A síron túl is…

A HALOTT KOMMUNIKÁCIÓRÓL!

Az elengedés – a gyászmunka. Amikor elveszítünk valakit, súlyos lelki fájdalmakat élünk át. Egyszer ezt mindenkinek át kell élnie – az elválás fájdalmát feladatként egyféle feldolgozni. Akit elengedsz az át is tud menni a Fény Hazába. Akit görcsös akarattal itt tartasz, annak nagyon nehéz ezt megtennie. Az itt marad ebben a dimenzióban és csak zarándokol. A földhöz kötött lélek nem tud leszületni, és nem is tud újabb élettervet készíteni, megtisztulni és a közeli inkarnációját sem tudja megtervezni. Az elhunyttal való kommunikáció ilyenkor igen nehéz, hiszen nem tud hozzád szólni, ő viszont hallja, látja, és érzi amit te teszel…egészen a halától számítva negyvenkét napig. A Fény kapuja ezt követően bezárul előtte, ha nem tudna elmenni, itt rekedhet. Ha tisztelted és a szeretted a hozzád tartozót akkor enged el, hogy új életét megtervezhesse. Ha csak rágondolsz megidézed, ha beszélsz hozzá ott terem…ők még két lábbal közlekednek, hasonlóképpen mint az élők. Érezheted a jelenlétét, de nem tudod mi az amit mondani akar. Veled van, de még sincs közel. Nem az életed része többé, csak árnyék. Az elengedés folyamatában ha aktívan részt veszel, nekik segítesz átmenni. Mert itt ebben a dimenzióban csak bolyongana, értelmetlenné lenne az itt léte.

A médium a szeretet közvetítője. Amikor elengeded – szeretetteljes búcsúval, akár segítőkkel – vele jót teszel. Egy idő múltával – ez általában fél év – már halott kommunikációval kapcsolatba léphetsz vele. Nem fogod zavarni, amíg le nem születik segíthet Neked! A ‘hadó’ energia segítségével, arkangyali védelemmel – ha fontos üzeneted lenne, megbocsátás, vagy elengedés, karmatörlés… segítségedre lehetek. A szertartás alatt érezheted elhunyt szerette jelenlétét, az illatát, az energiáját, talán az egész lényét. Van amikor túl hamar következett be a halál, vagy egy hirtelen baleset miatt nem tudtál elbúcsúzni tőle, ez lelkileg igen bántó lehet. Ilyenkor van igazán értelme a búcsúszertatásnak és a halott kommunikációnak is. Van amikor az elhunyt szeretné felvenni veled a kapcsolatot, mert üzenne, tudna valamiben segíteni, esetleg a sorsodat figyelve hasznos ötletei vannak. De mivel nincs testi kiterjedésük, az a fajta kommunikáció megmarad az energiák szintjén, nem tud manifesztálódni. Esetleg tárgyakat mozgathatnak el, hogy felhívják magukra a figyelmet, vagy pedig egy kedvenc dalodat hallod hirtelen felcsendülni a rádióban, amit ő kapcsolt be, érintést érzel a bőrödön, és rögtön tudod, hogy már nem vagy egyedül, azt az energiát érezd, amit szeretted árasztott. Egyébként pedig, ha veszélyben érezne – általában két évig visszalátogathat! – megjelenik, védelmét adva figyelmeztet. Ha ez nem tud megtörténni a valóságban, akkor eltávozott szeretteid az álmokban üzenhetnek megint. Sokszor van ilyen, de halottak napja körül rengeteget lehet hallani…

Segíthetnek a halottak az élőknek. Igen, lehetséges – hiszen ők látják az időt. Szólhatnak, és figyelmeztethetnek. Kapcsolatokat építhetnek, házasságokat erősíthetnek, gyermek világra jöttét rendezhetik el… A lélek hallhatatlan – segítő szándékát nem vehetik el. Azért akar szólni a túlvilágról, mert érzi, hogy az ittmaradottaknak szüksége lehet bölcs törődésére, szerető gondoskodására. Aurában látom őket, ha elmentek és visszajöttek nincsenek rácsatlakozva az élőkre. Csak rövid látogatások ezek energiát nem vonnak el. Léleklátó médiumként – mert erre születni kell! – halott kommunikációs szertartások révén sokféle szeánszot tartottam. De mindig a halott keresett meg azzal, hogy kommunikálni szeretne valakivel, s csak azután hívott fel és keresett meg az élő rokona különböző kérésekkel. Így őket természetesen fogadom – eleget téve az elhunyt megkeresésének –  igen megtisztelő számomra ez a feladat. Érdemes odafigyelni arra, ha egy halott rokonod keresni kezd, mert mindig jó okkal teszi ezt…

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorselemzés – Energetikai tisztítások.
Halott kommunikáció

Share Button