“Bizonyos dolgokhoz nincs már türelmem. Nem azért, mert arrogáns vagyok, hanem egyszerűen azért, mert az életem elért egy pontra, ahol már nem akarom az időmet olyan dolgokra pazarolni, amelyek elszomorítanak vagy fájdalmat okoznak.
Nincs türelmem a cinizmushoz, a szélsőséges kritikához és bármiféle elváráshoz.
Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám.
Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak, vagy manipulálnak.
Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást.
Nem érdekelnek a pletykák.
Gyűlölöm a konfliktust és a hasonlítgatást.
Egy olyan világban hiszek, ahol az ellentétek megférnek egymás mellett, ezért elkerülöm a konok és rugalmatlan embereket.
A barátságban nem állhatom a lojalitás hiányát és az árulást.
Nem jövök ki azokkal, akik képtelenek bátorítani és dicsérni. Untatnak a túlzások és nehezen viselem azokat, akik nem szeretik az állatokat. És mindezek felett, nincs többé türelmem azokhoz, akik nem érdemlik meg a türelmemet.” – José Micard Teixeira

A riporter interjút készít a Sorssal.

– Ütéseim – mesélte büszkén a Sors -, ütéseim kemények és kivédhetetlenek. Balom ugyanolyan rettegett, mint a jobbom! A hűséget, a büszkeséget, a szeretetet, a tudást, a barátságot – és tudni kell, ezek a legkeményebb ellenfelek – egymás után küldtem padlóra. Valamennyit kiszámolták.

– Így tehát – érdeklődött nem minden csodálat nélkül a riporter -, senki sincsen, aki méltó ellenfélként vehetné fel önnel a harcot?

– Hát, ugye, meg kell mondanom – nyilatkozott kelletlenül a Sors -, egyvalakivel eddig még nem boldogultam. Valahányszor kiütöttem, mielőtt végleg kiszámolták volna, mindig újra lábra állt…

– De hát ki ez az ellenfél, akit még Ön sem tud legyőzni?! – türelmetlenkedett a riporter.

– Reménynek hívják… – válaszolta alig hallhatóan a Sors.

A szeretetnek nincs szüksége okra. A szív irracionális bölcsességéből szól. – Deepak Chopra

“A jövő nem az a hely, ahová megyünk, hanem az, amit mi alkotunk meg. Az odavezető utat nem megtaláljuk, hanem megépítjük.” – John Schaar

Egy nap majd úgy ébredsz, hogy béke van a szívedben és mosoly az arcodon. Melegebben süt a nap, illatosabb a kávé, hívogat a nyugalom. Ebben a gyöngéden átölelő csendben, visszanézel életed szakaszaira és rádöbbensz, hogy semmi nem történt véletlenül.
A fájdalmak megerősítettek, a szenvedésektől kitartóbb lettél, a csalódásoktól bölcsebbé váltál. Megtanultál felállni, nehézségekből erőt meríteni, a fájdalmak ellenére jobb emberré válni. Újraéled gyermeki éned. Már nem ragadsz bele a szenvedés kínjaiba. Lerakod a terheket, a tárgyak értéküket vesztik, fontossá válik az érzelem, a jóság, a derű és az emberi. Szemek tükrében meglátod a lelket, és minden lényben önmagadra ismersz.
Emelt fejjel, hittel, jó érzésekkel, hálával, a reménység biztos várakozásával élsz, indulsz és lépsz rá, olyan utakra, melyek jó irányba visznek. Hálás szívvel megtalálod azt az állapotot, ahol nincs hiányérzet, csak elfogadás. Békésen ráteszed kezed a mellkasodra, és érzed, hogy a Jóisten is ott van, szíved minden egyes lüktetésében.  – Deverdics Éva

Egy felébredt misztikus nőt megnyit a szeretet. Meg fogja tapasztalni a legrosszabb dolgok legrosszabbját, mindent, ami nem a szeretet.
Az az abúzus, elhanyagolás, megcsalás és félrevezetés, ami őt éri fogja megnyitni a szemét az igazság vakító fényére.
Próbára fogják őt tenni és vizsgáztatni fogják olyan mértékben, ami túlmutat a hitén és a fájdalom küszöbén. De olyan belső erőre fog szert tenni és olyan szilárd lesz, mint egy tölgyfa. Egy hatalmas erődítménnyé válik, a magasabb rendű tudás és a mélyebb jelentések áramló folyójává. Az a fájdalma, amely a legsötétebb mélységekbe viszi őt, ez egyben az is, amely eljuttatja őt a legmagasabb hegycsúcsokra – de ezt nem fogja látni akkor, amikor a kétségbeesésének a legsötétebb mélységeiben merül el. Nem fogja látni azt, hogy miközben megkérdőjelezi a saját értékét és önbecsülését vagy, hogy miért van ő itt. hogy miért kapott ekkora fájdalmat.
Csak az igazságot fogja látni, az igazi okát annak, hogy miért rendezi magát újra a középpontba és miért szedi össze összetört énjének a töredékeit. Nem fogja látni azt, hogy a küszködése és a fájdalma miért olyan fontos. Csakis akkor fogja felismerni, hogy az érzései miért érik el a legmagasabb csúcsokat és azokat a mélypontokat, amelyek mélyebbek, mint a legmélyebb völgyek, ha magába fordul, ott keresi a választ.
Ismét össze szedi majd magát
Előre fog majd rohanni, mint a megáradt patak, amely megtörik a sziklákon mind addig, amíg nem válik egy gyengéd folyammá. Elkezdi majd látni a fényt, amit a keres. A reményt. Hitet egy új nap iránt. Ráveti magát az Univerzum könyörületére. Ezután a fénye olyan fényes lesz, mint a legfényesebb csillagok.
Vissza fogja szerezni önmagát
Vissza szerzi a saját világát épp úgy, ahogy az anyatermészet vissza szerzi a földet. Elkezdi megérteni, hogy a viharai csak átmenetiek és a káosz után béke lesz. Elgondolkodik majd és megismeri az igazi önmagát ugyanúgy, ahogyan a Nap is visszatükröződik és végre, meglátja önmagát a csendes vízben. Ez Ő.
Megtalálja a reményt
Nem csak magának találja meg a reményt, hanem azok számára is, akik ártottak a szívének és a lelkének.
És látni fogja, hogy mindezt miért tették. Az volt a céljuk, hogy összetörjék mindazt, ami nem ő.
Az volt a céljuk, hogy elégessék benne mindazt, amit nem szeretett önmagával kapcsolatosan és amit beengedett, miközben nem a legmagasabb javát szolgálta.
Végre megnyílik a szeme és ez elvezeti őt egy olyan élethez, ami túlmutat a fájdalmon és önmaga becsapásán. Végre látni fog.
– Könyörületet talál a szívében és megbocsátást a lelkében, mivel végre érezni tud.
– Mélyen szántó bölcsességre és nagy tudásra tesz szert, egy olyan megértésre, amit csak az tud megtestesíteni, aki megtapasztalta a szívszakadást és a fájdalmat.
– Látni fogja az emberi természet igazságát, az emberek megkínzott lelkeit, az emberiség összetörtségét és a világ legsötétebb oldalait. Azon összetört oldalakat, amelyeknek szeretetnek kellene lenniük.
– Látni fogja mindazt, ami rossz és a legrosszabb dolgokat, ami valakiben létezhet.
Mindent meg fog kérdőjelezni
Azt fogja kérdezni: „Miért én? Miért érdemeltem én meg azt, amit kaptam? Miért nem látják azt, hogy mi van előttük és mennyire összetörtté váltak?”
Igen, olyan mély és hatalmas fájdalmat fog megtapasztalni, amiért ki fog lépni önmagából, de csak azért, hogy megszabadulhasson tőle. Vissza fogja hámozni az önmagában lévő rejtett rétegeket. Lerombol mindent, ami nem ő és a csak a legigazabb, legtisztább szerető fényt hagyja meg. az igazság és a bölcsesség fényét.
Utazik a világok között és maga mögött hagyja sok évezred programozását.
Hinni fog
Végre el fogja hinni, hogy ő annyival sokkal több, mint amit gondolt. Olyan sokkal több, mint az az összetört ember, aki egyszer volt. A végső könnyei el fogják mosni mindazt, ami ő valaha volt, mint egy csendes eső, hűvös tavaszi napon. Az eső lemossa azokat a dombokat és mély erdőket, amelyek benne léteznek.
Felismeri, hogy többet érdemel, hogy nagyobb az értéke. A régi élete nem érdemel már egyetlen pillanatot sem az idejéből vagy a szeretetéből. Végre teljes mértékben megfizette az elmúlt életei karmáját.
Tanú lesz
– Tanúja lesz mindannak, ami rossz az emberiségben, hogy megtestesíthesse mindazt, ami helyes.
– Olyan tisztán és világosan fog látni, mint a legfényesebb Nap.
– Látni fogja, hogy azért áldozta fel önmagát, hogy mindenki láthasson.
Az áldozatai túlmutatnak önmagán. Ezek egy közösséget táplálnak – meggyógyítanak másokat, az irántuk érzett szeretete által és a bölcsességével.
Mindazok, akik követik őt, gyógyultan érkeznek az új nap hajnalára. Egy létformára, ahol a szeretet az úr.
Ő egy alkimista
Olyan lények és világok átalakítója, amelyet a legtöbben nem is látnak. Ő egy új világ teremtője.
A múltat használja fel az új jelen megteremtéséhez. Önmaga feláldozása az emberiség javát szolgálta, mivel ő egy varázslatos lény, egy angyal a Földön, egy Istennő, egy magas szintű papnő, egyfajta sámán. Nagy erő van benne, amit a fájdalmán vagy veszteségén keresztül talál meg. Egyfajta varázslat van benne és az önfelfedezési rituáléjai nem csak a világát alakítják át, hanem azokat is, akik elég szerencsések ahhoz, hogy rátaláljanak a fényére. Az igazság kardjára. A fénye megvilágít mindent, amit meg kell gyógyítani mindazokban, akikre a szeretetét fordítja.
Ő az energia közvetítője és átalakítója. Képessége természetes, a lényének a része. Ez végig halad rajta és úgy árad belőle, mint a szivárvány összes színe és rezgése. A fénye táplálja az őt körbevevő lelkeket, felébreszti bennük a saját igazságukat és lehetőségeiket. A saját fájdalmával alakít át másokat önmaguk legjobb verziójává.
Lehet, első ránézésre nem látják az igaz szépségét és csodáját, de eljön az az idő, amikor látják az értékét és a lenyűgöző szívét, amit valaha a kezükben tartottak. Emlékezni fognak arra, hogy mennyire lágy a szíve, mennyire nagy a megbocsátása, mennyire valós és feltétlen a szeretete. Látni fogják benne azt a nőt, aki ő igazán volt. – Azt a nőt, aki el akarta venni a titkaikat, a hazugságaikat, az átveréseiket és a saját fájdalmaikat és átakarta alakítani azokat örömmé, csodává és szeretetté, olyan szintre, amit ők meg sem tudnának érteni. Látni fogják a legmélyebb romantikus oldalát – azt, ami őket úgy látta, mint csillogó páncél ruhájú lovagokat, legjobb barátot és mindazt, ami jó bennük a rideg, kemény világban.
Látni fogják, hogy ő csak boldogságot akart velük, egy Love story-t, ami minden Love story-n túl mutat. Azt a fajta szeretet, amiről költők írnak. Látni fogják, hogy ő valós volt. Ő volt mindaz, amire vágytak, de túl vakok voltak, hogy lássák, mivel nem tudtak önmagukon túl látni és meglátni mindazt, ami lehetne.
Az igazság tőlük fog jönni
Annak az igazsága, hogy ők valójában kik, szemben azzal, hogy kik lehetnének, átjárja majd őket. Ez úgy fog kirobbanni belőlük, mint amikor egy hulló csillag megjelenik az éjszakában. Ez belőlük fog jönni, mivel egyszerűen ez nem lehet másképp.
A sorsuk megpecsételődött és ezt látják. Ugyanis teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a legmélyebb bölcsességet csakis a legkeményebb esésekkel lehet megszerezni. Mindenkit kivetnek a sziklákra, mint az óceán hullámait. Megtörnek majd, megroppannak, mint az öreg fák ágai, amikor jön a hurrikán. Ő tudja, hogy rombolás nélkül nem lehet növekedés. Mindent azáltal kell megvilágítani, hogy feltörjük az én hamisságát. Meg kell mutatni azokat a hazugságokat, amelyeket önmagunknak mesélünk be. Érezni kell a saját magatartásunk igazságát mások iránt. Meg kell törni bennünket ahhoz, hogy átalakulhassunk.
Egy felébredt misztikus nő tudja ezt, megtestesíti ezt és elfogadja ezt. Ráébredt az igazságra.
Látja a fájdalom gazdagságát és hatalmasságát. Úgy tekint rá, mint a mély óceán felett felkelő Napra. Ugyanis Ő a teremtés és a rombolás, a tökéletes paradoxon, a legmegvilágosodottabb tanár.
Ő a megtestesült kecsesség.
Ő maga a szeretet.
Melissa Teague: Egy felébredt misztikus nő

Ma könnyed vagyok. Tudatosítottam magamban, hogy nem kell folyton kontrollálnom a helyzeteket, a környezetemet és az életem történéseit. Ezáltal rá merem bízni magamat az Életre, bátran kijelentve, hogy jót akar nekem!
Ma könnyed vagyok. Tudatosítottam, hogy nem görcsös irányítani és ellenőrizni akarásom változtat a helyzeteken. Hitem, bizalmam az,ami segít.
Ma könnyed vagyok. Tudom, hogy testem folyamatai is tökéletes rendben zajlanak,anélkül, hogy folyton ellenőrizgetnem kéne például a szívverésemet, a légzésemet, az emésztésemet. Ezeket tudatosan nem kontrollálom, mégis működnek. Hagyom hát, hogy ez a tökéletes rend továbbra is fennmaradjon és nem gátolom görcsösséggel, aggódással,félelmekkel. Bízom.
Ma könnyed vagyok. Nem ítélkezem, inkább a megismerésre irányítom figyelmem.Megkeresem a helyzet valódi jelentését és értelmét, felismerem, hogyan segít nekem.
Ma könnyed vagyok. Erőfeszítés nélkül fejlődöm! Ahogyan a nyíló virág, a növekvő mag, a napsütés… Vagyok, létezem.Örömmel, könnyedén.
Ma könnyed vagyok. Emlékezem, mennyi jó érkezett már meg váratlanul az életembe, pont akkor, amikor nem gondoltam, nem számítottam rá.
Ma könnyed vagyok. Érzem, mennyi energia szabadult fel bennem attól, hogy kitudtam engedni a kezemből a gyeplőt és hinni tudok a Gondviselésben.
Ma könnyed vagyok. Egyszerűen csak figyelem a történéseket, magamat és a külvilágot. Megnyugodtam.
Ma könnyed vagyok. Nem veszem sem magam, sem az életet túl komolyan. Teret adok a játéknak az életemben.
Ma könnyed vagyok. Élvezem a jelent és átölelem az életem!
Ma könnyed vagyok. Megengedem magamnak, hogy ellazuljak, elengedjem magamat és beengedjem, megengedjem a jót. Áramlásban vagyok.
Ma könnyed vagyok. Ezáltal már most könnyebbnek tűnik sok minden. Kezdem máshogy látni a dolgokat.
Ma könnyed vagyok. Egyszerűen tudom, hogy minden jól alakul!
Ma könnyed vagyok. Ez azt jelenti, hogy vannak céljaim, mégis hagyom, hogy Isten alakítson életemen. Hiszem, hogy ő látja hosszútávon, mi a jó nekem. Ő a társam és én hagyom, hogy megnyilvánítsa önmagát azáltal, hogy végre önmagam vagyok. Ma leteszem a terheket, neki adom és elfogadom a segítségét.
Ma könnyed vagyok. Középpontomban csodálatos béke van.
Ma könnyed vagyok. Érzem, ahogy beburkol a szeretet. Hogy is aggódnék, szoronganék, idegeskednék? Hisz egyfolytában érzem a Mindenható védelmét.
Ma könnyed vagyok és ezt élvezem, mert tudom, hogy ez jó nekem. – T.K.