NAPI ÜZENET kategória bejegyzései

Őszbeforduló napok

H   E   T   I        T   A   R   O   T
Szeptember 26-tól október 2-ig.

Szeptember 29-én Szent Mihály napjával elkezdődik az igazi Ősz!

A hét főszereplője a Halak Jupiter rezgés lesz. A Jupiter a Halakban nagyon spirituális energia, igazán otthon érzi magát  a Halak jegyében. Összekapcsolhat minket a múlt elfeledett bölcsességével. Ebben a különleges energiában előző életet kutató, múltba néző sorsút elemzéssel is szeretettel várom a Hölgyeket.

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:

Az Igazság VIII. – Vállalj felelősséget a döntéseidért. Kapcsolok magasabb lélekszintre helyezésnek, felhangolásának ideje jött el. A jelenlevő jupiteri rezgések hatására kedvesebbé, nyugodtabbá, barátságosabbá válhatunk. Légy nyitott a kreatív és romantikus energiák befogadására. Engedd el a negatív rezgéseidet, légy tudatos a kapcsolat építésben. Mérlegeld a kapcsolat megújító törekvéseidet a plútói energia szövetkezne a Merkúr-Vénusszal is nagyban segíti majd. Kapcsolati-elemzéssel, harmonizálással várlak szeretettel.
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Kellemesnek program lehet a természetben járás, őszi lakásdekorálás.  Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a zsírok, olajok lesznek.  Fogyasszatok idény gyümölcsöket – nemcsak tápláló, de gazdag ásványi anyag és vitaminforrás. Hajfestésre-hajmosásra, kozmetikára, bőrápolásra, masszázsra remek lesz a hét elejének időtere. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre! (A Hold a Mérleg jegyében jár, szeptember 28-án, szerdán lép át a Skorpió vizes jegyébe.)

A Halál XIII. – változás, átalakulás, szintlépés. A Hold-Uránusz-Szaturnusz kapcsolódásban a félelmek elengedésének ideje jött el. Minden fekete gondolat blokkol, emeld ki magad a negatív rezgésekből. Mantrákkal, pozitív inspirációkkal, motivációkkal segíts másoknak. A megtisztulás idejében vagy – a spirituális energiák segítenek a változásban. Csakra-aura-meridián-nadi harmonizálással is kereshettek.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
A nagymosás hasznos időtöltést lehet – a meditáció a lelket nyugtatja meg. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket, és a nemi szerveket.  A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz.  Igyatok meleg folyadékot – levest, gyógyteákat. A kozmetikusodat és a masszőrödet is bátran felkeresheted – a hajvágásra kedvezőtlen energiák lesznek, nem lesz sikeres  – azt  inkább halaszd el. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűeknek szerencsés napjai lehetnek – legyetek figyelmesek! (A Hold a Skorpió jegyében jár, szeptember 30-án, pénteken lép át az Nyilas tűz jegyébe.)

A Mértékletesség XIV. – Mértékletes haladás- türelem, harmónia. Alkotó-kreatív energiák hatnak. A Nap-Vénuszban a békére, harmóniára törekvés energiája érint meg. Emeld kapcsolataidat a szeretet rezgésére – javítsd ki, rakd rendbe, tedd jóvá a sérelmes lépéseket.  Szívcsakra tisztításra, rezgésszint emelésre jelentkezhetsz be hozzám angyalos stúdiómba.
A hét vége  tűz elem minőségben lesz.
Kellemesnek program lehet a hegyvidéki túra, vagy a masszázs. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat.  A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  A szilvás gombóc remek hétvégi menüdesszert lehet – vendégvárónak is remek. Masszázsra, kozmetikára, bőrápolásra, hajmosásra remek idő lesz. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyűek számára ígéretes lehet a hét vége teremtsétek meg a jó lehetőségeket!  (A Hold a Nyilas jegyében jár, október 2-án, vasárnap lép át a Bak föld jegyébe.)

Vigyázz a negatív gondolatokkal, és tettekkel – balsorsot hoznak, és fekete karmát alkotnak. Töltekezz őrangyalod rezgésével: Állj az igazak és a tiszta szívűek közé ott van a legtöbb szabad hely. Légy pozitív, az Univerzum melléd áll és dolgok jóra fordulnak!
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Továbbra is  várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, angyalos  stúdiómba.


Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Párkapcsolati tanácsadás – Asajah

Kapcsolat-elemzéssel – szerelmi jóslással várom a Hölgyeket szeretettel Újholdkor is!

Hétvégén: szombaton és vasárnap is tudok időpontot adni – egyeztess velem.

A kapcsolati tanácsadási program része:
– szívcsakra tisztítás
– kapcsolati szálak energetikai tisztítása
– kapcsolati rontáslevétel
– összerezegtető angyali áldás – angyalmágia
– Kazanlár tarot – szerelmi jóslás
–  a kapcsolat jövője: számmisztika-asztrológia – auraolvasás

– kapcsolat-elemzés: tanácsadás
– szerelem bevonzás

Szerelmi jóslással, szerelmi mágiával, szerelemvonzással, kapcsolat elemzéssel, kapcsolati tanácsadással, kapcsolati rontáslevétellel, összerezegtető angyali áldással is bátran kereshettek. Kamerás messengeren, és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztess velem. Szeretettel várom angyalos stúdiómba az ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Újholdas energiákban

A Mérleg Újhold segít új utakra lépni!

A Mérleg újholdat köszönthetjük vasárnap 23.55-kor.

A Nap és a Hold mellet a Merkúr és a Vénusz is jelen lesz ezen a nagy eseményen. Az elinduló energia világos értelemmel segít az új lehetőségek létrejöttében, az új egyensúly megteremtésében, új nézőpontok kialakításában.
Elsősorban a párkapcsolatokra lesz hatással az égi energia: érdemes lesz kimozdulni,  ismerkedni, barátkozni, társasági rendezvényre menni. Új kapcsolatokat építeni, a már meglévőket pedig felsőbb lélek szintre emelni.

Egyesek már napokkal előtte romantikus hangulatban lehetnek, másokat pedig veszekedős kedvében találhatnak az energiák. Lesz ahol kihívás elé kerül a kapcsolat. Óvakodjatok az elhamarkodott lépésektől, hirtelen felindulásból történő cselekedetekből. Meditálj rá, jó helyen vagy-e a párkapcsolatodban. Gondolkodhatsz elengedésben is – azonban nem mindig a párkapcsolatot kell elengedned, van amikor a negatív energiákat, a helytelen kapcsolati mintádat, ami a kapcsolatodat megmérgezi. A jól működő kapcsolatokban is új fejezet indulhat.
Az újholdas energiák termékenységi napok is egyben –  fogantatásra is remek alkalmat adnak – ha kapcsolódnál a babaprojektre légy figyelmes erre.

Párkapcsolati elemzéssel segíthetek neked, hogy mi a dolgod a pároddal, mire szerződtetek. A már meglévő szerelmi kapcsolatokat segítő összerezegtető angyali áldással is kereshettek.

A Jupiter, a bőség bolygója nagyon aktív lesz a szeptemberi újhold idején –  segít megnyitni a jólét és a lehetőségek kapuit. Új lendületet ad az egészséges életmódra irányuló törekvéseidnek. Tisztábban átláthatod, hogy életed mely területein van szükség átalakításra, felfedezheted magadban az ehhez szükséges eszközöket is. Az újholddal nagyszerű energia  érkezik a pénzügyek rendbetételéhez, új vállalkozás indításához vagy bevételeid bővítéséhez. A jólét megnyilvánulására is kiváló, gondolj tehát jó gondolatokra a bőségről.
Újhold napján az Időkapuban Erősségek marsi karának szoláris angyala Aniél őrangyal fog tartózkodni. Ha hozzá fohászkodsz, segít téged abban, hogy világosan átlásd sorsdolgaidat és kiegyensúlyozott életet élhess.
Érdemes  lesz kristályköveidet feltölteni, ásványékszereidet kitisztítani, és tarot lapjaidat meg megmutatni az újhold erőteljes rezgésének.
A mélyen spirituális újhold vasárnap fantasztikus időszak a meditációra, a vizualizációra és a jóslásra is.

Ha kíváncsi vagy mi vár az elkövetkezendő új időszakban, előretekintő tarot elemzéssel is kereshetsz, órás konzultációs időben. De vállalok kamerás messengeres – videóhívásos – foglalkozást is, érdeklődj a részletekről nálam.
Szeretettel kívánok áldásos ráhangolódást az új energiákra!

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Őszi Nap-éj egyenlőség

Kezdődik a csillagászati ősz!

Szeptember 23-án 03.05-kor a Nap a Mérleg jegyébe lép át. Ezzel hivatalosan is elkezdődik az ősz.
A fordulati nap az új kezdetek lehetőségét hozza el – ilyenkor szoktuk az áldásos lencsemágia szertartást elvégezni.
Sorsfordulati döntésekben,  teremtő mágiákkal kereshetsz bátran – energetikai tisztítás, felöltés, energetikai szint emelés grátisz.

Lencsemágia a bőségért, a biztonságért, és az egészségért.

Ez a mágia nem egyszerű étkezés, hanem egy misztikus ősi varázslat. Végezzétek a szertartást relaxált állapotban, lecsendesedve – ha szeretteiteket is meghívjátok a varázslat ereje megsokszorozódik, a közös erő nagyobb siker.
Készítsétek el a lencsefőzeléket szeptember 23-án, hús nélkül, ízletesen. Főzés közben hangolódjatok a misztikus energiákra, és gondoljatok arra, hogy a most készülő étel anyagi biztonságot, bőséget, az új kezdetek lehetőségét és fényt visz majd az életetekbe. Gyújthattok gyertyát, hallgathattok meditációs zenét, békés-örömben varázsoljatok.
A lencséből a nap-éj egyenlőség napján, majd az azt követő két napon is fogyasszatok pontosan hét kanálnyit.

Lencsemágia szertartás:

Az első napon (szeptember 23-án, pénteken) gyújtsatok gyertyát, merjetek ki hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjátok, csakis arra gondoljatok, hogy ételetek anyagi biztonságot, bőséget, és új kezdeteket ad nektek az anyag szintjén.

A második napon (szeptember 24-én, szombaton) ugyanabban az időpontban, mint előző napon, megint gyújtsatok gyertyát, ismét merjétek ki tányérotokba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csakis arra gondoljatok, hogy ételetek fényt, és új kezdeteket ad életetek lelki szintjeinek.

A harmadik napon (szeptember 25-én, vasárnap) szintén ugyanabban az időpontban, mint az előző két napon, újra gyújtsatok gyertyát az étkezés előtt, és miközben megeszitek a hét kanálnyi lencsét, csak arra gondoljatok, hogy ez az étel biztonságot, bőséget, és fényt ad nektek életetek szellemi szintjeire. A gyertyát a szertartás végén gyertyakoppintóval oltsd el, semmiképp se fújd el!
Az idei lencsemágia különlegessége,hogy az utolsó varázsnap újhold napjára esik.

Jóllétben, bőségben, biztonságban és új kezdetekben gazdag varázslatos őszt kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A Nap a kardinális évszakváltó Mérleg jegyébe lép át!

H   E   T   I        T   A   R   O   T
Szeptember 19-től szeptember 25-ig

Újholdas hétvégénk lesz!

A Mérleg jegyében jobban vágyódunk a harmóniára, szeretteink társaságára. Több természeti programot tervezünk kikapcsolódásként. Egymással szeretetteljesebben kommunikálunk, kreatívabbá válva a jövőtervezésre összpontosíthatunk. Az Őszi Nap-Éjegyenlőséget idén szeptember 23-án pénteken ünnepelhetjük – érdemes rákészülni a lencsemágiával!


“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:

A Torony XV. – Nagy energiák: az áttörés, a változás ideje. Megbeszélésre, ügyintézésre legjobb lesz a hét eleje energetikai tere. Változtass azon, ami nem jó, ami nincs rendben, ami hiánypótlásra szorul, ami nem teljes. Kreatív energiák hatnak a Merkúr-Jupiter rezgésekben – kapcsolat felsőbb szintre helyezésének is jó ideje lesz. Szerelmet megerősítő kapcsolati összerezegtető angyali áldással várom a hölgyeket szeretettel, angyalos stúdiómba.
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Kellemesnek ígérkezhet minden vízzel kapcsolatos program – de nagymosást is tervezhetsz, hasznos időtöltés lehet. Nem ajánlatos műteni az mellet, a gyomrot és a nyombelet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Fogyaszthattok bátran folyadékpótlásra a citromos, mentás, vagy mézzel ízesített gyógy-teákat az ősz eleji időben. Fogyó- és tisztítókúrára remek lesz a hét energetikája – bőrápolásra, és kozmetikára is kedvező energiák lesznek. A Rák, a Skorpió, a Bak és a Halak napjegyűek számára ígéretes lehet a hét eleje – teremtések meg a jó lehetőségeket!  (A Hold a Rák jegyében jár, szeptember 20-án, szerdán lép át az Oroszlán tűz jegyébe.

Az Ítélet XX. –  A megtisztulás, tisztulás, szabadulás ideje. Elengedésnek is jó ideje lesz a Hold-Szaturnusz-Uránusz rezgésekben – most könnyebben elengedheted a félelmeidet.  Meditációra, a felsőbb világokkal való kapcsolatfelvételre is jól lehet  kapcsolódni. Csodás üzeneteket kaphatunk égi segítőinktől, szellemi vezetőinktől. Karmaoldásra is remek energiákkal áldanak az égiek. Felsőbbrendő Én angyalos lélekhangoló meditációval segíthetek a lélekrészek összehangolásában – a mágikus Mars-Jupiter kapcsolódásban.
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
Kellemes program lehet a barátokkal eltöltött minőségi idő – családi piknik. Nem ajánlatos műteni a gerincet, az eret és a szívet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  A főtt kukorica desszertnek is igazi csemege, de köretként is készítheted. A masszőrödet és a kozmetikusodat is bátran felkeresheted – hajmosás, és hajvágásra is remek idő lesz, a tisztító kúrát is tovább folytathatod. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és a Ikrek napjegyűek számára ígéretes lehet a hét közepe – legyetek figyelmesek!  (A Hold az Oroszlán jegyében jár, szeptember 23-án, pénteken lép át a Szűz föld jegyébe.)

A Nap XIX. – Fény, világosság, öröm, boldogság, siker A Nap a Mérlegbe lép ma. Az Őszi lencsemágia első napja lehet a misztikus péntek. Jövőtervezésre, anyagi ügyek átgondolásra jó az idő a Szűz-Merkúri energiákban. A hétvége erőtere kedvez a mély lelki beszélgetéseknek – erősítsétek a szeretetszálakat – lelkileg közelebb kerülhettek most egymáshoz – érzelmes időszak jön el. Negyedéves tarot-elemzéssel is kereshettek – grátisz: csakra-aura-meridián-nadi hangolás, energetikai feltöltés.
A hét vége föld elem minőségben lesz.
A kertészkedés remek időtöltés lehet.  Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek.  Egyetek idény gyümölcsöket – érik a szőlő, a szilva – remek vitamin- ásványi anyag forrás. Hajvágásra, bőrápolásra a legjobb nap lesz a hétvége időterében. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – ha csak nincsenek büntiben!  (A Hold a Szűz jegyében jár, szeptember 25-én, vasárnap lép át a Mérleg levegő jegyébe.)

Hétvégén, vasárnap a Mérleg Újholdat üdvözölhetjük. A harmonizáló, kapcsolat erősítő varázslatoknak jó ideje lesz: keressetek angyalos szertartásokkal! Ez a nap a Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyűeknek lehet a legszerencsésebb. Az Újhold rezgése az új egyensúly, új nézőpont kialakításának kedvez – társaddal empátiával szövetkezhetsz. Teremtő angyal mágiával várom a Hölgyeket szeretettel.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, a stúdiómba.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Hangold magad fényre, derűre!

H  E   T   I       T   A   R   O   T
Szeptember 11-től szeptember 18-ig

Sorsbizonytalanságot keltő kvadrátok érkeznek:  Szaturnusz-Uránusz,  vitákra hangolhat a  Merkúr-Jupiter,  a Nap-Neptunusz-Vénusz-Mars pedig lelki szétszórtságot okozhat. Ügyelj oda a belső harmóniádra a nyűgös energiákban –  mantrázz, hozd magad optimista álláspontra, hallgass rezgésszint emelő zenéket, meditálj, találj vissza legbelsőbb lényedhez. Lelkesítsd és motiváld a körülötted élőket.  Fényre hangolással szeretettel várlak Téged és szeretteidet is.

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:

A Torony XVI. –   Fordulj a magasabb minőségek felé, lásd összefüggéseiben a dolgokat. Fejlődést segítő, tisztító  rezgések hatnak a fogyóhold energiákban – kapcsolódj a mágikus rezgésekhez. Vess véget annak, ami eddig nem hozott eredményt, vágj bele új dolgokba, indulj el a saját utadon, és mások által támasztott korlátaidat rombold le. Merj rombolni ahhoz, hogy újat alkothass. Sorsdöntést segítő tarot opciókkal várom a Hölgyeket, szeretettel!
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
Hasznos időtöltés lehet a lomtalanítás, az ügyintézést és a testedzés. Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Fogyaszthattok uzsonnára, desszertnek idény gyümölcsöket – remek ásványi anyag és vitaminforrás. A hét elejében a tisztító-és fogyókúra elkezdésének remek idejében lehetsz, masszázsra, kozmetikára is kedvező energiák lesznek, a hajmosást is megejtheted, a fogorvosi vizitet inkább haladsz el. Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas és a Vízöntő napjegyűek számára ígéretes lehet a hét eleje – teremtések meg a jó lehetőségeket!  (A Hold a Kos jegyében jár, szeptember 13-án, szerdán lép át a Bika föld jegyébe.)

A Császárnő III. – Elfogadás, kreativitás, teremtés. Kreatív erőd megnő, az alkotásnak kedvező energiák hatnak a Hold-Vénusz kapcsolódásban. Tegyél valami szépet, nemeset, ami a szívednek is kedves lehet.  Megbocsátásra, békülésre is kedvező az időtér energetikája –  a családi konfliktusok rendezésének ideje jött el.  Oldó, blokkoldó terápiákkal is kereshettek.
A hét közepe föld elem minőségben lesz.
A növény gondozás, őszi nagytakarítás időszerű lehet.  Nem ajánlatos műteni a nyaktáji szervet és az állkapcsot. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek.  Fogyaszthattok estebédhez párolt-főtt zöldségeket. A masszőrödet, a kozmetikusodat bátran felkeresheted, a tisztító kúrát is tovább folytathatod, fogorvosi vizitre kedvező lesz a hét közepe. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – hacsak nincsenek büntiben. (A Hold a Bika jegyében jár, szeptember 15-én, csütörtökön lép át az Ikrek levegő jegyébe.)

A Nap XIX. – Vedd kezedbe a dolgokat, tégy a céljaidért. Szenvedélyes energiák hatnak a Mars-Vénusz rezgésekben: hozz létre, alkoss valami nagyszerűt. A tettek való cselekvés, teremtés, megvalósítás ideje jött el.  Az elengedéshez is remek energiákkal áldanak az égiek megint: most könnyebben elengedheted az önkorlátozó mintákat, félelmeidet, káros szenvedélyeidet is. Energetikai agykontrollal segíthetek, ha elengedési gondjaid lennének.
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
Az olvasás kellemes időtöltés lehet – a szellőztetés is jó ötlet – pince, padlás, szekrény, ajtó…stb. Nem ajánlatos műteni a tüdőt, a légcsövet és a vállakat.  A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek.  Fogyasszatok elegendő folyadékot: készíthetsz minden nap más- és más teákat. Nekem a bergamottos lett a kedvencem. Regeneráló masszázsra, kozmetikára, bőrápolásra, fogorvosi vizitre kedvező lesz a hét vége energiája Az Oroszlán, a Mérleg, a Vízöntő és a Kos napjegyűek számára remek lehet a hétvége energiatere – vegyétek észre! (A Hold az Ikrek jegyében jár, szeptember 18-én, vasárnap lép át a Rák vizes jegyébe.)

Jótanács: vedd magad körül pozitív emberekkel, tölts minél többértékes, minőségi időt szeretteiddel. A Merkúr tolatóban – légy türelmesebb és megfontoltabb, átgondoltabb. Tisztításra, rezgésszint emelésre invitállak – jelentkezz be hozzám,  egyeztess velem.
Érdemes lesz Rafael arkangyallal is felvenned a kapcsolatot, hogy gyógyító erejével összekapcsoljon téged az isteni egységgel – szeretettel emlékeztetve arra, hogy Te is egészséges, teljes, boldog életre vagy hivatott.

Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, a stúdiómba.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Merkúr tolatásban

Figyelj oda a tetteidre, kapkodás helyett koncentrálj a feladataidra!

A gondolkodás minőségéért, az ideológiánkért, a kommunikációnk mikéntjéért felelős Merkúr hátrálásba kezd szeptember 10-től,   október 2-től vált aktívba majd.  Október 1-ig hat bolygó lesz tolató mozgásban: A Neptunusz, az Uránusz, a Plútó, a Szaturnusz, Jupiter és a Merkúr. A retrográd időszak alatt mindig extra időt kapunk terveink átgondolásra. Régi helyzetekkel,cselekedetekkel szembesítenek, átgondolásra inspirálnak az égiek.

A retrográd szakasz zavarhatja tisztánlátásunkat döntési ügyekben. A Merkúr tolatásban figyelj oda, hogy alaposabban átgondold a döntéseidet, légy türelmesebb és megfontoltabb sorsdolgaidban. Ennek a retrográdnak a témája a problémamegoldás és a konfliktus csökkentés áll a középpontjában.
Ebben az időszakban érdemes kerülni a nagyobb adásvételeket, szerződések aláírását és általában minden új kezdeményezést – a munkahely váltás sem javallott.
Lehet gond a telefonnal, az internettel kommunikációs eszközökkel, az ügyintézés is nehezebben mehet, félreértések, és elértések is könnyen előfordulhatnak. Kerüljétek a nagy bevásárlásokat, de a szerződéskötésre sem a legjobb idő lesz: gondoljátok át észszerűen gazdasági ügyeiteket.
Legyetek óvatosabbak a közlekedéssel.  Okos és hasznos dolog ilyenkor önként lelassulni, elsősorban befelé figyelni.

Az alacsony tudat és rezgés szintű emberek nehezen élik meg a hátráló időszakokat. A bolygókhoz tartozó arkangyaloktól érdemes segítséget kérni.  A Merkúr őrzője Rafael arkangyal – ő felelős a nyelvérzékért, az intelligenciáért, az írásért, a kommunikációért, az utazásért és a sebességért. Ő segít nekünk, hogy megbirkózzunk az életünkben beálló hirtelen változásokkal. Imagináld őt, angyalszertartásban.


Pihenj, töltődj, töltekezz – találd meg az egyensúlyt magadban tudatosan engedd el a szorongásaidat és a félelmeidet – blokkoldással, sorselemzéssel, negyedéves tarot előretekintéssel energetikai feltöltéssel kereshetsz bátran. Szeretettel várom tanácsadásaimra, foglakozásaimra, spirituális terápiákkal az ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Időpont egyeztetés: 0620 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is, előre egyeztetéssel!
Fogadó idő: délután 2-től este 20-ig.
Bejelentkezni face üzenetben is lehet.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Intenzív teleholdban

Hangolódj a lelkedre!

Szeptember 10-én, 11.59-kor a Halak teleholdat üdvözölhetjük. Megérzéseink a megszokottnál erősebben fognak működni, és segítenek ráérezni, hogy mely terveink érik meg a fáradságot és lesznek kivitelezhetőek a jövőben. Lelki szinteken pedig ezúttal a spiritualitás megértés iránti fogékonyságot és az abszolút hitet élhetjük meg.  Kapcsolódjatok az érkező misztikus energiákhoz!

Két ellentétes minőség,  az érzelem (Halak Hold) és az értelem (Szűz Nap) feszül egymásnak. Egyébiránt pedig felerősödik az intuíció – igen erős transzformáló hatása lesz a mostani teliholdnak!
Megnyílhat a belső látásod, megérezheted a szíved hangját, meghallhatod lelked üzenetét. Egyébként harmadikszem csakra aktiválással is kereshettek – ha a megsejtéseid, előre megérzéseid elmaradnának, tisztítani érdemes lenne.
Itt az ideje rendet rakni: elengedni a hitehagyott negatív gondolkodást, az önmarcangolást, a túlzott ragaszkodást. A helyzetfelmérés után érdemes tudatosan ráhangolódni a helyes megoldásokra. Rátalálhatsz a spirituális életfeladatodra, életcélodra is a jelenlevő neptunuszi energiákban.
Gyógyulásra, gyógyításra, alternatív gyógyászathoz is kedvező rezgések lesznek: gyógyulást segítő energiákkal várlak szeretettel.
Az Időkapuban most az Erősségek karának angyala Lehajah őrangyal áll, Kamaél arkangyal energiáját képviselve. Az Erősségek karának ez az angyala szaturnuszi energiákat ural. Képességeket és hatalmat ad pártfogoltjainak, hogy az valamely felsőbbrendű, őt magát meghaladó ügyet szolgáljon. Imagináld őt áhitatban, és szeretetben.

Szerelmi varázslatokhoz, szerelmi jósláshoz, kapcsolat tisztításhoz, párkapcsolat lélekszintre emeléséhez is kitűnő napok jönnek – telehold előtt három nappal és utána is! – remek alkalom szerelmi mágiához. A már meglévő kapcsolatot megerősítő Angyalos összerezegtető áldással is kereshettek.
Tértisztításra, halott kommunikációra, rontáslevételre  is a legjobb időben lehetsz: szeretettel várom a felkéréseket. Ne felejtsd el kristályékszereidet, tarot lapjaidat, ásvány köveidet feltölteni a telehold tiszta, erős rezgésével. Az esti telehold séta a kedveseddel a legjobb program lehet – romantikus érzelmeket ébresztgethet.
Csodás elengedő-teremtő teliholdat kívánok szeretettel Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Időpont egyeztetés: 0620 278 26 12

Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is, előre egyeztetéssel!
Fogadó idő: délután 2-től este 20-ig.
Bejelentkezni face üzenetben is lehet.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Mágikus energiák részesei lehetünk a hétvégében!

H   E  T   I        T   A   R   O   T
Szeptember 5-től szeptember 11-ig

Teliholdas hétvégénk lesz!
A héten legfőképpen uránuszi energiákban leszünk. Érdemes lesz meditálni, ráhangolódni szellemi vezetőidre, égi segítőidre. A bevillanó ötleteidet jegyezd le, mert fontos és hasznos tanácsokat tartalmazó égi üzenetek érkeznek hozzád.  Egy különleges Felsőbbrendű Én vezetett gyógyító meditációval várom azokat a hölgyeket, akik szeretnének ráhangolódni belső arany angyalunkra.


“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:

A Világ XXI. – Jó fordulatok, gyógyulás, kinyílás. A hét elejei Bak holdban a kapcsolat gyógyításnak lesz jó ideje: hangolódj szeretteidre, tölts több időt kedveseddel, gyermekeddel: áramoltassátok a szeretetet. Kreatív energiák hatnak, alkoss valami nagyszerűt. Szerelmi tarottal – kapcsolati tanácsadással várom szeretettel az ezoterikus Hölgyeket.
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Remek időtöltést lehet mindenféle kulturális program. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek.  A szilvás gombóc mennyei desszert lehet – a fahéjról se feledkezz meg – különleges afrodiziákum.  Regeneráló masszázsra, kozmetikára, kéz-és köröm-, bőrápolásra rendkívül jó lesz a hét eleje.  A Halak, a Bika, a Szűz és Skorpió napjegyűek számára ígéretes lehet a hét eleje – teremtések meg a jó lehetőségeket!  (A Hold a Bak jegyében jár, szeptember 7-én, szerdán lép át a Vízöntő levegő jegyébe.)

A Bolond XXII. – Tudattágítás, felszabadulás, nyitott szív. Tégy rendet az életedben – harmonizáld a jelenedet – lépj át az önkorlátozó gondolataidon, adj szabadságot a testednek, az elmédnek, a szellemednek. Mágikus energiák hatnak a Vízöntő Holdban. Fehér mágiás angyalos konzultációval is kereshettek.
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Remek időtöltést lehet a kirándulás, baráti találkozó. Nem ajánlatos műteni a viszeret és a lábszárat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek.  Készíthettek gyümölcsszószokat is párolt, grillhúsok mellé az estebédhez. A kozmetikusodat, a fodrászodat és a masszőrödet is bátran felkeresheted – hajfestésre, hajmosásra is remek lesz a hét közepe. A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyűek számára ígéretes lehet a hét eleje – teremtések meg a jó lehetőségeket! (A Hold a Vízöntő jegyében jár, szeptember 9-én, pénteken lép át a Halak vizes jegyébe.)

A Hold XVIII. – Lélek, lelkiség, érzelmek világa: belső otthonteremtés. Kapcsolati helyzet tisztázó beszélgetéseknek jó ideje lesz a hétvége erőtere. A Vénusz-Hold idejében át és megbeszélhetitek lelki-érzelmi gondjaitokat.  Kapcsolat tisztítással, összerezegtető angyali áldással várlak angyalos stúdiómba benneteket. A Telihold nagy energiákkal ébreszt: akit érint készülhetsz a babaprojektre.
A Nap-Uránusz kapcsolódás a közeli közeljövőben új utakat nyit meg. Elengedő, oldó, teremtő meditációkkal jöhettek hozzám – tisztító,oldó- teremtő energiákkal várom a Hölgyeket.
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Remek időtöltés lehet a növényápolás, vizi-program. Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a cukor és a szénhidrát lesznek.  Készíthettek egy fincsi baconos-túrós csuszát estére. Masszázsra, kozmetikára, hajmosásra kedvező lesz a hét vége – a hajvágást inkább halaszd el, mert korpásodáshoz és csomós hajhulláshoz vezethet. A vasárnap energiája a fogyó- és tisztító kúra elkezdésére a legjobb lehet! A Bika, a Rák, a Skorpió és a Bak napjegyűek számára ígéretes lehet a hét eleje – teremtések meg a jó lehetőségeket!  (A Hold a Halak jegyében jár, szeptember 11-én, vasárnap lép át a Kos tűz jegyébe.)

A telihold rezgésében kapcsolódj őrangyalodhoz – engedd el a fájó múltat, és imagináld a közelgő szépet. A Teliholdas rezgés a megbocsátás energiáját képviseli most a Halak jegyében. Szerelmi varázslatokkal szeretettel várom a Hölgyeket – kapcsolat harmonizálással is kereshettek.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, a stúdiómba.

Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető -érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A rendrakás hónapjában – szeptember

Szent Mihály hava – Őszelő – Földanya hava

Ebben a hónapban a kapcsolati harmónia megteremtésén lesz érdemes dolgozni!

A tarot nagy arkánum kilencedik lapja tartozik hozzá – a Remete, a bölcsesség lapja. A megfontolt türelem mindennek az alapja. A jó ítélőképességről szól ez a kártya, ha életedben ezek a tulajdonságok megtalálhatók, akkor inkább arra figyelmeztet, hogy túl magas a mércéd magaddal, másokkal szemben. Ha hiányzik, akkor inkább az a mondandója, hogy enged felszínre jutni a kritikus énedet.
A számmisztika kilencese egy magas rezgésű mágikus szám – a beavatás, a bölcsesség rezgését szimbolizálja.

A Merkúr a Mérlegben szeptember 9-én retrográdba vált. Ezen időszak abban segít, hogy meghúzd egészséges határaidat, és tedd harmonikusabbá-kiegyensúlyozattabbá- egészségesebbé kapcsolódásaidat. Ami nem működik azt most véglegesen el kell elengedne, le kell zárnod, mert csak hátráltatni fog téged, és lesz olyan amit megújítani felfrissíteni kell csak, hogy újra önnön fényében ragyoghasson. A valódi egyensúlyra törekedj a belső világodban is: a test az elme és a lélek szintjén is.
A Szaturnusz-Uránusz még feszült fényszögben áll. Ha elakadnál, változtass irányt – mérlegelj a saját akarat és a lehetőségek között. Maradj aktív, ne állj le: dolgozz határozottan a biztonságodon, engedd el a félelmeidet, összpontosítsd az energiáidat a pozitív dolgokra.
Old meg a feladataidat nézz szembe a nehézségekkel, és maradj éber a Merkúr hátrálásban. A Merkúr bolygó szeptember 10-én kezdi meg retrográd mozgását a Mérleg jegyében, ami egészen október 2-ig így is marad. A tolatós mozgásban alatta szokásos elakadások érvényesek – legyetek elővigyázatosak és figyelmesebbek.  Kapcsolódjatok őrangyalotok magabiztossággal töltő energiájához.
Ahol fény van arra közeledj, ahol építhetsz, arra menj, ahol világosság van, azt szeresd!

A hónap legfontosabb napjai:

Szeptember 1-én  nagy hév-lendületben lehetsz a szaturnuszi energiák alatt. Nagy sorstanítások jöhetnek: légy átgondolt, éber, pozitív teremtő akarattal alakítsd a sorsodat.
Sorselemzéssel várlak szeretettel!

Szeptember 5-én a Vénusz a Szűz jegyébe lép a földies energiákban gyakorlatiasabbá válhatunk az anyagi életben. Felelősségteljesebben kezelhetjük pénzügyeinket.
Pénzteremtő meditációval is kereshettek.

Szeptember 10-én 11 óra 58 perckor Telihold lesz a Halak jegyében. A Teliholdas rezgés a megbocsátás energiáját képviseli.
Szerelmi varázslatokkal szeretettel várom a Hölgyeket!

Szeptember 23-án 3 óra 03 perckor a Nap átlép a Mérleg jegyébe. A harmónia, a békesség és a szépség kerül előtérbe, és jobban vágyunk a társasági életre is. Készülhetsz a jóllétet és boldogságot hozó tradicionális őszi Lencsemágia.
Rezgésszint emeléssel segíthetek, hogy teremtő ered meglegyen.

Szeptember 25-én Újholdat üdvözölhetjük a  Mérleg jegyében – ez sokaknak nagy szerencsét jelez – ezzel agy új korszak egy teremtő időszak indul el életünkben.
Előremutató tarot negyedéves útmutatóval várlak szeretettel.


A nehézséget hozó időszakokban legyetek mértékletesebbek, vizsgáljátok felül a felmerülő ötleteiteket, engedjétek el a megfelelési kényszert, a váratlan változásokra rugalmasabban reagáljatok. Kesergés helyett keressétek a  kompromisszumra és a békés megoldásokra törekedjetek. Legyetek türelmesebbek magatokhoz, másokhoz. A feszült energiákat érdemes sporttal, mozgással, tánccal levezetni.
Ambíciót és kitartás, szenvedélyes jókedvet kívánok feladataitokhoz és tartós sikereket üzleti, anyagi területeken. Élvezzétek az életet ebben a csodás. spirituális őszi hónapban is!

Ha megrekednél sorsdolgaidban kérj konzultációs időpontot – spirituális tanácsadásra szeretettel várom továbbra is az ezoterikus úton járó Hölgyeket – bátran kereshettek. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu