asajah összes bejegyzése

Egy kis romantikus a hétvégére

 

Amelia édesanyja haldoklik. Halála előtt nem sokkal derül fény Amelia életének legnagyobb titkára. Kiderül, hogy örökbe fogadott gyerek. Ezen kívül azt is megtudja, hogy Írországban született. Amelia gondolkodás nélkül úgy dönt, megkeresi valódi szüleit. El is indul a zöld szigetre. Útja során egy titokzatos férfivel ismerkedik meg. Az ismeretlen hamarosan megváltoztatja majd az életét…

Tavaszi vendégváró

Medvehagymás pogácsa

Házilag, frissen, finomat. Akár a húsvéti asztalra is kerülhet – de nasinak és  vendégvárónak is kiváló.
Hozzávalók:
-3 dkg élesztő
-1dl tej
-1dkg cukor
-50 dkg liszt
-25 dkg margarin
-2 db tojássárgája
-1 dl tejföl
-só
-1 csokor medvehagyma
-1db tojás a kenéshez

Elkészítése: A medvehagymás pogácsa elkészítéséhez az élesztőt a langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. A lisztet a margarinnal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, majd a tojássárgákat, a t és a sót. Félkemény tésztává dolgozzuk ki, amit konyharuhával letakarva, fél órát meleg helyen pihentetünk.
Közben a medvehagymát megmossuk, jól lecsepegtetjük, a vastag szárakat kiválogatjuk, a többit vékony csíkokra vágjuk.
A tésztát kinyújtjuk, rászórjuk a medvehagyma felét, és az egészet felcsavarjuk, mint egy tekercset. Nyújtófával kissé ellapítjuk, felébe, majd egymásra hajtva újabb 20 percig langyos helyen pihentetjük, kelesztjük.
Ezután ismét kinyújtjuk a tésztát, és megszórjuk a maradék medvehagymával. Az előbbi módon ismét felcsavarjuk, majd óvatosan ujjnyi vastagra nyújtjuk. A tetejét megrácsozzuk, és közepes méretű pogácsákat szaggatunk belőle.
A pogácsákat megkenjük felvert tojással, sütőpapírral bélelt tepsire pakoljuk, majd még 10 percet pihentetjük.
Ezt követően 175 fokra előmelegített sütőben, 25-30 perc alatt készre sütjük.
Ízletes, különleges – igazi  ínyenceknek! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Hangolódj szeretet frekvenciára!

Építsd szeretetből az új világodat


Vedd fel a személyes kapcsolatot az angyalokkal, a segítőkész szent szellemvilággal, égi mesteriddel. Kapcsolódj szeretettel, hittel a magasabb rendű intelligenciához, a Teremtőhöz, az Univerzumhoz, a Jóistenhez. A hálaimák, a teremtő imák mindig segítenek – egy magasabb rezgésszintre emelnek. A korona csakrádat fényezed a szent szellemi tevékenységgel.

Kapcsolódj a természettel, töltekezz a természetben. Sétáljál, túrázz, légy a szabadban, a friss levegőn, Gaia ölében. Hallgasd a szél zúgását, a madarak csivitelését, élvezd a nap sugarainak áldásos érintését, a Holdanya értékes rezgéseit, a csillagok varázslatos fényét. A természetben járva a gyökércsakrád hatalmas életenergiához juttatod.

Teremts közvetlen személyes szeretetteljes kapcsolatokat – régi, és új barátokkal, rokonaiddal, szeretteiddel építsd a szeretet rezgéseket, erősítsd a szeretet szálakat. Töltsetek minőségi együtt egymással, szervezzetek vidámságra hangoló programokat. A szívcsakrád töltöd fel ilyenkor, a szeretet magasan rezgő tiszta fényével.

Végezz olyan munkát, ami örömmel tölthet el – ha szereted a hivatásod az sikerességet hoz neked. Tölts napi több órát örömteli teremtő tevékenységgel – végezz olyan lélekmunkát, válassz olyat hobbit, ami felszabadít, egy magasabb szintre emel – fényezed vele a napfonatcsakrád.

Hangold magad pozitív, magas rezgésekre – és zárd ki a külvilág démonait – rezegj egy magas frekvencián, tudatosan hangold át magad. Megnyitod ezzel a legfelsőbb csakráidat – kapcsolódhatsz az Univerzum teremtő erőihez – így a sikeresség, a bőség, a jóllét hamarosan rád köszönt!
Építsd szeretetből, szeretettel az új világodat – csakazért is, tudatosan! Küld el, add át másoknak is ezt az üzenetet: hangolódjatok szeretet-frekvenciára, nyugalomra-derűre. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Oldás-blokkoldás

Telihold margójára!

A lelki erő nem születési adottság, hanem világnézet. Hallgass mindig a tudatos énedre. Engedd el végre a lehúzó helyzeteket, visszahúzó, mérgező embereket, a méltatlan kapcsolatokat az életedből. Zárd le a szenvedés programodat. Lépj előre, felsőbb szintre: Engedd meg magadnak, hogy boldog légy.

Amihez ragaszkodsz, az megbetegítheti a test- lelked, szavazz az elengedésre. Az április a lezárás, az összegzés ideje. Májustól már új kezdetek előtt állsz – mielőtt újat kezdenél a régit el kell engedned!
Amikor megengeded magadnak, hogy megéld egy helyzet okozta valódi érzéseidet, amik benned vannak ahelyett, hogy félresöpörnéd vagy elnyomnád azokat, akkor elindulsz a gyógyulásod útján, hisz a valódi érzelem felismerése és megélése elhozza a helyzet helyes megoldását is.
Engedd el az összes fájdalmat az életedből, és csak Élj!

Elengedős meditációra, oldásra, blokkoldásra, önbizalom erősítéssel, új életre hangolásra – jövőbe néző tarot elemzésre is szeretettel várlak – jelentkezz be hozzám bátran. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Honnan jöttél, hová tartasz

Egy misztikus programra invitállak.

A Sors – az egy előre meghatározott események sora. Avagy, aminek meg kell történnie, az meg is fog történni.
Az Életút – amit lehetséges élettervként megírtunk önmagunknak, hogy lelki fejlődésünket segítse.
A Szabad akarat – az, amivel felülírhatod a megírt sorsodat. Hogy bölcs dolog-e ez, az egy másik kérdés… De küzdhetsz is a sorsod ellen, és élhetsz akár önsorsrontásban is…
A Karma – az az intelligencia, amely minden szándékunkat visszajelzi számunkra, hogy tanulhassunk belőle.


Mit tartalmaz egy sorselemzés

– Név elemezés
– Sorslapok: életút opciók

– Őrangyal kapcsolatfelvétel
– Családi karma
– Miért választottad ezt az életedet?
– Mi a spirituális küldetésed, mit írtál meg magadnak lehetséges élettervnek – és mit írtál felül szabad akarattal?
– A választott szüleid vajon a lélekcsaládod tagjai – vagy máshol van az igazi családod, ahová tartozol?
– A kapcsolataid spirituális adósságai?
– Milyen energiákkal támogat az Univerzum téged, a sorsenergiád tekintetében?
– A közeli közeljövő lehetőségei
– Hogyan és miben újulhatsz meg a sorsutadon?


A foglalkozás alatt  használok: tarot lapokat, angyali üzeneteket, számmisztikát, asztrológiát, pálcát, ingát, és aura olvasást. Lélekfejlesztő terapeutaként is örömteli lehetőség számomra, megtiszteltetés, hogy segíthetek neked a sorsfeladatod feltárásában.
Grátisz: aura-csakra-meridián tisztítás, hangolás – energetikai feltöltés, energiaszint emelés.
A Sorselemzés lehetőséget ad arra, hogy jobban átlásd a sorsodat.
Szeretettel várom a spirituális úton járó, tudatosan fejlődni vágyó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket az órás programra Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Húsvét a szeretet ünnepe

Húsvét a megtisztulás és a megújulás időszaka.

Virágvasárnap – a Nagyhét ünnepélyes megnyitása, amely Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül a feltámadásának ünnepére, húsvétra vezet el minket. Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezünk.
Nagycsütörtök – a gyász napja. Az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Gecsemáné kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra.
Nagypéntek – Tudatunk tisztulóban, lelkünk befogadásra készen.
Nagyszombat – Mária Magdolna, az Angyalok királynőjének energiáját üdvözölhetjük, hogy segítsen bennünket az elengedés folyamatában.
Húsvét vasárnap – A tiszta hit befogadása tölti el reménykedő szívünket.
Húsvét hétfő – szívük békében – Isten végtelen kegyelmet áraszt le ránk.


A szenthét üzenete: Tartsd távol magad a panaszkodóktól, törekedj a szellemi-lelki fejlődésedre.
Meditálj – felveheted a kapcsolatot égi vezetőiddel is. Küldhetsz szeretetenergiát rég nem látott ismerőseidnek.
Vedd körbe magad szeretteiddel – és szenteld ezt a csodás ünnepet a családi harmóniára.
Küldj szeretetenergiát rég nem látott rokonaidnak, ismerőseidnek – és adj hálát azért, hogy élsz és csodás áldásokban részesülsz.

Engedd el a félelmeidet, és építsd szeretetből emberi kapcsolataidat. Higgy jobban önmagadban és a teremtő Gondviselésben. Szabadulj meg attól, amire már nincs szükséged, csinálj helyet az újnak.
Engedd, hogy az energiák akadálymentesen áramoljanak hozzád – tégy rendet az életedben – hogy szerencsés, boldog életet élhess.


Húsvét szent ünnepe a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett. Most és Mindörökké Isten a Világmindenségből szeretettel tekint ránk.
Istentől megáldott békés, boldog ünnepet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A szeretet gyógyít


“A pozitív érzelmek jobban gyógyítanak mint bármilyen csodacseppek. Bebizonyosodott, hogy a betegségek mögött szellemi erő is van: gyűlölet, harag, keserűség, betegek, mert hiányzik belőlük a derű és a szeretet gyógyító ereje.” – Gyökössy Endre lelkész és pszichológus

A viskó

Miért kell szenvedniük az embereknek? Miért nem bűnhődnek meg az igazán gonoszak? Ilyen, és ezekhez hasonló kérdéseket feszeget mélységekbe menően A viskó, amit az egyik legfelkavaróbb spirituális filmnek tartanak. Mackenzie Allen Philipsnek (Sam Worthington), szembe kell néznie kislánya elvesztésével, akinek gyilkosát sosem kapták el. Egy nap az összetört apa kap egy levelet „Papától” (a családja így hívja Istent), és találkozóra hívja abba a viskóba, ahol fogvatartottak a lányát. A film során komoly érzelmi hullámvasutazást teszünk, időnként mindent elsöprő eufóriát tapasztalva.
https://videa.hu/videok/film-animacio/a-visko-teljes-film-720p-rTjwPaSojvDETvjC

Ház szentelés

Térbehangolás – ház áldás – tértisztítás – ház szentelő mágia

Készülj a szent Húsvéti ünnepre, tisztítsd meg az otthonod energetikai terét!
Térbehangolás – lakás, tér energetikai tisztítás – szentelés tibeti fehér mágiával. Az energetikai tértisztítást spiritisztakánt egy különleges magas rezgésű mágikus módszerrel végzem. Elűzi a negatív rezgéseket, a fekete energiákat, pozitív rezgésekkel áldást és békességet, jóllétet sikert, szerencsét hoz a ház lakóira.

A tértisztító program tartalma:
– Energetikai tér negatív zónáinak bemérése,vlevédése
– Halott lelkek átsegítése a Fény hazába
– Átjárók bezárása – entitánsok levétele
– Tértisztítás, behangolás-beavatás tibeti fehér mágiával
– Ház átok-rontáslevétel
– Ház szentelő-áldás
– A bent lakók energetikai tisztítása

Grátisz: feng-shui térrendezési tanácsadás: elemek, tárgyak, anyagok, színek, formák szerint.


Személyes bejárással, illetve kamerás messengeres – előre egyeztetett videóhívásos – megoldással is vállalok tisztítást. Szeretettel várom az ezoterikus hölgyek hívásait. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu