Október 30-án a Mars retrográd mozgásba vált

 A Mars tolató mozgásba vált az Ikrek jegyébe!

A Mars tüzes bolygó, a lendületet, az energiát és a szenvedélyt képviseli. Most kissé alábbhagy ez az energia. A türelmetlenekre kissé stresszes, kihívásokkal teli időszak jöhet.
A Mars őrzője Kamaél arkangyal – vedd fel vele a kapcsolatot. Hatalmas védelmező és tanító is egyben. Kamaél segít, hogy elég erőt és bátorságot találjunk az akadályok és az ellenségek leküzdéséhez. Angyal meditációban is kérheted a segítségét – de küldhetsz fel hozzá fohászt is, amiben ha lecsendesedsz válaszokat is kaphatsz sorsügyeidben.


Október 30-án a Mars az Ikrek jegyébe hátrálásba kezd. Egészen 2023. január közepéig tart a retrográd mozgás.
A retrográd hatás a féktelen rohanásban, kapkodásban állít meg, gondolkodásra késztet – a várakoztatás alatt újragondolhatod, átvizsgálhatod a lehetőségeidet.
Ha komolyan veszed ezt az időszakot, lehet, hogy még jobb megoldásokat is találhatsz, mint előzőekben tervezted, sőt még sikeresebb ötleteid jöhetnek.

A retrográd időszak mindig extra időt terveid újragondolására. Legyetek türelmesek és meggondoltabbak magatokkal és társaitokkal. Ügyeljetek, és figyeljetek jobban a közlekedésben is!

Ha úgy érzed, hogy válaszokat keresel: párkapcsolatoddal munkáddal, karrierrel kapcsolatban van kérdésed, illetve döntéshelyzetben vagy – spirituális tanácsadással kereshetsz. Szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket!

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Készítsd fel immunrendszeredet!

Töltsd fel magad vitaminokkal és ásványi anyagokkal

Az őszi-téli időszakban fokozottan figyeljünk a C- és D-vitamin-bevitelre.  Remek energiafeltöltő a brokkoli, a cékla, a méhpempő, de olyan gyulladáscsökkentő fűszereket is érdemes használni, mint a kurkuma, vagy a gyömbér.
A hagymafélék: fokhagyma, vörös hagyma, lilahagyma antibiotikus és szintén vírusölő hatásúak. Almát, körtét, szőlőt is javasolt naponta fogyasztani, ezeknek a rostban gazdag, őszi gyümölcsöknek az antioxidáns tartalma jól védi szervezetünket
Immunerősítés céljából részesítsük előnyben az olyan gyógyteákat, mint az echinacea (kasvirág), ginzeng, kamilla, gyömbér és csipkebogyó.
A pihentető alvás a szervezet legfontosabb öngyógyító folyamata, De ne feledkezzünk meg a rendszeres mozgásról sem – sétáljunk a csodás őszi erdőben.

A rendszeres energetikai feltöltést is sokaknak segíthet, – hat naponta, két hetente, de legalább havonta egyszer javallott – ha úgy érzed fáradékony, gyenge, elesett vagy, vagy betegség után lábadozol. Jelentkezz be  hozzám a programra – szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket angyalos stúdiómba. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

A félelem problémát keres, a szeretet megoldásokat!

A párkapcsolat nem csata, hanem szövetség!

Hogy mivel erősítheted a párkapcsolatodat a nehéz időben: Azzal, hogy figyelsz a párodra, ha több szeretet adsz neki, a veszekedés, a vita helyett a megoldásra koncentráltok. Ha  a hibáztatás helyett több pozitív megerősítést adsz a kedvesednek, ha inspirálod, motiválod, dicséred őt. Ha elmondod neki, hogy mennyire szereted.
Az élet nehézségei, feladatai, problémái közepette  mindig legyen időtök egymásra, egy közös sétára, egy meghitt beszélgetésre – szentelj időt a harmónia teremtésre, a szerelemre, a szeretetre! Jöhetnek a gyertyafényes esték…


Személyre szóló párkapcsolati tanácsadással, szerelmi jóslással, kapcsolat elemzéssel, energetikai oldás blokkoldás órás konzultációban kereshettek – egyeztess velem időpontot.
Kamerás messengeres foglalkozást is vállalok videóhívással – érdeklődj a részletekről nálam. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Emelő rezgésű tisztító zene

 

Ez a csodás rezgés törli azokat az “alacsony frekvenciákat”, amelyek a nap folyamán bekövetkezett rossz helyzetekből vagy érzelmekből származnak. Hallgasd sztereóban, fülhallgatóval, fekve – elalvás előtt –  minden nap! Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Minden találkozás tanítás

Van, aki azért jelenik meg az életedben, hogy megtapasztald a fájdalmat, a csalódást, a magányt. Mások azért jönnek, hogy a szeretetre tanítsanak, rávilágítsanak, miért jöttél a Földre, megmutassák, hogy te ki vagy. Minél tudatosabban haladsz az utadon, annál inkább képes vagy a dolgok fölé emelkedni. Légy hálás – az Élet ajándék!

Halottak napja margójára

A gyásznak ezer arca van

„Ez a test nem én vagyok.
Nem ragadtam ebbe a testbe.
Határtalan élet vagyok.
Soha nem születtem meg, és sohasem haltam meg.
Ott, a széles óceán és az égbolt számtalan galaxissal,
mind a tudatosság alapján nyilvánul meg.
A kezdetek nélküli idők óta mindig is szabad voltam.
A születés és a halál csak egy ajtó, amin keresztül ki- és besétálunk.
A születés és a halál csak egy bújócska.
Így hát mosolyogj rám, fogd a kezem, és ints búcsút.
Holnap újra találkozunk majd, talán még előbb is.
Mindig újra találkozunk a valódi forrásnál, mindig újra találkozunk
az élet számtalan ösvényén.” – Nincs halál, nincs félelem ~ Thich Nhat Hanh


“Életünk célja a születés és halál körforgásából való kilépés. Azért születünk újra- meg újra, mivel még nem tanultuk meg azokat a leckéket, melyeket meg kellett volna tanulnunk. (kivéve, ha valaki önként vállalja a megtestesülést segítő szándékkal)
A Föld az egyetlen olyan terület, ahol különböző tudatszintű (rezgésszintű) emberek élnek együtt, mivel ez az egyetlen olyan régió, ahol a legrövidebb időn belül gyors lelki fejlődést érhetünk el.
A halál a fizikai test és a lélek szétválása. Amikor a lélek belép egy testbe azt születésnek hívják, és amikor a lélek elhagyja a testet, azt halálnak. A halál pillanatában az életenergia felszabadul az Univerzumba, és elmozdítja a finom testet a Föld régiójától. Egy régebben eltávozott rokon képes érzékelni a végbemenő változásokat a kibocsátott szub-vitalis energiák által, felismerik a finom test ismerős formáját, ezért megjelenhetnek a haldokló körül. Ezért láthatják haldoklók a régen eltávozott rokonokat. Szeretteinkkel a túlvilágon találkozhatunk,amennyiben azonos régióba kerülünk. (Alacsonyabb régióból nem léphetünk magasabbral.)
Halál után először egy köztes létsíkra kerülünk, majd tovább a létezés finom (megfoghatatlan) síkjának valamelyikére tudatszintünknek megfelelően. Az Univerzumban a létezésnek síkjai vannak, a pozitívakat Mennyországnak, negatívakat Pokolnak nevezhetjük. Szeretetnek kell vezérelni cselekedeteinket, ezzel teremtjük meg a saját mennyországunkat, vagy poklunkat.”

Magánemberként is megéltem szeretteim elvesztését, és gyászterapeutaként is tudom, hogy a gyász sosem lesz könnyű, csak hozzászokunk a súlyához. Mindenki máshogyan, másképpen gyászol.
Sok orvos antidepresszánst vagy kedélyjavítót ír fel azoknak, akik egy szeretet lény elvesztésétől szenvednek, hogy elkerülhessék a fájdalmat. Pedig éppen ellenkezőleg, arra van szükségük, hogy megélhessék az emóciókat, megsirassák a halottat, kifejezzék haragjukat, frusztrációjukat, kétségbeesésüket, hogy elgondolkozzanak életül értelmén.

Ezoterikus gyászfeldolgozással, terápiás beszélgetéssel, vigasztaló angyalozással várlak szeretettel, ha felkeres.  Energetikai érzelmi oldással segíthetek neked abban, hogy könnyebben meg tud látni, át tudd élni a érzelmeidet; és ne tegyenek azok beteggé. Szeretettel várlak angyalos stúdiómba, ezoterikus terápiákkal, ‘fény hazába’ emeléssel, lélek kapcsolódással. Szeretettel, őszinte együttérzéssel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Vedd észre a pillanatot!



“Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól.
De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől.
Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.” – Paulo Coelho

 

Különleges ember vagy

Értékes, és szerethető vagy!

“Az önszeretet vezet el az önfelvállaláshoz, mindig hallgass a megérzéseidre, a sugallatokra, fogadd el, hogy Isten gyermekeként különleges képességekkel születtél. Életed varázslója, teremtője vagy.” – Tudatos teremtés

Egyre csak azt mantrázzuk, hogy: Gondolkodj pozitívan! Mindent meg is teszünk ezért, még is a lélekben ott rejtőzik a szorongató, fojtogató érzés, a félelem, amit sokszor meg sem tudunk nevezni, az önbizalom hiány…
Nem is gondolnánk, hogy ezeknek a tüneteknek az oka milyen mélyen gyökerezik. Vannak amelyeket ebben az életünkben szereztünk, de bizony nagyon sok olyan negatív érzetet hurcolunk, amit valamelyik előzőből hoztunk vagy a születésünkkor keletkezett.
Ezek a fel nem dolgozott lenyomatok ott bújnak az emberi mély tudatban a megfelelő pillanatra várva és mint hátráltató tényező elénk állnak újból és újból, amíg meg, vagy fel nem oldjuk a blokkot amit képeznek az életünk folyamában.
Az elme, rengeteg hiedelmet hordoz, amelyekben lehetnek olyanok is amik korlátozzák az öröm kialakulását és a boldog kiteljesedést. Az élet megélése során minden ember szerez lelki blokkokat, amik megakadályozzák a továbbhaladását az útján.
Ezek a blokkok lehetnek párkapcsolati, családi, munkahelyi, illetve balesetek, betegségek megélése által kialakult blokkok.
Ha a blokkoktól megszabadulunk, akkor fellélegzik a lélek és a negatív élmények már nem befolyásolják életünket. Szinte megszűntek az emberi kapcsolatok, soha nem volt a világunkban ennyi depressziós, pánikbeteg és öngyilkos ember, mint manapság. A pénztelenség pedig teljesen ellehetetleníti az életet, az embereket.
A saját blokkjaink akadályoznak meg abban, hogy rájöjjünk, kik is vagyunk valójában, mit keresünk ebben a világban. Nem tudjuk, merre, hogyan tovább.
Maga a blokk oldása egy folyamat és, hogy kinél mennyi ideig tart, az mindenkinél más, mert ennek a folyamatnak, sok összetevője van már a mélytudatban.
A blokkokkal való szembe nézés és értelmezés, megkönnyíti az emberi elme újraprogramozását, hogy megtudjuk élni, érezni a lelki felszabadultságot. Ha meggyógyítottuk önmagunkat, akkor könnyebbé válik az élet utunk, az az út, amin végig kell haladnunk a jelen életünkben.
Ezoterikus terápiában oldással, blokkoldással várlak szeretettel! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Pozitív élményekkel töltekezzetek!

H   E   T   I       T   A   R   O   T
Október 24-től október 30-ig.

Újholdas hetünk lesz!
Már a Skorpió havában járunk, a Plútó erejével átalakíthatunk.
http://asajah.hu/a-nap-jegyet-valt-3/
Figyelj oda felmerülő gondolataidra, és jegyezd le őket – csodás áldásos üzenetek érkezhetnek hozzád szellemi-lelki vezetőidtől. Ezen a héten a Skorpió újholdat üdvözölhetjük – lélekgyógyításra is csodás energiákat kapunk.

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent ’tisztán hallottam’:

A Végítélet XX. – Megtisztulás- felszabadulás ideje.
A Szaturnusz elindul égi útján. Sorsbolygónk aktívba vált ezen a héten. A sorsátíró, nagy beszélgetések ideje lesz a hét elejének energetikai tere a Merkúr-Hold rezgésekben. Kedden a Skorpió újholdat üdvözölhetjük.
http://asajah.hu/uj-ciklus-indul/

Ez az igazán spirituális újhold kedvez mindenféle ezoterikus tevékenységnek: jóslásnak, lelki meditációknak, angyalimáknak. A jelenlevő Hold-Uránusz-Szaturnusz energiák segítenek a lelki tisztításban, a karmaoldásban és a lehúzó minták elengedésében is. Elengedő, teremtő terápiákkal, várlak szeretettel.
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Remek program lehet az olvasás, vagy a meditáció. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Egyétek bátran a mennyei idény gyümölcsöket: körte, alma, szilva, szőlő. A Kedd, szerda hajvágásra kedvezőtlen, viszont kozmetikára, bőrápolásra, tisztító, fogyó kúra elkezdésére kiválóan alkalmas lesz.  A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűeknek számára szerencsés lehet – vegyétek észre a jó lehetőségeket! (A Hold a Skorpió jegyében jár, október 27-én, csütörtökön lép át a Nyilas tűz jegyébe.)

A Remete IX. – Találd meg a belső fényedet.
A meditációra remek lehet a hét közepe – a Merkúr-Mars-Plútó rezgésekben –  ismerkedj a lelkeddel. Emlékezz a leszületési életfeladatodra, és integráld be sorsod tanításait. Fejlődj, tisztulj, növekedj, gyógyítsd magad. Lélekgyógyításra remek időben lehetsz, a jelenlevő Jupiter-Halak találkozó segíthet ebben.  Felsőbbrendű én angyalos gyógyító meditációkkal is kereshettek.
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
Remek program lehet a  hegyvidéki túra, a masszázs szuper időtöltésnek ígérkezhet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Fogyasszatok minél több folyadékot – kerüljétek a cukros üdítőket! A kozmetikusodat és a masszőrödet is bátran felkeresheted – hajmosásra is a legjobb időben lehetsz. A Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyűeknek számára szerencsés lehet – vegyétek észre a jó lehetőségeket!  (A Hold a Nyilas jegyében jár, október 29-én, szombaton lép át a Bak föld jegyébe.)

 A Világ XXI. – Célok meghatározása – jó fordulat, kiteljesedés
A Bak-Hold megvilágosíthat abban, hogyan tervezd tovább az életed. Hallgass a belső hangodra: hasznos és jó ötleteid születhetnek. Kedvez az időtér a nagy beszélgetéseknek is. A Mars intenzív cselekvő energiákkal áld meg – lendületet adhat céljaid elérésében.  Előretekintő tarot -elemzéssel, égi útmutatóval segíthetek – jelentkezz be hozzám negyedéves tarot elemzésre.
A hét vége föld elem minőségben lesz.
A séta, a bőrápolás kellemes program lehet. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek. Fogyasszatok friss salátákat a főétkezésekhez – szuper vitaminforrás. Regeneráló masszázsra, kozmetikára, bőrápolásra, hajmosásra a legjobb időben lehetsz a hétvégében. A Halak, a Bika, a Skorpió és a Szűz napjegyűeknek kedvezően alakulhat – hacsak nincsenek büntiben!  (A Hold a Bak jegyében jár, október 31-én, hétfőn lép át a Vízöntő levegő jegyébe.)

Teremtő gondolataiddal őrizd meg a hitedet, tervezd át az életed. A Mars erejét használhatod arra is, hogy nyíltan és egyenesen kiállj önmagadért és vágyaidért, a Plútót pedig arra, hogy felülírd a megfelelési kényszered – a Szaturnusz új sorsdöntő lépésekre sarkall – gondolkozz újszerűen, tégy meg mindent a pozitív változásokért.
Vasárnap már a téli időszámításba járunk – a Mars is lassan hátrálásba kezd. Figyeljetek oda a testi-lelki egészségetekre, erősítsétek az immunrendszereteket: friss levegő, napfény, sport, egészséges táplálkozás.  Pozitív élményekkel töltekezzetek.
Ha egyedül nem megy rezgésszint emelésre várlak benneteket – órás programban.

Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Továbbra is várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, angyalos stúdiómba.

Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is.
Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Új ciklus indul

Október 25-én 12 óra 48 perckor a Skorpió Újholdat üdvözölhetjük

Az újhold a teljes átalakulásra, megújulásra, újrakezdésre ad lehetőséget. Az égi erők most segítenek abban, hogy lezárjunk mindent, ami a múlthoz köt, ami visszahúz. Merj belevágni az elengedésbe, lelki sebeid begyógyításába!

Elfojtott lelki sérülések kerülhetnek felszínre. Nézz szembe a tudatalatti félelmeiddel, blokkjaiddal és old azokat. Csak ezután tudod az új lehetőséget bevonzani, és az új sorskörödben áldásos, kreatív dolgokat tenni.
Ez újhold a megbocsátás ideje is – engedd el a haragot, a neheztelést, a sérelmeket. Az elkövetkezendő két hétben szentelj időt a befelé fordulásnak, a meditációnak: ismerkedj a lelkeddel. A meditációk, varázslatok ásványköve most a holdkő, a hegyikristály, a karneol lehet. Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseset: milyen életre vágyódsz, mi és ki tart vissza attól, hogy ezt elérd, mit teszel meg azért, hogy elérd az álmaidat. Hangolódj égi segítőid válaszaira.
Érdemes most is tarot lapjaidat, és ásványékszereidet, kristálykövidet feltölteni az újhold varázslatos rezgésével. Az Időkapuban a Fényességek karából, Völjah őrangyal áll, Rafael arkangyal csapatából. Imájával kérjük őt, hogy a bőséget, és örömöt hozzon:  “Völjah őrangyal kérlek segíts, hogy hasznos, boldog, és igazságos életet éljek. Add meg nekem a nagylelkű igazságosság képességét, s egy virágzó sikeres élet kegyelmét. Hálás szívvel köszönöm Neked, szeretlek téged – Ámen!” A tiszta igaz szívvel elmondott ima csodás varázsige – mindenkor nagy hatása van.

A mostani újholddal új ciklus indul: egészségben, szerelemben, karrierben, munkában, pénzben. Légy merész és tervezd újra az életedet. A hold gyógyító ereje igen erős lesz – energetikai kezelésekre is kitűnően hathat – légy pozitív és hamarabb gyógyulhatsz.
Ez a különleges újhold nagy transzformáló erővel bír – hatalmas teremtő energiákkal áldanak az égiek. Készíts egy listát azokról a dolgokról, amiket mindig is szerettél volna kipróbálni.  Képzeld bele magad a helyzetbe, hogy éppen részese vagy annak az élménynek, amire már régóta vártál. Soha ne hagyd abba az imádkozást, Isten néha a legváratlanabb módon válaszolhat. Teremteni, varázsolni inspiráld magad.

Oldó, blokkoldó terápiákkal energetikai kezelésekkel várom a hölgyeket – erre a napra már előre lehet jelentkezni, időpontot foglalni  hozzám. Szerelmi varázslatoknak is legjobb napja lesz az újholdas energia – teremtő  angyalmágiákkal is  várak szeretettel.
A terápiás megoldásokkal segítek, hogy nyitott légy az érkező új dolgokra,  és  a gyökeres átalakulásra életed új szakszára.
Csodákkal megáldott, áldásos újholdas időszakot kívánok szeretettel,  Mindenkinek! Léleköleléssel:

 

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász-önismereti tanácsadó
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Spirituális tanácsadás