EZOVILÁG kategória bejegyzései

Energiagyógyászat: test-lélek-szellem

Ha a lélek beteg, a test üzen

“Az életmentő gyógyszerek Isten által megáldottak.” – Kryon

Az emberi test a lélek térképe. Elárulja mi van a lelkünkben. A testi betegségeink intő jelek, melyek arról árulkodnak, hogy lelkünkben megszűnt a harmónia. Ha ismerjük az egyes tünetek lelki hátterét, gondolataink erejével ismét helyreállíthatjuk az egészségünkhöz szükséges egyensúlyt.
Betegség pedig akkor következik be, ha ez az egyensúly felborul.A betegségtünetek figyelmeztetnek arra, hogy felfogásunkon, hozzáállásunkon, életmódunkon változtatnunk kell. Ezekre az intő jelekre ha mint jelképekre tekintünk, könnyebben megérthetjük lelkünkben rejlő, sokszor elnyomott problémákat.

http://asajah.hu/minden-betegseg-lelki-eredetu/


A betegségek nagy része a lélekből, vagy szellemből fakad.

Ha nem szeretnél orvosságot szedni, de szeretnél meggyógyulni remek bio készítményeket fedezhetsz fel…fűben-fában orvosság  a természet patikájában.
Amennyiben megbetegszünk, érdemes a tüneteket alaposan megvizsgálni, és elgondolkodni azon, hogy vajon az orvosi segítség mellett mit tehetünk mi magunk saját gyógyulásunkért. Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki.
Ha szeretnéd tudni mi okozza lelki szinten a betegségedet, arra is választ adhatok a foglalkozás alatt.
Szeretettel várom terápiás megoldással, azokat a spiris Hölgyeket, akik a gyógyulás útjára lépnének. Gyógyulást segítő energia átadása  fél órás, órás időkvantumokban is.
Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Szívvel-lélekkel tedd a dolgodat!

H  E  T  I     T  A  R  O  T!
Június 14-től június 20-ig.

A hét elejének energetikájában érdemes tisztító rituálékat készíteni, méregteleníteni – testi-lelki szinteken is. Csakra-aura meridián tisztításban is segíthetek neked, ha felkeresel.


A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem mindent ’tisztán hallottam’:

A Pápanő II.
A Nap – Neptunusz kapcsolat a meditációnak kedvez – erőteljes spirituális energiák járják át az időteret. Az égi segítőid álomüzenetekkel jeleznek neked, értelmezd a jeleket. Őrangyal behangolásra-inkorponálásra szeretettel várom az érdeklődő spiris Hölgyeket.
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltés lehet a baráti találkozó, kirándulás, szabadtéri koncert. Nem ajánlatos műteni a gerincet, az eret és a szívet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Egyél elegendő folyadékot – hadd dolgozzon a vese – páros szerv, a második szív az ezotériában. Kozmetikára, masszázsra, bőrápolásra, hajmosásra remek az idő – a hajvágást most  inkább hagyd el. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és sz Ikrek napjegyekre kedvező lehet a hét eleje – teremteni legyetek képesek.  (A Hold az Oroszlán jegyében jár, június 16-án, szerdán lép át a földies Szűz jegyébe.)


A Kiegyenlítődés XIV.
A jupiteri energiák szerencsés rezgéseket képeznek – érdemes kapcsolatgyógyítást kezdeményezned. Beszélgetésre, békülésre, megbocsátásra is jó az alkalom. Itt az idő: harmonizáld kapcsolódásaidat. Szerelmi jóslással, kapcsolat elemzéssel bátran kereshettek – személyre szabott lehetőségekkel segíthetek.
A hét közepe föld elem minőségben lesz.
Jó program lehet a virágültetés-kertészkedés.  Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok és sók lesznek. Fogyasszatok minél több idény gyümölcsöt – érik az eper, a cseresznye. A fodrászodat bátran felkeresheted: hajat vágatni most érdemes. Kozmetikára, bőrápolásra is remek a lehetőség. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyekre kedvező lehet a hét közepe energetikája – vegyétek észre a lehetőségeket.  (A Hold a Szűz jegyében jár, június 18-én, pénteken lép át a levegős Mérleg jegyébe.)


A Pápa V.
A hétvégében jelenlevő A Nap – Hold – Jupiter trigon az előrehaladást hivatott segíteni – az égiek veled, tégy cselekvő energiákat a céljaid érdekében. Sorselemzéssel – opciók, válaszutak lehetőségében – tarot-elemzéssel is kereshettek.
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
A lakás csinosítgatás, szépítés, dekorálás kellemes elfoglaltság lehet. Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok  Fogyasszatok minél több zöldséget – párolva, sütve, grillezve is remek. Hajfestésre a péntek, és a szombat a legalkalmasabb. A masszőrödet és a kozmetikusokat is felkeresheted. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – ígéretes napok jönnek. (A Hold a Mérleg jegyében jár, június 20-án,  vasárnap lép át a Skorpió vizes jegyébe.)

Gondold végig terveidet, céljaidat – kezd el teremteni az életedet. Találd meg a sorsodban a helyet – mire születtél, mire vagy képes, mi az amit szívesen csinálnál, ami lélekből jön tőled. Sorselemzéssel: előző életbeli karma, mostani spirituális életfeladat betekintéssel választ kaphatunk a kérdéseidre.
Kirándulásra, feltöltődésre remek idő vár ránk a héten – aki teheti töltsön minél több időt a szabadban, Gaia közelében. Értékes, termékeny lesz a hétvége – akik gyermekáldást szeretnének szorgoskodjanak érte.  Zuriel angyalt idézheted a siker érdekében. Hétfőn érkezik a Nyári napforduló – érdemes rákészülni az eseményre.

Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Hangold magad szerelemre!

Panaszkodik a férfi, és panaszkodik a nő.
Azért, mert egyedül van.
Mert nem tud kapcsolódni.
Mert sok téves mintákat hordoznak.
Mi lehet a megoldás?
Talán a nők elkezdhetnék értékelni magukat?
Talán a férfiak kinyithatnák a Szívüket?
Talán a nők újra magukba fogadhatnák a gyengédséget?
Talán a férfiak meghajolhatnának a nők előtt? Talán a nők is meghajolhatnának a férfiak előtt?
Lehet.
Egy biztos csak: mindkettőnek akarni kell újra Találkozni.
Találkozni a Szeretetben.
A Férfinak és a Nőnek.
Bert Hellinger

.

Ne panaszkodj és ne sajnáltasd magad – ne légy energiavámpír. Ha bármi rossz történik velünk az életben, akkor könnyű az önsajnálat csapdájába esni, és egész nap lubickolni a melankolikus, szomorú érzésekben… De ne engedd a rossz érzéseknek, hogy felfaljanak, hanem mindig maradj pozitív, és nézz előre. Ne másokat hibáztass a saját dolgaidért a saját életedért te vagy felelős. Légy pozitív és légy nyitott – mindig a megoldást keresd!
Ha tele vagy keserűséggel, bánattal és csalódással, hatalmas blokkokat tárolsz a szívedben. Ha nem vagy boldog, nem jönnek a jó dolgok! Engedd el a téves rögeszméket, a hitehagyott gondolataidat.
Önfejlesztéssel, tisztítással, blokkoldással  várlak, lélekfejlesztő- energiagyógyászként,  hogy visszatalálj valódi, igazi  önmagadhoz. Ha teljes egész vagy a boldogságod is megtalálod. Szerelemre hangollak – szívcsakra tisztítással – örömtelibb hangulatban kezdheted a nyarad!
Szeretettel várom a spirituális Hölgyeket személyre szabott foglalkozásaimra, tanácsadásaimra. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere
Asajah stúdió
0620 278 26 12

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Könnyű nyárebéd, vagy vacsi

Nyári saláta csicseriborsóval

Gyorsan elkészíthető – ízletes és szépséges – finom!

Hozzávalók:
40dkg csicseriborsó
1csok újhagyma
25dkg koktélparadicsom
1db kígyóuborka
3db szárzeller
szezámmag
4ág menta
4ág petrezselyem
6ek olívaolaj
3ek citromlé
bors

Elkészítése:
1. A csicseriborsót leszűrjük, átöblítjük, és lecsepegtetjük. A megtisztított újhagymát finomra vágjuk, a koktélparadicsomokat pedig négyfelé. A meghámozott uborkát és zellert felkockázzuk.
2. Az öntethez a zöld fűszerek leveleit lecsipkedjük, finomra vágjuk azokat, és összekeverjük az olívaolajjal, a citromlével, valamint egy kevés sóval és borssal.
3. Az előkészített hozzávalókat tálba tesszük, meglocsoljuk a dresszinggel, és az egészet alaposan összeforgatjuk. A salátát a hűtőbe tesszük egy kis időre, hogy az ízek összeérjenek. Egy kevés szezámmaggal megszórva tálaljuk. Pirítós illik hozzá, ha szeredet.
Jó étvágyat hozzá – kellemes-könnyed!
Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Tanácsadás – konzultáció – terápiák!

Ha válaszokat keresel!

Ki vagyok én? – milyen energiákkal születtem ebben az inkarnációmban?
Mi vár rám a sorsutamon. Hogyan “teremthetem” az életem.
Mi volt ez előző életbeli karmám, mi a mostani spirituális sorsfeladatom?
A mostani párommal volt-e már kapcsolatom előző életemben – mi a párkapcsolatunk motivációja ebben az életemben?
Ki a őrangyalom, az arkangyalom – miben tudnak Nekem segíteni.
Hogyan hívhatom be életembe a bőségenergiát?
Vannak-e rajtam szellemlények, tiszta-e az aurám, s jól forognak-e csakráim…
Milyen személyes éveim jönnek – mire használhatom ezeket az éveket helyesen?
Akivel most problémám, gondom, feladatom van az ki volt előző életemben, és milyen karmikus adósság van közöttünk?
Milyen új kör, új út nyílhat meg előttem a jelenlegi sorsomban…
Mi és ki az ami a sorsutamon áll. stb.
Hogyan lehet nagyobb önbizalmam?
Mi a valódi női személyiségem?
Hogyan találom meg a szerelmet?
Milyen csakra blokkokat kell oldanom ahhoz, hogy az életem jobb minőségét elérjem?


Ha ilyen, vagy hasonló kérdések foglalkoztatnak tanácsadáson adok útmutatást Neked. Fél órás, órás, másfél órás időkvantumokra jelentkezhetsz be hozzám személyes ülésre, de kamarás messengeren, ill. kamerás skypeon is vállalok tanácsadást.
Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyek jelentkezését! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere
Asajah stúdió
0620 278 26 12

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Hangold magad a spirituális énedre!

“Ha mindennel és mindenkivel a világon kölcsönös függőségben vagyunk, akkor még a legkisebb, legjelentéktelenebb gondolatunknak, szavunknak, cselekedetünknek is az egész világot érintő valós következményei vannak. Dobj egy kavicsot a tóba, hullámzást indít el a víz felszínén, a hullámok egymásba olvadnak, és újakat hoznak létre, minden szétszakíthatatlanul egymástól függ. Értsük meg, hogy felelősek vagyunk mindenért, amit teszünk, mondunk vagy gondolunk, felelősek vagyunk magunkért, mindenkiért, minden másért, az egész világért.” – Szögyal Rinpocse

Június 10-11, 12-én  a Föld-Merkuriusz együttállás kedvezően hat a gyógyításra, a magasabb világokkal való kapcsolat felvételre, imákra, mindenféle spirituális tevékenységnek jó ideje lesz. Csakra-aura hangolásokkal, magas rezgésszintre hangoló meditációkkal várom az ezoterikus Hölgyeket!
Kamarás messengeren és kamerás skypeon is vállalok tanácsadást – hétvégén is elérhető vagyok/leszek – érdemes időpontot egyeztetni  velem. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest, Örs vezér tere
Asajah stúdió
0620 278 26 12

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A természet patikája – antideprensszáns

Feszültségoldó teák

Citromfű.
Enyhébb esetekben, átmenetileg feszültebb időszakban a legenyhébb nyugtató gyógynövény. Már napi 1-3 csésze citromfűtea is segíthet. A citromfű alkalmas az ideges szívpanaszok enyhítésére, valamint a pajzsmirigy túlműködéséből adódó idegességet is mérsékli, sőt a menstruáció előtti nyugtalanság csökkentésére is alkalmas. Enyhe alvászavaroknál este kortyoljunk el egy bögrével belőle. Hatása olyan szelíd, hogy még várandósan is lehet fogyasztani. Ez az egyetlen nyugtató hatású gyógynövény, amit akár gyerekeknek is ajánlott, de csak hígítva, gyerekadagban: egy csapott teáskanál teafüvet adva 2,5 dl vízhez.

Galagonya.
Stresszesebb időszakokban nem ritkák az ideges szívpanaszok, melyeknek csökkentésére a galagonya a legjobb gyógynövény. Mivel a központi idegrendszerre hat, hatékonyan enyhíti a szédülést, a szorongást, a szapora szívdobogást. A változókori hangulatingadozásokat is elsimítja. De a galagonyának nem csupán nyugtató hatása van, rendkívül jó szíverősítő is, serkenti a szívizom vérellátását, értágító és vérnyomáscsökkentő hatású. Figyelem, akinek alacsony a vérnyomása, annak nem ajánljuk, csak alkalmanként. A nap folyamán bármikor fogyaszthatod.

Orbáncfű.
Az egyik leghatékonyabb nyugtató, antidepresszáns hatású gyógynövényünk, ami segíthet a stresszoldásban, a szezonális depresszió leküzdésében, a lelki egyensúly visszaszerzésében. Mivel erős vírusölő és immunrendszer-erősítő hatása van, nem csak a lelki harmónia visszanyerésében segít, de a stressz által legyengített szervezetünket megerősíti. Álmatlanságra lefekvés előtt kell inni egy csészével. Depresszióra, idegi panaszokra napi egy csészével ajánlott a fogyasztása az esti órákban. Kúraszerűen 6 hétig szabad csak folyamatosan inni, utána 4 hét szünetet kell tartani. Az orbáncfűtea fogyasztásával kapcsolatban tudni kell, hogy terhesség, szoptatás alatt, epekő esetén, erős vérhígító gyógyszerek, antidepresszánsok, nyugtatók, altatók szedése esetén nem ajánlott. Szívgyógyszert szedők számára is óvatosságot ajánlunk, mert lelassítja a szívgyógyszer felszívódását, így a szívgyógyszer és a tea között 2 óra szünetet kell hagyni. Esti fogyasztásban ellazít, csökkenti a fókuszált figyelmet.

Fogyaszd, amelyik jobban rezonál a személyes rezgéseddel, ízléseddel. Lehet hűtve is alkalmazhatod: lehet megspékelni esetleg citromkarikával, menta levéllel, jégkockával, de folyadékpótlásra is kiválóak! Szeretettel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta


Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Hiszem, hogy nagyszerű dolgokra születtem


Hiszem, hogy nagyszerű dolgokra születtem, hogy egy tökéletes isteni terv részese vagyok. Hiszem, hogy Isten szeret engem, hogy bennem lakozik, hogy Ő nem más, mint Én vagyok. Hiszem, hogy szerethető lény vagyok, s a szeretet vagyok maga. Bennem ered, belőlem árad, általam sugárzik.

Hiszem, hogy a megfelelő helyen vagyok, a megfelelő időben, hogy ott tartok, ahol ebben a pillanatban tartanom kell. Hogy napról napra, sőt percről percre változok, növekszem, több vagyok. Hiszem, hogy azért születtem, hogy tapasztaljak, tanuljak, szeressek, és megvalósítsam önmagam.
Hiszem, hogy a félelem, nem más, mint a szeretet hiánya, hogy nem létezik lehetetlen, mindenre képes vagyok. Hiszem, hogy nem áldozat, hanem az élet kegyeltje vagyok. Hiszem, hogy minden amire vágyom egy lépésre van tőlem, a komfortzónámon kívül. Hiszem, hogy elérhetek bármit, megvalósíthatom az álmaimat, azzá válhatok akivé lenni szeretnék, és akinek lennem kell. Hiszem, hogy megérdemlem a jót, mindenféle lelkiismeret furdalás, és szégyenérzet nélkül.
Hiszem, hogy célom van, hogy nagyobb dologra hívatottam, mint, amit ebben a pillanatban képes lennék megérteni. Hiszem, hogy értékes vagyok, hogy megvan a saját történetem, amely senki máséhoz sem hasonlítható. Hogy így vagyok részese valaminek, egy egésznek. Hogy bár csak egy vagyok a milliók közül, mégis pótolhatatlan vagyok.
Hiszem, hogy mindennek megvan az oka, a miértje. Hogy minden a javamat szolgálja, még, ha azt sokszor nem is sikerül megértenem. Hogy minden, amire szükségem van, azt megtalálom önmagamban. Minden: az erő, a hit, a remény, az alázat, a szeretet, a csoda. És nem csak hiszem, hanem tudom is. – Golden Dawn

Lélekrész visszahívás – energetikai programban

Lelkileg-érzelmileg sérülhetsz, ha komoly trauma ér.

Elveszítheted a lelked egy darabját, ha becsapnak, ha szóban bántanak, ha meghal valakid, vagy ha bármilyen negatív élmény ér.
Ebben az állapotban nem vagy teljes, és nem vagy kész egy áldásos sorskörre. Rossz szokásokat veszel fel, dermedt érzelmi állapotba kerülhetsz: nincsenek álmaid, nem a jelenedet éled, vagy pedig nem tudsz azonosulni a jelenlegi életeddel. Szinte kívülállóként személed azt. Nem sikerülnek a terveid, nem éred el a céljaid.  Egyszóval elakad az életed, szinte azt érzed-gondolod, hogy  rontás van rajtad…és nem érted, miért, és hogyan.


A csakra-aura vizsgálat energetikai szemmel felfedi a gondot: Ilyenkor szeretettel ajánlom fel a Lélekrész visszahívást. Ez a csodás energetikai programozás teljes egésszé tesz újból. Kiegyensúlyozott, harmonikus  állapotba kerülsz, és értékes döntéseket hozhatsz.
Pozitív irányt vesz az életed, minden valahogy a helyére kerül benne. Sikeres és szerencsés leszel, újra.
Szeretettel várlak, ha ilyen gondod lenne – valamint ajánlom számodra a szívcsakra tisztítást, és a Felsőbbrendű Én vezetett gyógyító lélekszintű angyalmeditációt is a foglalkozás keretében, energiagyógyászként.
Várom tanácsadásaimra az ezoterikus, exoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Budapest, Örs vezér tere
Asajah stúdió
0620 278 26 12

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu