A mindennapi élet mágiája

Pozitív emberek társaságát azért fontos és tanácsos keresnünk, mert a zóna, amelyben élünk gyakran szerencsétlen “vámpír” lények infernója. A negatív emberek pszichikai vámpírok. Minden élő felületre rátapadnak. Falánk csecsemő szájával szívják, amíg erő van benne, de a plusz, amelyet zsákmányolnak, nem válik tulajdonukká, hanem a minden irányban nyitott lényükön át szétömlik belőlük.

A pozitív emberek nem vérrel, hanem pszichikai-szellemi elixírrel táplálkoznak. Energiák akkumulálódnak bennük. Fölöslegeik vannak, amelyekből adni tudnak. A pozitív emberek a föld erőforrásai. Bennük gyűlnek össze és általuk cirkulálnak azok az energiakészletek, amelyek megtartják a fényre éhezőket. Ezért van az, hogy negatív emberekkel való együttlét után támolygunk a fáradtságtól. Úgy érezzük, teljesen kimerültünk. Pozitív emberek társaságában pedig felfrissülünk, feltöltődünk. Senki sem érintkezhet rossz következmények nélkül túlnyomórészt csak negatív emberekkel, mert amint több erőt ad le, mint amennyit felvesz, õ maga is “vámpírrá” s egyúttal lelki hemofiliássá válik.

A pozitív ember sokaknak tud erőt adni, anélkül hogy elgyengülne. Nagyok a bevételei, és egészséges a benső ökonómiája. Az emberekkel való érintkezés számára a természetes anyagcsere szükségletét szolgálja. Ha valaki például derűs, érzelmileg egyensúlyozott tud maradni nehéz helyzetekben, hittel és bátorsággal győzi a megpróbáltatásokat, már pozitívnak számít, mert magatartása erőt áraszt.

Egészséges benső ökonómiánk érdekében ezért nemcsak jogunk van hozzá, hanem szükségünk is, hogy energiakiadásainkat egyensúlyban tartsuk energiabevételeinkkel. Mert erőinkkel éppúgy nem könnyelműsködhetünk, mint anyagi javainkkal. Igaz, hogy a forrás, amellyel kapcsolatot teremtettünk, kimeríthetetlen, s a bennünk lévő szikra örök.

Segítsük ezért mindazokat, akiket segíteni tudunk tettekkel, értékes tanácsokkal, jó gondolatokkal és gyógyító erőkkel, de csak akkor, ha nem vámpírcsoportlelkeket éltetünk vele, s fõleg, míg fedezetünk van rá. Amint azonban rájövünk, hogy az individuális gyógyulás és konstruktív reakciók szándéka helyett valami beteg pszichikai nimfománia akaszkodott ránk, amely kéjesen felissza a ráfordított energiát, s mohón üres állatszemmel még többet követel belőle, azonnal szakítsuk meg a kontaktust, mert ami ilyenkor történik, az nem más, mint transzmutáció lefelé. Az arany ólommá változtatása. Az ilyen kapcsolatot kerüljük el. S keressük a konstruktív, megújító, inspiráló, erőinket feltöltő szellemi forrásokat. Szívjunk be Fényt, hogy Fényt áraszthassunk.

Az emberek túlnyomó többsége nem más, mint talajban gyökerező fa. Eltűrik, hogy a klíma, a környezet, a munkahely bélyeget üssön rájuk. Nemcsak bőrük, szemük, hajuk színe, de egész gondolkodásmódjuk és életrendjük e befolyás alatt áll, minden rezdülésével függ tőle és ki van szolgáltatva neki. Kétségtelen, hogy ilyenfajta hatások alól senki se vonhatja ki teljesen magát. Az ember mégis föléjük emelkedhet. A fa nem változtathatja meg környezetét. Ott kell maradnia, ahová gyökere beágyazta.

Az ember, ha környezete nyomasztó, terméketlen, fejlődésgátló, kiléphet belőle. Megváltoztathatja környezetét. Ehhez azonban pontosan ismernie kell a sorsán, egyéniségén uralkodó törvényeket.

Ha elménk megtalálta ideálunkat, az életcéllá lett ideál mágneses pólusként vonz bennünket magához. Megrövidített térben, összevont időben mozgunk feléje, mert a vele való kontaktus felszívja, magára vonja imaginációs, tehát mágikus energiáinkat. Ez annyit jelent, hogy az erők, amelyeket gátak építésére használhatunk, lassanként kivonódnak onnan, és más mederbe ömlenek. Ezzel az átcsoportosítással úgy elernyednek a feszesen álló tilalomfák és megelevenedett rémképek, mint a ballonok, amelyekből elillan a levegő.

1. A barátságtalan légkört árasztó embert taszító láthatatlan örvény zárja körül.

2. A panaszkodó ember a legjobb szándékot is kimeríti. A panaszkodás vámpirizál, tehát ösztönösen elzárkóznak tőle.

3. A félelem és elkeseredés betegségeket okoz, és balsorsot idéz fel.

4. A sérelmeit, fáradalmát, rossz állapotát maró szavakkal megfogalmazó, elégedetlen, türelmetlen ember folytonosan ismételt, szuggesztív dühkitöréseivel saját helyzetét teszi elviselhetetlenné, s előbb-utóbb végzetes bajokat zúdít magára. Ezért:

SOHA SENKIHEZ NE LEGYÜNK BARÁTSÁGTALANOK MÉG GONDOLATBAN SEM!

NE PANASZKODJUNK

NE ENGEDJÜK ÁT MAGUNKAT ELKESEREDÉSNEK ÉS FÉLELEMNEK!

KERÜLJÜK A GONOSZ, MARÓ, ELÉGEDETLEN GONDOLATOKAT ÉS HANGOS DEFINÍCIÓKAT!

A már rögződött vagy rögződni akaró, káros tendenciákat a következő módon lehet áthangolni: A depresszív impulzusoknak nem adunk gondolattestet abban a formában, ahogy mérgezett tartalmuk megkívánná, hanem antitoxinnal vegyítve engedjük felszínre őket. Nem fojtjuk el tehát. Veszélyes komplexumukat nem gyömöszöljük vissza a tudattalan zónákba, ahol tovább fertőzhetnének és erjedhetnének, hanem az értelem fényében kiengedjük belőlük a feszítő rossz gőzöket. Például: Valaki fél egy közelgő dátumtól, mikor nehéz körülmények között helyt kell állnia. Ez a dátum jelenthet vizsgát, egzisztenciát eldöntő bemutatkozást, bírósági tárgyalást, nyilvános szereplést stb. A negatív egyéniség ilyenkor átengedi magát őrlő gondolatainak. Számtalanszor végigéli a különféle buktatókat, izgalmas veszélylehetőségeket. Képzelete hóhérrá, fordulatos grand guignol szerzőjévé alakul át, és saját szerencsétlen fantomalakját a legelviselhetetlenebb megszégyenítések, kínos helyzetek középpontjába állítja. E procedúra alatt önbizalmát valósággal felmorzsolja. Mire elérkezik az idő, hogy jó képességei birtokában, a pillanatnak megfelelően, spontán cselekedjék, kapkodó, remegő, félszeg idegronccsá válik. Gondolatai cserbenhagyják. Emlékezete kihagy. Reflexei ellene fordulnak. Pirul, dadog, verejtékezik. Megnyilvánulásai ellenszenvesek, riasztóak, összefüggéstelenek. Egész lénye a kudarcot idézi.

A pozitív egyéniség alaposan átgondolja tennivalóit, mindazt, ami egy helyzetben rajta múlik, azután izolálja magát. Agyából kirekeszti a gyengítő ismétlődő gondolatsorokat, mert elegendőnek tartja, ha a megfelelő pillanatban koncentrál arra, amit tennie kell. Addig nincs vele dolga. Annak latolgatása sem tartozik rá, hogy mi lesz, ha kudarcot vall. Ezt fel sem tételezi. A dolgok jó kimenetelében való derűs bizakodással tekint az események elé. Erre készül. Ha valami nem sikerül, következményeit ráér majd feldolgozni, amikor szembekerül vele. A befejezett tények erőt adnak elviselésükhöz. Sem hozzá nem tehet, sem el nem vehet egy jövőben lejátszódó, ismeretlen kimenetelű eseményhez azzal, ha képzeletben százszor egymás után előre végigéli végig erőködi, végigkínlódja a lehetőségek rögzíthetetlen variációit.

Tudja, hogy a vámpirizáló gondolatokat kirekesztő tilalom csak úgy lehet sikeres, ha érdeklődése fókuszába valami erõs, színes, más irányú tartalmat állít! Figyelmét tehát elfordítja aggodalma tárgyáról. A gondolatkör megválasztása, amelybe valaki átkapcsolódik ilyenkor, minden esetben egyéni. Lényege, hogy az illetőre nézve sajátos vonzerővel bírjon. Hogy ez egy könyv, valakinek a lebilincselő társasága, passzionátus munka, nagy koncentrációt igénylő elfoglaltság vagy valami nívós szórakozás-e, azt mindig az érdeklődés iránya és a lehetőségek döntik el.

Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája

Share Button