ENERGIAGYÓGYÁSZ kategória bejegyzései

SPIRITUALITÁS

 

“A látásod csak akkor tisztul ki, amikor bele tudsz nézni a saját szívedbe. Aki kifelé néz, álmodik, aki befelé néz, felébred.”  – Carl Jung

 

A spiritualitás világnézetet, szellemi irányultságot jelent.

A felfogás abból a nézetből indul ki, hogy nem csak a háromdimenziós valóság létezik, annál több van, mint amit látunk, hallunk és megfogunk. A spirituális emberek hiszik, hogy van körülöttük egy láthatatlan energiamező, amelynek segítségével egy másik, úgynevezett szellemi világhoz kapcsolódhatnak. Tudják, hogy valamennyien egy nagy egész részei vagyunk, ezt egy láthatatlan erő mozgatja, amely befolyással van mindenki életére. Ezt az erőt nevezhetjük sorsnak, végzetnek, kozmosznak, világléleknek, szellemi erőnek, vagy istennek – ahogy tetszik.

latask

A spiritualitás nem tévesztendő össze a vallásossággal, hiszen ahhoz, hogy valaki spirituális ember legyen, nem kell mindennap templomba járnia, vagy imádkoznia. De a spiritizmussal sem keverendő, amely az utóbbi időben az asztaltáncoltatás szintjére süllyedt le. Sokan azt hiszik, hogy a spirituális emberek szentek. Ez tévedés, mert aki a szellemi és a lelki fejlődés útjára lépett, az a földi életet nem becsmérli, csak más értékek szerint éli. Nem magasztalja fel a szegénységet, és nem mondja azt, hogy a gazdagság bűn.Viszont, ha kell megvédi az érdekeit, de nem él vissza a hatalmával, és a tudásával. Törődik az egészségével, odafigyel a táplálkozására, megfontolja, hogy mit néz a tévében, vagy minőségi, magasabb színvonalú újságokat, könyveket olvas. Beszédtémája nem a pletyka vagy mások rosszindulatú kibeszélése. Vonzereje a kisugárzásban rejlik.Barátait személyes rezgésük alapján választja – önbizalma szívből jön, nem lehet manipulálni, megtéveszteni sem. Az örök Mostban él, felelősséggel vállalja a jövőt.Energiája határtalan – Isten gyermekeként az Univerzumból áradó Áldás ereje kíséri életét.

A spiritualitás nem egy vallás…spirituálisnak lenni mindössze annyit jelent, hogy kapcsolatban vagy a saját isteni éneddel.

Asajah
spirituális tanácsadó

Energetikai rezgésszint emelés – csakra-aura harmonizálás. Aura-tisztítás.

MIT ÜZEN NEKEM A BETEGSÉGEM? MIT ÜZEN NEKEM A SZERVEM-SZERVEIM?

 

Negatív élethelyzetben az ego így teszi fel a kérdést:

“Miért éppen én?”

A szeretetteljes Hit által a kérdés változik:
“Mi a tanulság számomra? Mit kell változtatnom az életemen?”

A válaszok a tudatunkon belül vannak, és szellemi vezetőink segítenek elérni őket.

Meg kell tanulnunk saját belső hangunkra figyelnünk, hogy megtaláljuk a választ, változtatni tudjunk életünkön és hogy magunkat, valamint a körülöttünk lévő világot tudatosabban szemléljük.

A szeretet a legcsodálatosabb gyógymód. A megbocsátás pedig a szeretet előfeltétele. Ha megbocsátunk önmagunknak és másoknak, ez csaknem minden gondunkat orvosol. Nyisd meg hát a szívedet és fogadd be a szeretetet, a világegyetem legfontosabb erejét.

mitu

Szemek:
megmutatják, hogyan látjuk a világot, rövidlátással, távollátással.
Meglátjuk-e, belátjuk-e, illetve rálátunk-e a dolgokra? A szem a lélek
tükre. Ne csak nézzünk, lássunk is.

Fülek:
minden akupunktúrás pont megtalálható itt szerveinkről. Meghalljuk-e a külső és “belső” hangokat. Mit hallunk meg és mit nem akarunk meghallani, vagy mit kellene, hogy meghalljak? Figyelek-e a belső hangra is, amely szívből jövő, és figyelek-e lelkem hangjára,figyelek-e az angyalaim hangjára? Mivel kapcsolatos dolgokat nem hallok meg? Miért nem hallgatok meg másokat? Karmikus a betegségem?

Fogak:
rágódás, mi az, amin rágódom? A szerveink jelzéseket küldenek felénk. Hogy miként? Például fáj a fogad. Felteszed magadnak a kérdést: ugyan mi az, amin rágódom, valójában mi foglalkoztat engem, ami fájdalmat okoz?
Abban a pillanatban, mikor felismered, a fájdalom is szűnik. Tehát mondhatjuk azt, hogy a testünk a barátunk, hisz szól időben.Figyelmeztet, hogy itt a változtatás ideje. Meg kell oldani azt a bizonyos problémát, és nem rágódni rajta. Amennyiben nem oldom meg, úgy sajnos elveszítem a fogamat, akár többet is. De így van ez minden szervünkkel, mindegyikhez tartozik egy-egy feladat.

Nyak: gondolatok, érzelmek, nyakasság.

Gerincoszlop
hogyan állok az alázatossággal, képes, vagy képtelen vagyok az alázat
gyakorlására? Hogyan állok életemben az egyenességgel? Alázatosabbnak kellene lennem, vagy túlzott alázatra kényszerítenek? Képes vagyok-e valódi alázatra? Az anyagi vagy az érzelmi oldalam az erősebb?

Bőr,
mint távolságtartás: Mire hívja fel a figyelmem? Mit üzen nekem ez aszervem? Milyen élethelyzetekben nem léptem túl jelenlegi határaimat, pedig megtehetném és szükséges lenne? Kik, milyen dolgok sértik határaimat? Hogy állok a kapcsolatteremtéssel? Elkülönülésre kárhoztatom-e magam?

Gyomor: Mit nem tudok, vagy nem akarok lenyelni? Mit nem tudok megemészteni? Mi ülte meg a gyomromat?

Epe: van -e bennem keserűség? Régi sérelmek. Ha már megkövesedtek = epekő

Vállak: ha fáj, sok teher van rajtad, amiből le kell tenni.

Hát felső része: az elraktározott dühöt hordozzuk itt, különösen a két lapocka között.

Térdek: a haláltól való félelem. Félelem a változásoktól, a lépések megtételétől, vacillálás megtegyem-e, ne tegyem meg?

Torok: kimondott, ki nem mondott szavak.

Szív: érzéseinket fejezzük ki, vagy nem fejezzük ki. Szeretet áramoltatása vagy visszahúzódás.

A tudatosság az első lépés a változás és a gyógyulás folyamatában.

Asajah

 

Prána – az élet energiája


A mai természetgyógyászat alapját képező legtöbb gyógyítási elmélet szerint az életet adó energia valamilyen jól meghatározott rend szerint kering a testben.

CSAKRÁK

Az indiaiak az ajurvédikus gyógyászatban ezt az energiát pranának, a hagyományos kínai orvoslás csínek, a nyugati, európai szaknyelv pedig bioelektromosságnak nevezi. Mindegyik elméletben megegyező, hogy ennek az energiának az áramlása az egészséges élet alapja. Ha ez az áramlás valami miatt felborul, például egy ponton megakad, akkor az betegséget okoz. Az életerő a bőr alatti szövetekben nem látható energiacsatornákon keresztül áramlik. Ezeket a csatornákat, energiapályákat hívjuk meridiánoknak. A meridiánok jól kimutathatók, mert felettük a bőr elektromos ellenállása más, mint a bőr körülöttük lévő egyéb pontjain.Ha valahol egy pontban megszakad vagy lecsökken a csatorna áteresztőképessége, a pont felett energiapangás, alatta energiahiány lép fel, igen jellemző tünetekkel.

A mindent átható prána vagy életenergia folytonos, állandó, meg nem szűnő mozgásban, rezgésben, áramlásban van, s az egész Univerzumban mindenhol megtalálható.

 

Asajah
spirituális tanácsadó

 

 

A gyökércsakra meghatározza azt az energiát, ami az élethez rendelkezésedre áll!


Az első csakra életfeladata vagy lelki kihívása, hogy elfogadjuk fizikai életünket abban a formában, ahogyan azt megkaptuk. Természetesen mindenkinek lesz valamiféle hibája, amit el kell viselni, talán egy fizikai állapot, vagy családi teher, amellyel meg kell tanulni együtt élni. Lehet, hogy olyan dolog, amin mi nem tudunk változtatni, de ami meg kell, hogy változtasson bennünket. Rá kell jönnünk, hogy életünk nem egy logikus, szabályos, jóból és rosszból, helyesből vagy helytelenből, fájdalomból és örömből álló sorozatból fog kibontakozni.

Törődjünk egymással és az egész emberiség jólétével, mert fizikai és lelki túlélésünk is kölcsönösen függ egymástól. Azzal kezdjük „jó szolgálatunk” útját, hogy megtanulunk gondoskodni a családunkról, barátainkról és a környezetünkről. A kedvesség, a figyelmesség, az elfogadás, a pozitív életszemlélet, amelyet magunkban hordozhatunk, sokkal erősebbek, mint az összes anyagi dolog, amit nyújthatunk.

A gyökér-csakrához tartozó két archetípus: a földanya és az áldozat. Olyanok ők, mint az érme két oldala, a pozitív és a sötét oldal.

Gyökércsakraa

Az áldozat típus

egyre inkább közhelyessé válnak, ők azok, akik mindig másokat okolnak problémáikért. Aki áldozatnak érzi magát, az megengedi magának, hogy sebezhető, nélkülöző és gyökértelen legyen. Minden csalódást, elválást és veszteséget úgy fognak fel, hogy azon nem tudnak, képtelenek rajta változtatni. Úgy érzi, nem képes hatást gyakorolni a világra, vagy ellenőrzése alatt tartani a dolgokat.

A földanya

a táplálással , gondoskodással és a szeretettel függ össze. Képesek ellátni önmagukat és környezetüket a szükséges érzelmi és fizikai biztonságérzettel. Van elég ereje és kitartása tervei végrehajtásához. Elégedettséget, életbe vetett hitet, önbizalmat, belső tartást áraszt ki magából. Cselekedeteit az a vágy vezérli, hogy alkotó módon a földdel és természettel összhangban vegyen részt a földi életében.

A gyökércsakra meghatározza azt az energiát, ami az élethez rendelkezésedre áll.

Felelős a fizikai erőnlétedért, vitalitásodért, és ez a csakra vezérel minden tisztulási folyamatot.
E csakrához tartozik a munka, mi több, a fizikai szintű túlélés is.
Az első csakra betegségei az életenergia felelőtlen kezelésével függenek össze. Vagy állandóan túl sok energiát adsz le, vagy nem használod fel meglévő energiáidat. Mindkét eljárás fizikai és lelki problémákhoz vezet.

Az első csakrával összefüggő minden fizikai megbetegedés fő oka a belső és külső stressz. A munkában az idő optimális beosztásával teheted egészségesebbé a gyökércsakrádat.
Ha nem tudod magad kipihenni, akkor az állandó adrenalinkiválasztás izomgyengeséget, kimerültséget, szívbetegséget, gyomorfekélyt és emésztési problémákat okoz. A gyökércsakra fizikai megbetegedései között szerepel az aranyér, a bélgyulladás, a fogínygyulladás, a hasmenés vagy székrekedés, a hátproblémák, a reuma, a veseproblémák, a magas, vagy alacsony vérnyomás.
Lelki síkon pedig növeled a félelmeidet, alvászavarok léphetnek fel, kialakulhat súlyosabb depresszió is.

A jól működő gyökércsakra esetében megfelelően váltakozik az aktivitás és a nyugalom. A megfeszítés fázisa után az ellazulás fázisának kell következnie, amikor az életenergia akadálytalanul áramlik az egész szervezetben.

Asajah

A válaszok benned vannak


Az inga csak egy eszköz, a válaszok benned vannak.

Az inga csak felhozza a tudatalattidból és láthatóvá teszi azt. A Felsőbbrendű Éned, a benned levő Aranyangyal a válaszaid tudója benned, ha az isteni tengelyed tiszta a válaszok is tiszták maradnak. Így nem fordulhat elő, hogy hamis választ adna, ha érzelmileg érintett vagy. A kérdések, válaszok dinamikája, a helyes kérdésfeltevés gyakorlása – a tisztelet, amellyel kérdezel – az önmagaddal tartott jó kapcsolat!
Az, hogy Neked mi a jó, mit kell tenned és melyik úton kell elindulnod, senki nem tudja megmondani Neked. Mert Te vagy az, aki kapcsolódsz az Isteni energiákhoz és a saját életeddel kapcsolatban. Te vagy arra leginkább képes, hogy előhívd az Univerzum üzeneteid és a saját emlékeidet. A válaszok csakis benned vannak.

 

benedv

Mindenki alkalmas ingázni egy bizonyos szintig csak kellő komolysággal és végtelen szorgalommal cselekedje azt.

Asajah
pirituális tanácsadó

Spirituális tanácsadás egyéni, személyes konzultációban.

 

MIRE JÓ AZ ENERGIAKEZELÉS?!


Az energetikai kezelés elindítja az öngyógyító folyamatokat –  kedvezően hat a spirituális tisztulásra, rezgésszám emelés következik be általa, pozitív életesemények bevonzásában is segít.

 

enkez

Igen sokféle és erőteljes a kezelések hatása is. Nincs két egyforma tapasztalat. Több esetben igen látványos a pozitív javulás már egy-két  kezelést követően, súlyos esetekben akár hónapokig tartó kezeléssorozat szükséges. Minden kezelés egyedi, emberenként különböző.

Számos pozitív visszajelzés érkezik:

stresszoldás, energetizálás
betegségmegelőzés
fájdalomcsillapítás
lázcsillapítás
a test méregtelenítő folyamatainak támogatása influenza, vírusos megbetegedések lefolyásának drasztikus lecsökkenése
különböző pszichés és fizikai eredetű problémák hatékony kezelése
nagyobb teljesítmény a munkában, a sport területén
stresszel való könnyebb megbirkózás
akut sérülések (vágás, égés, horzsolás, zúzódás, duzzanat) hatékony kezelése
kiegyensúlyozottabb mentális állapot
a rendszeres használat eredményeként kevesebb gyógyszer használat.

AJÁNLOM mindazoknak, akiknek bármilyen testi-lelki problémája van – pozitív, hogy a betegséget már az aurában látni lehet akkor is, ha még nem érte el a fizikai testet.

Asajah
spirituális tanácsadó

ENERGIAKEZELÉSEK – HARMONIZÁLÁSOK!

“Az, aki nem a saját útját járja, előbb-utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a lelkünktől. A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniádat. ” – Szepes Mária

 

A SPIRITUÁLIS TANÁCSADÓ NEM TÜNETET KEZEL, hanem a baj lelki okait deríti fel. A betegség lelki okának megtalálása magában hordozza a betegség megszüntetésének lehetőségét. A gondok először az aurában jelentkeznek, s ha oldódnak meg lelki szinten,  285 nap alatt átíródnak a fizikai testre. Az átíródott betegségek kezelése terápiás megoldással kezelhető. Rajtunk múlik a gyógyulásunk, a szándékunkon, a hitünkön, az akaratunkon és a lelkierőnkön, egészen pontosan azon, hogy hajlandók vagyunk-e önmagunkon változtatni. Minden úton – az egészség felé vezető úton is – csak elindulni nehéz, minden lépésnél egyre könnyebbé válik a haladás, mert egyre jobban érezzük az eredményt.

 

A SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS során segítségként blokk oldást vagy energetikai tisztítást ajánlok fel attól függően, mire van szükséged. A spirituális tanácsadás időtartama: kb 1,5-2 óra

EGY TERÁPIA általában 3-4 alkalomnál nem több. Első találkozáskor az oknyomozás miatt a kezelés időtartama minimum egy óra. Nyugodt, kellemes, kényelmes, ezoterikus környezetben kezelőpadon fekve történik a kezelés. Mind a terápia hossza, mind a kezelések hossza nagyrészt nem az egészségi problémától, hanem a gyógyulni vágyó hozzáállásától függ!

zenweb

 

CSAKRAHARMONIZÁLÓ KEZELÉSEKblokkoldás, energetizálás, harmonizálás, tudat tisztítás , csakra-aura tisztítás, szívcsakra harmonizálás – oldásban.

SPIRITUÁLIS ENERGETIKAI kezelések – alternatív gyógyászat: testi, lelki gyógyászat, harmonizálás. Minden betegségre van gyógyító rezgés, orvosi kezelés mellett a gyógyulás nagyon hamar bekövetkezik. Karmikus betegségeket is old – fájdalmat csillapít, enyhít. Önbizalomhiánynál depretikus tüneteknél is nagy segítség! A tudatra is hat – blokkot old, tisztít. Teljes emberré tesz – felszabadít.

 

 

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta
energiagyógyász – angyalterapeuta

Budapest-Örs vezér tere, Asajah Stúdió
Érdeklődni, bejelentkezni: 20 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Skype: asajah1

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – blokkoldás, oldás.