NAPI ÜZENET kategória bejegyzései

Vékonyodik a ‘fátyol’ – Halloween október 31.

Samhain, a Napisten és a Holtak Ura ünnepe.

Halloween október 31 – Ősi kelta ünnep. A legenda úgy tartja, hogy Halloweenkor engesztelést lehetett szerezni az elhunytaknak, hogy ezáltal átkelhessenek a Mennyországba.


Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba. Már a kelták is védekeztek a biztonságukat veszélyeztető esemény ellen: házaikban eloltották a tüzet, hogy a hideg és barátságtalan tűzhely ne vonzza a hazalátogató szellemeket, és a tökéletes megtévesztés érdekében szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a gonoszt a végsőkig megzavarják, hogy aztán könnyebben elűzhessék.

Október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Tértisztításhoz  kitűnő energiák  lesznek – valamint hallott kommunikációval is kereshetsz: Búcsúztató, szeánsz, üzenet, megbocsátáselengedés, kapcsolatfelvétel. A szeánsz nem Ouija-tábla tábla segítségével történik, és nem is tarot kártyával, hanem Hadó energia közvetítésével végzem el a szertartást – arkangyali jelenlétben történik a halott kommunikáció.
Ha fel szeretnéd venni a kapcsolatot elhunyt szeretteiddel – a Fény hazába emelő szertartás is elérhető – fordulj hozzám bizalommal.  Szeretettel várom az ezoterikus hölgyeket foglalkozásaimra.
Annak, aki nem tartja fontosnak ezt a napot, érdemes azért fehér gyertyát és füstölőt gyújtani, biztos, ami biztos. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Az év utolsó tízmilliószoros teremtő napja

Október 27. a  Kihívások napja – magas rezgésekkel köszönt be ránk – a bátorság energiáit hozza el neked!

A teremtő napokon gondolataink hatalmas teremtőerővel bírnak: igyekezz  pozitív, hálás gondolatokra fókuszálni. Erősítsük a pozitív jövőképet, gondoljuk hálával arra, amink van,  meditáljunk, törekedjünk a kiegyensúlyozottságra testben és lélekben.
A tízmilliószoros napokon folyton lebegjen a szemünk előtt, hogy a cselekedeteink visszaszállnak ránk sokszoros erővel, legyen szó negatív vagy pozitív dologról, és ennek fényében hozzuk meg a döntéseinket.

Most érdemes elengedni régi, rossz szokásaidat, ártó önsorsrontó gondolataidat, a lehúzó, mérgező embereket, a negatív élethelyzeteket.  Örömben, pozitív életérzésben gondolkodj: segíts másokon, javítsd ki tedd jóvá elrontott cselekedeteidet, hozd rendbe az életed.
Készíts egy listát arról,  ami nem működik az életedben, és égesd el. Majd készíts el listát, amit el szeretnél – fogalmazz jelen időben! – és tedd az oltárodra. Nap mint nap tudsz adni neki pozitív energiát.


Adj hálát ezen a napon mindenért, amit elértél. Fordulj egy kicsit befelé, a lelked felé – érdemes belső önvizsgálatot tartanod. Bocsáss meg magadnak, másoknak, szabadítsd fel a lelkedet. Teremtő mágiákkal várom az ezoterikus Hölgyeket: csakra-aura harmonizálás grátisz.
Kapcsolódj a belső isten részedhez.  A mai napon csakis olyan dolgokkal foglalkozzatok, ami jólesik a lelketeknek, amit szívvel-lélekkel tudtok csinálni!

Csodás teremtő napot kívánok Mindenkinek, szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó- life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum

energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Erőteljes energiákkal érkezik a Kos Telihold!

Október 20-án, szerdán  16,57-kor telítődik a Kos telihold.

A Szaturnusz, a Plútó, a Jupiter és a Merkúr is aktívban a teliholdban. Az elengedésben érzelmi viharok dúlhatnak – viták, konfliktushelyzetek generálódhatnak.  Hozd magad egyensúlyba –  – lépj ki a komfortzónádból, légy tudatos sorsteremtő.  Ha teljes erődben vagy, és jól érezd magad, akkor a helyeden vagy az életedben. Ha feszültséget generál benned a telihold energiája, akkor nem jó felé haladsz. Miden bizonnyal igen hasznos dolog,  önvizsgálatot tartanod.


Az Időkapuban Mikaél őrangyal áll, a Fényességek karából, Rafael arkangyal csapatából. Imájával megszólíthatod: “Mikaél angyal ajándékozz meg a kiváltsággal, hogy a menynek országában érvényben levő rendet bevezessem itt a földön is. Add hogy értelmem felfogja a létezésemre vonatkozó isteni tervet, és vezérelj engem olyan körülmények közé, amelyek lehetővé teszik, hogy kinyilvánítsam a jóság és s a jóllét iránti vágyamat. Ragyogjon be engem a Te fényességed, és segítsem engem a Te erőd. Szeretlek téged. Ámen! “ Az ima alatt az arkangyal kristálykövét, a smaragdot a bal kezedben jó tartanod.


Ezen a napon önbizalom erősítő varázslatokat lehet sikeresen elvégezni, a pozitív változás érdekében.
Angyalmágiákkal, önbizalom fejlesztő terápiával kereshettek továbbra is bátran.

Érdemes  most a tarot lapjaidat tisztítanod, kristályköveidet, és ásványékszereidet is felöltheted  a telihold erős  rezgésével.


Sorselemzéssel, lélekfejlesztéssel várom továbbra is szeretettel az ezoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest-Örs vezér tere, Asajah stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A megoldások hetébe lépünk

H   E   T   I     T   A   R   O   T
október 18-tól október 24-ig.

Teliholdas hetünk lesz!
A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:
A héten két bolygó is aktívba vált. Még a hét elején elkezdi égi útját a Merkúr és a Jupiter – ezzel egy szerencsésebb, mozgalmasabb időszak veszi kezdetét.

Az Erő XI.
Elindul a Jupiter hétfőn, majd a Merkúr kedden. Az aktívba váltók bolygók sikeres új szakaszt sejtetnek – oldódnak a gondok, a blokkok.
http://asajah.hu/aktiv-sorskor-indul/
A hét eleje energetikája jövőtervezésnek kedvez – gondold újra célkitűzéseidet. Egy igazi termékenységi nap lesz: ha babát szeretnétek érdemes figyelni erre. A kommunikációs lendületben a kapcsolat rendezésnek is kedvező lehetőségei lesznek: beszéld át társaddal a vitás nézeteltéréseket, harmonizáld szeretetkapcsolataidat. Jövőbetekintéssel – tarot elemzéssel segíthetek – jelentkezz be hozzám konzultációra.
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
Jó program lehet a testedzés – ügyeket intézni most jól lehet, de akár őszi lomtalanításba is kezdhetsz. Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Fogyasszatok rostban, vitaminban gazdag gyümölcsöt: körte már van minden változatban: ropogós, lédús, sárga-zöld mindegyik különleges. Kozmetikára, masszázsra, bárápolásra, hajmosásra remek időben lehetsz. Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas, a Vízöntő napjegyeknek kedvező lesz a hét eleje – teremtő lehetőségekkel éljetek!  (A Hold a Kos jegyében jár, október 20-án, szerdán lép át a Bika földies jegyébe.)

A Világ XXI.
Szerdán a Kos telihold köszönt be ránk! Váratlan események, találkozók ideje lehet. Már hajnalban égi üzenettel jelez az Univerzum neked – az álomnaplót kéznél legyen. Angyalmágiának is jó ideje lesz a teliholdas időszak – előtte és utána is három napig – hatalmas rezgésekkel tisztulhatunk, elengedhetünk, töltődhetünk, és tervezhetünk. A hosszútávú terveknek adhatsz most nagyobb energiát, összpontosítsd a céljaidra – Mihály arkangyal veled – imagináld hálafényben, szeretetben. Gyógyításra is remek nap lesz.
http://asajah.hu/eroteljes-energiakkal-erkezik-a-kos-telihold/
Angyalmágiákkal bátran kereshettek.

A hét közepe föld elem minőségben lesz.
Kellemes időtöltés lehet a vásárlás, kamrafeltöltés. Nem ajánlatos műteni a nyaktáji szerveket és az állkapcsot. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. Igyatok minél több zöldséglevet – tartalmas ásványi anyag és vitaminpótlás. A masszőrödet, a kozmetikusodat is bátran felkeresheted, a szerdai nap a hajmosásnak is kedvez. Fogorvosi vizitre a csütörtök-péntek nem jó lesz. Fogyó és tisztítókúra elkezdéséhez az energiák a csütörtöktől kedvezőek. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyeknek kedvező lesz a hét közepe – vegyétek észre a szerencsétek!  (A Hold a Bika jegyében jár, október 23-án, szombaton lép át az Ikrek levegős jegyébe.)

A Nap XIX.
A Nap a Skorpió jegyébe lép át. Nemcsak a meditációnak, de a mély lelki beszélgetéseknek is kedvező napja lesz – lehet most átbeszélni, rendezni családi dolgokat, szerelmi ügyeket. Elengedésnek is helye lesz: régi rossz szokásoktól megválni most könnyebben megy. Szerelmi varázslatokkal szeretettel várom a spiris Hölgyeket!
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
A társalgás, utazás remek program lehet. Nem ajánlatos műteni a tüdőt, a légcsövet és a vállakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek.  Lehet szőlőnapot is tartani – a fogyásban is segítségedre lehet a mennyei ínyencség. Kozmetikára, hajmosásra, bárápolásra remek az idő, fogorvosi vizithez is kedvező. Az Oroszlán, a Mérleg, a Vízöntő és a Kos napjegyeknek kedvező lesz a hét végében rámosolyoghat a szerencse, hacsak nincsenek büntiben. (A Hold az Ikrek jegyében jár, október 25-én, hétfőn lép át a vizes Rák jegyébe.)

A Mérleg Mars a plútói energiákkal konfliktushelyzetet generálhat a hét közepétől – őrizd meg empatikus képességedet, ne azonosulj az alacsony tudatszintű lelkekkel. A Nap sok d-vitamint tartogat: sportolj, mozogj, légy sokat a friss levegőn a misztikus őszi időben. Varázsold az életedet egy jobb minőségre – karmatisztításnak is jó ideje lesz, lelkileg is sokat fejlődhetsz. A hálaimáknak is nagy ereje lesz megint: kapcsolódj égi vezetőidhez, lecsendesedve meghallgatod kérdéseidre a válaszokat is.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba. Az ülés alatt használok ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Heti pozitív

Gyógyító mantra

Minden nap és mindig, egyre jobban és egyre jobban vagyok!
Minden nap és mindig, egyre egészségesebb és egészségesebb vagyok!
Szervezetem szívós és erős!
Nem hat rá sem külsőleg, sem belsőleg, semmiféle olyan erő, vagy hatás, amely ártana, vagy árthatna szervezetemnek!
Sejtjeim tökéletesen működnek!
Agyam tökéletesen irányítja sejtjeimet!
Ezért köszönet és hála, az agyamnak és minden egyes sejtemnek,
Legyen az a sejt bárhol a szervezetemben!
Mert egy mindenkiért, mindenki egyért!
Így leszek erős és egészséges!
Úgy legyen!
Vagy Így rendeltessék!

Hiszem, hogy  ma valami csodálatos dolog fog történni velem!

 

Az Ölelés Világnapjára!

Ma van az Ölelés Világnapja!

Az Ölelés világnapja egy amerikai kezdeményezés hatására honosult meg világszerte. Az ölelés-nap célja az érzelmek nyílt kitárásának ösztönzése, a szeretet kimutatása olyan ölelésekkel, amelyeket mindkét fél akar.


Bár testi kontaktusról beszélünk, az érintés mégis egy alapvető lelki szükséglet. Kísérletek igazolják, hogy nemcsak fejlődés lélektani szempontból nélkülözhetetlen, hanem lelki egészségünket is nagymértékben befolyásolja.
Gondoltad volna, hogy az érintés még a bizalmat is erősíti? Akit finoman megérintünk, nagyobb bizalommal lesz irántunk. Az érintés érdeklődést is kifejez, emellett empátiát is tükröz.
A gyermeket öleléssel vigasztaljuk meg, szomorú barátunk karját finoman megérintve jelezzük együttérzésünket, a sportolók összeölelkeznek, amikor csapatuk győzelmet arat… hosszasan sorolhatnám.
Vidd bele a hétköznapokba ezeket a finom érintéseket! Amikor beszélgettek, amikor otthon végzitek a szokásos teendőket és elmész mellettük, finoman érintsd meg, teremts a szeretteiddel, a pároddal minél többször ilyen finom kontaktust!

Az ölelés megnyugtat. Az ölelés erőt ad. Az ölelés gyógyít, S nemcsak azt, aki kapja, hanem azt is, aki adja!


Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta 

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Heti tarot az előremozdulások hetében!

H   E   T   I      T   A   R   O   T
október 11-től október 17-ig.

A Sorsbolygónk elindul égi útján.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: Lendületes időben, felelősségben végezzük a dolgunkat a újra aktív Szaturnuszban. Alkalmas az idő az elengedésre, az önelemzésre és a karmatisztításra is.  Sorselemzéssel is kereshetek – megtudhatod mi vár rád az elkövetkezendő időkben.


A Nap XIX.
A Szaturnusz aktívba vált a hét elejében –  befejezi retrográd mozgását és  előreindul égi útján.
http://asajah.hu/oktober-11-en-sorsbolygonk-direktbe-valt/
A hét eleje a családi dolgok, gondok rendezésének ideje lehet – a mély lelki beszélgetéseket követően változtathatsz cselekvő fizikai energiákkal is a megvalósulás érdekében, a Bak hold ebben besegíthet. Gyógyításnak, gyógyulásnak, kapcsolat gyógyításra is kedvező rezgésekben lehetsz. Párkapcsolat-elemzéssel, szerelmi jóslással, kapcsolati tanácsadással segíthetek, ha felkeresel.
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
A kellemes séta-barangolás jó program lehet az őszies időben.  Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, és a sók lesznek.  A rántott hal párolt zöldséggel ízletes menü lehet: könnyed, finom és tápláló. Kozmetikára, bőrápolásra, hajmosásra kedvező energiák lesznek. A Halak, a Bika, a Skorpió és a Szűz napjegyeknek kedvező lesz a hét eleje – teremtő lehetőségekkel éljetek!  (A Hold a Bak jegyében jár, október 13-án, szerdán lép át a levegős Vízöntő jegyébe.)

Az Akasztott XII.
A jelenlevő Vénusz-Szaturnusz rezgések a kapcsolatokban való rendtételre inspirálnak. Emeld, ami szeretetben létező, engedd el, ami lehúzó, fénytelen, áldatlanságba kergető. Elengedő energetikai oldással, kapcsolatot összerezegtető angyali áldással is kereshetek.
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
Remek program lehet a hegyvidéki túra, a baráti találkozók. Nem ajánlatos műteni a viszereket és a lábszárat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. A gombasaláta remek fogás lehet az estebédhez: lehet csiperke, laska…mindegyik különleges. A csütörtök-péntek hajfestésre, mosásra a legalkalmasabb. A kozmetikusodat és a masszőrödet is bátran felkereshetek a hét közepében.  A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre a jó lehetőségeket! (A Hold a Vízöntő jegyében jár, október 16-án, szombaton lép át a Halak vizes jegyébe.)

A Torony XVI.
A Nap-Mars-Plútó együttállás a változtatásnak, és a gyökeres átalakításnak is kedvez. Szerencsés, sikeres új kezdetek előtt állhatsz – alaposan, tudatosan tervezd meg a lépéseidet. Ha komoly blokkokat tapasztalsz, érdemes rontás vizsgálatot, ill. önsorsrontás miatt életvezetési tanácsot kérned.
A hét vége víz elem minőségben lesz.
Mindenféle vizi-program kellemes időtöltés lehet – de az időtér minősége a kellemes beszélgetésnek is kedvez.  Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz.  Fogyasszatok minél több vitaminokban gazdag friss gyümölcsöt – nálunk most a fekete szőlő a nyerő desszertként sajttal komponálva. Hajvágásra a hétvége nem ad jó alkalmat, inkább ütemezd át jobb napokra -masszázsra, kozmetikára viszont jó időben leszel. A Bika, a Rák a Skorpió és a Bak napjegyeknek kedvez a hét vége időtere – tegyetek is érte!  (A Hold a Halak jegyében jár, október 18-én, hétfőn lép át a tüzes Kos jegyébe.)

Habár már kellemetlen arcát mutatja az ősz, mégis töltsetek minél több időt kint a szabadban, mozogjatok, sportoljatok, ahogy tehetitek a friss őszi levegőben – öltözzetek melegebben. A Nap-Jupiter trigon kapcsolatban. A  beszédes napokban a kapcsolatok felsőbb szintre emelésén dolgozzatok.
Az imáknak, a hálaimáknak mindig jó ideje lesz – a meditációkban fogadjátok be szellemi vezetőitektől érkező üzeneteket, amelyek leginkább új gondolatokra inspirálhatnak benneteket.  Barbiel az október angyala segít a döntésekben, a helyes lépésekben, a sorsátalakító változások idejében.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba. Az ülés alatt használok ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Október 11-én Sorsbolygónk direktbe vált!

A Szaturnusz elindul égi útján és megmutatja az igazi utad!

A Szaturnusz az Idő és a Karma ura október 11-én, hétfőn abbahagyja május 23 óta tartó tolatását, és előreindul égi útján: elkezdődik az Élet. Kimozdulhatsz a megrekedt élethelyzetből, blokkok oldódhatnak, most meg tudsz szabadulni olyan áldatlan helyzettől, embertől, dologtól, tulajdonságtól amiben már nincs érték és fény. Elindul most majd valami ‘sorsszerű’.

Idő van a múlt lezárására, a tettekre, a cselekvésre. Új ötletekkel töltődhetsz, a nagy tanító bolygónk lendületben tart erőteljes pozitív rezgésével. A szaturnuszi energia szellemi-lelki fejlődésünket szolgálja azzal is, hogy  segít ledolgozni a karmikus terheket. A tanulhatunk tőle önfegyelmet, felelősségre nevel, józanságra tanít, életbölcsességgel ajándékoz meg.


Szaturnusz őrzője Cassiel arkangyal. Ő felel az élet „nehéz” dolgaiért: a magányosságért, a megszorításokért, a fegyelemért, a szigorúságért, de a bölcsességért, az elfogadásért és az alázatosságért is. Érdemes megkérni, hogy energiájával hiteles fejlődést érj el. Erőt, bátorságot és aktivitást ad tiszta rezgésével. Kristálykövei az achát, a hegyikristály, a hematit és a jáspis – az ásványokat a bal kezedben tartva imaginálhatod. Az arkangyal segítségével bölcs döntéseket hozhatsz.


Önbizalom erősítéssel, félelemoldással, tarot elemzéssel szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket! Kamerás messengeres, és skypeos foglalkozást is vállalok – egyeztess velem. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta
Budapest-Örs vezér tere, Asajah stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12

 

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

 

A varázslat

Ha valaki bántani akar téged,
figyeld az elrejtett fájdalmat.
Ha valaki hazudni akar neked,
figyeld az ürességet, amelyet megtart..
Ha valaki el akar árulni téged,
figyeld meg a magányt, amit hordoz.
Ha valaki kigúnyol,
nézd meg a benne rejlő traumákat.
Ha valaki megcsal téged,
nézd meg, mekkora az üressége.
Ha valaki irigyel téged,
figyeld a belső frusztrációját.
Nézd meg közelebbről a hibáikat és próbáld megérteni őket. Ne érezd magad megbántva mások hibái miatt. Kötelességed kijavítani mindent, ami megakadályoz abban, hogy megértő és kedves légy ahhoz, akinek a legnagyobb szüksége van a segítségedre.
A lelkedet tápláld, ne az egódat.
S ne feledd: a SZERETET a kulcs!
Az eredeti szöveg az Educación Emocional – PERÚ oldalán jelent meg.

Sorsdolgaidban nagyot léphetsz!

H   E   T   I     T   A   R   O   T
október 4-től október 10-ig.

Újholdas hetünk lesz!
A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: A Merkúr, a Nap és a Mars izgalmas hetet tartogathat – a Mérleg újhold a Plútó rezgésekkel új kezdeteket ígér.

A Torony XIV.
Kapcsolat harmonizálásra a legjobb időszak – tisztázó beszélgetéseknek, családi dolgaink rendezésének jó ideje lesz a plútói rezgésekben.
Október 6-án 13 óra 50 perckor Újhold lesz a Mérleg levegős jegyében. Egy magas minőségű teremtő időszak veszi kezdetét a marsikus-merkúri időben. A Plútó is előreindul – változtatásra remek az idő. http://asajah.hu/ujhold-a-merlegben-a-pluto-direktbe-valt/
Teremtő angyalmágiákkal szeretettel várom a Hölgyeket!
A hét eleje levegő elem minőségben lesz.
Az őszi lakásdíszítésnek, dekorációnak is kedvez a nap energetikája – de lakás átszellőztetésre való idő van.  Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek.  Uzsonnára az idény gyümölcsöket fogyasszátok rendszeresen, nemcsak finom, de immunerősítésre is remek – estebédre a tepsis burgonya kitünő fogás, ha szeretitek. A kozmetikusodat bátran felkeresheted, hajmosásra és fogorvosi vizithez is jó időben leszel. A védőoltást újholdkor nem tanácsos felvenni, de a régi rossz szokásoktól  érdemes lesz elválni! A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyeknek kedvező lesz a hét eleje – teremtő lehetőségekkel éljetek!  (A Hold a Mérleg jegyében jár, október 7-én lép át a Skorpió vizes jegyébe.)

A Halál XIII.
A marsikus  rezgések nagy tetterővel áldanak – most elakadt dolgaidban is nagyot haladhatsz, tettekre fel, ne késlekedj. Elengedésnek is jó ideje lehet – a Nap rezgése fénnyel tölti meg tudatodat – láthatod ki az, mi az ami hozzád tartozik, s kivel, mivel nincs már dolgod. Tarot opciókkal segíthetek a döntéshelyzetekben.
A hét közepe víz elem minőségben lesz.
A kertgondozás, olvasás remek időtöltést lehet – de nagymosásba is kezdhetsz.  Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz.  Az édességkedvelőknek az almáspite remek desszert lehet – vegáknak a gombapörkölt finom vacsi ajánlat.  A fodrászodat érdemes meglátogatni – hajmosásra-festésre jó az időtér energetikája – de masszásra, bőrápolásra, és kozmetikára is remek. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek rámosolyoghat a szerencse a hét közepében – kreatív gondolatokkal legyetek.  (A Hold a Skorpió jegyében jár, október 9-én, szombaton lép át a tüzes Nyilas jegyébe.)

A Ítélet XX.
A Vénusz-Holdban meditációra legjobb lesz a hétvége energiája – szellemi vezetőidtől remek ötleteket kaphatsz nagyobb terveidhez – megvilágosodsz, megérted az  összefüggéseket. Remek ötletekkel gazdagodhatsz a feladatmegoldásokhoz. Ha babát szeretnétek a hétvége igencsak alkalmas rezgésekkel segíthet, áldásos lehetőségben – a többi már csak rajtatok múlik! Önelemezésre is jó ezen időszak. Sorselemzéssel várlak benneteket – tarot előretekintéssel.
A hét vége tűz elem minőségben lesz.
A természeti séta kellemes program lehet, – de masszázsra is remek a hét vége energetikája. Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Ma akár tarthattok ‘szőlőnapot’ is – nemcsak méregtelenítő, de szuper vitaminforrás is egyben.  Hajmosásra is jó időben leszel a hétvégében, de a kozmetikusodat és a masszőrödet is igénybe veheted – dinamikus energiákkal áldanak az égiek. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyeknek kedvez a hétvége időtere – lelkes, pozitív energiákkal töltekezzetek.  (A Hold a Nyilas jegyében jár, október 11-én, hétfőn lép át a Bak földies jegyébe.)

Vigyázzatok a közlekedésben az őszi időben –  önuralommal legyetek jelen a Merkúr-Marsban. Fogyasszatok minél több folyadékot, tiszta vizet, ásványvizet, vagy akár nyugtató macskagyökér teát. Mozogjatok, sportoljatok, az immunrendszereteket erősítsétek – a megfázás veszélyes időben.
A Jupiter energiák az előrelépést támogatják minden sorsdolgodban.
Az angyalmágiában Uriel arkangyal segíthet neked az új kezdetekben – szertartásmágiában is kérheted figyelmes jelenlétét a mindennapi életedben.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba. Az ülés alatt használok ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum

energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu