NAPI ÜZENET kategória bejegyzései

Mágikus holdban

2021. szeptember 21-én 1 óra 54 perckor a  Halak Teliholdat üdvözölhetjük!

Ezen a napon a Hold a Halakban, a Nap a Szűzben áll. Az álmodozó Halak, és a megfontolt Szűz energia konfliktushelyzetet generálhat – erős feszültséget ad ez az állás. Koncentrálni is nehezebben megy,  szétszórt lehetsz bizonyos esetekben. Ügyelj szavaidra, mert aki érzékenyebb, most könnyebben sértődhet, egy félreértett szavadon, megjegyzéseden. Legyetek együttérzőek, és empatikusak – így elkerülhetitek az érzelmi viharokat.
Az Iker, a Szűz, a Nyilas, és a Halak napjegyűek  a szokásosnál is óvatosabban, figyelmesebben közlekedjenek – legyetek körültekintőbbek.
Befejezetlen ügyeidet hozza eléd  a Halak telihold. Felszólít és inspirál, hogy járj végére annak, amit elkezdtél, avagy zárd le, ami szükséges a jövő érdekében.


A Lencsemágia első napja a telihold napja lesz – kezd a három napos mágiát ezt a csodálatos misztikus szokással. Elengedés meditációkkal segíthetek – átok-rontáslevételre, és elhunyt szerettednek a Fény hazába emelésre is kedvező az időpont.
Az Időkapuban Menadél őrangyal áll, Kamaél arkangyal csapatából. Imagináld, hogy segítségedre legyen a sikeres megújulásban.
Töltsétek; tisztítsátok kristályköveiteket, ásvány ékszereiteket, tarot lapjaitokat a telihold tisztító rezgésében.
Az intuíciód most nagyon erős lesz – engedd,  hogy vezessen Téged. Remek alkalmat hoz a telihold arra, hogy hátrahagyjuk berögzült, negatív gondolati sémáinkat, így valami új veheti kezdetét életünkben.  Jelentkezz be hozzám, spirituális tanácsadásra, ha elakadtál életed útvesztőiben. Szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket!

Misztikus hangolódást kívánok a spirituális energiákhoz! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó- life coach
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász–angyalterapeuta
Budapest-Örs vezér tere, Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is, előre egyeztetéssel!

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Teliholdas hetünk lesz!

H   E   T   I     T   A   R   O   T
Szeptember 20-tól szeptember 26-ig.

Az őszi nap-éjegyenlőség hetébe érkeztünk!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:
Indul a hét újabb kihívások újabb célok, újabb lehetőségek, talán arra hogy változtass az életeden. Indulj el egy új akár ismeretlen úton is. A lényeg, hogy higgy magadban megtudod csinálni, elég erős vagy. Minden újban benne van az igalom az érdekesség a kihívás. Van hogy azért kell változtatni, hogy elhagyjuk a
komfortzónánkat és egy teljesen más világot alakítsunk ki magunk körül. A hét a gyógyító beszélgetések lélekemelő erejében zajlik.


A Halál XIII.
Mély érzelmes hangulatban kezdünk a hét elejében: a Hold-Neptunusz rezgésekben a nagy lelki beszélgetések ideje lehet, önmagaddal, társaddal. Közös jövő, közös cél – egységes akarattal szövetségben haladhattok – emeld kapcsolatodat egy magasabb lélektársi szintre. Kapcsolati elemzéssel, szerelmi jóslással – összerezegtető angyali áldással bátran kereshettek.
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
A baráti eszmecseréknek kedvez a nap energetikája – de növényápolásra is remek lehet. Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a cukor és a szénhidrát lesz. A rántott sajt laktatós-ízletes és finom étel lehet – szerepelhet a napi menüdben, ha kedveled, sok salátával fogyaszd. Masszázsra, kozmetikára, bőrápolásra kedvező a hét eleje energetikája, a hajvágást most inkább halaszd el – csomóshaj kialakulásához vezethet. A Bika, a Rák, Skorpió és a Bak napjegyeknek kedvez a hét eleje – továbbra is legyetek pozitívak!  (A Hold a Halak jegyében jár, szeptember 21-én,kedden lép át a tüzes Kos jegyébe.)


A Csillag XVII.
Éjjeli álmainkban nagy segítséget kapunk az égiektől a feladatainkhoz tartozó megoldásokban – kérd Gábrielt, hogy figyelmed legyen az üzenetekre.
A jelenlévő merkúri-plútói rezgések segítenek az átalakító munkádban, és a továbblépésben – kapcsolódj, és hangolódj.
Telihold köszönt be ránk a Halak jegyében, szeptember 21-én. Remek időpont szerelmi varázslatokhoz- bevonzó, megtartó szerelmi angyalmágiákkal kereshettek.
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
A testedzés jó ötlet programnak ígérkezhet, lomtalanítani, ügyeket intézni is most jól lehet. Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Fogyasszatok minél több idény gyümölcsöt: körte, szőlő, barack gyümölcs-sali ínyencség lehet. Hajmosásra, kozmetikára, fogyó és tisztítókúra elkezdésére remek időben vagy, aktiváld magad! Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas és a Vízöntő napjegyeknek kedveznek az energiák a hét közepében – vegyétek észre a szerencsétek!  (A Hold a Kos jegyében jár, szeptember 23-án, csütörtökön lép át a Bika földies jegyébe.)

A Pápanő II.
A hét vége föld elem minőségben lesz.
Elengedéshez kapunk minőségi-emelő rezgéseket. A kapcsolatban jelentkező vitás nézeteltérés rendezésének kedvez a Vénusz-Uránusz energiatér. Újítsd meg, frissítsd fel párkapcsolatodat, szerelmi kapcsolatodat – remek idő az újrakezdéshez. Energetikai szálak tisztításával – segíthetek a harag, vagy rontás eltávolításában.
A hét vége föld elem minőségben lesz.
Kellemes program lehet a befőzés, éléskamra feltöltés – vásárlással egybekötve. Minden kiadott forintod az univerzumot gazdagítva, megsokszorozódva térjen vissza hozzád! Nem ajánlatos műteni a nyaktáji szerveket és az állkapcsot. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. A rántott hal igazi finomság lehet – a hétvégi estebédhez. A fogorvosi vizitet most hagyd el – kozmetikára, bőrápolásra, a tisztító, fogyó kúra folytatásának kedvez az időtér energiája. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyeknek kedveznek a hétvégi napok – ha nem így lenne, érdemes rontásvizsgálatot kérned!  (A Hold a Bika jegyében jár, szeptember 26-án, vasárnap lép át az Ikrek levegős jegyébe.)


A hűvösebb napok keretében öltözzetek rétegesebben, melegebben – a meghűlésre hajlamosító nyirkos időben.
A Nap-Neptunusz-Plútó energiákban meditációra, spirituális munkára, önfejlesztésre, tudat és szívcsakra tisztításra rendkívül jó a hét energetikája.Az arkangyalok közöl ezen a héten Mihály, Asariel és Azrael segítségét kérheted, hogy adjanak erőt, jó megérzést, és kellő inspirácót, lendületet neked a feladatmegoldásokhoz. Ezoterikus tanfolyamokkal várlak, hogy fejleszd a tudásod – jelentkezhetsz egyéni foglalkozásra is.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba. Az ülés alatt használok ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A Mars a Mérlegben halad!

A feladatok megoldására kapunk nagyobb erőt, energiát az elkövetkezendő időszakban.

A Mars szeptember 15-től október 30-ig fog tartózkodni a levegős jegyben.  A  Mars a vitalitás, a férfiasság, a szenvedély, a tetterő, a cselekvés és a lendület bolygója – negatívban pedig  a viták, a harc, a harag bolygója is egyben.

A jelzett időszakban váratlan, hirtelen felbukkanó gyors megoldást akaró helyzetek jelentkezhetnek, figyelj oda, hogy jó döntéseket hozz a vénuszi térben.
Kapcsolatokban szakítás veszélyes időszak lehet. Konfliktusok generálódhatnak, vitatkozós helyzetek alakulhatnak. Légy kompromisszumképes problémamegoldó, gyors helyzetfelismerő. Harc helyett a kompromisszumra törekedj.
Ha magas tudatossággal a legjobbat, hozod ki az az előnytelen bolygóllásból az a  szellemi és érettségi szintedet mutatja.

A Mars bolygó őrzője Kamaél arkangyal. Hatalmas védelmező és tanító is egyben. Kamaél segít, hogy elég erőt és bátorságot találjunk az akadályok és az ellenségek leküzdéséhez.
Csakra-aura harmonizálással jöhetsz hozzám, ha szükségét érzed, sorfordulati döntések helyzettel is kereshetek,  válaszutaknál tarot elemzéssel (számmisztika-csipetnyi asztrológia) segíthetek. Várom szeretettel konzultációimra az ezoterikus Hölgyeket!
Törekedjetek a harmóniára és az egyensúlyra! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó- life coach
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász–angyalterapeuta
Budapest-Örs vezér tere, Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is, előre egyeztetéssel!

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Figyelj a jelekre!

H  E  T  I    T  A  R  O  T
Szeptember 13-tól szeptember 19-ig.

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:
Nap-Neptunusz-Plútó szövetségben: a héten erős spirituális energiák teljében, növőholdban járunk. A Mars  bolygó szeptember 15-én, szerdán a Mérleg jegyébe lép át – harmonikusabb időszak veszi kezdetét – a befogadás, elfogadás, empátia spirituális rezgésekkel való sorsépítés.


Az Akasztott XII.
Marsikus energiák hatnak a szeptemberi mérleg hangulatban. Harmóniára törekvésed, a szépség utáni vágyad megnő. A jelenlevő Uránusz az új utak felé vezethet, tartsd a kapcsolatot őrangyaloddal, magas rezgésszinten, helyes értékrendben, önbecsülésben világosabbá válik a helyes irány – a tévelygők is visszatalálnak a saját idővonalukra – figyelj, s rátalálhatsz az igazi utadra. Lépj ki a régi nem működő rosszból! Kapcsolatrendezésre is kiválóak az energiák – most szebbé, jobbá teheted kapcsolataidat, a lélektársa találás lehetősége is megnő. Keresd az egyensúlyt mindenben. Kapcsolat harmonizálással várom a hölgyeket!
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Kellemes program lehet a pihentető őszi séta a természetben. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. A görög saláta fincsi étek lehet, ha szeretitek. Masszázsra, bárápolásra, kozmetikára remek idő lesz a hét eleji napokban. A Halak, a Bika, a Skorpió és a Szűz napjegyeknek kedvez a hét eleje – legyetek pozitívak!  (A Hold a Bak jegyében jár, szeptember 16-án, csütörtökön lép át a Vízöntő levegős jegyébe.)


A Csillag XVII.
A Nap a Szűz jegyébe lépve – segít elengedni a már szükségtelen, lehetetlen élethelyzetedet.Világosan átláthatod miden kell változtatnod, hogy ahová igyekszel, sikeresen meg is érkezz. Ha áldozatot is kell hoznod, most érdemes lesz lépned. Elengedéssel – oldással, blokkoldással kereshettek.
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
Remek időtöltés lehet a kirándulás, túra, természetben járás. Nem ajánlatos műteni a víszereket és a lábszárat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Egyetek idény gyümölcsöket: érik a szilva, a barack, a szőlő – nemcsak ízletes, de remek vitaminforrás is egyben. A fodrászodat bátran felkeresheted a hét közepében: hajmosásnak és a hajfestésnek is kedveznek az energiák – de a masszázs és a kozmetikai is nyerő lehet. A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyeknek kedvez a hét eleje – ha csak nem vagytok büntiben.  (A Hold a Vízöntő jegyében jár, szeptember 18-án, szombaton lép át a Halak vizes jegyébe.)


A Halál XIII.
A kreatív energiákban, a mostani Hold-Jupiter találkozó a Vízöntő rezgésekben a jövő tervezésnek kedvez. Kapcsolatodat emelheted lélektársi szintre, elmélyült lelki munkának is jó idejében leszel. A csakrahangolás és szívcsakra blokkoldás is jól jöhet. Változtass és emelkedj – engedd el a nem működő múltat, és fényezd az előtted álló újat. Sorselemzéssel segíthetek, ha konzultációs időben felkeresel.
A hét vége víz elem minőségben lesz.
A baráti eszmecserék, növényápolás, bármilyen vizi-program a hasznos-kellemes lehetőségnek ígérkezhet. Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a cukor és a szénhidrát lesz. Fogyasszatok minél több friss zöldséget-zöldséglevet – erősítsétek az immunrendszeretek. A masszőrödet meglátogathatod remek napja lesz a hétvége energetikája – bőrápolásnak is kedvez az időtér, festésre, hajmosásra jó az idő, de a hajvágást inkább halaszd el. A Bika, a Rák, a Szűz és a Bak napjegyeknek kedvez a hét eleje – használjátok ki a szerencsétek! (A Hold a Halak jegyében jár, szeptember 20-án, hétfőn lép át a tüzes Kos jegyébe.)


A különleges energiákban előző életeink tanításai, tanulságai kerülhetnek ezen a héten felszínre – ha tudni szeretnéd ki voltál előző életedben álmaidban megláthatod, az égi üzenetekben, Uriel arkangyal ebben nagyon sokat segíthet. Ha ilyen választ nem kapnál, keress meg előző életbeli spirituális feladat-karma elemzéssel. Ha a karmikus burok szennyezett, előfordulhat,  hogy nem a mostani, hanem az előző életedet éled. Így nem találhatnak rád a mostani léted fejlődést hozó helyzetei sem – érdemes karmikus-oldást tenni erre.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba. Az ülés alatt használok ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Jó élni!


„Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak beszélni.
Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit enni.
Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra, akik Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk.
Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamar mentek el a másvilágra.
Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezetned, gondolj azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell, megtegyék.
És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat.
És amikor gyötrő gondolatok rosszkedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz.”

Ma mágikus nap van!

2021 szeptember 9 – Energiakapu nyílik!

Erősebbek és intenzívebbek bennünk a teremtő energiák! Csodás aktiváló időszakot élünk meg az előttünk álló napokban – használd ki a lehetőségeidet! Figyelj oda az égi jeleket és üzeneteket. A Bika-Uránuszban méregtelenítés is ajánlatos – testi, lelki szinten. A továbblépés, előrehaladás legyen a program. Karmatisztításra is jó energiák adottak: megbeszélés, jóvátétel idejében vagy. Gondolkodj, légy bölcs, aktiváld magad, lépj és cselekedj.

És most jól figyelj, mert a Vonzás egyik alapvető törvényét árulom el a neked: Társíts a gondolatok mellé érzelmeket! Nem elég csak gondolni, a gondolat mellé tedd oda azokat az érzéseket, amit akkor éreznél, amikor már meg is van az a vizualizált dolog.
Az Univerzum az érzelmeket fogja fel parancsként, mert az egész világmindenség egy óriási érzelemhalmaz.
Tehát nem elég a kósza gondolat, mellé kell társítani a lélekből kiáradó és vágyunkat meghatározó érzelmeket is. Jelen időben koncentrálj a megvalósulni kívánt helyzetre vagy eszközre, nem pedig jövőbeni meglátásban. Érezd úgy, mintha már meg is lenne.
Minden érzelmekkel párosított gondolat eleve valóság, csupán idő kérdése, hogy mikor nyilvánul meg fizikai síkon is.

Hangold fel a csakráidat!
Magas rezgésszinten, tudatos, erős energiákkal tudsz csak pozitív dolgokat teremteni.
Csakra-aura harmonizálással, rezgésszint emeléssel, teremtő programozással szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó- life coach
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász–angyalterapeuta
Budapest-Örs vezér tere, Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is, előre egyeztetéssel!

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A legtöbbet hozd ki minden jóból!


“Ez is el fog múlni… Nagyanyám tanított ezekre a szavakra, hogy felhasználhassam őket életem bármely pillanatában.
Amikor a dolgok elképzelhetetlenül szörnyűek, rettenetesen riasztóak, vagy amikor minden ragyogó és csodálatos, feledhetetlen és gyönyörű, mondjuk magunkban ezeket a szavakat. Ezzel mintegy perspektívába helyezzük a történéseket, és elérhetjük, hogy a legtöbbet hozzuk ki minden jóból, és sztoikus közönnyel fogadjunk minden rosszat.” – Claire Rayner

Életlátásod megnő!

Szűz újholdban

Szeptember 7-én, 2 óra 51 perckor a Szűz újholdat köszönthetjük.
Az Új holddal egy új holdhónapi indul. Az önelemzésben, a rendrakásban segítenek most az energiák a Szűz precíz, pontos földies jegyében.


Az uránuszi jelenlét az új gyors, fordulatos változásokat hozza elénk ezen időszakban. Előreléphetsz sorsdolgaidban, kreatív ötletket találhatsz feladataid megoldására.
Erős lendületet adó energiákkal áldnak az égiek, a nagy cselekvő energiákkal könnyedebben léphetsz.
Hangolódj az Univerzumra – engedd el a negatív megszokásaidat, a megszállott ragaszkodásokat és a rezegj együtt örömben a felszabadult égi rezgésekben, sorsuraló energiáddal. Lépj ki a komfortzónádból, és próbálj ki új dolgokat.
Figyelj oda a táplálkozásodra, az életviteledre. – most életmódváltásba is kezdhetsz.
Meditálj rá hogyan fogod megvalósítania vágyaidat, mit kell elengeded, ami blokkolja a céljaid eléréséért. Hogyan tudsz változtatni. Ha tudod mit szeretnél elérni, akkor a  bevonzás is jobban fog működni.
Az Időkapuban  az Erősségek karának őrangyal, Jehujah őrangyal áll. Imagináld őt,hálával és szeretetben,  hogy erejével erősítse a spirituális és anyagi előrejutásodat.
Töltsd fel tarot lapjaidat, ezoterikus ékszereidet, ásvány kristályaidat az újhold erős rezgésével. A holdséta neked is jót tehet – mozdulj ki akár egyedül, barátokkal, vagy a kedveseddel.

Bízz a képességeidben! Alázatos, de kellő hit nélkül a képességeidben nem lehetsz sikeres vagy boldog. De egészséges önbizalommal sikeres lehetsz. A kisebbségi érzés és az alkalmatlanság érzése megakadályozza, hogy beteljesítsd az álmaidat, de az önbizalom önmegvalósításhoz vezet és sikeres teljesítményhez. Ne légy mártír, ne légy áldozat, kezdj új teremtő életszakaszt.
Angyalmágiákkal, Sorsteremtő energiákkal, Új élet programozással szeretettel várom a spirituális  úton járó ezoterikus Hölgyeket!
Kívánom, hogy találd meg a tiszta, jó irányt – a felszabadult spirituális energiákban!

Asajah
spirituális tanácsadó- life coach
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
tarot mester-jós
energiagyógyász–angyalterapeuta
Budapest-Örs vezér tere, Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is, előre egyeztetéssel!

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Pozitív megerősítések

HETI  MANTRA

Az Öröm van velem, bárhová megyek, ő is ott van jelen!
Átölel a Béke, csodás  hetet kezdek!
Időt szentelek magamra, figyelek belső hangomra!
A Szeretet melengeti szívemet!
Mosolyom ragyogja be világom!
D
erűs lélekkel haladok előre bátor léptekkel!

Minden engem erősít, fejlődésemben segít!
Lelkesedésem szárnyakat ad nekem!
Újabb csodás napok jönnek  – minden reggel hálával köszönöm mindazt, mit ad!
Áldás! Áldás! Áldás!

A szeretet legyen Veletek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Az új holddal egy új holdhónap veszi kezdetét

H  E  T  I    T  A  R  O  T!
Szeptember 6-tól szeptember 12-ig.

Újholdas hetünk lesz!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!
A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’: Szeptember 7-én, kedden, 2:51-kor, a Szűz jegyében lesz az újhold. Angyalozással, újhold varázslatokkal, elengedő mágiákkal is bátran kereshettek.


A Remete IX.
A hétfőn jelenlévő Vénusz, Mars, Plútó és Jupiter energiák segítenek a válaszutaknál a tudatos döntésekben – ott, ahol radiális nagy változásnak jötte el az ideje- ne késlekedj.
Kedden az Új holdat üdvözölhetjük a földies Szűz jegyében. Az Uránusszal való kapcsolata által félelem oldásnak, és régi rossz szokások elengedésének jó ideje lesz. Elengedő oldásokkal szeretettel várlak.
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Kellemes program lehet a kertészkedés a kellemes őszi időben. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. Fogyasszatok üdítőnek frissen facsart gyümölcsleveket – remek vitaminforrás. Figyelem: védőoltásra az újhold nem alkalmas. Fogyó és tisztítókúrának kedvez a téridő minősége. A fodrászodat bátran felkeresheted: hajat vágatni most érdemes. Régi rossz szokásokat elengedni az újhold rezgésében most sikeres lehet. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyeknek kedvez a hét eleje – maradjatok továbbra is pozitívak.  (A Hold a Szűz jegyében jár, szeptember 8-án, szerdán lép át a levegős Mérleg jegyébe.)


Az Igazság VIII.
Még az Újhold rezgésében járunk. Karmatisztításnak is jó ideje lehet – a jövőtervezés, továbblépés ideje jött el. A pénteki nap angyalozásra jó lehetőséget ígér – szólítsd meg égi segítőidet, őrangyalodon keresztül. Előretekintő tarot elemzéssel várlak szeretettel.
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
Remek időtöltés lehet az őszi lakásdekorációs program. Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a zsírok és olajok lesznek. Egyetek jó sok salátát – lúgosít és egészséges. Hajmosásra, bőrápolásra, kozmetikára remek időben lehetsz – szépítkezésre kiváló a hét közepének energiája. A Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyeknek jó lehetőségei lehetnek – járjatok nyitott szemmel.  (A Hold az Mérleg jegyében jár, szeptember 10-én lép át a vizes Skorpió jegyébe.)


Az  Ítélet  XX.
A hétvégi Nap-Hold rezgésekben az elengedésnek jó ideje lesz. Ideje elengedi a múltat, a kicsinyes nehezteléseket, haragot. Sorselemzéssel, oldással szeretettel várom a Hölgyeket.
A hét vége víz elem minőségben lesz.
A szabadtéri program, vagy az olvasás remek időtöltés lehet. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Remek gyümölcs saláta receptekkel kedveskedhettek szeretteiteknek. A kozmetikusodat és a masszőrödet is felkeresheted a hétvégében – hajmosásra is remek idő lesz.
A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyekre rámosolyoghat a szerencse a hétvégében, hacsak nincsenek büntiben.
(A Hold az Skorpió egyében jár, szeptember 12-én, vasárnap lép át a tüzes Nyilas jegyébe.)

Az új dolgok elindításában Uriel arkangyal segíthet neked – imagináld, hívd le és beszélgess el vele, kérd a segítségét. Bizonyos sorsdöntő pillanatokban, szelíden a legjobb megoldás felé irányítson.
A héten jelenlevő Halak-Neptunusz a megtisztulásra ösztönöz, méregtelenítésnek jó ideje lesz – energetikai tisztításokkal is kereshettek.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdiómba.
A vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – a jelen helyzetre tekintettel a budapestieknek is.


Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
léleklátó médium
tarot mester-jós
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák
Halott kommunikáció – kapcsolatfelvétel halott szeretteinkkel
Tanfolyamok, konzultációk, foglalkozások, terápiák
Tértisztítás
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető!

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu