Lendületes időben!

Június 27-én, csütörtök  a Merkúr az Oroszlánba lép és itt is marad egészen augusztus 29-ig.

Alkotókedvünk megnő, igen kreatívak, inspiráltak és szenvedélyesek lehetünk ezen időszak alatt. Egyfajta erőt, bátorságot ad majd ez az állás. Most sikerorientáltabb lehetsz és becsvágyóbb, mint eledd is gondoltad volna, és nemkülönben fontos lesz számodra az elismerés. Ki mersz állni magadért, a saját igazadért. El mersz indulni egy olyan úton, amire már régóta vágytál. Érdemes a hétvégére – de akár a csütörtöki napra is! – nagyobb társasági összejöveteleket is szervezned. Vidám órákat szerezhettek egymásnak – rokoni, baráti berkekben. Itt az ideje annak, hogy felvállald és megéld az érzelmeidet – de semmiképp se drámázz! A kommunikációdban is nagyobb erőt érzel – de vigyázz a nagy névvel, nehogy másokat megalázz.  A szavaidat és a gesztusaidat kontrolláld. Mindent el lehet mondani szép szóval, haraggal senkit se traktálj. Vitákba ne menj bele, és ne is generálj. Most nem foglalkozol majd a pletykákkal, önbecsülésed is megnő. A “szeretet nyelvedet” használd emberi kapcsolataidban. Éld meg szeretetben is harmóniában ezt az időszakot. Ha nyomasztó energiákat érzel, kedélyed is megcsappan,  konzultációval kereshetsz bátran – személyes ülésen, skypeon, vagy akár messengeren   – energia szint emeléssel várlak,  hogy újra formába lendülve,  sorsodat uralva éld meg a nyarat!
Szerencsés, boldog, és sikeres, örömteli időszakot!

Tanácsadásaimra szeretettel várom továbbra is a spirituális úton járó Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó, tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelmi tarot
Csakra-aura tisztító harmonizálás – rezgésszint emelés
Szerencse energiák
Angyal mágiák
Kapcsolat: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:

http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Share Button