Minden gondolat energia

A gondolatok teremtő ereje

“Minden gondolat energia. Minden élet energia. Mindent megélni energia. Ha lehetővé tesszük, hogy ez az energia áramoljon ellentmondások, ellenállás és konfliktusok nélkül, akkor határtalanná és végtelenné válik.” – Krishnamurti


Aki az ezotéria útjára rálép, hamar rájön, mennyire nem mindegy hogyan gondolkodik.Ha kicsit is odafigyelünk gondolatainkra és szavainkra megértjük, hogy a velünk történő események olyanok lesznek, mint a gondolataink. A kimondott szavaknak, sőt a gondolatoknak is rezgése van, ami hat rád.
A saját nyugtalanságot az auránkba bevonzott rossz, alantas gondolatok okozzák, először fizikailag remegést, vibrálást okozva. Ennek az az oka, hogy a testben lévő sejtek átveszik az érzelmileg éppen átélt gondolat frekvenciáját.
A gondolatok adott frekvencián rezgő, saját, bár néha korlátozott mértékű tudatossággal rendelkező élő formák.
Minden gondolat megfeleltethető ezáltal egy adott színárnyalatnak is, frekvenciája által. Az aurában fellelhető színárnyalatok alapján így láthatóvá válik az ember pillanatnyi gondolatisága illetve teljes múltja, karmikus kötődései, felvett személyiségének milyensége. Az élethez szükséges éltető, építő, pozitív rezgések megtalálhatók az egyes szervekben is, így mindenki fellelheti magában többek között akár a szeretet, a bátorság, az öröm vagy például a gyengédség energiáját is, amennyiben szervei egészségesek.

Tehát adott gondolat, adott szervre hat.
Ha a rezgés a sejtekben lelassul, a színképe a piros felé halad, egészen a barnáig, ami gyulladást és rákot okoz. Ha felgyorsul, túlrezeg, akkor a lila felé tart és az első, majd pedig megjelenik a csontritkulás, majd a későbbiekben a frekvencia a depresszió, epilepszia majd a skizofrénia rezgését mutatja. Minden rossz rezgés a vele ellentétes frekvenciájú rezgésével kiegyenlíthető és gyógyítható. Így működnek a fizikai síkon alkalmazott gyógyszerek is, azonban hátrányuk, hogy képtelenek szelektálni a jól és a rosszul működő sejtek között, így mellékhatásként azoknak ártanak, melyek rezgése teljesen normális volt, teljes káoszt okozva így az egyes szervrendszerekben.
Azok a rossz gondolatok, amelyek kismértékűek ugyan, de folyamatosan jelen vannak (pl. ha valami folyamatosan zavar), lassan ugyan, de ugyanúgy károsítják az aurát, így a sejteket.

Akinek rosszak a gondolatai, rosszat teremt. Az érzelmileg átélt gondolat 9 másodperc alatt megkerüli a világmindenséget és felerősödve visszatér az auránkba megkezdve így az adott gondolat fizikai síkon való megjelentetését, emiatt hatalmas a felelősségünk a saját gondolatainkkal szemben.
Érdemes megfigyelni, hogy minden ember válogat a fejében megjelenő gondolatok között. Nem minden gondolat vált ki érzelmi reakciót. A problémát az okozza, hogy leszámítva a legnemesebb gondolkodású embereket a többség aurája mindenféle rezgést tartalmaz, így fogékony minden hasonló jellegű rezgésre, legyen az a sajátja illetve bárki vagy bármi másé. Az ilyen módon érzékeny aura válogatás nélkül engedi be a másoktól jövő hatásokat, rezgéseket.

Az a gondolat, melyre felfigyelünk, gyakran forgatunk a fejünkben és érzelmileg reagálunk rá, előbb utóbb fizikai formát ölt.
Fontos észrevenni, felismerni és tudatosítani ezeket, megtanulni, hogy ezek az észlelések „nem mi vagyunk”, megtanulni hogyan távolítsuk el őket, hogy ne ezek alapján teremtsük meg a jövőnket, hogy saját életünket éljük. Amennyiben minden esetben képes valaki meghallani a Lelke halk, szelíd hangját, vagyis minden esetben a „szívére hallgat” és az intuícióira, akkor igen. Vajon hányan vannak így manapság?
Ha úgy érzed nem találod a helyedet a világban, zűrzavar van az életben, veled éppen ez történik. Abból amit teszel éppen, látni mit gondoltál előzőleg.
Ami veled történik, látni mit tettél előző életeidben. Nézd meg mit teremtettél ! Elégedett vagy?

A szellemvilág törvénye szerint a jót ötszörösen, a rosszat háromszorosan kapjuk vissza, függetlenül attól, hogy kinek a gondolatai alapján teremtettük és éljük az életünket.
Isten mindenkinek minden eszközt megadott ahhoz, hogy boldogok legyünk. Ezért adott útmutatást is, még mielőtt elrontanánk az életünket, hogy mi az, amit egyáltalán ne tegyünk. Ezek minden nagyobb vallásban egyformán megtalálhatóak.

– A hirtelen fellépő, negatív, agresszív gondolatokat az ész küldi, ezek a verébraj mozgására hasonlítanak. Gyorsan jönnek, heves érzelmeket produkálva és hirtelen el is tűnnek.

– A bölcsesség sugallta gondolatok lassan jönnek, halkan hallhatóak, szelídek és tartósan megmaradnak, gyakran visszatérnek, erről ismerhetők fel.

A tiszta gondolat rezgése 4-5 billió Hz-es rezgés között van, ez a híres arany középút, ez az OM rezgése is.
Amikor ez építi fel az auránkat, tudatosan már nem teszünk rosszat. Amikor valódi hit és a jószívűség tölti be az auránkat, a két rezgés automatikusan kiadja a szeretet rezgését, a rózsaszínt. A tiszta aura fenntartásával megismerhetjük végre önmagunkat, hiszen pajzsként óv minket mások, a nem a szeretet törvénye alapján megélt gondolati és érzelmi befolyásától. Végre lehetővé válik, hogy kizárólag a bölcsességünk és Lelkünk által sugallt gondolatokat halljuk. Csak így tudunk felelősen reagálni és létezni, véghez vinni azt a feladatot, amiért leszülettünk.
Ha teljes tudatoddal egyetlen dologra koncentrálsz, és az elméd nem áll ellen a gondolatod tárgyának, a gondolataid energiája anyaggá válik.
Ez nem varázslat, pusztán koncentráció és vizualizáció. Lásd részletesen és higgy abban, amit meg akarsz valósítani. Vetítsd a gondolataid és érzelmeid erejét az elméd vásznára. Amikor elméd üres, mentes minden gondolattól, és csak egyetlen gondolatot eresztesz elé, óriási erőket szabadítasz fel. Ezért kell nagyon óvatosan bánni a gondolataiddal.

A világon minden rezgésből áll, így amikor gondolsz valamire, különösen, ha az erős érzelmi töltettel teszed vagy fizikailag kimondasz egy szót (különösen, ha azt sokszor teszed), teremtesz.
Minden kivetülő gondolat, rezgés, akár a múltra, a jelenre vagy a jövőre vonatkozik, tehát vonzóerővel rendelkezik. Minden gondolat a rádiójelekhez hasonló jelet sugároz, amelyet a Vonzás Törvénye felismer, és másokhoz illeszt. forrás: internet

Energetikai tisztításokkal a pozitívabb gondolatokért. Terápiás változatban is elérhető számodra: fél órás, órás és időkvantumokban.
Szeretettel várom tanácsadásaimra, foglalkozásaimra a spirituális Hölgyeket! Hívj bátran, bizalommal- rugalmasan egyeztetünk. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-3/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu