A feltétel nélküli szeretet elhivatottsága.

Anyák Napja margójára…
 Amikor megszületik a gyermeked, megszületik benned az anya. Anyának lenni olyan, mintha egy élethosszig tartó önismereti tréningen vennél részt. Az ezoterikus nézet azt tartja, hogy a lélek kiválasztja az anyát és az apát, majd összehozza őket, és leszületik az anyagi világba. Van akinek a sorsában nem szerepel az anyaság megélése. Sokan ezt büntetésnek élik meg. Pedig volt olyan, hogy előző életében valaki nagyon gyermeket nevelt, súlyos, nehéz körülmények között tette ezt.  A mostaniban pedig egyfajta szabadságot kapott – karmikus piros pontként.  Egy pár-, társkapcsolat gyermek nélkül is sok boldogságot tartogathat.
Anya lehet egy nő úgy is, hogy örökbe fogad, vagy pedig a társa hoz a házasságba gyermeket, s így válhat ő is szülővé. Volt már olyan, hogy akinek a keresztanyukája lett egy hölgy, az a gyermek volt az ő gyermeke, aki korábban elhunyt, és most a családban máshová született le… Egy tanácsadás során egy olyan hölgy keresett meg, akinek még nem született le gyermek… de valamilyen furcsa érzése volt afelől, hogy nem is lesz benne része… A szeánsz alatt,  az jövőjében valóban volt ott egy lélek aki leszületni készült volna… azt üzente, hogy: már nem él az apa… A hölgy az előző kapcsolatából többször is ki akart lépni, s ha ezt megtette volna az égiek összehozták volna azzal a férfival, akire a leány gyermek várt… De miközben tétovázott, nem lépett…a férfi eltávozott az élők sorából – ez volt a tényszerű dolog. Máskor pedig egy olyan hölgy akart gyermeket, de mindenáron aki a párjával boldogtalanságban élt, s azt gondolta, hogy majd a közös gyermek összeköti őket, s ezáltal majd  újraéled a szerelem közöttük. De nem így lett… a gyermeket pont az anya és a közte levő zsinór ölte meg…hál’ istennek nem volt benne lélek… Így ez csupán, talán csak egy üzenet volt a család számára, hogy lépni kell…valamit gyorsan tenni kell. A gyermek nem azért születik le, hogy egy nem működő kapcsolatot összeragasszon.

A nagy kérdés, mikor kerül a lélek a magzatba nyitva áll. Nos, sok esetben azt tapasztaltam, hogy van akinél már a fogantatás pillanatában megérkezik, van ahol a terhességi szakaszban, és van akinél pedig a születés idejében. A pocakban lévő babával, ha már a lélek benne van lehet kommunikálni. Például jól van-e, tetszik-e neki egy bizonyos fajta zene, a neki szánt nevet szereti-e…stb. Azt is meg lehet kérdezni tőle milyenféle születést tervezett… Az egyik ilyen alkalommal a bébi azt üzente, hogy gyorsan kell majd menni, és érdemes lesz erre nagyon is felkészülni. Valóban így is lett, hirtelen jöttek a fájások, de a szülés is könnyen ment.

Fizikai- érzelmi – gondolati testek.
0 és 7 éves korunk között a fizikai test fejlődik,
7 és 14 éves korunk között az érzelmi test fejlődik, és
14 és 21 éves korunk között a gondolati testünk fejlődik ki.

 

Gyermekcsakrák.
A csakrák a leszületendő gyermekben még nem nyitottak, – az első lélegzetvétellel egy időben nyílik meg a koronacsakrája. Majd a következő napokban fokozatosan kezd megnyílni a gyökér csakrája is… Ilyenkor még az anya és a gyermek között nagyon erős az úgynevezett lelki köldökzsinór is. Ha azonban a gyökércsakra be-bezáródik ez azt is jelenti, hogy valami gond van, betegség, illetve távozni készül a baba a földi síkról… mert karmájában ezt vállalta be… Ilyenkor szokott bekövetkezni a csecsemőhalál. A leszületési abból áll, hogy megtaníthassa  szüleinek az elválás fájdalmát feladatként feldolgozni.  Úgy két éves korig csak e  két csakra funkcionál… ezután kezd kinyílni  a köldökcsakra, kapcsolati csakra is… Majd 6 éves korban   megnyílik a napfonat csakra.  A harmadik szem csakra általában a 12 és 16 éves korszak között válik aktívabbá, és a  szív csakra is teljes egészében kinyílik a világra.  A teljes csakraháztartás úgy kb. a 17 és 20 éves korra válik teljesen nyitottá és felépítetté. Innen már a felnőttkor veszi kezdetét.

Amikor a baba ‘várat’ magára.
Sok esetben nehezen esik ‘teherbe’ valaki…ennek többféle oka is lehet. Van amit csak orvos, vagy műtét által lehet gyógyítani…de olykor energetikai kezeléssel is próbálkozhatunk – pár kezeléssel energetizálódik a terep az új kis jövevénynek, és készen áll a fogadására az anyai szervezet. Ha azonban az apa ‘lassú’  még azon is lehet energetizálással segíteni. A család modell mindig minta a gyermeknek – ha ott valami gond van, tükörként megmutatja egy megérkező betegségtünet formájában.  Egy fiatal párnak segítettem, van vagy tíz éve is van már talán…mégpedig abban, hogy a kis hölgyben meg tudjon foganni a magzat… és ki tudja hordani a terhességét. Még mielőtt elkezdtük volna a beszélgetést, máris súlyos energiákat éreztem – és közöltem a leendő anyával, hogy várjunk még… Valamit el kell, hogy mondjak neki  – az égiek azt üzenték rajtam keresztül, hogy mielőtt belevágna ebbe a nagy dologba   – mindenképpen keresse fel a párja a szülőanyját, s beszéljen vele, mert genetikai gond van. A hölgy partnere egyébként állami gondozott volt.  Habár fel tudta volna venni a kapcsolatot a szüleivel, de semmi kedve nem volt hozzá. Ezek után, hogy nemet mondtak mindketten… és a gyermek sikeresen megfogant, a terhesség kihordása különösebb gond nélkül ment. A születésnél azonban már komplikációk voltak, a baba nem akart a világra jönni… Húzta és halogatta… majd az angyalok segítették világra. Ahogy a földi létbe megérkezett a sajnálatos tényt, hogy vízfejűséget állapítottak meg nála az orvosok, a szülők már nem tudták kezelni sem. Amint később kiderült a férj édesanyja szellemi fogyatékos volt. Ha az üzenetet komolyabban vették volna, lett volna lehetőségük dönteni a helyzet felett. A szellemvilág sohasem téved  – a döntés felelősségét adhatta volna meg nekik. Később az anya elmondta, hogy nem bánta meg – s ha előre tudta volna, akkor is felvállalta volna, szíve szerint cselekedett.  Családban nő és cseperedik a kisfiú, az apja szeme fénye lett. Csillogó szemeit sokszor megcsodálom.

A gyermek tükör.
Ha bármi furcsa élethelyzet van a családban a gyermek egyből lereagálja. Akár egy kedves beszélgetés, vagy egy gyermeki rajz már rá is mutathat a problémára – amiben a megoldás is benne van. . Egyszer egy ilyen helyzet adódott… A kislány rajzán az apa  magasabb volt az anyánál,  a rajzon jóval  távolabb állt tőle, és haragos fekete volt, míg az anya majdnem egyszintben állt a gyermekkel, szorosan egymás mellé rajzolva, napsütötte aranyban. Ez a rajz elég egyértelmű volt. Ilyenkor érdemes a szülőknek magukba nézni, és a  gondok okát a önmagukban megkeresni  először. A gyermekpszichológust ha csak tehetik, együtt keressék fel – szoktam javasolni bizonyos pároknak, akik ilyen gonddal keresnek meg.

Az Anyaság  definíciója a feltétel nélküli szeretet.
Az anyaság magában hordoz egyfajta természetes bánatot is: a gyerekek kirepülnek a nagyvilágba. De minél jobban nevelték őket, annál tovább juthatnak. És a távolság ellenére is, a szeretetben nevelt gyermekek egyre közelebb és közelebb kerülnek az anyjukhoz.  Mert egy gyermek csakis szeretetből fogad szót. A gyermek helye, akár hány éves is…  mindig ott van az anyja szívében. A gyermekről úgy tartják, Isten ajándéka. Áldás, nagy feladat, de nem teher. Öröm – szolgálat, tanítani, és tanulni közben. Szülőnek lenni jó dolog, és az anyaság a legszebb hivatás.

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorselemzés – Tanácsadás.