Védelemben, nyugalomban – Teleholdban.

TELEHOLD A VÍZÖNTŐBEN.


Pénteken telítődik a Hold a Vízöntő jegyében – 22 óra 22 perckor.

A Hold együtt áll majd a Marssal, és ráadásul még teljes napfogyatkozás is lesz!

Telihold idején az érzések feszültebbek. Ítélőerőnk gyengébb, ezért jobb kerülnünk az összeütközéseket. Ha diplomáciai érzékünket ötvözzük meggyőző erőnkkel, jó eredményeket érhetünk el. A sebészeti beavatkozásokat lehetőleg ne holdtölte közelében végeztessük.


Egymással szövetségben, egymással összefogni a legjobb alkalom. A segítő jó szándék vezessen mindenben, nyiss mások felé szeretettel.Isten a szeretet, ami nem szeretet az nem isteni. Teremts, és hozz létre valamit nagyszerűt.

A hátráló Mars miatt feszítő energiák lehetnek, egyesek nehezen élik ezt majd meg. Kerüld el mindenképp a lehúzó, vitatkozni akaró embereket, és romboló helyzeteket. A kommunikációval vigyázz – ne sért, és ne sértődj meg, légy ura a helyzetednek. Légy körültekintőbb az ügyintézésben és a közlekedésben is.
Ésszel dönts és szívvel cselekedj, légy tudatos, légy okos nagyon! Vegyük fel a jó irányt, és szabadítsuk meg magunkat visszahúzó kapcsolódásainktól. Tiszta gondolatokkal, céljainkra koncentráljunk. Okosan kerüljük a konfliktusokat. Keressük a rezgésszintben hozzánk illők társaságát, a lélekcsoportok nagy erőt adhatnak ebben. Az elkövetkező hetek időt adnak arra, hogy megtaláld a helyed.

“Néhány ember békéjét sosem zavarja meg semmi,
– nem számít, mennyi probléma, próbatétel, és gyötrelem jut nekik osztályrészül. Minden egyes tapasztalatból jobban,erősebben, és derűsebben kerülnek ki.” – Z. K.

Az Időkapuban ezen a napon az Uraságok Karának angyala, Nithajah Őrangyal uralkodik. Ha őt idézed szeretettől sugárzó entitánsok vehetnek körbe, elhozzák számodra a béke energiáját. Ha feszültség és békétlenség venne körül kérd Uriel Arkangyal segítségét, és Asmodel Angyalt, hogy nyugalmat, és mély lelki békét hozzon el számodra a kaotikus napokban. E csodás atlantiszi angyal a béke csókját fogja homlokodra szimbólumként rajzolni, ha imaginálod és befogadod.

Nagyobb türelemmel legyünk mindenben, és mindenkihez, az átértékelések idejében. A nagy önvizsgálódásokban elfojtások jöhetnek felszínre. Zavarokat okozva a tudatos érzelmi cselekvésben.
Ha elengedő meditációra vágysz, vagy pedig blokkoldást, félelemoldást szeretnél, szeretettel várlak ezoterikus terápiás oldásra.
Gondold át alaposan és tudatosan, miben szeretnél változtatni, kérj és teremts!

Ha egyensúlyban élünk mindenképp helyesen cselekszünk!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium

tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot – Párkapcsolat elemzések.
Oldások, blokkoldások.
Energetikai tisztítások.
Kapcsolat: 20 278 26 12

 

ASAJAH SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS

Share Button