Angyalokat, annál inkább visszatükrözi életünk a mennyország ragyogását.” – Dr. Doreen Virtue

ANGYALAINK

Minden naphoz tartozik egy arkangyal – aki annak a napnak a rezgését emeli. Az Atlantiszi Királyangyalok inkorponálhatók.

“Különböző alakokban öltünk testet, de miként az Úrnak, nekünk is egy az akaratunk” – Hahahél angyal.

Minden naphoz tartoznak Őrangyalok, akik a születési nap számunk alapján mennyei segítőink. Ha őrangyalunkhoz imádkozunk egész emberi valónk befogadóvá válik arra, hogy átáramoltassa belénk erőit és fényét. Őrangyalunkhoz mindig kapcsolatba kerülhetünk, ha imával szólítjuk őt.

Az őrangyalok tulajdonában lévő élet vize képes megoldani az összes problémánkat és minden vágyunkat beteljesíteni.

A tiszta szándék, szent akarata szerint kapcsolatba kerülhetünk a mennyei világ felsőbb lényeivel az Őrangyalokkal és az Arkangyalokkal is.

Vezetett angyalmeditációk – inkorponációk – csakratisztító rezgésekkel!

Asajah

Szeptemberi energiák


AKTIVIZÁLD A CSELEKVÉS ENERGIÁDAT

A tarot lapok szerint: érdemes ebben az első őszi hónapban elkerülni a baráti veszekedéseket, vitákat mert hosszú évekig tartó haraggal, keserű csalódással végződhet. Kerüld a haragot, mert az a legerősebb méreg – 235 nap alatt átíródik a fizikai testbe és komoly betegségeket teremthet. A harag hallgat – mondja a tibeti közmondás – ahogy lenyugodtál és összerendezted magad kezd el a problémamegoldást.
Mérlegelj, és próbáld kiegyenlíteni a problémákat. Megbeszélni, átbeszélni a gondolatok cseréje sokszor a legjobb módja a viták rendezésének.
Engedd el a a negatív embereket az életedből, mert energiavámpírként elszívják az életenergiádat, amit nem foghatsz az őszi fáradtságra sem…. Soha ne engedj be  az életedbe negatív embereket, ne hallgass panaszkodó, kritizáló beszédet sem. Szabadulj meg a társaságuktól, mert ők töltődnek belőled… Te pedig  lemerülhetsz.
Fordíts több időt párkapcsolatodra, kedvező energiák lesznek erre. A szeretet a  legmagasabb rezgésű energia!

 

A hónap mágikus napjai: 9, 18, 27.
Ezeken a napokon az energiák sokkal intenzívebbek és bennünk erőteljesebben dolgoznak, így ezekre a napokra inkább a belső figyelem és az önmagunkkal foglalkozás legyen jellemző.

 

Szeptemberi energiák

Hallgass rezgésszintemelő zenéket harmonizáld a csakráidat.
Vegyél igénybe energetizáló masszázst!
Erősítsd, építsd magad. Sportolj, töltekezz a nyárutóból – aktívan cselekedj!
Ne hagyd magad lebeszélni az álmaikról, küzdj a célodért, a saját történeted írod, hatalmas utat fogsz bejárni, sose felejtsd el, hogy lehetőségeid határtalanok a teremtés birodalmában.
Senki sem ígérte, hogy könnyű lesz –  tanulsz mindenből, tapasztalsz,s s így több leszel!

Tudd és érezd, hogy mit szeretnél lépni! Ha célodat megfogalmazod magadnak elérheted!

Az élet kaland – keresd meg benne az örömteli pillanatokat!

Kérd segítődnek  Gazardielt ő az újrakezdés angyala, Hamied angyalt, vele be tudod hívni életedbe a csodákat, Machidiel  angyalt, hogy legyen kellő bátorságod és Hamaelt a magabiztosság angyalát, Urielt, a kreativitás angyalát, hogy célod sikeresen elérhesd! Töltekezz angyali energiákkal – erős akarattal cselekedj.

Zagzagel a Bölcsesség Angyala LEGYEN VELETEK – ÁLDÁS  RÁD!

Asajah

Angyalország


Az Angyalok különös lényeknek tűnhetnek mindaddig, amíg nem tapasztalja meg az ember a szerető közelségüket, jóságukat, bölcsességüket, és szerencsésebb esetben a látványukat. Égi elementálok ők.

“Bár ők nem fizikai síkon léteznek, ezért gyakorlatilag lehetetlen meghatározni, hogy hogyan is néznek ki. Ezen úgy segítenek ezek a csodálatos lények, hogy megjelenésükre olyan formát választanak, melyen az adott személy fel tudja őket fogni, melytől nem rémül meg.
Ezért fordulhat elő, hogy egyes embereknek fénytömegként (energiamezőként), vannak akiknek klasszikus szárnyas emberi alakként jelennek meg, de előfordult már sok esetben, hogy egy bizonyos illattal, vagy egy meghatározott hanggal (pl. csengőhanggal) azonosítják őket. Az Angyalok mindig mellettünk lehetnének, körülölelhetnének bennünket, akkor is, ha szívünk boldogságban úszik (ilyenkor együtt szárnyalunk), és akkor is amikor csalódottan, bánatosan, félelemmel telt szívvel magányosan várunk. Ilyenkor csak elég lenne csak rájuk gondolni, és segítséget kérni tőlük, s mindjárt nem volna olyan nagy a bánat, s enyhülne a szívszorító félelem is, mert ők mindig készen állnak arra, hogy szeressenek, átöleljenek, meg vigasztaljanak és oltalmazzanak bennünket EMBEREKET, ha hagyjuk.”

 

ARKANGYALÁLDÁS

GYERTEK ANGYALMÁGIÁT TANULNI!

Segítek neked abban, hogy fel tud venni a kapcsolatot születési napod Őrangyalával – kommunikálj, kérj vezettetést, megerősítést! Ismerd meg a technikát és kérd nap mint nap a szeretetét – ismerd meg a napod, amikor Őrangyalod Arkangyalához imával  fordulhatsz.

Behangoló rezgése – imája, fénye és szeretete érkezik meg hozzád, befogadó lényedhez. Ha szólítod veled lesz, ha kéred megjelenésre invitálod. Isten mindenki mellé, akinek sorsküldetése van  rendelt több angyalt is. Az őrangyalokat viszont szólítanunk kell, hiszen szabad akaratunknál fogva nem szólhat bele életünkbe. Őrangyalunk mindig ugyanaz az égi elementál, csak a színe változik, attól függően, hogy éppen milyen sorshelyzetben segít nekünk. Lehet kék, ha tanítunk, de lehet smaragdzöld a fénye, ha gyógyítás a spirituális fejlődésünk rezgése.

Őrangyal rituálé – Arkangyali csakrahangolások

Asajah

A barátság az a csomó, amelyet angyali kezek kötöttek szorosra


A barátság olyasvalami, amely szinte az emberiség fölé emelkedett.

 

Angyalbarátság

 

Ez a szeretet mentes az ösztönöktől és a kötelezettségektől, ugyanakkor szabadon vállaltuk magunkra, szinte teljesen mentes a féltékenységtől, és nincs alárendelve annak a szükségnek, hogy szükség legyen ránk, a legmesszebbmenőkig spirituális dolog. Olyasfajta szeretet ez, amelyet az ember az angyalok között képzel el. – Clive Staples Lewis

Példátlan kozmikus hullám éri el a Földet 2015 szeptemberének a végén


“Mi azt mondjuk, hogy lovagoljátok meg ezt a fotonhullámot mindennel együtt, amitek van. Tekintsétek úgy, hogy ez az Emberség igazi szabadságának a kezdete. Ünnepeljetek, azt mondjuk!”
Mihály Arkangyal

Kozmikus hullám

Minden univerzumban ez a legnagyobb tanítás:
Szeresd Istent teljes szívedből, elmédből és lelkedből és ez a titok, hogy belépj a Mennyek Birodalmába.
Kérdezünk titeket, kivel azonos ez a nagy Isten?
Szeresd magadat teljes szívedből, elmédből és lelkedből! Nincs más dolgotok, mint ezt tenni! Köszönjük nektek nagyok, hogy eljöttök a Földre, erre a nagy céltudatos küldetésre.

Lépjetek be, ti jók és hűségesek! Ez a ti órátok a tündöklésre. Ti vagytok a fénye ennek a világnak, ahogy egyszer egy nagy mester mondta. Ragyogjatok fényesen, hogy mindenki lássa.

Olvasd tovább: link