EZOVILÁG kategória bejegyzései

Karácsonykor…

“Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” – Márai Sándor

 

Isten benned él most és mindörökké!

Az életünk néha teljesen más fordulatot vesz mint addig éltük…
Néha ezt örömként, néha teljes zűrzavarként éljük meg és nem is tudjuk mit tegyünk vagy ne tegyünk, de
Minden helyzetben bíznod kell Önmagadban, hogy a lehetőségekhez mérten a legjobban teszed amit tenned kell.
Bíznod kell Önmagadban, hogy tudj bízni Istenben
Hogy tudj segítséget kérni Istentől és ezt meg is tudd köszönni Istennek
És meg tudd köszönni Önmagadnak is
Minden helyzetben jelen van Isten ha hiszel, ha nem Ő mindig hisz Benned
Isten Benned él most és mindörökké
Szeress, Higgy, Élj most ebben a pillanatban félelem nélkül Önmagadnak. – Ananheim Shimita

A vonzás törvényének tízparancsolata


1.Tiszta szándék törvénye
Pontosan, egyértelműen fogalmazd meg és tudd, hogy mire vágysz. Ha egyik nap lovat akarsz, a másik nap nyulat, akkor az univerzum nem tudja majd értelmezni vágyadat. A rezgések harmóniája helyett, a rezgések harca jön létre, aminek következménye az lesz, hogy egyik sem teljesül.

2.Teremtés törvénye
Minden gondolatunkkal, érzésünkkel, tettünkkel teremtünk. Függetlenül attól, hogy ez pozitív vagy negatív dologra koncentrálódik. Az Univerzum nem válogat a jó és a rossz gondolatok között. Amit kibocsátasz magadból, amit gondolsz, érzel és teszel, annak következménye lesz a téged körülvevő valóság.

3.Tudatosság törvénye
Ha valamit szeretnél, akkor ezzel a vágyaddal hozd összhangba valamennyi gondolatodat, érzésedet és tettedet. Válaszd tudatosan az ehhez kapcsolódó teremtő gondolatokat. Így az Univerzum gyorsabban jeleníti meg valóságodban, amire vágysz.

4.Megnevezés törvénye
Vágyaid hamarabb válnak valósággá, ha pontosan megnevezed őket. Ne azt mondd, hogy vékony szeretnél lenni, hanem azt, hogy 7 kg-ot szeretnél fogyni. Az Univerzum vágyaid konkrét megnevezéséből hamarabb ért.

5.Béke törvénye
Ha valami ellen küzdünk, harcolunk, azzal csak energiát adunk neki, és valójában tápláljuk, és a megvalósulását segítjük elő. Mindig valamiért tegyél és gondolkozz, és ne valami ellen. A sötétséget csak úgy tudod megszüntetni, ha fényt gyújtasz. Nem pedig úgy, hogy dühös vagy, és harcolsz a sötétség ellen. A béke, a szeretet rezgése teremthet csak jó dolgokat a valóságodban.

6.Összhang törvénye
Csak azok a gondolataid válnak valósággá, amikhez valódi érzelmek is társulnak. Az Univerzum legerősebb nyelve az érzés. Hiába gondolod, hogy egy új és biztonságos autót akarsz, ha egész nap tele vagy a feszültség energiájával és azon bosszankodsz mennyire rossz az a régi. Ha az érzéseid ellent mondanak a vágyaidnak és gondolataidnak, az univerzum nem tudja megvalósítani, amire vágysz.

7.Idő törvénye
Minden magnak, amit a földbe elültetsz, időre van szüksége, hogy kicsírázzon. Így van ez a gondolatokkal is és érzésekkel is: csak az elég hosszan fenntartott gondolatok és érzések tudnak „szárba szökkeni”, és megjelenni a valóságodban.

8.Türelem törvénye
Az Univerzumnak időt kell adnod, míg megkezdi működését a vágyaid teljesítése érdekében. Ne bosszankodj, ha még mindig nincs meg, amire vágysz, mert azzal csak hátráltatod a megvalósulást. Helyette legyél türelmes, és tudd: az Univerzum a színfalak mögött érted dolgozik!

9.Cselekvés törvénye
Az Univerzum, hogy vágyaink teljesüljenek lehetőségeket tesz utunkba, erős érzéseket küldd, melyekkel azt üzeni, hogy tegyünk meg, vagy ne tegyünk meg valamit…A lehetőségekkel nekünk kell élnünk, a megvalósulásért nekünk kell cselekednünk.

10.Hit törvénye
Bármit gondolj, érezz, cselekedj, ha nem hiszed el, hogy erre te méltó vagy, ezt a dolgot te megérdemled, akkor soha nem fog megérkezni hozzád. Isten minden gyermekének bőséges, boldog életet szánt. Higgy benne, hogy te is megérdemled, és a boldogság, a bőség, az egészség, a jó élet neked is jár!

Alkalmazd szeretettel a vonzás törvényét – így életedben különös, csodás változásokat remélhetsz. Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta 

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Ha szeretni akarsz egy férfit…

” Ha szeretnéd megváltoztatni a világot, akkor szeress egy férfit igazán. Szeresd őt igazán.
Válaszd ki azt, akinek a Lelke a tiédhez szól.
Aki lát téged. Aki elég bátor ahhoz, hogy féljen.
Fogadd el a kezét és vezesd finoman házi tűzhelyed véréhez…Ahol érezheti a melegedet saját magán…hagyd ott megpihenni…és égesd el a tüzedben a terheit…
Nézz bele a szemébe…Nézz bele lénye mélyébe…és lásd azt, ami ott alszik, vagy ébred…
Nézz bele a szemébe…lásd ott az apáit és nagyapáit…az összes háborút és őrültséget, amit a szellemük távoli helyek, távoli időkben harcolt…lásd ott az őrületet és fájdalmat, amit a mások-fölötti-hatalom világa hozott nekik és a hozzájuk tartozóknak…
Lásd a fájdalmukat, a harcaikat, a gyötrődést és a bűntudatot…lásd ítéletek nélkül…majd engedd el…érezz bele az őseitől örökölt terhekbe.
És tudd, hogy menedéket keres nálad…engedd, hogy beleolvadjon a megtartó pillantásodba…és tudd, hogy nem kell visszatükröznöd a benne dúló viharokat…mert méhed van…édes és mélységes kapu van benned…amely elmossa a régi sebeket…
Ha meg akarod változtatni a világot, akkor szeress egy férfit…szeresd őt igazán…
Ülj előtte…női erőd teljes szépségében…sebezhetőséged lélegzetében…a benned élő kislány ártatlan játékosságában…és a halál mélységeiben…
Küldj neki meghívót a virágzásodba…engedd, hogy feléd lépjen…és ússz vele együtt a Föld méhében, csendes tudásban, együtt…
És amikor visszahúzódik…mert vissza fog…félelmében elrejtőzik a barlangjában…akkor gyűjtsd magad köré a nagymamáidat…engedd, hogy a bölcsességük körbeöleljen…halld a suttogásuk…és engedd, hogy a benned lévő rémült kislány megnyugodjon…maradj nyugodt…és várd türelmesen a visszatértét…ülj az ajtajánál és énekelj…az emlékezés dalát…hogy újra meglágyuljék
Ne provokáld benne a kisfiút, praktikákkal, játszmákkal, csábítással…csak azért, hogy a pusztítás hálójába húzd, a gyűlölet és káosz helyére. Amely szörnyűbb, mint az összes háború, melyet valaha harcolt…Ez nem női energia, csak bosszú, méreg, a világunk megerőszakolása, amelyben elvérzik a nő miközben a férfit kiheréli…ez mindannyiunkat megöl…
És mindegy, hogy az anyja ölelte-e vagy nem, legyél te most valódi anya.
Tartsd meg a kegyelmedben, vezesd a Föld méhébe saját mélységeiden keresztül…Ne büntesd a sebeiért és azért, mert nem tud megfelelni a szükségleteidnek…sírj érte édes folyókat…és engedd, hogy a véred haza vezesse…
Ha meg akarod változtatni a világot, szeress egy férfit…szeresd őt igazán…Szeresd őt mezítelenül és szabadon…Szeresd őt annyira, hogy megnyitod a tested és a lelked a születés és halál ciklusaira…És köszönd meg neki a lehetőséget…ahogy végigtáncoltok a zúgó szeleken…és a csendes erdőkön…Legyél bátor törékenynek lenni…és engedd, hogy magába igya lágy szirmaidat…
Engedd, hogy megtartson…hogy felálljon és védelmezzen…dőlj bele a karjaiba és bízz abban, hogy megtart…akkor is, ha előtte már ezerszer elejtettek…
Tanítsd arra, hogy megadja magát…azzal, hogy megadod magadat…váljatok eggyé az édes semmivel, a világok szívével…
Ha meg akarod változtatni a világot, szeress egy férfit…szeresd őt igazán…bátorítsd…tápláld…halld meg…tartsd meg…gyógyítsd meg…és cserébe ő támogat és védelmez…erős karokkal, tiszta gondolatokkal és célba találó nyilakkal…mert képes rá…ha engeded…az lesz, akiről álmodsz…
Ha szeretni akarsz egy férfit…szeresd magadat…az apádat…a fiadat…a volt szerelmeidet…az első fiút, akit megcsókoltál…és az utolsót, akit elsirattál…
Köszönd meg az összes ajándékot, amely ezen találkozáshoz vezetett…ahhoz, aki most előtted áll…és keresd meg benne a magot…az új magját…a magot, amit táplálhatsz…és amiből új világot növeszthettek együtt ”  – Katinka Soetens

Keresd a pozitív emberek társaságát!

Szeresd magad, és azokat, akikkel sorsod van!

Ha pozitív emberekkel barátkozol emelitek egymás energiaszintjét – magasabb vibráción élve sikeresebb leszel. Hidd el hogy nem véletlen, ha a szerencsés eseményeket vonzol be.  A jó barátok társasága mindig felemelő. A bátorítás, jó szó, segítő szándék – az együttörülés, együttérzés nagy ajándék.
Emelj fel te is másokat.

Engedj el minden sérelmet, könnyű szívvel, lélekkel nagyszerűbb az utazás. A terhek lenyomnak, a rossz gondolatok gúzsbakötnek, a feldolgozott megértett történetek tanulsága röpítsen…
Szeresd magad, és azokat, akikkel sorsod van, tégy azokért akik lehetőséget adnak arra, hogy adj. Tisztítsd a karmádat, cselekedj sok jót.
Becsüld meg azokat, akik szeretnek. Segíts azoknak, akiknek szükségük van rád. Próbálj megbocsátani azoknak, akik bántottak, és felejtsd el azokat, akik elhagytak.
A spirituális emberi lét a legnagyobb ajándék – tartsd meg a pozitív energiádat mindig. Az azonos lélekcsaládból származó emberek vonzzák egymást, és keresik egymás társaságát.
Ha körbe veszed magad pozitív emberekkel, akkor fogd végre elhinni, hogy magas rezgésszinten miden lehetséges! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A Szeretet Hangja


Gondolkozz el rajta, mikor azt hiszed, csak Téged bánt az Élet…
Nézz körül a világban…láthatod az embereket, akik az utcán élnek
Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj, mikor kit szeretsz mással látod
Nézz meg egy vakot… ki soha nem láthatja meg a napvilágot
Ha azt hiszed ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád
Nézz meg egy süketet, ki soha nem hallhatja az Élet dallamát..
Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen, akit akadályok veszik körül..
Nézd azokat, kik nem tudnak járni… arcukon mégis mosoly derül
Ha azt hiszed rossz helyre születtél…s Téged senki nem szeret
Nézz meg egy árvát… ki könnyes szemmel nézi a szüleidet…
Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek
Nézz azokat, kik hirtelen hunytak el… nem ölelhették át szeretteiket
Mielőtt panaszkodnál…nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne…
S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve
Köszönd meg, amit a sorstól kaptál… ne háborogj sohasem..
Nem tudhatod, mi lesz holnap… Ez vezessen az Életben!
Teréz Anya

Nyisd ki angyalszárnyaidat!


Ahhoz, hogy az életed a maximumon éld, a legfontosabb dolog az, hogy szeresd és elfogadd önmagad. Légy magabiztosabb, gyógyítsd be a múlt okozta sebeket, tárd ki a gondolatait horizontját, és ápold a kapcsolataid embertársaiddal. Mert bármire képes vagy, csak ki kell nyitnod a szárnyaid!
AZ UNIVERZUM SZERETETE RAJTAD KERESZTÜL ÁRAMLIK!
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu


Misztikus energiákba érkeztünk meg!

Luca Napja van ma!

December 13. csütörtök – Luca Napja egy mágikus nap!
Szerelmi varázslásra kiválóan alkalmas ez a nap. Ezen a napon Szent Lúciára emlékezünk, aki egy előkelő szicíliai családban nevelkedett. A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse, majd mártírhalált halt hitéért.
Luca-napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek. Magyar nyelvterületen „gonosz-járó nap”-nak is tartják, ezen a napon különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni. Luca széke, Luca-napi búzaültetés, Luca-napi kotyolás és dologtiltás többek között ezek a népszokások és fogalmak élnek a köztudatban. Ezen a napon füstölőt és gyertyát gyújtunk, hogy elűzzük a gonosz a boszorkányokat.
Ha magadnak varázsolnál ma: arra nagyon figyelj, hogy ne használj piros gyertyát – mert az csak az alsóbbszintű szerelmet vonzaná be Neked, amivel sérülne a lelked – és ezt nagyon jegyzed meg!
Annak, akinek még nincs párja most: Angyal Gyertyamágiával végezhetünk szerelembevonzást a számára!


Luca napi varázslatok!

Szerelmi jóslás – kapcsolati tanácsadásra várlak szeretettel, hogy megtudd, mit tartogat számodra a kapcsolatod. A szerelmi jóslásban az életszámotok mutatja meg, hogy milyen kapcsolatot élhettek meg egymással, a találkozás dátuma is fontos lehet. A tarot elemzés a párod karakterét ábrázolja, a lapok elárulják a kapcsolat jövőjét, és a kedvesed valós érzelmeit, esetlegesen azt is, ha van harmadik személy a kapcsolatban.
Áldás, tisztítás – oldás, blokkoldás! – is kérhető. A rontó energiákat megsemmisíthetők – a rontás levehető a kapcsolati oldásban. Az égiek segítenek, ha van közös út – bármi lehetséges… A kapcsolaterősítő energiáknak a legnagyobb varázslatos hatalmuk van ma – nem babonaság: hagyomány! A lehetőségek olyanok, mint a napfelkelték. Ha túl sokáig vársz, elveszíted őket…

A kapcsolat tisztítás nagy lehetősége: az od-, és éterikus szál harmonizálás – hogy mélyebb és szeretetteljesebb harmóniát élj meg a kedveseddel!
A szívcsakraoldó energiákkal segítségedre lehetek ebben. Luca napi szerelmi jóslásra várlak szeretettel – még időben jelentkezhetsz nálam.

Ne töltsd el egyedül az ünnepeket – azt kívánom Neked, hogy Légy Boldog és találd meg a párod még ebben az évben!

SZERELMI JÓSLÁSRA, PÁRKAPCSOLATI TANÁCSADÁSRA, SZERELMET MEGERŐSÍTŐ ANGYALI ÁLDÁSSAL várom szeretettel a Hölgyeket! Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Izgalmas energiákban, Advent idejében

H   E   T   I     T   A   R   O   T
december 13-tól december 19-ig

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:
A Merkúr a Bak, a Mars a Nyilas jegyébe lép át a hét folyamán. Sikerorientáltak és célirányosak lehetünk a időtér marsikus energiáiban. Advent harmadik hetében Metatron arkangyal lesz velünk. A Bátorság próbája lesz a hét erénye. a félelmeink leküzdésében jeleskedhetünk – hogy ebben is jól vizsgázzunk fontos, hogy nehéz helyzetekben is tettre készek lehessünk.


A Császár IV.
Célok megtervezésére a legjobb időben vagy a Nyilas-Merkúrban – vizsgáld felül merre tartasz. Kapcsolati dolgok rendezésében is szövetkezik veled  az időtér energetikája.  Szerelmi jóslással: mit gondol, mit érez, szeret, nem szeret, szívből, igazán? Ha  blokkolva lennél: kapcsolati tanácsadással szeretettel várom a Hölgyeket!
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Hasznos időtöltést lehet a nagy bevásárlás, karácsonyi ajándék beszerzés is – vagy a takarítás, kamrarendezés. Nem ajánlatos műteni a nyaktáji szerveket és az állkapcsot. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek.  A rántott hal remek vacsoramenü lehet – fogyaszthattok hársfa teát, a hideg napokban a meleg folyadék jól jöhet. Kozmetikára, hajmosásra, masszázsra kedvező energiák vannak – kedden a hajfestésre is jól sikerülhet. A fogorvosi vizitet inkább halaszd el. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyüknek kedvező lehet a hét eleje – legyetek figyelmesek!  (A Hold a Bika jegyében jár, december 14-án, szerdán lép át a levegős Ikrek jegyébe.)


A Császárnő III.
Kreatív energiákkal áld az ég megint – figyelj oda felmerülő gondolataidra, ötleteidre az uránuszi rezgésekben. Gyermekáldásra is remek az idő a hét közepében – a szerelemnek szent ideje jött el. Karmatisztításra is a legjobb időben vagy – megbocsátással légy magad, s mások iránt – békülni érdemes lesz az adventi időben.  Hajnali üzenetálmaidat legjobb, ha feljegyezed, fontos üzenetet hordoznak a szimbolikus jelek. Csakra-aura-meridián harmonizálással, tisztítással kereshettek – gyógyulás segítő energia átadásával   segítek a magasabb rezgésszint elérésében.
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
Kellemes program lehet a csevegés-társalgás, vagy a lakásdekorálás. Nem ajánlatos műteni a tüdőt, a légcsövet és a vállakat.  A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek.  Igazán finom és egészséges étel lehet a párolt zöldség könnyű éteknek, vagy az ízletes sajtok és sok finom citromos tea.
Bőrápolásra-kozmetikára, masszázsra, hajfestésre kedvező energiák járnak – a fogorvosi vizitet ha csak teheted szerda-csütörtökön inkább hagy ki. Az Oroszlán, a Mérleg, a Vízöntő, és a Kos napjegyüknek kedvező lesz a hét közepének energiája – teremtő lehetőségekkel éljetek!  (A Hold az Ikrek jegyében jár, december 19-én, vasárnap lép át a Rák vizes jegyébe.)


A Pápanő II.

18-án, az Ikrek Telihold köszönt be ránk. Segíti a kommunikációt és segít felismerni azt is, hogy mi és ki a fontos számodra. A neptunuszi energia mindenféle ezoterikus programnak kedvez – érdemes meditálni, angyalozni, hálaimákat felküldeni. Problémamegoldásra is kitűnő időben leszel a hétvége erőterében – a mély beszélgetések ideje jött el. Tarot opciókkal – égi útmutatással – segíthetek a helyes lépésben.
A hét vége víz elem minőségben lesz.
A növénygondozás kellemes program lehet – a karácsonyi kaktusznak találj méltó helyet.  Nem ajánlatos műteni a mellet, a gyomrot és a nyombelet. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a cukor és a szénhidrát lesz.  A sült padlizsán, rántott cukkini, tepsis krumpli is szuper estebéd lehet – a meleg folyadékról most se feledkezzetek meg napközben. Hajfestésre, mosásra, kozmetikára, masszázsra remek az időben vagy – a hajvágás most korpásodáshoz és csomós hajhulláshoz vezethet, máskorra tervezd.  A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyüknek kedvező lesz a hét eleje – teremtő lehetőségekkel éljetek!  (A Hold a Rák jegyében jár, december 21-én, kedden lép át az Oroszlán tűz jegyébe.)

A pénz- és bőségmágiának kedvez a mostani telihold energiája – a Vénusz-Plútó együttállásban. Káros szenvedélyeket, függőségeket elengedni most majd könnyebben lehet.
A hétvégén már a negyedik gyertyát gyújthatjuk meg – a bölcsesség erényében. A negyedik adventi hétben a kísértő erő a tudatlanság lesz. Érdemes magasabb rendű éned, belső arany angyalod felsőbbrendű éned erejével a magasabb világokkal kapcsolatba lépned. Zadkiel arkangyal téged erősít az ibolyaláng fényével, ha kéred, imaginálod segítő erejét.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba. Az ülés alatt használok ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Gyászfeldolgozás
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu