EZOVILÁG kategória bejegyzései

Egyre csak egyre vékonyodik a fátyol…

Gyertyagyújtás – Mindenszentek

“Újra és újra leszállsz ide a földre, váltakozó ölekbe, mígnem megtanulsz olvasni a fényben, látod, hogy élet és halál ugyanaz, s az idő időtlen. Míg a fáradságos életek láncolata nyugvó körré nem rendeződik benned – míg akaratod világakarat nem lesz, s a csönded – csönd és örökkévalóság.” Manfred Kyber

Mindenszentek – november 1. – Halottak napja – november 2.

A Fénykapu, amelyen keresztül átlépünk az égi és földi otthonunk között Mindenszentek napján nyitva áll! Halottaink olykor-olykor üzenni akarnak nekünk, élőknek. Először is haláluk után sokáig azt gondolják, hogy nem történt semmi, élnek, és képesek kommunikálni. De mivel nincs testi kiterjedésük, az a fajta kommunikáció megmarad az energiák szintjén, nem tud manifesztálódni…
A spiritiszta tisztánlátó, léleklátó médium a ‘Hadó’ energia segítségével tudja felvenni a kapcsolatot túlvilági szeretteinkkel, hogy üzenetet továbbítson… Szertartásainkon elhunyt szeretteinkre emlékezünk, gondolataink, érzéseink a fátyol túloldalára rezegnek keresve-kutatva a miérteket, az el nem mondott szavakat, a meg nem valósult ígéreteket…
Néha egy-egy illat emlékeztet, egy-egy apró kis életfilmkocka bevillantja elénk újra az elveszett perceket… Vajon illúzió csupán, hogy lelkünkben érezzük néha-néha mégiscsak olyan közel vannak!?
Szeretteink a távolból vigyáznak ránk, ameddig csak lehet…s néha csak bántja őket nagyon, ha nem kérhetnek bocsánatot attól, akit megbántottak, mert ő a földön maradt, s nem hallja őket már… néha ezek a csatornák megnyílnak az avatottaknak a fehér zaj frekvenciáján… Sokszor ért már az a megtiszteltetés, hogy felkérésre üzenetet közvetíthettem élők és holtak között- felejthetetlen élmény, megszentelt energiákkal. Halott kommunikációval és Fény hazába engedő oldással is kereshetsz.
Égjenek a mécsesek és a gyertyák az emlékezés fényei – emlékezzünk elhunyt szeretteinkről – a szívünkben élnek ők tovább!

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot – Sorselemzés – Energetikai tisztítások
Angyalmágiák – Halott kommunikáció – Elengedés a Fény hazába.
Kapcsolat: 06202782612
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.

Halloween október 31.

Samhain, a Napisten és a Holtak Ura ünnepe.

Halloween október 31 – Ősi kelta ünnep, az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet – a Samhain-t, vagyis “a nyár végét” és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a Holtak Ura előtt.

Október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között.
Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba. Már a kelták is védekeztek a biztonságukat veszélyeztető esemény ellen: házaikban eloltották a tüzet, hogy a hideg és barátságtalan tűzhely ne vonzza a hazalátogató szellemeket, és a tökéletes megtévesztés érdekében szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a gonoszt a végsőkig megzavarják, hogy aztán könnyebben elűzhessék. Október 31-én, miután a termést betakarították és elraktározták a hosszú, hideg télre, megkezdődött az ünnepség. A kelta papok a hegytetőn, a szent tölgyfák alatt gyülekeztek, új tüzeket gyújtottak, termény- és állatáldozatokat mutattak be, tűz körüli táncuk jelezte a nap-szezon végét és a sötétség kezdetét. Mikor eljött a reggel, a papok szétosztották a parazsat a családok között, hogy azzal új tüzeket gyújthassanak. Ezek tartották távol az ártó szellemeket, és űzték el a hideget.
Halloween szimbóluma, hosszú évszázadok óta a kivájt töklámpás, az ún. Jack-lámpa, amely eredetileg kettős célt szolgált: egyrészt távol tartotta a gonosz szellemeket, másrészt pedig így világítottak a halottak szellemeinek, hogy azok hazatalálhassanak. Halloween a Mindenszenteket megelőző nap bulizós, játékos hangulata. Főleg a gyermekek kapnak előszeretettel az alkalmon, hogy boszorkányos és ijesztő ruhákat öltsenek, kivájt tökökből lámpásokat készítsenek.

Akik nem ünneplik halloween ünnepét gyújthatnak ezen a napon füstölőt és fehér gyertyát is.
Az ősi magyar hagyományok szerint szeretteinkért való gyertyagyújtás november elsején meghitt és családi esemény, ahol az emlékezés és a lélek halhatatlanságába vetett hit a legfontosabb. És a külföldről átvett vidám szokások nem tudják ezt megváltoztatni.

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Szerelmi jóslás.
Energetikai tisztítások.
Kapcsolat: 06202782612

Varázshetünk lesz – tízmilliószoros energiákban teremthetünk.

HETI TAROT

Október 28- November 4 -ig

“Teremts kontaktus magasabb önvalóddal: figyelj a belső hangra, s ha meghallod, tudd, hogy fejlődésed döntő fordulóhoz érkezett. Mágikus akaratod végső koncentrációjával vond vissza ekkor életre kelt bálványaidból lekötött erőidet – s azok birtokában képes leszel a pozitúra-változtatás végrehajtására.”  – Szepes Mária

 

Hét eleje:
A Világ XXI.
Tízmilliószoros napunk lesz kedden – erre figyeljünk oda erősen! Örömben éld meg a napokat, minőségi munkának szentelj energiát. Minden jó tett és cselekedet megsokszorozva tér vissza hozzád. Anyagi hasznod is lehet. Otthon díszítésre, rendezésre jó lehetőségek, kedvező energiák adódnak. (A Rák Hold ebben is segít neked.)

Hét közepe:
A Mértékletesség XIV.
Valami új, újszerű esemény jön feléd – talán olyan, amire régóta vársz. Cselekedj – a bátraké a szerencse! Új kezdetek – új lehetőségek. Erőd teljében lehetsz, szedd össze magad és motiváltan cselekedj! Mindenen, ami pozitív cselekvés áldás van. Mihály Arkangyal az új kezdeteknél is segíthet Neked – áldásos energiája védelmez.  Mindenszentek és Halottak napjának ünnepe lesz. (Oroszlán Holdban leszünk.)

Hét vége:
A Hold XVIII.
Fontos találkozások is lehetnek a hétvégi időben. Bizonytalan időszak veheti kezdetét – talán irigyek és rosszakarók is akadnak. Légy résen megint. Hazugság, félrevezetés, csapda – nehogy belegyalogolj.  Húzd meg az egészséges határaidat – és figyelj a jelekre, jobban mint máskor.  Állj ki az igazad mellett és ne köss ostoba kompromisszumot. Légy bölcs és védd magad! A kirándulás, pihenést és feltöltődést adhat – ha teheted légy sokat a szabadban! (Az Uránusz és a Vénusz is még retrográdban – a Hold a Szűzben jár majd.)

Ha önbizalmad megcsappanna keress meg bátran – segítő energiákkal várlak. Harmonizáld az életed – ápold és gyógyítsd kapcsolataidat. Baráti találkozóknak és rokonlátogatásnak is helye lesz. Vigyázz minden szavadra, tettedre nehogy erős negatív karmát csinálj. Hagyd, hogy minden a helyére kerüljön! Légy önmagad, érezd át, éld meg teljességedet, belső egységedet és a minden létezővel való egységedet is – teljesedj ki a szeretetben!
Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak sorselemzésre, útmutató tarotra Budapesten, a stúdióm (de vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is) elérhető vagyok. A lapokat a Kazanlár-féle  tarotból húztam – az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

Lélekölelésem:

spirituális tanácsadó, tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

A fenti csak egy általános jóslás – egyéni tarot-elemzés személyes konzultációban kérhető.
MINDENKI SZEMÉLYRE SZABOTT ÚTMUTATÁST ÉS TANÍTÁST KAP A KONZULTÁCIÓK ALATT!

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot-sorselemzés-szerelmi jóslás.
Energetikai tisztítások.
Tértisztítás. Halott kommunikáció (Fényhazába küldés után!)
Angyalmágiák – Angyal tanfolyamok.
Kapcsolat: 06 20 278 26 12

Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek.php

Holnap tízmilliószoros nap lesz!

TÍZMILLIÓSZOROS NAP – OKTÓBER 30. KEDD


GONDOLKODÁSOD HATÁROZZA MEG A VALÓSÁGODAT!

A tízmilliószoros napon minden gondolat ereje megsokszorozódik – a vonzás törvénye szerint tehát nemcsak a jó, hanem a rossz gondolatok is többszörösen hatnak. Ezért hangsúlyozzuk, hogy most csak örömteli, boldogító dolgokon törd a fejed, kérj bőséget, békét, vitalitást, adj hálát, és jussanak eszedbe a szeretteid is, akiknek szintén szíveden viseled a sorsát
Érdemes a tízmilliószoros napokra időzíteni a nagy terhek feloldását. Az idei év utolsó tízmilliószoros napjáig még van időnk átgondolni mit szeretnék a teremtő energiákkal elindítani életünkben. Valóra válhatnak legmerészebb álmaink is.
Alkalmas tehát ez a nap a tisztító szertartásokra, atlantiszi és teremtő mágiákra is.


SZERETETTEL VÁRLAK:

ELENGEDŐ, – TEREMTŐ ÉS ATLANTISZI MÁGIÁKKAL!

SEGÍTEK NEKED, HOGY VÁGYAID, TERVEID, CÉLJAID RÉVBE ÉRJENEK!

Ezen a tízmilliószoros napon érdemes pozitív megerősítéseket, mantrákat használnod, és érdemes számba venned, hogy mi minden jó az életedben. Ha ugyanis számba veszed ezeket a jókat, akkor még több jót vonzhatsz a hétköznapjaidba. Ezeken a napokon a meditáció és a vizualizációs technikák is jobban hatnak. A jövődet Te teremted, dönts úgy, hogy egy csodákkal teli életet akarsz élni, amiben Te leszel a főszereplő! Légy tisztába a saját teremtő erőddel – lásd megtörténni a csodákat és ad hozzá erős tiszta érzelmeket – majd  adj energiát neki a varázsmondattal is: ‘Legyen így!’
A vonzás törvénye alapján a konkrétan megfogalmazott dolgokat a hit és akarat ereje bevonzza majd, de ehhez neked is tenned kell. Ügyelj tehát a gondolataidra, mert azok óriási teremtőerővel hatnak vissza. Hittel, örömmel minden sikerülhet!

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Energetikai tisztítások – Angyalmágiák
Kapcsolat,bejelentkezés tanácsadásra:  06202782612
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.

Ne ítélj el senkit, és ne ítélj meg senkit

Ne ítélj, hogy ne ítéltess! – Máté 7:1

Ne ítélj meg senkit, addig amíg nem voltál a helyében. Mert nem tudod az indokokat, nem ismered az életét, s nem ismered a történetét. Fogalmad sincs arról, hogy minek a megtapasztalására szerződött, és milyen inkarnációs tanulnivalót választott-írt meg magának szabad akarattal.

Soha ne ítélj meg egy olyan ember, akit nem ismersz. Engedj teret neki, abban hogy megtapasztalja úgy az életét, amilyennek szeretné. Van, amikor azt látjuk, hogy valamely embertársunk elkövetett valamit ami szerintünk helytelen, hajlamosak vagyunk azonnal ítélkezni felette. Viszont a magunk által elkövetett vétkeket, bűnöket – nevezzük tévedésnek őket! – legtöbbször észre sem vesszük.
Ne engedd, hogy ítélkezzenek feletted! Az ítélkezés mindig arról szól, hogy elrontsa a kedvedet, vagy hogy összenyomjon és az önbizalmadat, az önbecsülésedet elveszítsd vele. Meghallgathatod ezeket a kritikákat de ne fogadd be őket, ne hagyd, hogy mások irányítsanak. Azt tedd, amit a te szíved-eszed diktál. Ne feledd: Amit megbélyegzel, az téged fog megbélyegezni, és amit elítélsz, egy napon azzá válhatsz. Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. – Ugye ismerősen cseng ez a krisztusi mondás?!
Mindenki a saját harcát vívja, légy tehát kedves mindenkivel. Az Univerzumnak mindig van egy ideig tűrése – hagyja a megtapasztalást. Ha valaki rossz úton jár önmaga írhatja jóvá jó tettekkel, cselekedettel a tévedéseit. Ha nincs erre indíttatás – elkezdődik egy idő után a sorszerű tisztulás. Egy olyan folyamat, amit egyesek büntetésnek vélnek, mások pedig jóvátételi időszaknak. Egy biztos, mindig minden kiegyenlítődik ezen a világon, vagy előbb, vagy utóbb, mert rend a lelke mindennek.
Törődj a saját sorsoddal és engedd meg magadnak, hogy az életben minden örömben áradjon feléd – Éld meg és tapasztald meg az életedet, örömben, fényben és szeretetben!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Energetikai tisztítások.
Kapcsolat: 06 20 278 26 12

Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek.php

Harmonizáló energetikai terápiák

A tisztító energia áramlással az egyensúly és a harmónia teremtődik meg a testben.

“Tartsd magad tisztán és fényesen: te vagy az ablak, melyen keresztül a világot nézheted.” George Bernard Shaw

Az aura – az embert körülölelő energia burok. Az aura nap, mint nap szennyeződhet a külső befolyásoktól, pszichés támadás is érhető, ami zavarodottságot is eredményezhet. De keletkezhetnek rajta lyukak, rések, szakadások. A sérülések energiaszivárgást eredményezhetnek, ami pedig elgyengüléshez vezet. A félelmeink görcsöket, zárlatokat okoznak bennünk. A stresszes életmód, az állandósult félelmeink, negatív gondolataink következtében az energia vezetékeink összehúzódnak, a csakrák beszűkülnek, ezáltal az energiaáramlás lecsökken, bizonyos esetekben meg is szűnik. Ha sérült az auránk, akkor még könnyebben be tudjuk vonzani a negatív dolgokat. Amikor az energetikai rendszerünkben probléma adódik akkor az egy idő után a fizikai testben is manifesztálódik, megmutatkozik: betegek lehetünk és különféle nehézségeink adódhatnak miatta. Az aura tisztításával elengedjük a múltat, és képesekké válunk a jövőbe tekinteni.

MÉLY AURA TISZTÍTÁS, CSAKRA HARMONIZÁLÁS.

A terápia fél órás programban igénybe vehető, havi egy alkalommal javasoltan alkalmazható. Akkor van szükség a terápiára amikor az ember kibillen az egyensúlyából, megbetegszik, energia hiányban szenved, fáradékony,  vagy kedvetlen.
Ha csakráid harmonikusan működnek a személyiséged kiteljesedik azokon az életterületeken, ami az adott csakrával van összefüggésben. Ha rezgésszinted magas, akkor mindenben kreatívabb leszel, örömtelibb lesz a léted, életerőddel emelkedik a teremtő erőd is. A tiszta csakrákkal az életenergiáid szabadabban fognak áramlani, mely alapfeltétele a testi egészségnek, és erősödik tested öngyógyító képessége is. Megszűnnek az alvászavarok, kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb leszel.
A Csakra-aura harmonizáló és tisztító terápiával megszabadul a tested és a lelked a negatív, ártalmas, mérgező rezgésektől. Kapcsolataid is jobban alakulhatnak, az anyagi létben is biztosabb leszel.
Ha úgy érzed szükséged van a terápiára, szeretettel várlak a harmonizáló programra!

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Energetikai tisztítások
Kapcsolat: 06 20 278 26 12

Ezoterikus szakterületeim:

ASAJAH – SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS HÖLGYEKNEK!

Ha hiányzik valami az életedből…

Teremtő doboz

Egy varázslatos technika Neked!
Bármilyen dobozt választhatsz – készíthetsz magadnak, ami tetszik. Lehet kicsi, nagy, hosszú, vagy ovális, akár kerek. Meg is veheted, de el is készítheted. Lehet olyan doboz is, amit ajándékba adtak, vagy éppen olyan, amiben valami olyan dolog volt, ami nagyon tetszett neked. Át is alakíthatod kicsit, ragaszthatsz is rá dolgokat, vagy be is burkolhatod szép színes papírral. A lényeg, hogy számodra egy nagyon szép kis doboz legyen – ez lesz a te ‘Varázs szelencéd’ mostantól.

 


Ebbe a dobozba tégy bele minden olyan érzés, tárgy vagy esemény képét amire vágysz. (Lehetnek ezek saját, vagy nyomtatott képek is.) Amikor arra vágysz, hogy az őrangyaloddal beszélgess vedd elő megint – meditálás közben a varázsdobozoddal foglalatoskodhatsz. Csak akkor használd, ha örömödet leled benne! Adj időnként energiát annak amit benne tárolsz – időnként nézegesd át a dolgokat, tartsd a kezeidben és gondolj arra, hogy ami benne van az: VAN! Már megvan! Már a tiéd! Uriel Arkangyal, manifesztációs angyali áldását is kérheted, hogy adjon energiát neki a megvalósulás érdekében. Lehet a dobozba teremtő köveket, kristályokat is tenni – a lényeg, hogy ereje nagy legyen! Tárolhatod az nappalidban, a hálódban, de a szerelmi, avagy a szent mágikus oltárodon is. Ne mutasd meg senkinek, és ne tudjon róla senki se! Csakis a te titkod legyen, hogy létezik.

Ha úgy érzed, hogy nincs elég erőd hozzá – teremtő mágiákkal, blokkoldással és energetikai szint emeléssel kereshetsz bátran.
Van amikor egy nehéz élethelyzet tesz akadályokat elénk, olykor nagyon jól jön az angyali segítség. Szentelj időt és energiát a csodavárásnak!

 

Szeretettel kívánok varázslatos perceket hozzá!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot-Sorselemzés-Szerelmi jóslás.
Angyal mágiák – spirituális technikák.
Energetikai tisztítások.
Kapcsolat: 06202782612
ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek.php

 

 

A sors útjai kifürkészhetetlenek, vagy mégsem?!

Mert minden tökéletes Isteni terv szerint halad!Aminek meg kell történnie, az megtörténik – a rendelt időben. A sorszerű dolgokat át és meg kell élnünk, hogy tapasztaljunk és kidolgozhassuk a karmikus ügyeinket.


A minap egy magán beszélgetésnek voltam fül és szemtanúja.Nem hallgatóztam, mellettem álltak a beszélgetőpartnerek….
A kis hölgy nagy dilemmában volt azért, mert a barátai (egy hozzá hasonló fiatal pár) összeköltözni készült, s őt választották maguk mellé lakótársnak. A bérlet, amit ki szerettek volna lévén két szobás – ismerve a mai albérleti árakat, felesbe fizetve előnyösebb, méltányosabb talán – a második szobát ő bérelte volna ki a tulajtól.
A fiú, akivel a beszélgetést folytatta – amint jeleztem az imént – igencsak lebeszélte erről… mondván: mi lesz, ha összevesznek a társak, s a hölgy – Erikának szólította, lásd a továbbiakban Erika – egyedül marad, mert szétköltöznek, s ez szerinte igencsak megnehezítené az árkülönbözet fizetését, hiszen egy bérből él, lehetetlenné tenné az ott-tartózkodását.
Megjegyezte még, hogy nagyon rossz ötletnek tartja, s kezdte lebeszélni róla a kislányt…aki volt vagy 17,18 talán épp.
Erika zavarában (azzal a bizonyos női hatodik érzékével érezhette már-már mit is akar a férfi tőle…) lefelé nézett, “nem nézett fel a fiúra”, (milyen érdekes is a magyar nyelv…) – aki talán mindezt udvarlásnak szánta, ez az előszoba lehetett talán nála, a “lebeszélő taktika”, s követte volna még aztán talán az, hogy esetleg vele, mert ő kitartana…de itt a vége. A lány közölte vele, hogy majd még gondolkodik a dolgon, (passzolt!) de semmiképp nem akar most a barátai nélkül lenni.
A fiú leállt hirtelen ekkor a többi mesével… zavarában másra terelte a szót…nem harapott rá a lány a feldobott labdára…


A fejembe se fordult meg, hogy közbeszóljak…pedig ‘láttam’ a történéseket előre… A fiatal pár férfi tagja az összeköltözés után kedvet kap Erikára, s nagy szerelmével zaklatni fogja…így a kislány fog elköltözni, nagy csalódottan… (habár nem fogja említeni a dolgot a barátnőjének!) S jöhet vissza az előbbi fiú: Nah’ ugye, hogy megmondtam szövegével nyeregbe érezve magát, s gondolva, hogy: már-már el is fogadná a vigasztalására is a lány… De mégsem, mert oly nagy gondban mégsem lesz, hogy azzal jöjjön össze, aki beprikézsiázta ezt neki. Okosan továbbáll majd, s talál egyből lánytársakat magának, szinte egy-két nap múlva…megint lesz lakása, nyugalma, otthona.
Nem léphettem közbe, és nem szólhattam bele, hiszen azzal elvettem volna tőle a megtapasztalás tanulságait… És nem is kérdeztek. Tehát a szabad akaratot tisztelve egy biztató mosollyal néztem bele a lány szemébe, s ennyit mondtam csak: A végén minden rendben lesz…
Meg sem lepődtem, amikor visszamosolygott, és fejét kissé megbillentve biccentett egyet, mint aki érezte volna ő is azokat a képeket, amiket láttam az aurájában, amíg a fiúval beszéltek…

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot-Sorselemzés-Szerelmi jóslás
Budapest-Örs vezér tere, Asajah Stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.

ASAJAH – SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS HÖLGYEKNEK!


Sorsfordító Telehold – erős energiákkal áld az ég!

Telehold a Bikában október 24, szerda 18 óra 46 perc.

Ha általánosságban nézzük a telehold feszültségeket hozhat, ilyenkor több a baleset, a bűntény, a születés, és lehet hogy rosszabbul is alszunk éjszaka. Műtéteket lehetőleg ne időzítsünk telihold közeli időpontra, mert veszélyeket hozhat.
A Hold most 2018. október 24. 18 óra 46 perckor telítődik Bikában. A Bika földies jegy: türelmes, béketűrő, nyugodt, stabil, elégedett, élvhajhász, realista, érzéki, szenvedélyes, igényes, bizakodó, vallásos, erős, hallgatag, határozott, hűséges, ragaszkodó, naiv, gyerekes, előítéletes, gyűlöli a játszmázást.
Az Elengedésen kívül fontos döntéseket is hozhatunk ezen a napon sorsdolgainkba. Tervezhetjük a jövőt a Skoprió havának Bika teleholdjában. A telihold mindig erősíti az érzelmességet. Átdolgozhatjuk most a párkapcsolati sérelmeket és fájdalmakat is. A nagy mély lelki beszélgetéseknek is ideje lesz.
Figyeljétek az égi üzeneteket, jelzéseket – minden információ hozzáad valamit ahhoz, hogy jó, pozitív és sikeres döntést hozzunk. A megoldatlan sorsfeladatok mindig visszaköszönnek, korrektül oldjuk meg végre azokat.
Az Időkapuban Völjah, a Fényességek karának őrangyala áll. A bőséget és örömöt hozó jupiteri energiákat ural.Megszabadít mindattól, ami alsóbbrendű személyiségemhez köt. Imájával megszólíthatjuk őt: “Völjah Angyal add,hogy abban leljek örömöt, ami nemes és emelkedett.Add, hogy belső energiáim magasztos célok, hasznos tevékenységek felé irányuljanak. Add meg nekem a nagylelkű igazságosság képességét, s egy virágzó sikeres élet kegyelmét. Hálás szívvel köszönöm Neked, szeretlek téged. Ámen.”

Az elengedő szertartásokon kívül végezhetünk nagy sikerrel energetikai oldásokat és tisztításokat, rontáslevételt, teremtő szerelmi és pénzmágiát, és tölthetjük kristályainkat, tisztíthatjuk a tarot lapokat is a hold rezgésében nagy eredménnyel!
Fordítsunk lelki munkára legalább tíz percet ezen a napon és szenteljük ezt az időt önmagunkra. Legyünk mértékletesek és gondolkozzunk reálisan.
Az Uránusz újító energiáival szintén bekapcsolódik az aktuális teleholdba, erős impulzitást hozva ezzel az energetikai rendszerekbe. Elemezd át hogyan kezeled a kapcsolataidat, és a pénzügyeidet. Milyen váltást változtatást lehetne eszközölni,hogy ezekben a kérdésekben minden jobban menjen. Bontsd le a szaturnuszi merevséget, a korlátozó rossz mintákat is vesd el!Ha érzelmi síkú évünk van, ne az építkezésben éljük ki magunkat. A szívügyeknek adjuk az energiát, a törődést és a szeretetminőséget. Érezd meg cselekedeteid felelősségét.
Ha elakadtál oldással, és útmutató tarot tanácsadással várlak! A Vénusz Évének harmóniáját keresd és állítsd vissza a szívmágnesedet a jó irányba. Itt az ideje változtatni, forduljunk a Fény felé!

Áldásos Teleholdat kívánok Mindenkinek!

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató Tarot-Sorselemzés-Szerelmi jóslás
Bejelentkezés tanácsadásra: 06202782612
Budapest-Örs vezér tere, Asajah Stúdió
Messengeren és sypeon is elérhető vagyok.

Ezoterikus szakterületeim:http://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek.php?fbclid=IwAR0-hYhps3YMP_DUHWrfF_Bo2SZ6rPLgw7FVsouuYVm4Z5C4b349Fz-SsRo

Angyalok és démonok – szellemi entitánsok

A Vatikánban démoni hatások miatt új ördögűző papokat képeznek ki 2014 óta. Ferenc pápa figyelmeztetett: itt élnek köztünk azok, akik a sötét úrhoz tartoznak. Nem árt legalább annyira komolyan venni ezt, mint amennyire ők maguk teszik.
Sok fajta démon létezik. Nagyon kevés fedi fel valódi alakját a nyilvánosság előtt. A démonoknál akár lehet érezni a kellemetlen szagot is. A szellemileg vagy mentálisan gyenge embereket szállhatják meg leginkább – akik hajlamosak a depresszióra.


A démonok elleni harcot, illetve ennek tanítását a sámánok látták el az ókori Tibetben.
Befolyásolhatják a gondolataidat,érzéseidet, emberi kapcsolataidat,egészségedet ,az egész életedre kihatással lehetnek. A démonok ‘bukott angyalok csiskásai’ –  gonosz energiák.
Ha gyökér csakrát manipulálja az entitás, akkor a fizikai síkhoz való kötöttségünket – kapcsolatunkat variálja. Ide tartozik az anyagi világunk, mennyire fogadjuk el saját itteni létünk, mennyire álljuk meg a helyünk a saját fizikai síkunkon…
A nemi csakrához tartozik az önmagunk elfogadásának egy része, a libidónk, a melyik nemhez vonzódunk, a nemi betegségek és a teremtőképességünk jó részével együtt. Ezt is elferdíthetik. Ha a köldökcsakrát manipulálja, akkor befolyásolja az elfogadó képességünket, a dolgok emésztésének képességét, a durva energia, azaz ételek feldolgozó képességét, hogy azok a fizikai testünk számára feldolgozhatóvá váljanak.
Ha a szív csakrát manipulálja, akkor a szeretetünk megélését, kimutatását, elfogadását önmagunk és embertársunk szeretetét korlátozza, vagy alakítja kénye kedve szerint. Ide tartozik még a keringés, a vér keverése stb.
Ha a torok csakrát támadják, akkor csak olyan szavak hagyhatnák el, ami építi jellemünket, a szellemi és spirituális fejődésünket, segíti életutunkat és a boldogságunk megélését. Ha ezt manipulálja, akkor bizony ez nem fog összejönni.
A homlok csakrához tartozik a gondolkodásunk, a kreatívságunk, a tisztánlátásunk, a józanságunk, a döntéshozatali képességünk, a pozitív szemléleti képességünk és még sorolhatnám. Ha ez kerül manipulálás alá akkor bizony ezekben a részekben nem fogunk jeleskedni.
A korona csakrához tartozik a spirituális részünk. A megérzőképesség, a hatodik érzék, a kommunikáció a felsőbb énünkkel, az angyalokkal, a természettel, Istennel más szóval a mindenséggel. Ha ezt szennyezik, akkor ide téves információk fognak érkezni, és nem igazán jó fele fogunk tartani.

Démoni megszállás, befolyásolás ismertető jegyei:
Kifordulok önmagamból minden előjel nélkül.
Nem a saját életemet élem, bármibe fogok balul sül el.
Elkezd a környezetem, barátok, család elfordulni tőlem, pedig nem ártottam nekik.
Halálfélelem, rettegés amikor egyedül vagyok, vagy amikor lemegy a nap.
Éjszakánként rendszeresen felébredek rossz álom miatt, zajok miatt.
Hangokat hallok, amik nem pozitív gondolatokat ültetnek belém.
Gyűlöletérzet a szeretteim iránt, gyakran az édesanyám iránt, ami előrehaladott állapotban hangot is kap.
Mások hibáztatása, akár mondvacsinált dolgokért.
Nevetősből átfordulok sírósba, a szomorú kimarad.
Nagyon sok pszichoszomatikus betegségnek mondott állapot létrehozása, akár egy gondolatból, reakcióból eredendően.

Fura dolgok vannak…
Lakás-tértisztítás – beavatás-behangolás közben nemcsak szellemekkel, de gyakorta démonokkal is találkozni szoktam. Az ittrekedt szellemek két lábbal közlekednek, míg a visszatérő kísértetek már jelenésekké lesznek, a földtől kb. 10-20 cm-re lebegnek. A démonok átpulzálnak előtünnek, majd újra eltünnek – hangjukat hallatják, nevetnek, vagy ijesztőnek tünnek.
A démonok nagyon rosszak, a saját egyéni céljukon kívül (életenergiádból táplálkozni) átbillenteni, megnyerni a lelked feletti irányítást hatalmat a saját főnökük számára – a satanielnek.

A démoni megszállottság tünetei:
Démoni zaklatás áldozatává válik: Fura hangokat hall a környezetében, a tárgyak maguktól mozognak vagy lépnek működésbe, fura lényeket lát az illető.
Démoni befolyásolás alatt áll: Ilyenkor a démon gondolatokat ültet el a személyben. Teljesen kifordíthatja az ember személyiségét, szinte akármit elhitethet vele, megváltoztathatja a döntéseit és magát a gondolkodásmódját, olyanok fordulhatnak meg az ember eszében, amik azelőtt soha. (Egyébként ez a kettő a gyakoribb eset.)
Valaki alapvetően kommunikatív természet és egyik napról a másikra hallgataggá válik. Egyre kevesebbet mond magáról, majd szép lassan elzárkózik a világ elől. Vagyis a túlzott depresszió is lehet a jele, így éri el a démon, hogy az ember magába forduljon és roskadjon.
Megváltoznak az alvási szokások. Feltűnően többet vagy kevesebbet alszik. Rendszeresen rémálmai vannak.
Egyik napról a másikra fizikai betegség jelentkezik. Démonok is okozhatnak tartós, komoly szervi bajokat, akár skizofréniát, többszörös személyiség zavart is.
Eddig sose tette, majd egyre többet és egyre durvábban káromkodik.
Az illető hirtelen megijed a vallásos helyektől és tárgyaktól.
Kimagasló agresszivitás önmagával vagy másokkal szemben, esetleg mindkettő. Állatias megnyilvánulások.
A szexualitás iránti kapcsolatuk is megváltozhat. Egyáltalán nem igényli, vagy fokozottan és akár válogatás nélkül.
Egyre több erkölcstelen, tisztátlan dolgot cselekszik.
Függőség: bármilyen! Akár testi, lelki és szellemi. Maga a túlzottság, a mértéktelenség a probléma, ami egy mögöttes valamit kíván elfedni. Sőt, függőségbe akár a démon is üldözheti az embert, hogy lerombolja testileg és lelkileg, hiszen egy gyenge, akarat nélküli ember könnyen megszállható avagy felhasználható.
A démonok mindenütt megtalálhatók, tehát például a négy elemben, a természetben, erdőben, vízben, tűzben, bárhol. Mivel természetfeletti lényekről beszélünk, ezért mondani sem kell, hogy földöntúli képességekkel rendelkeznek.

Egyesek úgy tartják, vannak jó démonok is,mint pld.
Abrinael: A Hold 24. házának a démona. A párkapcsolatokra gyakorol pozitív hatást, támogatja a házastársi hűséget, termékenységet, állatok szaporodását, és szerencsét is ad. Kanedama: Ő a pénz démona. Sisera: Bárkiben vágyat és szerelmet ébreszt. Marnes: Tökéletes megismerést, érzékfeletti érzékelést, szellemi látás képességét adja. Eistibus: A jóslásban, jövendölésben, kártyavetésben, tenyérolvasásban és asztrológiában segít.

Én inkább a szent energiákban, az Angyalokban hiszek!
A legjobb, ha őket idézzük és kimaradunk a tisztátalan eredetű lények rezgéseitől!
Ajánlom szeretettel a Fehér mágiás verziót – mert ilyenkor sem a Holt tengeri sósvizes felmosás, sem a foghagyma nem segít! A speciális tértisztítás után megtisztulva a megszállottság alól a ház és a benne lakók is felszabadulnak a súlyos terhek alól. Fehér mágiás tértisztítással kapcsolatosan keress meg bátran – skypeon és messengeren is működik!

Áldásban, fénnyel és szeretettel:

Asajah 

spirituális tanácsadó – léleklétó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tanácsadás- Terápiák- Energetikai tisztítások- Tértisztítás.
Kapcsolat: 06 20 278 26 12