Félek, hogy mi lesz…

„ A férfi… felébreszti a valódi egyéniségedet. A lelkedet. Lényednek azt a részét, amelyik mindig is arra vár, hogy megélhesd. A férfi mellett azt veszed észre, hogy több vagy, mint korábban. Hogy mellette színesebb a világ. Édesebb a méz. Határtalan a lét. Végtelen a gyönyör. ” – A. J. Christian


Félek, hogy mi lesz… – kezdte az ismerősöm a monológját. Pár nap múlva házasságot kötök valakivel.
A párja már évek óta társa. Nem is értettem mi lehet a pánik oka.
Aztán, hogy elkezdtem a Sorselemzést már ‘láttam’, hogy mi váltotta ki a félelmét. Egy életkört zár le – szerződést fog kötni. A szerződét a szövetségről fog szólni. Együtt, egymással, közösen összefogva. Ami eddig volt az az fránya egós játszmák, a kalandok izgalma, a lebegtető energiák, hogy akkor megyek el, ha nem tetszik valami veled – című műsornak most vége. A férfi vállalja, nagyon is akarja. A hölgy pedig már szökne, félelmét nem is tagadja.
Szerelmes vagy?! – kérdezem tőle, halkan. Mert ha nem, akkor nem szabad megtenni azt, ami előtted van.Hazugsággal ne kezdj új életet.
Hát, szerelem az van…csak félek nagyon, hogy a párom ezentúl uralkodni fog a kapcsolaton. – a választ meglepetten hallgatom.
Ahogy a tarot mutatja a férfi szerelmes, tiszta szívvel döntött, és igen úgy van, igazi uralkodó természet. Egyébként pedig kompromisszumképes.
Nos, tehát: A  feladat – az őszinteség, a kommunikáció, a mindent egyből átbeszélés – és a közös döntések időszaka lesz – mondtam ki a fentiek üzenetét hangosan neki. A szeretet győzedelmeskedni fog – abban hiba nem lesz. Karmikus kapcsolatuk van – most kidolgozzák, ledolgozzák alaposan az adósságukat. Megtanulsz hiteles nőnek lenni – a párod mellett majd könnyen megy. Csak egyet ne tégy ígérd meg magadnak – ne csatázz, hanem szövetkezz, egy család lesztek!
Egy alapos energetikai tisztítás után – még angyalokat rendeltünk mellé, hogy a jóban támogassák.
Mosolyogva távozott – és másnap igent mondott! Volt templomi, meg mindenféle násznép… “megnéztem” aznap, s láttam, hogy boldog!
Örülök, hogy megtalált és visszaadtam az önbizalmát!
Szeretettel várom tanácsadásaimra a spirituális úton járó Hölgyeket!

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Személyre szóló tarot – Szerelmi jóslás
Energetikai tisztítások – rontáslevétel
Csakra-aura harmonizálás – rezgésszint emelés
Budapest, Örs vezér tere – Asajah stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok
Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-studio-2.php