Aranyvasárnap

Gondolatok Advent negyedik vasárnapjára



“Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy “meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb.
Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a mienk.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától.
Aki pedig jól várakozik, az időből éppen azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: hetek, órák, percek kattogó szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” – 
Pilinszky János

A jövő év kristályköve

A Szodalit 

A szodalitot sokan Szent Mihály kövének tartják. A csodás kő  a torok csakra ásványa. A 12 mesterkristály – ametiszt, hegyikristály, tigrisszem, rózsakvarc, szodalit, citrin, labradorit, pirit, szugilit, rodokrozit, csaroit, tejkvarc – egyike. Erős stressz és szorongásoldó hatása közismert. Az önbizalom kövének is szokták nevezni. Lehetőséget ad arra, hogy megismerjük önmagunkat, gyorsítja a fejlődésünket, de leginkább az önbecsülésünket növeli, és arra sarkal, hogy mindig kimondjuk azt, amire gondolunk. Rávilágít a saját hibáinkra és segítségével világosabban láthatjuk az elérni kívánt célokat.

A szodalit felszabadítja a feszültséget, a félelmeket, és minden negatív érzelmet, és segít átalakítani azokat a bizalom, harmónia és egyensúly érzéseivé, mely átjárót képez a megvilágosodáshoz.
Segít kapcsolódnod intuitív képességeiddel. Erősíti az intuíciót, a megérzéseket. Segít az angyalokkal és égiekkel való kommunikációban. 
Növeli az erőt és az energiát, amelyre szükséged van a magasabb szintű tudatosságba történő eljutáshoz. Ez a kristály tökéletes társ a lélek utazásaihoz és meditációkhoz is.
Megnöveli az immunitást, így megvéd a különböző betegségekkel szemben is. Javítja az emésztést, csökkenti a magas vérnyomást. Segít még alvási problémákban, utazási betegségeknél, a szorongás leküzdésében és májtisztító hatása is van.

Egyensúlyban tartja az anyagcserét, tisztítja a nyirokrendszert és a szerveket. Serkenti az immunrendszert.
A szodalit a hűség köve, segít leküzdeni a kísértést, és kitartani önmagunk, elveink, érzelmeink mellett.
Viseljük hosszabb távon ékszerként, használhatjuk meditáció közben is úgy, hogy a homlokunkra tesszük, ha Mihály arkangyalt idézzük vegyük a bal kezünkbe.
Szeretettel ajánlom ezt a csodás kristályt! Léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós – önismereti tanácsadó
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Figyelj, érezz és tapasztalj!

Fókuszálj a céljaidra!
A boldogság magas szintű energia. Ha mindig másra hallgatsz, ha más véleménye a fontos, akkor sosem fogsz megtapasztalni új dolgokat. Az ő életüket fogod élni, ami nem a te életed és nem a te utad. Járj a saját utadon, azt nézd, hogy neked megfelel-e vagy nem. Figyelj a lépteidre, hallgass a megérzéseidre és tapasztalj. A saját utadat járván átéled a tapasztal szerzés örömét vagy bánatát. Olyan új tulajdonságokat fogsz felfedezni magadban, amelyekkel eddig még nem találkoztál.
Többre vagy képes, mint hinnéd.
Ha elakadsz, elbotlasz még mindig felállhatsz és mehetsz tovább. Sőt: fel is kell állnod és menni tovább. Ahogy egyre többször akadsz el, egyre éberebb leszel és jobban észre fogod venni a buktatókat. Ennek az lesz az eredménye, hogy ezután már ösztönösen ráérzel dolgokra, melyek azok, amelyek nem szolgálnak téged. Melyek azok, amelyeket el kell kerülnöd.

Tehát mi a dolgod? Indulj el az utadon, valósítsd meg az álmaidat, az elképzeléseidet. Mindeközben figyelj, érezz és tapasztalj! Jól fogod érezni magad, meglátod!
A boldogság magas szintű energia – ha ragályos, minél többen kapják meg, annál jobb. Hallgass sok jó zenét, a rezgésszint emelőket se felejtsd el. Táncolj és örülj az életednek. Hergeld magad pozitívra, és derűsre. Az élet szép oldalát figyeld.
Ne pazarold az energiáidat a rossz fordulatokra. Ne osztogass meg negatív linkeket, és ne hallgass panaszkodó embereket – ne vedd át a megváltó szerepét. Inkább folytasd az önvidítás légkörét.
Figyeld meg milyen pozitív tulajdonságaid és képességeid vannak, és örülj annak, hogy milyen nagyszerű vagy. Jutalmazd meg magad néha valamivel, ami számodra szép és jó lehet. Maradj pozitív, életvidám – magas rezgésszinten, sikeres lehetsz! Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós – önismereti tanácsadó
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Szeresd magad, mert ezzel kezdődik minden!



“Minden emberi szenvedés, minden kapcsolati nehézség, minden betegség, a pénzügyi problémák, a szegénység, a nyomor ugyanarról a tőről fakadnak: az Önszeretet hiányából. A gyógyír amely mindent elsimít az életedben, az Önszeretet. A feltétel nélküli szeretet amelyet a Magasabb Éned érez irántad. Ez az Éned maga a feltétel nélküli szeretet és ennek az Énnek te is része vagy. Ha egyesülni akarsz vele, éppen úgy és olyan mélyen kell szeretned magad ahogyan Ő Téged – feltételek és elvárások nélkül, egyszerűen azért mert létezel.” – Bashar

A várakozás fényében

H   E   T   I        T   A   R   O   T
December 12-től december 18-ig.

A hétvégén Advent negyedik vasárnapját ünnepelhetjük!

A szeretet ünnepére várakozva az adventi időben a gyógyításnak, a gyógyulásnak kedveznek a jelenlevő energiák. Jó ideje és helye lesz a lélek- és kapcsolat gyógyításnak is. Oldással, blokkoldással, önismereti tanácsadással, önfejlesztő lelki terápiákkal is szeretettel várlak.
http://asajah.hu/adventi-erenyek-adventi-kisertesek-adventi-probak-2/

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’:

A Szerencsekerék X. – Sorsdöntések.
Jobban átláthatjuk sorsdolgainkat a Nap-Szaturnusz megvilágító sorsdöntést inspiráló energiáiban. Negatív blokkok oldásának jó ideje van a gyógyulást, gyógyítást segítő rezgésekben. A Luca napjának időtérben szerelmi varázslatokra remek lesz az időtér energetikája. Aki hozzád illik azzal rezonálsz, aki nem neked való az továbbáll. Kapcsolatgyógyító beszélgetésekre is kiváló az alkalom, ha lelki teher nyomaszt beszéld át a kedveseddel. Szerelemvallásnak is kellemes napjai lesznek – ha jelet kaptál, bátran közeledj. Szerelmi jóslással, kapcsolat-elemzéssel, párkapcsolati tanácsadással, gyógyulást segítő alternatív energiákkal várlak szeretettel.
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
A családi programoknak kedveznek az energiák. Nem ajánlatos műteni a gerincet, az ereket és a szívet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Fogyasszatok meleg italokat: a kedvenc teádat magaddal is viheted. Fogyó és tisztítókúrára kitűnő időszak. Hajmosásra, vágásra, kozmetikára, bőrápolásra remek időben vagy. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyűeknek szerencsés napjai lehetnek – vegyétek észre! (A Hold az Oroszlán jegyében jár, december 14-én, szerdán lép át a Szűz föld jegyébe.)

A Válaszutak VI. – Szabad szívből jövő szabad döntés.
A mély lelki beszélgetések nagy ideje lehet a hét közepe a Nap-Merkúr-Neptunusz rezgésekben. Most empátiával könnyebben rákapcsolódhatsz a partneredre. A lélektársak, ikerlángok nagy találkozásának ideje lesz. Érzelmekről beszélni könnyebben lehet a szerelmetes energiákban. Félreértéseket tisztázásár, megbocsátésra és békülni is kedvező energiák hatnak. Oldással is kereshetsz – ha épp szakítani való kedved lenne, mert ennek jött ez ideje.
A hét közepe föld elem minőségben lesz.
Az otthonrendezésnek  – takarítás, szelektálás, rendcsinálás – kedveznek az energiák. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag az ásványi anyagok, sók lesznek. A gyümölcs saláta télen is jó ötlet: igazi vitaminforrás! A fogyó- és tisztítókúrát tovább folytathatod – hajvágásra, kozmetikára is kedvezőek az energiák. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – legyetek figyelmesek! (A Hold a Szűz jegyében jár, december 16-án,pénteken lép át a Mérleg levegő jegyébe.)

Az Ítélet – XX. – Égi segítség.
A Nap-Hold rezgésében kreatív cselekvő energiákban nagyot léphetsz. Kedvez az időtér a megújulásnak, és a jövőtervezésnek az uránuszi hatásban. Minden bevillanó ötlet-gondolat figyelemreméltó az átgondolásra. Remek sugallatokkal ajándékozhatnak meg az égiek, ha figyelmes vagy – hallgass a belső megérzéseidre. A Vénusz-Neptunusz fényszög a mágikus szertartásoknak kedvez – az angyali energiák imára motiválnak az adventi időtérben. Jövő évi tarot-elemzéssel, égi üzenetekkel belenézhetünk a jövőbe – egyeztess velem.
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
Az Adventben az ünnepi készülődésnek kedveznek az energiák. Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Egyetek adalékmentes, egészséges ételeket. Kozmetikára, bőrápolásra, hajmosásra remek az időtér – a szombat-vasárnap a fogorvosi vizitnek is kedvez, a beavatkozás szerencsés és sikeres lesz.  A Nyilas, a Vízöntő, a Ikrek és az Oroszlán napjegyűeknek kedvező lehet a hétvége időtere – teremtsetek!  (A Hold a Mérleg jegyében jár, december 19-án, hétfőn lép át a Skorpió víz jegyébe.)

Igazi téli idő lett – erősítsétek az immunrendszereteket – legyetek minél többet magas rezgésű emberek közelében, pozitív gondolatokkal töltekezzetek.
A hétvégében Advent negyedik angyalát Zadkiel arkangyalt üdvözölhetjük. Ő a Kozmikus Szeretet, a megbocsátás, a kegyelem és a tolerancia arkangyal. A könyörületesség angyala, lebontja a szorongást és a félelmeket – friss, tiszta energiákkal áld. A lakás dekorálásra is remek időben leszel – küldhettek adventi üzeneteket rég nem látott ismerősöknek, rokonoknak. Erősítsétek a szeretet szálakat szeretteitekkel – lélekben hangolódjatok a szeretet-ünnepére.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Továbbra is várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, angyalos stúdiómba.


Az ülés alatthasználok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is. Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – videóhívással kereshetsz.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu/

Legújabb testamentum

Luxemburgi-francia-belga vígjáték

Isten nem a mennyekben, hanem Brüsszelben él. Feleségével és lányával egy kispolgári ízléssel berendezett lakásban tengeti mindennapjait, dolgozószobájából keserítve meg az életünket. Ha azt hittük, hogy csak véletlenül esik a lekváros kenyér mindig lekvárral lefelé a földre, vagy hogy csak pechünk van, hogy a pénztárnál mindig a mi sorunk a leglassabb, akkor tévedtünk. Isten azzal üti el az idejét, hogy ezekhez hasonló bosszantó szabályokat ötöl ki, hogy megkeserítse az életünket. A fia egyszer már fellázadt a mogorva, rosszindulatú, befordult apja ellen, de az Újszövetség nem oldott meg mindent. Most Isten lánya, a tízéves Ea a soros, hogy kimenjen az emberek közé és új alapokra helyezze a világ működését. Ea feltöri apja számítógépét, az embereknek sms-ben kiküldi haláluk időpontját, ezzel káoszt szabadít a világra, majd megszökik, hogy hat új apostolt keressen, akikkel megírhatja a Legújabb testamentumot.https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=BcMjVy4mFiM&feature=emb_logo

Luca Napja egy mágikus nap!

Luca napi varázslatok!

December 13-án lesz Luca napja. Ez a nap a varázslatokról szól, amivel  a szerelmet vonzhatjuk be az életünkbe. A kapcsolaterősítő energiáknak a legnagyobb varázslatos hatalmuk van ma – nem babonaság: hagyomány. A lehetőségek olyanok, mint a napfelkelték. Ha túl sokáig vársz, elveszíted őket.

HA SZERELMI JÓSLÁSRA VÁGYSZ – SZERETETTEL VÁRLAK – NEMCSAK MA, DE A HÉT MINDEN NAPJÁN!


Luca napi szerelmi jóslásra várlak szeretettel angyalos stúdiómba.  Kamerás messengeren – videóhívással – is vállalok foglalkozást, érdeklődj a részletekről nálam.
A szerelmi jóslásban az életszámotok mutatja meg, hogy milyen kapcsolatot élhettek meg egymással, a találkozás dátuma is fontos lehet.
A tarot elemzés a párod karakterét ábrázolja, a lapok elárulják a kapcsolat jövőjét, és a kedvesed valós érzelmeit, esetlegesen azt is, ha van harmadik személy a kapcsolatban.
Áldás, tisztítás – oldás, blokkoldás! – is kérhető. A rontó energiákat megsemmisíthetők – a rontás levehető a kapcsolati oldásban. Az égiek segítenek, ha van közös út – bármi lehetséges.

A kapcsolat tisztítás nagy lehetősége: az od-, és éterikus szál harmonizálás – hogy mélyebb és szeretetteljesebb harmóniát élj meg a kedveseddel. A szívcsakraoldó energiákkal segítségedre lehetnek ebben – összerezegtető angyali áldásra is jelentkezhetsz hozzám – de végezhetünk fehér mágiás égetést is!
Azt kívánom Neked, hogy Légy Boldog és találd meg a párod még ebben az évben!  Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu/

A füge, mint gyógynövény

Különleges ízvilága elvarázsol

Rákellenes, leve baktérium- és orsóféregölő. Emésztést javító, apró magja bélizgató, bélmozgást előidéző hatású. Régi háziszer a főzete köhögés és tüdőbaj ellen, tejben főzve foghúsdaganat érlelésére ajánlják.

A füge régóta ismert az emésztési problémák otthoni gyógymódja. A szárított füge különösen jó rostforrás, amely támogatja az emésztést, és segíthet megelőzni a székrekedést és a hasmenést. A füge gazdag „prebiotikumokban” is, amelyek táplálják a bélrendszerben élő egészséges baktériumokat, így ez is segíthet a bélrendszer egészségében.
Sőt, a sok rostfogyasztás csökkenti a szívbetegségek, a stroke, a cukorbetegség és a bélrák kockázatát.


A kalcium és a kálium ásványi anyagok, amelyekre szükségünk van csontjaink ápolásához és egészségének megőrzéséhez, a szárított füge pedig mindkettő jó forrása.
Magas cukortartalmú, ezért a legjobb mértékkel fogyasztani – különösen a szárított fügét. Ez különösen igaz, ha problémáid vannak a vércukorszint kezelésével. Lehetséges, allergiai is  a fügére, különösen, ha nyírfa pollenallergiád van. A bennük lévő K-vitamin miatt bizonyos vérhígító gyógyszereket is zavarhatnak. Ha bármilyen aggályodvan, beszéld meg az  orvosoddal.
Nálam őszi-téli kedvenc, persze csak mértékkel- szeretettel ajánlom! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu/

Belső fényed megvilágítja az utad!

AKKOR HOZTÁL JÓ DÖNTÉS, AMIKOR A SZÍVEDBEN BÉKE VAN

“Állj az igazak és a tiszta szívüek mellé, ott van a legtöbb szabad hely.”

Többféle spirituális nézet létezik. A nagy szellemi tanítások, tanítók a fény felé vezetnek, fényezik a a szellemed és a lelked – emelik a rezgésszinted. Jó érzés tölt el, ha jó felé haladsz.
A bulvár ezotéria  féligazságokat takar, leginkább félrevezet, fekete mágiás allűrökkel traktál. Olyasmit akar elhitetni, ami nem úgy igaz, vagy pont az ellenkezője a valódi.  Lenyomja a rezgésszinted – kétkedő, bizonytalanná is tehet. Összezavarodva nem találd az igazi utad.

Ha  tiszta ezo-tudást szeretnél válaszd az ezoterikus tanfolyamokat, beavatásokat, behangolásokat. Olyan képzőket, mestereket, segítőket akik a fényes krisztusi oldalon állnak. Akiknek jó a közelében lenni – feltöltődsz a társaságukban.
Akinek képessége van spirituális dolgokhoz – veleszületett erő, előző életből hozott hajlam – kedvező, ha olyan ezoterikus energetikai képzést vállal, amely védelmi rendszerben működik kizárja a negatív entitánsokat.
Nem titok, hogy harc folyik a lelkekért – ezzel nem mondok újat – a másik oldal nem tiszta eszközökkel játszik.  Légy észen, hogy átláss a trükkökön – tudatos megfigyelőként különbséget tudsz tenni mi az igaz, és mi a valótlan.
Aki pedig még keresi az utat – hallgasson belső arany angyalára, ő érzi a helyes utat.  Felsőbbrendű Éned ahhoz kapcsolódok majd, akivel  azonos a rezgésszinted. Ezért fontos, hogy folyamatosan tisztítsd a lelked, a szellemed.  Csodás misztikus utazást kívánok szeretettel az ezotéria mágikus birodalmába! Léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
önismereti- és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Kapcsolat: 0620 278 26 12

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Spirituális tanácsadás