Heti tarot – áldásos energiákban vagyunk!

Sorsfordulati változások előtt állhatnak sokan. Az égiek segítenek a helyes döntésekben, az áldásos bolygóenergiák pedig egítenek pozitív irányba haladni bennünket: Nap-Jupiter-Neptunusz erőben.

Hét elejére a
A SZERENCSEKERÉK X. – A koronázási palást bélésmintája tarot lapot húztam: A hála mindig sok pozitív dolgot vonzhat. Annak adj erőt, amit el szeretnél érni, és örülj annak amit elértél  –  köszönd meg a sorsnak. A párkapcsolati-kapcsolati lehetőségeink javulnak. Sorsod kedvezőre fordulhat – a mai naptól jó lehetőségek adódnak. (Kioldódik a Rák-Nap- Bak -Szaturnusz szembenállás.)

Hét közepétől pedig az útmutatást az ég adja.
A PRÓFÉTA V. – A Pápa.
Isteni, szellemi támogatás. Imáid meghallgattatásra találtak. Ügyelj és figyelj az emberi kapcsolataidra. Segíts, ha tudsz, de másoknak ne árts semmivel se, soha. Tisztázó beszélgetéseket okosan, ésszel folytathatsz. Légy igazságos mindenben, becsületes önmagaddal szemben is. (Hét közepétől kezdődik a Oroszlán Merkúr és a hátráló Skorpió Jupiter kvadrátja – társaiddal összefogni szövetségben, nagy erő.)


Hét végé időben – meditációs vezetőkkel.

A REMETE IX. – Szent Margit.
Életformaváltás, misztikus megtapasztalásokkal. Spirituális fejlődésben vagy – beavató lehetőségek idejében légy bölcs, és dönts helyesen, célszerűen. Kérj bátran tanácsot ha szorult helyzetben vagy. – szellemi vezetőid veled vannak.
(A  Szűzbe lép a Vénusz-Bika-Uránusz trigon – stabil kapcsolatokat alkotva.)


Ha elindultál az Univerzum támogat.

Okosan, bölcs magabiztossággal állj a változások előtt, készülj fel az újra, a jobbra. Az út azok előtt lesz nyitva, akik mernek lépni. Energetikailag  legerősebb nap a héten, mindenféle téren csütörtök, Jupiter napja lesz.  Ezen a napon az Időkapuban Nelsaél Őrangyal áll – Binaél-Szaturnusz energiáit képviseli.  Erejével hatástalanítja a rágalmakat és a rontást.

“Magasabb önvalód állandó jelenléti tudata hassa át mindennapjaidat. Ha ezzel a tudattal érzel, gondolkozol és cselekszel, Ő cselekszik benned és általad. Ezzel közelebb léptél Hozzá, s máris csillagaid fölött cselekedtél.”- Szepes Mária

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

A lapokat a Kazanlár féle tarotból húztam, az égiek vezették a keze, mindent tisztán hallottam.

Léleköléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium

tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás hölgyeknek!
Útmutató Tarot- Sorelemzés
Energetikai tisztítások

A fenti egy általános jóslás, személyre szabott útmutató egyéni konzultációban kérhető!
Kapcsolat: 20 278 26 12
skype: asajah1