Misztikus csodatévő gyógyító helyek!

Magyarországi szakrális kirándulóhelyek.

Szakrális, vallási helyek azok a helyek, ahol nagyobb pozitív energiák összpontosultak.

Spirituális szempontból erőhelynek nevezzük azokat a helyeket, ahol érezhető módon erősebb életenergiák vannak jelen. Ilyen például a: Rám-hegy, Ferenczy-szikla. Az idelátogatók egyfajta sajátos érzetként számolnak be, mely olyan, mintha életerővel töltődnének fel. Különleges, mágneses erőtér: Attila-domb. A hiedelmek szerint a dombot keresztülszelő különleges mágneses erőterek és sugárzások révén a hely csodatévő hatással rendelkezik, ami miatt gyógyulni vágyók ezreinek zarándokhelyévé vált. Őserő és végtelen nyugalom: Hegyestű-hegy. Erős kisugárzása és különleges energiaharmonizáló ereje miatt évszázadok óta a gyógyulni, erősödni vágyó utazók zarándokhelyének számít.

Nagy energiájúnak tartott helyek Magyarországon többek között – a teljesség igénye nélkül: Budapest–Gellérthegy, Dobogókő, Visegrád, Esztergom.
Sok helyen jártunk már a párommal, érzékelhetően mindegyik más és más energetika – minden egyes hely csodás rezgésekkel bír. Magas energiákkal találkozhattunk, és élvezhettük jótékony hatását. Imahelyek, menedékhelyek, nyitott terek, időkapu zónák – mindegyik csodás energia minőséggel áld meg. A dobogókői részen Mária jelenést láttam – az Angyalok királynőjének mennyei rezgése itatta át az egész helyet. A Gellért hegyi pálosrendi,  Magyarok Nagyasszonya sziklatemplom is egy  misztikus energiája egy olyan világot tár fel, ahol talán már jártál előző életedben. Segítő, áldó, oldó mély lelki rezgésekkel hallgatnak meg téged, ha szívedet kiöntvén eléjük tárod a legbensőbb titkod.  A János hegyen a Sissi emlékhelynél áldásos erőtér fogadja azt, aki ott megpihen. Egy másik dimenzióba lép át az, aki látni szeretnél sorsa alakulásának következő állomásait. Jelenést kap arról, hogy mi érheti. Pulzáló energiákkal mutatják az égiek, azt ami sorban jön felé. A  káptalanfüredi Angyalos Boldogasszony Kápolna angyalai megsúgták nekem, hogy hogyan tovább, s hogyan lehet! A tér megnyílt, az Időkapun keresztül láttam az angyali sereget. Magas rezgésekkel közelednek, nem lehet összetéveszteni embernek nincs ilyen. Kicsit fátyolos, nem tisztán anyagi, lebegős, de nem rémisztős, nem kísérteties, de egyedi. Különleges lények, létezők, amelyek, s akik isteni kegyelmi energiákat árasztanak. S aki befogadó rájuk láthatja, és érezheti. És még sorolhatnám… Csodás áldásos helyek – legyetek őszinték, és figyelmesek. Ha lecsendesedve áhítattal lennél – választ kaphatsz mindarra, ami belülről nyomatsz, felzaklat, és zavarna. Megszentelt figyelemmel hallgatnak meg téged. Ha nyitott vagy rá, csodás jelenésekben lehet részed.
Ebben a varázslatos spirituális őszben, pompás időben nagyszerű lehetőség kirándulni ezekre a nagy energiával megáldott helyekre – szeretettel ajánlom mindegyiket!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta