ENERGIAGYÓGYÁSZ kategória bejegyzései

A tavasz hírnöke

A medvehagyma

A medvehagyma amarilliszfélék családjába tartozó faj. Nevét arról kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és még a föld alól is gyakran kiássák.
Egyébként a   tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény.

Fogyasztható nyersen feldarabolva vajas kenyérre szórva, vagy salátákhoz keverve. Leveseket, burgonyás ételeket fűszerezhetünk vele, vagy főzhetünk belőle akár medvehagyma-krémlevest is.
Egy remek medvehagymás kellemes tavaszi recept:
http://asajah.hu/tavaszi-zoldsalata-akar-vacsorara/

Fogyasztása kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti, a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését, tisztítja a vért.
Női problémák, illetve nőknél változó kori panaszok esetén segít. A hagymaformák a védikus tanítások szerint radzsasztikus ételek, azaz a vágyat, szenvedélyt erősítik, illetve az érzelemtestre hatnak.
A tavasz nagy slágerét érdemes neked is kipróbálnod!
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Önelemző konzultációk ezoterikus Hölgyeknek!

Hiánytérben

“Uralod, ha elengeded. Eléred, ha nem kergeted. Tied, ha már nem akarod. Megtalál, ha nem kutatod. “

Miért nem tudok bevonzani már  egy normális pasit? – kérdezi Natália a legutóbbi ügyfelem.
Az exemnek már van barátnője, nagyon lemaradtam tőle, annyira ciki. Nem tudhatja meg, a szakításunk óta  nincs senkim se. Annyira mindent megteszek érte, hogy legyen…fenn vagyok több társkereső oldalon is, randizom meg ilyenek… De sehogy se jön az igazi. – mondja kétségbeesetten.
Talán ezért van ez így, mert hiánytérben élsz!- válaszlom. Ha gondolod beszélhetünk erről bővebben, személyre szabottan, lényegre törőbben.
Az jó lenne – válaszolja megszeppenve – már azt gondoltam rontás van rajtam.

Az önelemzés nem könnyű feladat, de dolgozni önmagadon jó befektetés. Ahogy felfedezed a valódi éned, tudni fogod mi kell neked. Onnan ahol nem jó neked menj el, akivel nem jó neked onnan lépj tovább. Húzd fel az egészséges határaidat, felelős vagy magadért. El kell engedned a félelmeidet, hogy felfedezhesd önmagad. Ha tudod, hogy mit nem akarsz, tudni fogod, hogy mit akarsz.
Mindig minden akkor talál rád, ha megértél rá. Igazi kapcsolat, barátság, szerelem is akkor jön, ha teljes egész vagy. Mindenre meg kell érned. A görcsös kutakodás, keresgélés mind hiábavaló próbálkozás – mert előbb nem jön semmi sem, mint ahogy ideje van.
És ha egyedül is boldog vagy, akkor  jönnek a jó dolgok!

Szeretettel várom önelemző konzultációimra, foglalkozásaimra a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A hétvégén átlépünk a szelek havába!

H   E   T   I       T   A   R   O  T
Március 28-tól április 3-ig.

Újholdas hétvégénk lesz!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: A hét eleje az elengedésről szól a ideje elhagyni az önkorlátozó gondolatokat, káros szokásokat, és az önsorsrontást.
Merkúr, a gondolkodás szimbóluma már a gyors észjárású Kos jegyében. A hétvégén pedig  átlépünk az áprilisi hónapba.

A Diadalszekér  VII.
A  jelenlévő Vénusz-Szaturnusz energiák a kreativitásnak, az alkotásnak kedveznek. Karmaoldásra is remek nap: rendezheted a múltat, jóvátétel ideje lesz. Kommunikálj, beszélj, cselekedj együttérzős szeretettel.  Határozd el,  hogy merre indulsz el. Amibe belefogsz most diadalra viszed. Karmaoldó meditációkkal várom a Hölgyeket szeretettel.
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltést lehet a baráti találkozó. Nem ajánlatos műteni a viszeret és a lábszárat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a zsírok, olajok lesznek. Egyetek elegendő gyümölcsöt – a sajttál mennyei vacsoraötlet. Tisztító kúra elkezdésére legjobb a hét eleje  –  az időtér energiája  a fogorvosi vizithez és a  hajmosásnak is kedvez. A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyeknek kedvező napja lehet – hacsak nincsenek büntiben. (A Hold a Vízöntő jegyében jár, március 29-én, kedden lép át a Halak víz jegyébe.)

A Mértékletesség XIV:
A hét közepe az egyensúly keresés és a megbocsátás ideje lesz. Az elengedésnek is kedveznek a rezgések. Negyedéves előretekintő tarottal várom az ezoterikus  Hölgyeket.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltést lehet a növényápolás, a baráti beszélgetések. Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Egész nap fogyaszthattok zöld teát – az estéhez a gombás omlett kitűnő választás lehet.  Kedden-szerdán a kozmetikusodat, és a masszőrödet is bátran felkeresheted – hajvágásra nem a legjobb lesz a hét közepe. A Bika, a Rák, a Skorpió és a Bak napjegyűeknek szerencsés napjai lehetnek – legyetek figyelmesek!  (A Hold a Halak jegyében jár, március 31-én, pénteken lép át a Kos tűz jegyébe.)

A Császár IV.
A hétvége a jövőtervezéshez ad méltó energiát. Április elsején a Kos Újholdat üdvözölhetjük. Az újhold ideje a teremtő mágia ideje – ha gyermeket szeretnétek érdemes ráhangolódni majd a babaprojektre. Kapcsolataidat felemelheted lélektársi szintre, de kapcsolat tisztításra,  harmonizálásra is remek energiák hatnak.
Szerelmi jóslással és összerezegtető angyali áldással is kereshettek.
A hét vége tűz elem minőségben lesz.
Hasznos program lehet az testedzés, az ügyintézés. Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje les. Fogyaszthattok sült-grillezet-párolt zölségeket az estebédhez. Bőrápolásra és hajmosásra, kozmetikára kedvező lesz a hétvége időtere csütörtök-péntek, szombat vonatkozásában. A vasárnap nem alkalmas fogorvosi vizitre, viszont hajfestésre, kozmetikára és masszázsra tökéletes energiák járnak.  Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas, a Vízöntő napjegyűeknek kedvező lehet a hétvége erőtere – legyetek sikeresek!  (A Hold a Kos jegyében jár, április 2-án, a lép át a Bika föld jegyébe.)

Ha elakadnál élet-sorsdolgaidban hívd Kamaél arkangyalt. Hatalmas védelmező és tanító is egyben. Kamaél segít, hogy elég erőt és bátorságot találjunk az akadályok és az ellenségek leküzdéséhez.
A Kos Újhold remek lesz nap gyógyítás, egészség, erő és szeretet/szerelem vonzó varázslatsorozat megkezdéséhez, összerezegtető szerelmi áldáshoz. Ha ilyen szeretnél, keress meg – egyeztess velem. Hatalmas szerelmi-szeretet energiák lesznek – a meglevő párkapcsolatot is új lendületet hoznak. A hétvége az üzleti ügyek megbeszélésének is kedvez.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba.
Az ülés alatt használok ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre való tekintettel, a budapestieknek számára is.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Gyászfeldolgozás – angyalterápiák – Fény hazába emelés
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Amint láttam, beteljesedik a szíve vágya…

Tarot konzultációban

Itt a tavasz – kezdetét veszik a románcok, a flörtök –  az ismerkedés ideje érkezett el. Van aki várja, van, aki keresi kutatja, és van, akinek már van párja. Tudnod kell: Amikor egyedül is boldog vagy, akkor jönnek csak a jó dolgok!

Egy kedves kis hölgy – kora legyen titok, amolyan kortalan amazon! – kíváncsiságával keresett meg, mikor jön életébe a Nagyő…s vajon idén érkezik-e?!
A hölgy igen komoly mentális problémával küzd egyébként.
Nos, a lapok mutattak egy időkvantumot: mégpedig az idei érzelmi síkú évének dátumából három hónapot; márciustól júniusig bezáróan olyan találkozásnak lesz részese, ahol hosszan tartó kapcsolatot indíthat el.
A társ, akár a Nagyő is lehet…ha Ő is megéri Nagyővé…
Tehát komoly házi feladat előtt áll. Amíg szorong, és legnagyobb félelme az, hogy a külvilág mit szól őhozzá, milyennek értékeli, addig ugyanolyan férfit vonz be, s így még az ismerkedésig se jutnak el vele…
Önönmagán kell változtatnia ahhoz, hogy alkalmas legyen párkapcsolatra…az téridő kedvező, a helyszín adott…
S ha így mutatkozik – észre sem veszi, és észre sem veszik Őt.
A megoldás nála van, a sorsdöntő lépés hátra van…
Terápiás kezelést ajánlottam neki – habár ő a nagy gyertyamágián gondolkodik, talán azzal bevonzásra talál majd – angyali segítséggel – párja is.
Nos, igen…lehetőség, de minden bizonnyal az Angyalok elkezdenek előbb dolgozni rajta, hogy meglegyen benne minden, amit vár kintről…s nem a kiegészítője, hanem igazi, valódi párja legyen annak, aki párját keresi benne…
Őszintén remélem, hogy helyesen dönt, és hamarosan meg is érkezik a szerelem életében, hiszen “láttam” – az esküvőt, s két gyermeke ugrándozott körülötte – beteljesedik szíve vágya.
Ha szerelmi jóslás érdekelne, párkapcsolat elemzéssel,  kapcsolati tanácsadással jelentkezz be hozzám – szeretettel várom a Hölgyeket angyalos stúdiómba. Léleköleléssel:

 

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 0620 278 26 12

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Ha bezárkózol a gyászodba…


“Bezárkózol gyászodba és hatalmas huppanásokkal száguldozol érzelmeid hullámvasútján? Tehetetlenül, egyedül próbálod leküzdeni marcangoló negatív gondolataid kínját? Gondolom, barátaidat, ismerőseidet sem mered panaszkodásoddal, fájdalmas érzéseiddel terhelni, nehogy belefásuljanak, és elmaradozzanak mellőled.

Viszont, él benned a vágy, hogy kiadd, kibeszéld, magadból a fájdalmadat, hogy könnyebb legyen, hogy ne feszítsen annyira. Érzed, hogy megkönnyebbülést jelentene elmondani a benned dúló érzelmi harcokat, melyeket veszteséged következtében érzel. Vágysz arra, hogy találj a környezetedben egy érző lelket, aki meghallgat, átölel, és együttérzéssel letörli könnyeidet?
Aki nem osztogat tanácsot, csak mélységes együttérzéssel hallgat, figyel és minden megnyilvánulásába gyöngéden belesimul az empátia? Vágysz arra, hogy megértésük, kedvességük együttérzésük, olyan lehessen számodra, mint a tavaszi napsütés,mely szívedben megszünteti a didergést? Sajnos a gyógyulásnak ennek a formája, nem mindig hozzáférhető.
Jelenlegi kultúránkban nem jellemző a megértő figyelem, együttérzés és türelmi idő. Munkahelyen elvárják, hogy napokon belül zökkenjünk vissza a megszokott kerékvágásba, vegyük elő régi mosolyunkat és kiegyensúlyozottan tegyük a dolgunkat. Nem akarnak tudomást venni róla, hogy az embereknek szükségük van érzelmekre, gyászuk feldolgozására, és ennek hiányában borzalmasan nehéz, érzelemmentes lélektelen gépezetként tevékenykedni. Ha elutasítjuk a sírást, csak haraggal maradunk a szívünkben, mely abnormális viselkedéseket produkálhat.
Ha nem nincs kivel megosztanunk a szomorúság, a kétségbeesés és a reménytelenség fájdalmát, negatív érzelmeink megkövesednek szívünkben. Igazán átélt szomorúság és sírás nélkül, nem lesz harmóniánk, ide-oda csapódhatunk a düh, a kimerültség és a kétségbeesés között, kínos helyzetekbe keveredhetünk, hiszen hol dühösen tombolunk, hol pedig bánattól meggyötörten állunk. Ha sietve megyünk végig a nyilvános gyászolási folyamaton, megrekedhetünk a folyamatban.
Mélységes bánat önthet el bennünket. A gyász mindaddig nem fog elmúlni, amíg be nem fejeztük. Le kell zárni, ellenkező esetben, lesz bennünk egy szívfacsaró, szinte kibírhatatlan érzés veszteségünkkel kapcsolatban. Innen tudhatjuk biztosan, hogy gyászunk még befejezésre vár. Megakadt gyászt akkor is tapasztalhatunk, ha figyelemelterelésbe menekülünk, vagy elkülönülünk a lelkünktől. Ilyenkor többnyire nem is tudjuk beazonosítani érzelmeinket, nem érzünk igazi gyászt, mert arra összpontosítunk, hogy elszaladjunk a gyász elől, azzal, hogy túlmagyarázzuk, érzéstelenítjük, vagy egyszerűen nem tudjuk elhinni. Ennek az lesz az eredménye, hogy depressziósak, függők, szorongók, dühösek, pánikbetegek leszünk, majd szépen lassan belefásulnunk az életünkbe.
A megoldás első lépése, hogy hidd el nem, vagy egyedül gyászoddal, fájdalmaddal. Mindannyian szenvedünk, gyászoljuk veszteségeinket, és küzdünk lelki gyötrelmekkel. Ilyen mélységes beszélgetéseknek lehetünk tanúi a gyászcsoportok szent terében, ahol szinte tapinthatóvá válik a szeretet, együttérző kapcsolódásaink, lélektől lélekig érkeznek. Itt érezzük csak igazán, hogy meghallgatni másokat nem csak tisztelet, de lelki segély is lehet. Mindannyian keressük a lehetőségeket, arra, hogy jobban legyünk, hogy túléljük, azt, amit lehetetlennek tűnik túlélni. Újra visszarázódni az élet folyamatába. Megtalálni a módját, hogy megnyíljon szívünk, és lelkünk ismét otthonra találjon önmagunkban. Hogy kisüssön a nap, megjelenjenek a színek, mosolyra húzódjon a szánk, és két lábbal, stabilan állhassunk ismét a földön. Legyen reményünk, hitünk és bátorságunk megragadni azokat a segítő kezeket, melyek felénk érkeznek a bajban.
Ne feledd, a jó emberek sorsát, mindig kíséri valaki egy imával, egy szép gondolattal, egy jókívánsággal, együttérzéssel, és ez összeköt sorsokat, lelkeket, életeket az örökkévalóságon át.” – Deverdics Éva


Gyászfeldolgozást segítő ásványkövek, kristályok

Mindenki máshogyan gyászol. Van, aki panaszkodik, mert együttérzést hiányol. Van, aki elbújik a világ elől egyedül gyászol. Van, aki drámaian kiköveteli, hogy részvéttel vele együtt síránkozz. Van, aki segítségért fordul, mert rájön, hogy kimerül, lemerül, ha  a lelki terhekbe  mélyen belemerül.
Vannak bizonyos ásványok, amelyek enyhítik a lelki terheket – ezeket gyászterapeutaként is szeretettel ajánlom.
Az onixot elengedéshez is használjuk a kristályterápiában, segíti feloldani a lelki fájdalmakat, enyhíti a bánatot.

A javasolt kövek, kristályok, ásványok: hegyikristály, hematit, jade,  jaspis, obszidián, achat, howlit, kalcedon, ametiszt, hegyi kristály, szodalit, füstkarc, lávakő  – mind követ érdemes az onix-al együtt fűzve alkalmazni.
Foglalkozásaimon angyalozással, és energetikai  oldással is tudok neked segíteni  spirituális terápiaként a gyászfeldolgozásban. Angyalos stúdiómban  várlak – keress bizalommal, bátran.
Szeretettel, léleköleléssel:

 

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 0620 278 26 12

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

 

Sorsfordulati döntésben

Az eszeddel tudod a lelkeddel érzed!

Az Élet folyamatosan küldi az embereket, és Te spirituális emberként ösztönösen tudni, érezni fogod ki az, akivel dolgod van… Mindig meg lesz az oka, amiért találkozol bizonyos emberekkel. Vagy a Te életed fog megváltozni miattuk, vagy te leszel az, aki megváltoztatja az ő életüket. A sorsszerű találkozások nagy horderejű energiákat mozgatnak meg… Figyelj a megérzéseidre – a szíved tudatossága fontos válaszokat rejt.

SORSFORDULATI DÖNTÉSEK nagy lehetősége a: T a r o t!
Mi a kapcsolat jövője – Mit hoz az életembe – Mi a dolgom a megteremtett helyzettel – Volt-e az előző életem bármelyikében is része a sorsomnak?! A megtapasztalások ideje a váratlan, szokatlan lehetőségek alkalma. A miértekre választ ad a Tarot. Az ülés alatt ‘auraolvasást’ is alkalmazok.
Grátisz: csakra-aura-meridián hangolás, tisztítás, rezgésszint emelés!

Várom a Hölgyeket tarot-üléseimre, angyalos stúdiómba. De kamerás messengeren is vállalok foglalkozást. Egyeztess velem. Szeretettel, léleköleléssel.

 

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 0620 278 26 12

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Jövőteremtésben

Zárd le a múltat, hogy legyen jövőd!

Ha kilépünk a múltból, rengeteg energiánk szabadul fel. A teremtő energiáink nagy részét megköti a félelem, bűntudat, a szorongás, ami leginkább múltbéli helyzetekhez kötődik. Ilyenkor csak a túlélésre figyelsz… Szabadítsd fel ezeket a lehúzó energiákat, hogy a teremtésedre tudj összpontosítani!
Figyeljétek meg, hogy amint a jó dolgokra kezdtek fókuszálni, a jó dolgok szinte visszatükröződnek rátok és még több jó dolog talál meg titeket. Tudom, hogy nagyon nehéz megálljt parancsolni a rossz gondolatoknak, de megéri. Semmi sem állandó. Örülj annak, ami jó és itt van. Mert nem állandó. És tudd, hogy a rossz sem állandó. Az is el fog múlni egyszer.

Azt vettem észre, hogy a pozitív gondolat hamar ki tudja ütni ám a negatívat. Nagyon erősen és hosszan kell gondolni a rosszra ahhoz, hogy az valóban megtörténjen, bekövetkezzen. Sok energia benne tartani magunkat abban a gondolatban, amelyik tényleg csak a rossz dolgokra fókuszál. Képzeljétek el, hogyha ugyanennyi energiát a jó dolgokra való figyelemnek szenteltek, akkor mi minden következhet be. Képzeljétek egyszer csak azt, hogy minden sikerülni fog, amit elterveztetek!


A gyógyulást segítő alternatív energiakezelés segít lehántani a rétegeket, segít feloldani a magad teremtette blokkjaidat, hogy az hogy a energia ismét szabadon áramolhasson benned. Így újból ragyogni fogsz, eltűnnek a sötét részek, ragyogásod bárki számára látható válik, azt láthatják, aki valójában vagy! Ha így éled az életedet, az öröm és a hála állapotát éled, így kilépsz a múlt árnyékából és megérkezel a saját valóságodba! Térj vissza közénk a jelenbe!

Alternatív gyógyulást segítő rezgésekkel és spirituális terápiákkal várom az ezoterikus Hölgyeket! Szeretettel, léleköleléssel:

 

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 0620 278 26 12

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

Egy vagy a Világmindenséggel

Áldások gazdagítsanak!

“Forgass olyan gondolatokat a fejedben, amelyek jókedvre derítenek. Tégy olyan dolgokat, melyektől jó lesz a közérzeted. Barátkozz olyan emberekkel, akik növelik az önbizalmadat. Táplálékod mindig előnyére váljon a testednek. Lépteid kövessék belső ritmusodat.” – Louise L.Hay

Az Angyalok arra kérnek, hogy próbáld megérteni az élet működését, mert így sokkal könnyebben elérheted azt az életet, amit szeretnél. Olvass spirituális könyveket, járj tanfolyamokra, terápiákra, keress a segítő tanítókat, útmutatókat és kérd az égiek segítségét is a megértésben.
Hangolódj a tudatosságra, ne vegyél részt az elbutítási folyamatban. Soha nem késő olyan életet élni, amire büszke lehetsz,és ha nem így van, legyen erőd változtatni.
Higgy magadban, higgy a célodban és állj készen a feladatra – sorsváltoztató energiák jönnek a jupiteri évben hamarosan.
Változz, cselekedj, lélegezz mélyen és engedj el mindent, ami visszatart. Ürítsd ki az elméd és fókuszálj arra, amire tiszta szívvel vágysz!
Légy a minden és a semmi egyszerre, úgy áradjon ki az energia belőled, hogy az teremthessen… félelem ne gátoljon, ne fogd vissza azt a fényt, ami felemel a mélyből és meglásd jutalmad nem marad el.  Gondolj arra, hogy valójában egy vagy a Világmindenséggel. Állj készen az életedbe beköszöntő új csodákra – hangold magad boldogságra! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Elengedésben

Az egyik legnehezebb lecke az életben az elengedés

Legyen szó bűnről, haragról, szerelemről, elvesztésről vagy árulásról. A változás soha nem egyszerű. Harcolunk, hogy megszerezünk, és harcolunk, hogy elengedjünk….Gondold azt, hogy minden elengedett dolgot valami jobb fog pótolni, vagy gyógyultan tér vissza hozzád.

“Kívánok neked eleget. – suttogta a fülembe – Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömet, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is.” – Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete

Az elengedés hosszú folyamat – te rövidítheted csak le okos gondolataiddal:
– nézz vele szembe és mondd el, hogy vége – tisztázzátok a miérteket – vita nélkül, zárjátok le végleg
– fotókat sem nézegetni – ne kínozd vele magad
– bocsáss meg neki, s magadnak – és köszönd meg a megtapasztalást, amit a kapcsolat adott – emlékezz majd később a jó dolgokra – és vedd ki a tanítást belőle, mit rontottál, és mit kellett volna, másként hogyan
– csinálhatsz elengedő meditációkat is

– lakásátrendezés – apróság, de nagyon fontos! – hogy egy új sorskört nyiss vele
– kitenni mindent, ami tőle van a lakásból egy időre…fájdalmas, de hasznos lépés
– írj neki egy levelet, de ne küldd el, csak olvasd fel – szellemszinten – azután három nap múlva ne tépd szét, csak égesd el és szórd szét olyan helyen, ahol szívesen lennél
– kék gyertya égetése minden nap, hogy felejteni tudjál – kérd az őrangyalodat hozzá – amíg csak eszedbe van
– egy papírra írd fel a teljes nevét és fóliázd be – majd tedd a mélyhűtőbe
-engedd egy lufit, amire az ő nevét írtad fel – és közben figyeld az érzéseidet

– válassz egy új mantrát az új időkre: “Egy szeretetteljes, harmonikus boldog párkapcsolatban élek, boldog vagyok, szeretem magam. Életem minden szinten, téren rendben van.” – jelen időben, mert ez segíti a vonzást, és erősíti a felejtést, az elengedést. (Naponat többször elmondani hetekig – jó, ha tükörbe kántálod!)

Ha nehezebben megy, mint gondoltad, egy energetikai oldásra-szívcsakra tisztításra eljöhetsz hozzám, hogy lélekben megkönnyebbülhess – szívesen látlak. Szeretettel várom tanácsadásaimra,  spirituális terápiákkal az ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

MINDIG ODA IRÁNYÍTSD A FIGYELMEDET, AMIT EL SZERETNÉL ÉRNI!

Március 27-én a Merkúr a Kosba lép!

Bátor, dinamikus energiák által lendületes időszak veszi kezdetét. A változás energiája melletted van, tehát szerencsés helyzetben vagy. Dönts és lépj! Változtass sorsodon – nézz a jövőbe, mi az, ami a legnagyobb sorsfordulat lenne az életedben?! Kérd meg őrangyalodat álljon melléd, hogy terveid beérjenek – használhatsz angyalmágiát is, de a teremtő mágia mellett is dönthetsz, imaginálj, vagy használj agykontrollt.

Ha őszinte szívvel, hálával, és bátran teremtesz, minden megvalósul életben, amit megkaphatsz, ami a tiéd lehet. Hidd el az Univerzum segíteni fog Neked!  Ne habozz, és ne bizonytalankodj, mert akkor minden teremtő gondolatodat elengeded…
Koncentrálj a küldetésedre, a spirituális fejlődésed így érheted el.
Szólítsd meg az arkangyalokat, hogy erőd teljességében légy, s imáid meghallgattassanak. Az Ég meghallja kérésed!
Lépned, cselekedned Neked kell a változás felé, erőt kapsz a segítőkész szent szellemvilágtól hozzá, hogy végig is járd az utadat.
A csodát te teremted, a csodát a földi angyalok hozzák el Neked, akik akár személyes barátaid lehetnek. Szövetkezz tehát az Univerzummal, mert az energiák kedvezőek, gyorsabban, jobban, pozitívabban teremthetsz!

Használd ki a lehetőségedet, s vedd észre az áldásokat. A benned lévő spirituális energia környezetedre is kivetődik, ha magas szinten rezegsz segít a bevonzásban, illetve blokkokat képezhet életedben ha alacsony a rezgésszinted.
Rezegj hát tudatosan, magas frekvencián Rezgésszint emeléssel szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket  – havonta egyszer szentelj magadnak rá időt. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu