„Az idő nagyon lassan halad azoknak, akik várakoznak, és nagyon gyorsan telik azoknak, akik félnek. Az idő nagyon hosszú azoknak, akik sopánkodnak, de nagyon rövid azoknak, akik megélik. De azoknak, akik szeretnek, az idő örök.” – William Shakespeare

Élt egyszer egy tavacskában három hal. Az egyik okos volt, a másik közepes képességű, a harmadik pedig ostoba. Életük nagyjából úgy telt, mint az halak élete bárhol a világon, míg egy napon arra nem tévedt – egy ember. Az ember egy hálót hozott magával, és az okos meglátta őt a víz alól. Tapasztalatára, a korábban hallott történetekre és leleményességére hagyatkozva úgy döntött, cselekedni fog.

„Nem sok búvóhely van ebben a tavacskában – gondolkodott –, halottnak tettetem magam, az lesz a legjobb.”

Összegyűjtötte minden erejét, és kivetette magát a tóból, épp a halász lába elé, aki igencsak meglepődött. Ám az okos uszonyos visszatartotta a lélegzetét, az ember halottnak hitte, és visszadobta őt a tóba. A kisokos azon nyomban becsusszant egy part menti apró repedésbe.

A második – a közepes képességű – nem igazán értette, mi történt. Ezért odaúszott az okoshoz, és megkérdezte tőle.

– Egyszerű – mondta az okos. – Halottnak tettettem magam, így az ember visszadobott a tóba.

Ekkor a közepes képességű is nyomban kivetette magát a vízből, éppen a halász lába elé. „Különös – gondolta az em­­ber. – Összevissza ugrálnak ma ezek a halak.” Ám mivel a második kis uszonyos elfelejtette visszatartani a lélegzetét, a halász észrevette, hogy él, s szépen becsúsztatta a válltáskájába.

Az ember visszafordult, hogy a vizet kémlelje, mivel azonban a partra vetődő álatkáktól kissé összezavarodott, nyitva felejtette a táskáját. Amikor észrevette ezt a közepes képességű hal, nagy nehezen kiszabadította magát, és hatalmas csapkodások közepette végül visszajutott a tóba. Megkereste az okos halat, és zihálva odabújt mellé.

A harmadik, az ostoba semmit sem fogott fel az eseményekből, még akkor sem, amikor végighallgatta, mi történt a társaival. Így aztán minden egyes pontot újra végigbeszéltek vele, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy vissza kell majd tartania a lélegzetét, hogy halottnak látszódjék.

– Köszönöm, most már értem – mondta az ostoba. Majd ugyanebben a pillanatban fogta magát, és kivetődött a partra, egyenesen a halász mellé.

A halász, aki aznap már két halacskát is elszalasztott, ezúttal meg se nézte, lélegzik-e, vagy sem – azonmód a táskájába tette a zsákmányt. Majd újra és újra kivetette a hálóját, ám a két másik hal végig ott kuporgott a part menti mélyedésben. A táska ezúttal csukva volt.
A halász végül feladta. Kinyitotta a táskát, látta, hogy az ostoba hal nem lélegzik, és hazavitte őt a macskájának.

Nem sajnálni azt, hogy olyanoknak is adtál, kik később bebizonyították nem érdemelték meg. ERŐ.
Látni a hazugságukat és hagyni, hogy hazudjanak. TANÍTÁS.
Nem megmagyarázni a tévedőknek, bántóknak, hálátlanoknak, mennyire embertelenek. TARTÁS.
Átlátni a játszmáikat és hagyni, hogy játszanak, miközben azt hiszik bolondot csinálhatnak belőled. INTELLIGENCIA.
Hallgatni az indokaikat, miért nem képesek a szeretet szerint viselkedni, átlátni, hogy ez mennyire nyomorult. HIT.
Magukra hagyni őket, ítélet nélkül mind ebben, látva a zuhanásukat, mert nem fogadják el a kinyújtott kezed. BÁTORSÁG.
Nem sajnálni, hogy adtál annak is, ki elárult. NEMESSÉG.
Igaznak maradni, és végignézni az összes mocskukat, amiről azt hiszik elrejthetik. TISZTASÁG.
Barna Berni

„Áldottak legyenek azok, akik csendben érkeznek életünkbe, könnyű léptekkel, hogy ne ébresszék fájdalmainkat, ne ébresszék fel a szellemeinket, ne keltsék fel félelmeinket. Áldottak legyenek azok, akik könnyedén, kedvességgel közelednek hozzánk, beszélik a béke nyelvét, hogy ne ijesszék meg lelkünket. Áldottak legyenek azok, akik szeretettel megérintik szívünket, tisztelettel tekintenek ránk, és minden hibával és tökéletlenségével egészben elfogadnak minket. Áldott legyen az, aki bármi lehet az életünkben, válassz adományt. Áldottak legyenek azok a felvilágosult lények, akik angyalként érkeznek hozzánk, mint virág vagy madár, akik szárnyat adnak álmainknak, és szabadságuk van választani, hogy maradjanak és fészkük legyenek.” – Edna Frigato

“Én mindig úgy éreztem, hogy az élet igazi értelme az, hogy boldog legyél, hogy örvendj az életnek, hogy elérj oda, ahonnan nem akarsz megint máshova eljutni…” – Az ambíciótól az értelemig