Mi történik az Ember lelkével testi halála után?

Az Ember lelke a test halála után (a por-ruha elmúlása után) 42 napig rendelkezik annyi energiával, hogy át tudjon menni saját erejéből a FÉNYbe. (ezt a helyet sokan hívják túlvilágnak, Mennyek országának, FÉNY-hazának, asztrál dimenziónak, negyedik dimenziónak…)
Ha ez alatt a 42 nap alatt nem megy át a Lélek a FÉNY-kapun az Ő “lakhelyére”, azaz “haza”, (aminek számtalan oka lehet – néhányat leírokkésőbb ezek közül), akkor itt marad ebben a világban, a mi dimenziónkban.

mitorténik
Itt, ebben a három dimenziós világban, az anyagi világban – a Föld nevű bolygón – a Lélek csak egy élő Ember fizikai testéből képes energiát =táplálékot szerezni.
Ebben a dimenzióban, az energia-mezőnek ebben a tartományában kizárólag a látható, kézzel fogható Emberi test az, ami képes a Lélek számára megfelelő “táplálékot”, megfelelő “energiát” termelni. Így az itt rekedt Lélek keres olyan energikus, fiatal, élő Embert, akinek az energiáját a saját táplálására fogja használni.
Így válik a halott lelke “megszállóvá”, az az Ember pedig, akitől szerzi (lopja) a Lélek az energiát, “megszállottá”.

Megszállt Embert jellemezhet a következőkben leírtak bármelyike:

Lehet a felsoroltak közül egy jellemzője a megszállt Embernek, de lehet több is. Lehet egészen enyhe a tünet – lehet csak egy kellemetlen érzés, de lehet nagyon erős is.

A tünetek:

  • Kettősséget érez a megszállt Ember Magában.
  • Mindig zavarban van.
  • Egyedül akar lenni, kerüli a társaságot.
  • Nem néz a másik Ember szemébe.
  • Panaszkodik, hogy irányítja valaki.
  • Teljesen új szokásokat vesz fel étkezésben + ruházatban + alkohollal szemben.
  • Elkezd drogozni
  • A skizofrénia tüneteit mutatja
  • Olyan betegsége(i) van(nak), amit nem tud megmagyarázni és meggyógyítani az orvostudomány – sokszor kimutatni sem …

A megszálló energiát gyűjt a megszállt embertől
gondolataival, érzéseivel irányíthatja is a megszállt Embert. Bármit “meg tud csináltatni” azzal az Emberrel, akit megszállt.
A halott emberi lélek a saját korábbi betegségeinek a tüneteit is kivetíti a megszállt Emberre és ezáltal fájdalmakat betegségeket ültet be a megszállt ember lelkébe, testébe.

Ki a “megszálló”?
A megszálló egy halott Ember lelke, aki nem ment át halála után a Fénybe. Nem ment át a “Mennyek Országába”. Nem ment át a túlvilágra, nem ment “haza”.

Miért történik a megszállás?
Az Emberek félelemben élnek. Félnek a haláltól, félnek a “pokoltól”, félnek a büntetéstől. Félnek, hogy Isten haláluk után megbünteti Őket.

Mivel félnek, nem mernek átlépni a FÉNY-kapun, ami halálukkor megnyílik számukra, amin “haza” tudnak menni.

Haza, a FÉNY-hazába. (Statisztika alapján a Földön minden második Ember megszállás alatt van. Ez a statisztika Európában több, mint 70% ).

Hogyan választja ki az Ember halála után, hogy kit fog “megszállni”?
Általában fiatal, életerős családtagot választ ki a halott – általában olyat, akit szeret.

A léleknek szüksége van energiára, amit ebben a világban csak egy élő Ember testéből tud megszerezni. Mivel az Ő kézzel fogható, fizikai teste meghalt, abból tovább már nem tud táplálkozni. Ezért szükségszerűen keres egy olyan élő testet, akinek van elég energiája, akitől tud életerőt “szerezni”, “lopni”.
Nem tudatosul benne, hogy mit tesz. Azt sem tudja, hogy milyen hatással van ezzel saját Magára, és azt sem, hogyan hat arra, akitől szerzi az energiát.

Miért hátrányos, ha valakin “megszálló” van?
Egy fizikai test csak egy lélek számára elegendő energiát =életerőt =lelkierőt tud termelni. Tehát ha egy testből több lélek kíván táplálkozni, akkor az mindannyiuk számára hátrányos. A Lelkek sem kapnak elegendő energiát, és a fizikai test sem tud elég energiát termelni.

A lelkek is, a fizikai test is energiahiányosak lesznek – az élő ember így legyengül, könnyen megbetegszik.

Mi történik a “megszálló eltávolításakor”?
A megszállóval, azaz a halott Ember lelkével megértetem, hogy ez a hely, ahol most van nem előnyös a számára. Megmutatom Neki, hogy hová tud eljutni. Megmutatom Neki a Fény-hazát.

Bepillanthat arra a helyre, ami számára előnyös, ahol nincs bűn, nincs büntetés, ahol csak Szeretet van és Béke.

Megnézheti, mi az a hely, ahol lennie kellene, és ha szeretné, segítünk Neki átjutni oda. Segítünk a halott Ember lelkének, hogy átjusson a helyére, hogy újra bekerülhessen a sors – a karma körforgásába; hogy lehetősége legyen újra megszületni.

A megszállt embernek pedig abban segítek, hogy visszanyerje önmagát, saját gondolatait, saját energiáját, TESTI, LELKI HARMÓNIÁJÁT.

Mit érez az az Ember, akin megszállás volt?
Fellélegzik. Mintha egy nagy súly esne le a válláról, melléről.

  • Újra Önmaga lesz.
  • Jól fogja Magát érezni a bőrében.
  • Lesz elég életenergiája, lesz elegendő lelkiereje.
  • A saját gondolatai szerint fog élni.
  • Megszűnik a kettősség érzése Benne.

Tudja teljesíteni azt a feladatot, amiért megszületett ebbe a földi létbe, lesz hozzá elég energiája. Eltűnnek azok a betegségek, amik a “megszálló” betegségei voltak, csak kivetültek a “megszállott” testére, lelkére. Fehérmágiával és Arkangyali technikákkal dolgozom.

Asajah