EZOVILÁG kategória bejegyzései

A Kék holdban intenzív energiák hatnak!

Augusztus 22-én, vasárnap 14 óra 01 perckor a Vízöntő teliholdat üdvözölhetjük!

A telihold fordulópont a fogyó hold időszakának és az elengedésnek a kezdete, amely a megtisztulás időszaka. A megtisztulás minden teremtés első lépése: helyet teremteni az újnak. Ez idén már a második telihold a Vízöntő-Oroszlán tengelyen, ami ritka. Innen a “kék hold” elnevezés is.


Hangulati és párkapcsolati feszültséget is hozhat ez a mostani teliholdas időszak. A vitákat kerüld el, légy toleráns, empatikus, és barátságos. A Vízöntőket, az  Oroszlánokat, a Bikákat és a Skorpiókat különös megérintheti a telihold intenzív  energiája.
A közlekedésben is érdemes sokkal figyelmesebbnek lenned. A holdfény séta is ajánlott – nemcsak a szerelmeseknek. Megbocsátani, békülni is most jól lehet. A  szerelmesek figyelmébe: termékenységi nap lesz.


Az Időkapuban Omaél őrangyal fog tartózkodni, az Uraságok karából, Heszediél arkangyal csapatából. Kreatív léttel, termékenységgel, és boldogsággal ajándékozza meg azokat, akik hozzá fordulnak – gyógyító ereje is határtalan. Imagináld őt, ha szükségét érzed.
Ásvány köveidet, kristály ékszereidet is feltöltheted a telihold misztikus energiájával, és tarot lapjait is megtisztíthatod a magas rezgésekkel.
Elengedő szertartásokra és szerelemmel kapcsolatos mágiákra remek az időzítés. Békülés-megbocsátás és karmatisztítás ideje lesz!
Oldással, blokkoldással – energetikai tisztítással jöhetsz hozzám bátran, angyalmágiákkal is szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

Éld magasabb rezgésszinten az életed!

“Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a Földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel.
Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra.
Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne.
Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él.
Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény.
Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz.
Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok.
Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük.
Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.
Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz.” –  Wass Albert: Így jó élni!


Amikor alacsony szinteken rezegsz az energiádat szó szerint nehéznek érzed. Ilyen a depresszió. Ilyenkor az energiád nagyon nehéz, szó szerint lehúz. A korlátozó hiedelmek: a félelem, harag, neheztelés, hibáztatás, bűntudat, szégyen, irigység, ítélkezés, függőség, önbecsülés hiánya, mohóság alacsony rezgéseket képeznek benned.
Finomítsd, emeld a rezgésszintedet, engedd el a lehúzó energiákat és add át magadat a könnyedebb, magasabb frekvenciájú rezgéseknek: arra menj, amerre a béke, a harmónia és a szeretet van. Magas rezgésszinten nem találnak rád a betegségek sem.
Oldással, blokkoldással, energetikai szint emeléssel – fényrehangolással szeretettel várom az ezoterikus úton járó Hölgyeket! Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

 

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

 

Szerencse energiákat árasztanak az égiek!

H  E  T  I    T  A  R  O  T !
Augusztus 16-tól augusztus 22-ig.

Teliholdas hétvégénk lesz!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: Augusztus harmadik hetében, fizikai-lelki-szellemi szinten összhangot teremtő energiákkal áldanak az égiek. http://asajah.hu/varazsidoszak/


Az Igazság VIII.
Ma a Vénusz a Mérleg jegyébe lép. A Mérleg-Vénusz a könnyed eszmecseréknek kedvez – empatikus képességünkkel problémamegoldó képességünk is megnő. A jelenlevő plútói energia a rendteremtésre ösztönöz. Most érdemes rendezni még rendezetlen ügyeinket, kapcsolatainkat. Régi rossz szokásokat elhagyni, kezdeni új életszakaszt, jobb életet. Ahol szükséges radikális változtatás szükséges. Párkapcsolat elemzéssel kereshettek – válaszutak előtt a tarot jó ötlet – opciókkal segíthetek.
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltés lehet a természeti séta, vagy a masszázs.Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a fehérje lesz. Fogyasszatok minél több zöldséget, zöldséglevet, nemcsak finom, de remek vitaminforrás. Kozmetikára, masszázsra, hajmosásra jó az időzítés. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyeknek szerencséje lehet a hét elejében – serénykedni érdemes lesz!  (A Hold a Nyilas jegyében jár, augusztus 18-án lép át a Bak földies jegyébe.)


A Szerencsekerék X.
A jupiteri energia szerencsét fordulatot jelöl – vedd észre, és teremtsd meg a szerencsédet. Karmatisztításra, békülésre, megbocsátásra kedvező a hét közepe energetikája: át és megbeszélni rendezetlen dolgokat. Aktiváld a Lélektudatosság és a Lélekbölcsesség csakrád – a szeretet erejével teremts. Párkapcsolat erősítésre remek az alkalom – termékenységi nap lesz, ha babát szeretnétek jó az alkalom!
Önbizalom erősítéssel, rezgésszint emeléssel szeretettel várom a spiris Hölgyeket!
A hét közepe föld elem minőségben lesz.
A pihentető séta remek program lehet – akár esti holdfényes romantika is lehet a kedveseddel. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az ízületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. A nyári nagy melegben a fagyi is jól eshet – de a hűtött gyümölcs salátákat is kedvelheted. A fodrászodat, a kozmetikusodat, a masszőrödet is bátran felkeresheted – remek az idő a körömápolásra is. A Halak, a Bika, a Szűz, a Skorpió napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – persze, ha tesznek és valamit érte.  (A Hold a Bak jegyében jár, augusztus 20-án lép át a Vízöntő levegős jegyébe.)


A Mágus I.
Vasárnap a Vízöntő telihold köszönt be ránk – légy rugalmas, kreatív, használd a spirituális erődet. Elengedő szertartásora és szerelemmel kapcsolatos mágiákra remek az időzítés. Békülés-megbocsátás, karmatisztítás ideje lesz! Oldással, blokkoldással – energetikai tisztítással jöhetsz hozzám bátran.
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltés lehet a kirándulás, a természetben járás – barátokkal, családdal. Nem ajánlatos műteni a visszereket és a lábszárat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Fogyasszatok kedvetekre való gyümölcsöket. Masszásra, kozmetikára, hajmosásra-festésre remek az alkalom – a hajvágást vasárnap nélkülöznöd kell, mert korpás-csomós hajhulláshoz vezethet. A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyeknek kellemes hétvégéje lehet – áldozatot hozni érdemes érte.  (A Hold a Vízöntő jegyében jár, augusztus 22-én lép át a Halak vizes jegyébe.)


Az optimizmust, pozitív akaratot, tettvágyat erősíti az egész héten szemben álló Nap-Jupiter energiája. Töltsétek felszabadult örömben-szeretetben aktív pihenéssel, töltődéssel ha tehetitek ezt a hetet. Az Univerzum minden pozitív döntésedben támogat. Teremts-varázsolj, használd spirituális képességeidet. Uriel arkangyal a manifesztáció angyala segíti álmaid megvalósulását – kérd, hívd, szólítsd őt, imagináld.
Augusztus 22, vasárnap már a Szűz havának kezdete. Elkezdődik a sorsformáló, felelősségteljes időszak a Szaturnusz égisze alatt.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A harmonikus ember másokat is inspirál!

“Ne félj ragyogni. A világnak szüksége van arra, amit Te tudsz nyújtani.
Nyisd fel lényed különböző területeit, mutasd meg őket magadnak és másoknak.
Értékes vagy és egyedi. Sok mindened van, amit adni tudsz. Ne félj odaadni.
Ahogy kockáztatjuk magunkat, ezáltal növekszünk. Minden újabb tapasztalás, kockázat.
Megpróbálhatjuk és talán nem sikerül, de növekszünk … vagy visszatartjuk magunkat és egy helyben toporgunk.
Meg van a lehetőség benned, hogy bármi légy, amit szeretnél. Szabadon dönthetsz. Egyedül csak a félelmeid korlátoznak. Vegyék hát át álmaid az irányítást.
Repülj a sasokkal és szárnyalj bele az életedbe.” – ismeretlen

Oldással, blokkoldással, stressz és félelem oldással, önbizalom erősítéssel bátran kereshettek!
Szeretettel várom energetikai tisztításokkal rezgésszint emeléssel a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus hölgyeket. Lehet jönni terápiás változatban: hat naponta, két hetente, majd havonta ( fél órás, órás időkvantumban).
Szentelj magadnak időt arra, hogy teljes egész légy.
A harmonikus ember fénnyel teli kisugárzásával másokat is inspirál. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Varázsidőszak!

Augusztus 15 – Nagyboldogasszony ünnepe

Áldás a mai napra! Nagyboldogasszony napja az Élet teljességének ünnepe. Szent István királyunk az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Ő rendelte el, hogy e nap legyen Mária mennybemenetelének ünnepe. Nagyboldogasszony a magyarok nagyasszonya.


Egy évezrede hozzá fohászkodik nemzetünk, hozzá szólnak legszebb népénekeink és hozzá fordulnak még ma is közbenjárásért költőink. Ezért vagyunk Boldogasszony országa, Mária országa. Ő hazánk, népünk védelmezője, oltalmazója.
Napjainkban az ünnep Jézus édesanyja mellett tágabb értelemben minden édesanyának, minden nőnek szól, akik a nőiség méltóságát viselik.


Mágikus-misztikus időszak!
Mágikus, varázserővel telítette időszakban rezeghetünk: augusztus 15 és szeptember 8. között. Mindenféle spirituális tevékenységre legjobb időben vagy. Angyalmágiára (szerelmi, termékenységi), gyógyfüvek gyűjtésére,  jóslásra,  alternatív energetikai kezelésekre,  térbehangolásra, meditációra kitűnő időszak. Hálaimákat érdemes felküldeni az Univerzumba.
S
zeretettel várom foglalkozásaimra, tanácsadással a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Ki az erős?

“- Ki az erős? – kérdezte hirtelen a fa.
– Az, aki egyedül barangol éjszaka. Pedig fél a sötétben. Az, aki farkas verme előtt várakozik. És reszket, mint a nyúl, hallva az üvöltést. Az, aki elbúcsúzik, aki letérdel, aki összesározza magát. Aki nyakig merül a zavaros folyóban. Aztán a kétségbeesés pillanatában kiterjeszti átfagyott kezét, hogy virágokkal díszítse a haját.
Az ilyen ember erős.


És egy selyemgubó esett a földre, ahol összetört.

Egy színes pillangó röppent ki belőle, kieresztett szárnyával a mirtuszok körül legyezve. Azután megtorpant, egy pillanatra farkasszemet nézett az Istennel, és azt súgta:
– Szervusz! Milyen gyönyörű ez a te világod!”
Alkyoni Papadaki

Minden a fejedben dől el!

A sorsátalakítás, átváltozás, átváltoztatás hosszú, de örömteli folyamat.


1. Ne tölts időt a nem megfelelő emberekkel! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot. Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál neked benne. Nem kell megküzdened a helyért. Sohase erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismeri el az értékeidet. És ne feledd, az igazi barát nem az, aki akkor áll melletted, amikor a legjobb formádat hozod, hanem az, aki kiáll melletted, amikor a legrosszabb passzban vagy.

2. Ne menekülj a problémáid elől! Nézz szembe velük! Persze, hogy nem lesz könnyű. Egyetlen ember sincs a világon, aki tökéletesen ki tud védeni minden ütést, ami rázúdul. Nem elvárás, hogy azonnal meg tudjuk oldani a problémákat. Nem így terveztek bennünket. Igazából úgy terveztek, hogy megsértődjünk, szomorúak legyünk, megsérüljünk, megbotoljunk és elessünk. Mert ez az egész élet célja – hogy szembenézzünk a problémákkal, tanuljunk, alkalmazkodjunk, és idővel megoldjuk őket. Végső soron ez tesz bennünket azzá, aki vagyunk.

3. Ne hazudj önmagadnak! Bárki mást becsaphatsz a világon, de önmagadat nem tudod. Csak akkor lépünk előre az életben, ha kockáztatunk, és a legkockázatosabb dolog az, amikor megpróbálunk őszinték lenni önmagunkkal szemben.

4. Ne szorítsd háttérbe a saját igényeidet! Az a legfájdalmasabb dolog, amikor elveszíted önmagadat, miközben túlzottan szeretsz valakit, és elfelejted, hogy te magad is különleges vagy. Igen, segíts másokon, de segíts önmagadon is! Ha valaha is ott volt az ideje, hogy kövesd a vágyaidat és valami olyat csinálj, ami neked fontos, akkor az a pillanat most van itt.

5. Ne akarj valami lenni, ami nem vagy! Az élet egyik legnagyobb kihívása az, hogy önmagad légy egy olyan világban, amelyik próbál olyanná tenni, mint mindenki más. Valaki mindig csinosabb lesz, valaki más okosabb, vagy fiatalabb, de sohasem lesz olyan, mint te. Ne változz azért, hogy az emberek kedveljenek! Légy Önmagad, és a megfelelő emberek szeretni fogják a valódi énedet!

6. Ne kapaszkodj a múltba! Nem tudod elkezdeni az életed következő fejezetét, amíg az előzőt olvasod újra és újra.

7. Ne félj hibákat véteni! Ha csinálsz valamit és elrontod, az még mindig legalább tízszer hatékonyabb, mintha nem csinálnál semmit. Minden sikerhez a kudarcokon keresztül vezet az út, és minden kudarc közelebb visz a sikerhez. A végén sokkal jobban fogod bánni azokat a dolgokat, amiket NEM tettél meg, mint amiket megtettél.

8. Ne vádold magad régi hibáidért! Lehet, hogy nem a megfelelő embert szereted, vagy nem a megfelelő dolgok miatt sírsz, de mindegy, mennyire fordulnak rosszra a dolgok, egy biztos, a hibák segítenek nekünk, hogy megtaláljuk a nekünk megfelelő személyt és dolgokat. Mindannyian hibákat követünk el, küzdelmeink vannak, és még bánjuk is a múltbeli dolgokat. De nem vagyunk azonosak a hibákkal, a küzdelmekkel, és itt vagyunk Most azzal az erővel, amivel formálni tudjuk a napunkat és a jövőnket. Minden egyes dolog, ami valaha is történt az életedben, egy olyan pillanatra készít fel téged, ami a jövőben fog bekövetkezni.

9. Ne akard megvásárolni a boldogságot! Sok olyan dolog van, amire vágyunk, és sokba kerülnek. De az igazság az, hogy azok a dolgok, amelyek igazán boldoggá tesznek – a szeretet, a nevetés és a szenvedélyünk végzése – teljesen ingyen vannak.

10. Ne tedd a boldogságodat függővé másoktól! Ha nem vagy elégedett azzal, amilyen belülről vagy, akkor nem leszel elégedett senki mással sem egy hosszú távú kapcsolatban. Először stabilitást kell létrehoznod a saját életedben, mielőtt bárki mással megosztanád.

11. Ne légy link! Ne gondolkozz túl sokat, különben még ott is problémát hozol létre, ahol eleve nem is volt. értékeld a helyzetet, dönts és cselekedj! Nem tudod megváltoztatni azt, amivel nem vagy hajlandó szembenézni. A haladás kockázattal jár. Nem tudsz egy lépést sem tenni előre, ha nem mered felemelni a lábadat.

12. Ne gondold azt, hogy még nem állsz készen! Soha senki nem érzi úgy, hogy száz százalékban készen áll, amikor egy lehetőség adódik. Ez azért van, mert a legtöbb nagy lehetőség az életünkben arra kényszerít bennünket, hogy túlnőjünk a komfortzónánkon, ami azt jelenti, hogy eleinte nem fogjuk teljesen kényelmesen érezni magunkat.

13. Ne keveredj kapcsolatokba rossz indokból! A kapcsolatokat bölcsen kell megválogatni. Jobb egyedül lenni, mint rossz társaságban. Nincs ok a sietségre. Ha valaminek meg kell történnie, akkor az meg fog a megfelelő időben, a megfelelő személlyel és a legjobb okból. Akkor legyél szerelmes, amikor készen állsz rá, és ne akkor, amikor magányos vagy!

14. Ne utasítsd el az új kapcsolatokat csak azért, mert a régiek nem működtek! Rá fogsz jönni az életed során, hogy minden egyes emberrel való találkozásodnak célja van. Egyesek próbára tesznek, egyesek kihasználnak, egyesek pedig tanítanak. De a legfontosabb, hogy egyesek ki fogják hozni belőled a legjobbat.

15. Ne próbálj mindenki mással versenyezni! Ne aggódj amiatt, hogy mások miben jobbak, mint te! Koncentrálj arra, hogy a saját eredményeidet javítsd minden nap! A siker a Te és Önmagad közötti ütközetben dől el.

16. Ne légy féltékeny másokra! A féltékenység annak a művészete, hogy valaki más jószerencséjén meditálsz a sajátod helyett. Tedd fel magadnak a kérdést: “Mi az a valami, ami nekem van, és mindenki más akar?”

17. Hagyd abba a panaszkodást és az önsajnálatot! Az élet okkal küldi a ziccereket – azért, hogy az utadat olyan irányba fordítsa, ami neked való. Lehet, hogy nem látsz vagy értesz meg mindent abban a pillanatban, amikor történik, és lehet, hogy néha kemény lesz. De gondolj vissza azokra a ziccerekre, amiket a múltban kaptál! Gyakran rájössz, hogy végső soron jobb helyre, emberhez, elmeállapothoz vagy helyzethez vezettek. Úgyhogy mosolyogj! Hadd tudja meg mindenki, hogy ma sokkal erősebb vagy, mint amilyen tegnap voltál és az is leszel!

18. Ne tarts haragot! Ne éld az életedet gyűlölettel a szívedben! Az lesz a vége, hogy neked jobban fog fájni, mint azoknak, akiket gyűlölsz. A megbocsátás nem az, ha azt mondjuk: “Nem baj az, amit csináltál velem”, hanem amikor azt mondjuk: “Nem fogom hagyni, hogy az, amit csináltál, örökre tönkretegye a boldogságomat.” A megbocsátás a válasz…engedd el, lelj békére, szabadítsd fel önmagadat! És emlékezz, a megbocsátás nem csak más emberek számára fontos, hanem neked is. Ha kell, bocsáss meg önmagadnak, lépj tovább és legközelebb próbáld jobban csinálni!

19. Ne engedd, hogy mások lehúzzanak a szintjükre! Ne csökkentsd a sztenderdjeidet azért, mert mások nem hajlandók növelni az övéket!

20. Ne pazarold az időt arra, hogy magyarázkodsz mások előtt! A barátaidnak nincs rá szüksége, az ellenségeid meg úgysem hiszik el! Csak tedd azt, amiről a szívedben tudod, hogy helyes!

21. Ne csináld ugyanazokat a dolgokat újra és újra szünet nélkül! Akkor van itt az ideje, hogy vegyél egy mély levegőt, amikor éppen nem érsz rá. Ha folytatod azt, amit eddig csináltál, akkor az eredmény is ugyanaz lesz. Néha kell egy kis távlat, hogy tisztán lásd a dolgokat.

22. Ne mulaszd el észrevenni a parányi pillanatok szépségét! Élvezd a kis dolgokat, mert egy nap esetleg visszanézel és rájössz, hogy azok voltak a nagy dolgok. Az életed legjobb részei azok a kis, névtelen pillanatok lesznek, amiket azzal töltesz, hogy mosolyogsz valakire, aki fontos neked.

23. Ne akarj mindent tökéletesen csinálni! A valódi világban nem a perfekcionistákat díjazzák, hanem azokat, akik elvégzik a dolgokat.

24. Ne kövesd a legkisebb ellenállás útját! Az élet nem könnyű, különösen, ha valami értékes dolgot szeretnél elérni. Ne keresd a legkönnyebb megoldást! Csinálj valami rendkívülit!

25. Ne tegyél úgy, mintha minden rendben lenne, amikor nincsen! Néha nyugodtan széteshetsz egy kis időre. Nem kell mindig a kemény fiút játszani, és nem kell állandóan bizonygatni, hogy minden rendben van. Azzal sem kell foglalkoznod, hogy más emberek mit gondolnak, ha kell fakadj sírva, a könnyek hullatása egészséges! Minél előbb megteszed, annál előbb fogsz tudni újra mosolyogni.

26. Ne hibáztass másokat a saját problémáid miatt! Olyan mértékben tudod valóra váltani az álmaidat, amilyen mértékben felelősséget vállalsz az életedre. Ha másokat hibáztatsz azért, ami veled történik, akkor elutasítod a felelősséget, és másokra ruházod a rendelkezés jogát az életed adott területe felett.

27. Ne próbálj mindenki számára minden lenni! Ez lehetetlen, és ha megpróbálod, kiégsz. De ha egy valakit mosolyra késztetsz, az megváltoztathatja a világot! Lehet, hogy nem az egész világot, de az ő világát. Szűkítsd a fókuszt!

28. Ne aggódj annyit! Az aggódás nem mentesíti a holnapot a nehézségektől, csak a mát az örömöktől. Az egyik módja, hogy eldöntsd, megéri-e valami az őrlődést, ha megkérdezed magadtól: “Számítani fog ez egy év múlva is? Három év, öt év múlva?” Ha nem, akkor nem érdemes aggódni miatta.

29. Ne arra koncentrálj, amit nem akarsz, hogy megtörténjen! Koncentrálj arra, amit akarsz, hogy megtörténjen! Minden nagy sikertörténet előszava a pozitív gondolkodás. ha minden nap azzal a gondolattal ébredsz fel, hogy valami csodálatos fog történni az életedben a mai napon, és jól odafigyelsz, akkor gyakran rájössz, hogy tényleg megtörtént.

30. Ne légy hálátlan! Mindegy, hogy milyen jó vagy rossz, minden nap úgy kelj fel, hogy hálás vagy az életedért. Valaki valahol máshol elkeseredetten küzd a sajátjáért. Ahelyett, hogy arra gondolsz, mi az, aminek híján vagy, próbálj arra gondolni, hogy mi az, amid van, és aminek mindenki más híján van!” marcandangel

Éld meg az életedet, és szeres magad, és engedd el azokat a dolgokat, amelyek visszatartanak. Tanulj meg látva élni. Lépj előre, és mindig tartsd magadban ébren a célodat, és egy pillanatra se engedd el…egy napon valósággá fog válni, hidd el! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Tegyél valamit magadért!

Mit tettél ma magadért?
Relaxáltál, meditáltál ma?
Ittál ma sok tiszta vizet?
Ettél ma sok zöldséget ami tisztít, lúgosít?
Mantráztál ma?
Jógáztál ma, sportoltál ma ?
Kérdezted az angyalokat vagy tündéreket vagy Istent hogy mi a legjobb megoldás?
Sétáltál ma nyugodtan?
Ettél ma vitamint?
Adtál ma hálát valamiért?
Olvastál ma valami önfejlesztő könyvet?
Gondoltál ma arra amit igazán szeretnél?
Kívántál ma valami szépet másnak?
Örültél ma valaminek, valakinek ?
Okoztál ma örömet másnak?
Teszel valamit vagy csak panaszkodsz, nyafogsz?!
Tegyél valamit magadért!


Képzeld el, hogy boldog vagy, mosolyogsz, örülsz, hálás vagy
Vizualizáld MINDEN NAP, lásd magad előtt ezt a KÉPET.
És most képzeld el hogy mások is boldogok, mosolyognak, örülnek, hálásak.
Vizualizáld, lásd magad előtt a KÉPEKET.
Ezzel nagyon sokat teszel magadért és másokért. Próbáld ki, nem kerül semmibe. Tegyél magadért, ha azt akarod, hogy jobb legyen az életed!
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Istennek sok időbe telt, amíg megteremtette a nőt

Késő este egy angyal szállt hozzá, majd megkérdezte:
– Miért töltesz ennyi időt a nő teremtésével?
– Sok időt igényel, amíg tökéletes formát tudok alkotni. Szépnek kell lennie, de nem szabad műanyagnak kinézzen. Képesnek kell lennie, hogy egyszerre több gyereket is a karjában tarthasson, akiket meg is tud gyógyítani, vigasztalni, de mind erre csak két kéz áll rendelkezésére – válaszolta az Úr.
Az angyalt elbűvölte, hogy milyen körültekintően jár el Isten a nő teremtésével.
– Csak két kezet kap? Ez lehetetlen ennyi feladat elvégzésére! Várni kellene még ezzel a nőformázással – közölte megdöbbenve az angyal.
– Nem lehet várni – mondta Isten. – Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy befejezzem, amely a szívemnek is legkedvesebb lesz. Ő majd gyógyítani fogja a betegeket, segít az elesetteken és napi 18 órát is képes lesz dolgozni.
Az angyal közelebb lépett az élettelen testhez, majd megérintette.
– De miért csináltad ennyire puhának és finomnak? – kérdezte.
– Igen, lágy és finom. De egyben ez a nagy erőssége, és hihetetlen munkabírással, kitartással áldottam meg.
– Gondolkozni is tud? – érdeklődött az angyal.
– Eszes, és képes racionális döntéseket hozni, na meg remekül tud alkudozni is – válaszolta a Teremtő.
Az angyal megérintette az arcát…
– Itt valami csorog a szeméből, Uram.
– Azok a könnyei.
– Mit jelentenek? – érdeklődött az angyal.
– A könnyek a fájdalma, a kétségei, a szerelem, a magány, a szenvedés érzésének kifejezésére szolgálnak.


Az angyal le volt nyűgözve.
– Uram, te zseniális vagy, mindenre gondoltál. A nő egy csoda lesz!
– Igen, egy csoda.
A nő erősebb lesz a férfinál. Könnyebben megoldja a problémákat, és jobban bírja a terhelést is.
A nő boldogságot, szerelmet, szeretetet jelent.
A nő teljes szívéből, lelkéből tud nevetni, mosolyogni. Mikor úgy érzi, hogy sírnia kell, sír, mikor boldog, akkor örömteli, mikor fél, az látszik rajta.
A nő harcol az álmaiért, az igazságtalanság ellen, mindig jobb megoldásokon töri a fejét, mindig kész áldozatot hozni a gyerekeiért.
Egy nő sír, ha boldognak, sikeresnek látja a gyerekét, természetesen örömkönnyek csordulnak ki a szeméből.
Egy nő szíve összetörik, ha egy fontos embert, személyt elveszít, de mégis képes felállni, és folytatni az életét.
Egy nő tudja, hogy egy csók és egy ölelés meggyógyítja az összetört szívet. Csak egy dolgot felejt el mindig, és ez az egy hibája van: megfeledkezik arról, hogy mennyire értékes is valójában
– szólt Isten.

Mahatma, a csodaenergia

A Mahatma energia összekötő kapocsként funkcionál Isten és Ember között.

Ez az energia kivétel nélkül mindenki számára elérhető, ezért neked is rendelkezésedre áll, ha meditálni akarsz és szeretnéd megidézni. A lelki törvényszerűségek értelmében azonban, ha szeretnéd, hogy ez az energia rendelkezésedre álljon, akkor meg kell kérnek, hogy “költözzön beléd”. Amikor megidézzük, ez az energia áthalad a fizikai, érzelmi, mentális és lelki testünkön, majd behatol a földbe. Ez a hihetetlen energia az eddiginél gyorsabban és hatékonyabban működik közre a fénytestünk felépítésében.


A Mahatma energia lehívása:

Helyezkedj el egy kényelmes pózban, és figyelmedet irányítsd a testedre. Elég, ha csak gondolatban küldöd el a kérést: Megkérem a Mahatma energiát, hogy járja át a testemet, és tisztítsa meg a mirigy rendszeremet. Ezek után, ha jól figyelsz, akkor a lábad ujjain érzel valami meleg bizsergést, ami lassan elindul felfelé. Csak maradj nyugodt, és figyeld tovább, hogyan dolgozik ez az energia. Néha megáll, elszöszmötöl valamelyik testtájékon, aztán megy tovább. Ha a figyelmed nem elég éber, akkor persze nem érzed ilyen pontosan az energia jelenlétét, de valamilyen változást biztosan érzel. Ne aggódj, ha kérted, akkor az energia jelen lesz, és megteszi, amit kértél akkor is, ha ezt Te nem érzékeled tisztán.
Ha többször csinálod, mondjuk minden este, akkor egyre jobban érzed majd ennek az energiának a hatását.

Amikor már a fejed búbja is bizsereg, akkor kérhetsz valami mást is: Megkérem a Mahatma energiát, hogy különösen a pajzsmirigyemet és az agyalapi mirigyemet tisztítsa meg. Megkérem a pajzsmirigyemet és az agyalapi mirigyemet, hogy hagyja abba azoknak a hormonoknak a termelését, amelyek csökkentik az életerőmet és öregítik a sejtjeimet. Innentől fogva csak olyan hormonokat gyártsanak, amelyek
visszaadják az életerőmet és fiatalítják a sejtjeimet.

Naponta akár háromszor is meg lehet idézni. A Mahatma energiát megkérhetjük személyes problémák megoldására is. Segítségül hívható kapcsolatok és helyzetek megoldásához. Tudatunkkal oda irányíthatjuk, ahol megoldást kell találnunk. Küldhetjük másoknak is gyógyítás céljából. Minél több Mahatma-energiát hívunk le, annál könnyebbé és kiegyensúlyozottabbá válunk.
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu