asajah összes bejegyzése

Vegán finomat

Gusztusos darab

Ha nem vágysz húsos ételekre akkor is készíthetsz ínycsiklandozó fasírtot. Nagyon könnyű recept, de családi összejövetelekre is jó választás!

Hozzávalók:
-250 g szárazbab (bármilyen fajta),
-2 db nagyobb burgonya,
-fél kis kanál curry,
-őrölt fekete bors ízlés szerint,
-fél kis kanál koriander,
-só ízlés szerint,
-3 evőkanál liszt.

Elkészítés: Áztassuk be a babot meleg vízbe este és hagyjuk ázni reggelig, majd öntsük le a vizet a babról, mossuk meg és tegyük oda főni. Minél tovább fő annál jobb mert puhább lesz. Ha megfőtt daráljuk le vagy, pépesítsük robotgéppel. Tisztítsuk meg a burgonyát, főzzük meg és pürésítsük. Keverjük össze a burgonyapürét a babpürével, fűszerezzük sóval, borssal, koriander és curryvel, formázzunk fasírtoka a masszából és forgassuk meg lisztben. Tegyük a fasírtokat sütőpapírral bélelt tepsibe és süssük előmelegített sütőben 180 fokon, ameddig jól megpirulnak. Kisüthetitek olajban is, tetszés szerint.
Ízlés szerint tehetünk a fasírt masszába gyömbért, száraz kaprot, hagymát, zöld petrezselymet. Tálalva zöld salátával is remek lehet. Szerintem kipróbálom mielőbb, mert megtetszett. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

 

Mindig Te választasz

Minden választás döntés, és minden döntés választás.

“Akkor fogjuk jól érezni magunkat,ha mindinkább igazi önmagunkat éljük meg.”

A sorsodról te döntesz.  Akkor is, ha úgy döntesz egyedül maradsz és magányosan, egyedüllétben élsz, és akkor is, ha úgy döntesz, hogy megéled a női létedet és a párkapcsolatot választod.

Sok hölgy panaszkodik a kapcsolódási tanácsadásokon. Leginkább arról,  hogy szinte rá sem néznek a férfiak, sosem udvarolnak, csak jönnek-mennek az életében, nem talál tartósat. Kiábrándult, megégette magát, sokat csalódott. Elveszítette az önbizalmát – nem tartja magát jó nőnek, haragszik mindenkire, elkeseredett lett, életunt.

Néha a rossz családmodell az oka annak, ha egy nő nem talál magára – és olyan férfit vonz be, mint az apja, aki megkeserítette az anyja életét.  Családállítás javallott.)
Máskor pedig – mivel a tudatalattinkkal vonzunk! – a félelmeid miatt nem találsz társra. (Tudatalatti blokkoldás a jó megoldás erre a problémára.)
És ha nem tartod magad sokra, ott az önbizalmat kell erősíteni – lehet energetikai kezelésekkel megfűszerezett terápiával.
Az angyal mágiákkal is rátalálhatsz a párodra – ilyenkor az égiek mindig szembesítenek azzal, hogy milyen karakterű kapcsolódásra vagy érett. Azaz hol tartasz most az önmunkádban, és merre felé érdemes lépegetned. (Az atlantiszi társbevonzót ajánlom.)
A nagy éves személyre szabott szerelmi előrejelzést is lehet komolyan venni – megláthatod benne, hogy jönne, ha hagyod… És azt is, hogy hol a blokk – a félelmeket mutatja tarot.
A nagy karmikus,sorstalálkozásokat nem lehet “megúszni” – a spirituális adósságot mindig ki kell egyenlíteni. A karmikus kapcsolat nem örök-élet, ha a tanítása átjött tovább lehet lépned…(Az auraolvasás is megmutatja ezt.)
Ha pedig kirakott cicikkel árulod-kínálod magad ne csodálkozz, hogy minek néznek…és csak egy fordulóra visznek el a férfiak. Ezt az ördögi játszmát te teremtetted meg, te is vethetsz neki véget. (A tudat tisztítás sokat segíthet.)
Lehúzó, önsorsrontó, vámpírozó kapcsolatban nincs értelme megmaradni – a mártíromság nem okos dolog – ha sajnálatra gyúrsz azzal nem szerzel szeretetet önmagadnak, csak csupán nőgyógyászati betegségeket vonzol – mert ha nem vagy boldog lelki szinten, hamarosan átíródó testi betegségformájában üzen a lelked. Lásd: http://asajah.hu/minden-betegseggel-a-lelek-uzen/
Az arkangyalok is sokat segíthetnek, – fényenergiával dolgoznak veled – hogy a lelkeddel kapcsolódva a tudatalattid kiblokkolva elindulhass a női lét megélésében rejlő csodák felé. (Hasonlatos az energetikai kezelésekhez.)
Vedd észre, hogy ha menekülsz, magadba borulsz, elrejtőzködsz sosem találsz párra. Nem nyavalyogni kell, meg panaszkodni, hanem: megtalálni azokat a dolgokat, lehetőségeket, amik örömöt hoznak neked. Keress támogató közeget: csatlakozhatsz baráti körökhöz, túra csoportokhoz, stb. – olyan emberekkel barátkozhatsz akikkel azonos hullámhosszon vagy.  Ez csak elhatározás, döntés kérdése. Megtehetsz kis és nagyobb dolgokat is, amivel önbizalmadat növeled. Néha nem árt önmagadat is megdicsérni az elért sikereidért, sőt, meg is jutalmazhatod magad érte…most nem feltétlenül a csokira gondolok.
Az én-szeretettel kezdődik minden – ez az alap. Ha szereted magad teszel azért, hogy boldog lehess. (A csalódásokat is ki lehet heverni – szívcsakra tisztítással, elengedő oldással várlak szeretettel. ) És tudd, hogy minden csak megtapasztalás, nem a végállomás! Ne akarj görcsösen kapcsolatot,  mert az inkább rombol, nem épít. Aki hozzád tartozik hamarosan rád talál, ha már te is teljes egész vagy – aki pedig nem a társad, azzal hiába kötsz kompromisszumot nem hoz boldogságot, sem áldást.
Ha igazivá válsz akkor jön az igazid! (Energetikai oldásokkal segíthetek neked – ha rendszeresen felkeresel a terápiával.)
De ha egyedül akarsz élni az is egy választás – de ott bizony nem lesz hiteles női lét megélés, merthogy kimarad a szerelem rezgés. A szerelem-érzést semmilyen kiskutya nem pótolhatja – habár feledtetheti ugyan idegig-óráig a  magányt.
Mindig az a jó választás, ahol szerelemmel-szeretettel szeretnek, tisztelnek, becsülnek – akivel érzelmi biztonságban élhetsz. Szeresd, becsüld és tiszteld magad – innen kezdődik minden. Nőnek lenni ajándék: befogadni, szeretni, nagy áldás, légy hálás!
Ha kedved van hozzá, kapcsolódhatsz párkapcsolati tanácsadás hölgyeknek face csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/167579845074302
Csodás megéléseket kívánok szeretettel!
Léleköleléssel:

 

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Angyal jóslás Oroszlán teliholdra

Az angyalok szeretete feltétlen és határok nélküli.

Hallatlanul gyors spirituális fejlődésen mész keresztül. Élvezd a folyamatot. Hangolódj rá a képek rezgésére, és emelkedj egy magasabb dimenzióba általa.

ŐRANGYAL
“Nem vagy egyedül. Ez a kártya olyan, akár egy szerelmes levél, amelyben őrangyalod azt mondja: Itt vagyok melletted. Sohasem hagytalak el, és soha nem is lennék képes elhagyni. Az őrangyal szerint megérdemled a figyelmet és a segítséget. Nincs olyan gondolat, szó vagy tett, amellyel eltántorítanád magadtól az isten segítőket. Nem ítélnek el, ha hibát követsz el.  Az angyalok egyszerűen azért vannak melletted, hogy támogassanak, hogy előrehaladhass spirituális utadon, és te is segíthess másoknak.”

Őrangyal

MIHÁLY ARKANGYAL
“Mihály Arkangyal ezzel a kártyával adja tudtodra, hogy melletted áll. Ő az igazi bátorság jelképe, azé a bátorságé, amely tudja,  hogy az egyetlen erő Isten szeretetéből fakad. Mihály szeretné, ha tudnád, hogy ha változtatsz az életeden, ha szembenézel a kihívásokkal, akkor minden rendben lesz, és biztonságba kerülsz. Isten és az angyalok segítenek ebben az embert próbáló átmenetben. Minél gyakrabban beszélgess teljes nyíltsággal vele. Mihály, akárcsak a többi arkangyal, képes egyszerre sok embernek is megjelenni, sem az idő, sem a tér nem akadályozza. Téged és másokat is támogat egy időben!

 

MihályArkangyal

SPIRITUÁLIS FEJLŐDÉS
“Mostanában talán mindenfélét érzel: zavarodottságot, izgalmat, félelmet és csodálatot. Új kapcsolatod az isteni szférával úgy hat rád, hogy szeretnéd minden idődet az olvasásnak, a tanulásnak és a meditálásnak szentelni. Viszont attól félsz, hogy így elesel minden más dologtól. Milyen hatással lesz megújult spiritualitásod a munkádra, a házasságodra és a barátságaidra? Az ilyen aggodalmak el tudják rontani a spirituális tanulás örömét.
Inkább add át őket Istennek, kedvesem! Bízz benne, hogy minden pillanatban szeretnek, vezetnek és védenek téged. Ne aggodalmaskodj azon, hogy miként fedi egymást a jövőd és a a spirituális fejlődésed. Bízz benne, hogy az a Hatalom, amelyik megadta neked a spirituális fejlődést, minden másra is ügyelni fog. Ez a Hatalom gondoskodik minden bolygóról sz égen, s téged is a tenyerén hordoz.”

SpirituálisFejlődés

A csodás útmutató égi üzenetet dr. Doreen Virtue Angyalokkal gyógyító jóskártya csomagjából húztam.  Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta

önismereti és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Éjjeli napfény


A rendkívüli szerelmi történetben a 17 éves Katie Price (Bella Thorne) extrém módon érzékeny a napfényre, nappal kényszerű szobafogságban, speciális ablakok mögé rejtőzve ábrándozik a normális életről. Éjjelente a fiatal lány átlagos tiniként éli az életét – amikor csak teheti, zenél, és a helyi állomáson gitározik az arra járóknak.

Egyik este Charlie (Patrick Schwarzenegger) is felfigyel rá, akit Katie évek óta titokban csodál a szobája ablakából. A fiatalok pillanatok alatt egymásba szeretnek, és innentől kezdve minden éjszakát együtt töltenek a csillagok alatt. Katie előtt megnyílik a világ, lelkitársa oldalán végre valóra válik rég áhított álma. Ám a fiú elől eltitkolja a betegségét, amivel óriási veszélybe sodorja az életét…
https://videa.hu/videok/film-animacio/ejjeli-napfeny.-film-MMMewCOh5MbdY98L

Kezd el a saját kalandodat!

Megérett az idő a változásra

“Ha van valami különleges, amelyet meg akarsz valósítani, itt az ideje. Ha meg akarod változtatni a világot, itt az ideje. Ne higgy azoknak a gondolatoknak, miszerint még várnod kell, míg öregebb és bölcsebb leszel, vagy míg biztonságosabb lesz – mert ezt így nem működik. A bölcsesség beérik, a biztonság megszületik. De előbb Neked kell elkezdeni a saját kalandod.” – Ron Atchison

Ha hiedelmeid már nem tartanak fogva, akkor szabad vagy. Ha rugalmasabb vagy áldott harmóniába kerülsz, isteni részedben fejlődsz. Öntudatra ébredve értékrendet átalakul, tudatosan léphetsz egy új életstílusba – pozitív gondolatokkal, magasabb tudatszintre.
Ha úgy érzed, hogy nehéz időszakban vagy, vagy megérett az idő a belső változásra, szeretnél fejlődni, továbblépni, rálátni életed mostani történéseire, gyógyulnál, tisztulnál,  elakadtál, vagy döntési helyzetben vagy – keress meg egy személyre szabott tanácsadásra. Grátisz: energetikai szint emelés.
Jelentkezhetsz stúdiós programokra is: http://asajah.hu/ezoterikus-programok-2023-februar/

Kamerás messengeren  – előre egyeztetett videóhívással – is vállalok foglalkozást. Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés, időpont egyeztetés:
0620 278 26 12 – hétvégén is!

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Figyelj, érezz, tapasztalj!

Intuitív tudással mindenki rendelkezik, azonban kevesen szentelnek neki valódi, tudatos figyelmet. Vannak, akik „hetedik érzéknek” nevezik, arra az adottságra utalva, hogy olyasmiről is tudnak, amit a logikusan gondolkodó értelem sosem volna képes kikövetkeztetni. Az intuíció szó jelentése ösztönös megérzés, felismerés, a dolgok mélyére látás, az a spontán válasz, amely a tudatos gondolkodásunkra érkező reakcióként felvillan a tudatalattiból. Feltétele, hogy a racionális elme kontrollját ki tudjuk kapcsolni és tudjunk spontán módon megtenni dolgokat. A racionális elménk csak azt fogadja el igaznak, amelyet kétséget kizáróan bizonyítani tudunk, vagy legalábbis logikusnak tűnő érveléssel alá tudunk támasztani. Az intuíció képes azonnal megadni azt a választ, amelyet a józan ész csupán több heti kemény munka árán tud megadni. A józan észt pedig használd arra, hogy megvalósítsd azt, amit az intuíció sugall.
Tedd fel a kérdésedet hittel és bizalommal a tudatalattidnak. A tudatalattidban lakozó végtelen értelem mindent tud és lát, ha érzelmileg képes vagy magadra hangolódni, akkor választ fogsz kapni a kérdéseidre. Kövesd a kapott útmutatást és ne a miérteket és a kifogásokat keresd. Ha mindig másra hallgatsz, ha más véleménye a fontos, akkor sosem fogsz megtapasztalni új dolgokat. Az ő életüket fogod élni, ami nem a te életed és nem a te utad.
Járj a saját utadon, azt nézd, hogy neked megfelel-e vagy nem. Figyelj a lépteidre, hallgass a megérzéseidre és tapasztalj. A saját utadat járván átéled a tapasztal szerzés örömét vagy bánatát. Olyan új tulajdonságokat fogsz felfedezni magadban, amelyekkel eddig még nem találkoztál.
Többre vagy képes, mint hinnéd. Ha elakadsz, elbotlasz még mindig felállhatsz és mehetsz tovább. Sőt: fel is kell állnod és menni tovább. Ahogy egyre többször akadsz el, egyre éberebb leszel és jobban észre fogod venni a buktatókat. Ennek az lesz az eredménye, hogy ezután már ösztönösen ráérzel dolgokra, melyek azok, amelyek nem szolgálnak téged. Melyek azok, amelyeket el kell kerülnöd. Indulj el a saját utadon, valósítsd meg az álmaidat, az elképzeléseidet. Mindeközben figyelj, érezz és tapasztalj! Jól fogod érezni magad, meglátod! – S. T.

Mindenkinek csodás küldetése van

Mire születtél le?

Te ismered a személyes spirituális életfeladatodat? És most nem az ezobulváros alkalmazásra gondolok.  Ha szeretnéd tudni mi a  spirituális életfeladatod, küldetésed ebben az inkarnációdban, vagy hogy ki voltál előző életedben, milyen karmikus programokat indítottál el – jelentkezz be hozzám egy különleges ülésre.


Előző élet – karmikus programok – mostani inkarnáció – küldetés, spirituális életfeladata.
A programban sok kérdésedre választ kaphatsz,  megismerkedhetsz az őrangyaloddal, a saját, egyéni sorsenergiáddal, és egy mágikus mantrát is választhatsz.
A program része: számmisztika-csipetnyi asztrológia-auraolvasás.
Grátisz ajándék: csakra-aura-meridián-nadi hangolás, (rontáslevétel) oldás, blokkoldás, energetikai szint emelés.

Szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket személyes foglalkozásaimra –  messengeres ülést is választhatsz! Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Ne végy mindent a szívedre!


Ne végy mindent a szívedre, amit hallasz. Felelős vagy a gondolataidért, az érzelmeidért, ugyanúgy, mint a cselekedeteidért. Csak rajtad múlik, hogy egy életen át, hordozod a terheidet, vagy leteszed őket.
A gonoszság sok emberben lakozik, ők azok, akik szeretnek sértegetni, vitatkozni, másokban hibát keresni, gyűlölködni. Nem érdemes bűntudatot érezni, sem vitába szállni, vagy összeszorított foggal, mindent elviselni.
Csak észre kell venni a boldogtalanságukat, kínlódásukat, ahogy a bennük lévő dühöt, haragot, sértettséget, kishitűséget, szeretetre való képtelenségüket, a külvilágra zúdítják, hogy kis időre megkönnyebbülhessenek.
Képzeld el, hogy az az érzelmi hurrikán, melyet feléd árasztanak, mind ott van szívük mélyén, és saját magukat mérgezik vele. Hát nem szánalomra méltók?
Nehéz nem reagálni a sértésekre, de történjen bármi, maradj nyugodt, mosolyogj szélesen és hívd segítségül a humorodat. Érezd magad többnek náluk, és meglátod ki fogod vívni a tiszteletüket! – Deverdics Éva

Oroszlán teliholdban

Tüzes energiákban

2023. február 5-én 19:29 perckor köszönt be a februári telihold! A telihold mindig egy-egy ciklus lezárását és egy új holdhónap kezdetét  jelöli. Az Oroszlán telihold elsősorban párkapcsolati kérdések megvilágításában hoz cselekvő érzelmi energiákat. Segít az elengedésben, és az új teremtésben. Elengedéssel, blokkoldásra várlak szeretettel!

Az alábbi kérdésekre érdemes rámeditálnod:
-hogyan éled meg a hiteles női léted a párkapcsolatban
-milyen régi-ősi családi hitrendszer gátol, blokkol abban, hogy visszatalálj a női szerepedhez
-milyen felfogást tudatalatti negatív mintákat kellene megváltoztatnod ahhoz, hogy erős önbizalommal, a szíved szerint élve teremhesd a sorsodat.


Érdemes önbizalom varázslatot végezni – de az angyalmágiáknak is jó ideje lehet. Csak olyan helyen mágiázz, amit már előtte beavattál, behangoltál! – a tisztátalan tér nem ígér szerencsét.
Az Időkapuban most Mehiél őrangyal áll, az arkangyalok karából, Mihály arkangyal csapatából. Imájával megszólíthatod: “Mehiél angyal kézzelfogható segítséget remélek Tőled, amely lehetővé teszi számomra, hogy jó hasznosíthassam azokat az isteni adományokat és képességeket, amelyeket Te juttattál nekem. Szeretlek Téged. Ámen.”

Ásványékszereidet, kristályköveidet mutasd meg a telihold erőteljes rezgésének – tarot lapjaidat is feltöltheted. A holdséta most is lágy női energiákkal tölthet el.
Békülni, összekovácsolódni, mély intem beszélgetésekben felfedni érzelmeidet, összehangolódni lesz jó idő.
Blokkoldással, elengedéssel, oldással, szerelmi jóslással, kapcsolat tisztítással, párkapcsolati tanácsadással várlak szeretettel. Jelentkezz be hozzám, egyeztess velem. Jó tudni, hogy kamerás messengeres – előre egeztetett videóhívásos – foglalkozást is vállalok. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Bátran élni


“Ha valaki sokáig hagyja magát kihasználni, de egyszer csak meghúzza a határokat, akkor a környezete először felháborodik, követeli vissza a megvont jussát, siratja a kényelmét, manipulálja, bünteti az illetőt – de ha sehogy se lehet visszacsinálni az eredeti állapotot, akkor elfogadja az új rendet. Ez persze nem egyik a napról a másikra következik be, sőt, néha olyan sokáig tart, hogy az illető feladja.
Sok, hasonló helyzetben levő kliensemnél látom, hogy bár az első önvédelmi gesztust megteszik, az utána következő – tényleg nagyon kellemetlen – átmeneti időszakot, a környezet elégedetlen, rideg, büntető magatartását annyira elviselhetetlennek érzik, hogy inkább újra beletörnek a korábbi rutinba: ‘Jó, ne haragudj, ha ez neked ennyire fontos, akkor persze megcsinálom…’ Így tulajdonképpen a saját szeretetéhségük rabszolgáivá válnak, mert amit tesznek, nem szívesen teszik, nem belőlük fakad, nem róluk szól, csak azért vállalják, mert azt remélik, hogy ezáltal szimpátiát, elfogadást nyernek.
A dolog azonban nem működik, mert a ‘szolgáltatáshoz’ a környezet hozzászokik, természetesnek tekinti azt, sőt, idővel még többet kér – és ha az illető bárhol meghúzza a határokat, jön az agresszió. Ha pedig ekkor nem tud következetesen kitartani a döntése mellett, akkor egyre többet kell nyújtania, míg végül már nem is a saját életét éli, ráadásul azt sem kapja meg, amiért ebbe az egészbe belement.
Az önmagukat teljesen feladó, minden kérésre azonnal ugró embereket ugyanis nem szokták megbecsülni, nem kapnak valódi tiszteletet, nem önmagukért szeretik őket (hiszen azt se nagyon tudni, kik ők, annyira elvesznek abban, hogy másoknak megfeleljenek), egyszerűen kényelmes, hogy ott vannak. Ha pedig valami miatt nincsenek ott, akkor haragszanak rájuk. Ez egyértelmű zsákutca: nem szolgálja sem az egyén fejlődését, sem pedig a családi, baráti vagy kollegiális kapcsolatokat, amelyek mindegyikében arányosságra és kölcsönösségre van szükség, ha jót akarunk magunknak és egymásnak.” – Dr. Almási Kitti