Egy nap, újra meg fogod találni Önmagad!


Mindenki, akitől félsz, annak is hatvanöt százaléka víz, és mindenki, akit szeretsz, az is csillagporból van.
Tudom, hogy néha még levegőt sem kapsz a félelemtől, és az éjszakai égbolton keresed az otthonod.
Sokszor sírtad magad álomba úgy, hogy az energiád utolsó cseppig elfogyott, de semmi sem tart örökké, még a veszteség sem.

Ne feledd: Te is tengerből és csillagokból vagy, és egy nap, újra meg fogod találni Önmagad. – Finn Butler

 

Intenzív teleholdban

Hangolódj a lelkedre!

Szeptember 10-én, 11.59-kor a Halak teleholdat üdvözölhetjük. Megérzéseink a megszokottnál erősebben fognak működni, és segítenek ráérezni, hogy mely terveink érik meg a fáradságot és lesznek kivitelezhetőek a jövőben. Lelki szinteken pedig ezúttal a spiritualitás megértés iránti fogékonyságot és az abszolút hitet élhetjük meg.  Kapcsolódjatok az érkező misztikus energiákhoz!

Két ellentétes minőség,  az érzelem (Halak Hold) és az értelem (Szűz Nap) feszül egymásnak. Egyébiránt pedig felerősödik az intuíció – igen erős transzformáló hatása lesz a mostani teliholdnak!
Megnyílhat a belső látásod, megérezheted a szíved hangját, meghallhatod lelked üzenetét. Egyébként harmadikszem csakra aktiválással is kereshettek – ha a megsejtéseid, előre megérzéseid elmaradnának, tisztítani érdemes lenne.
Itt az ideje rendet rakni: elengedni a hitehagyott negatív gondolkodást, az önmarcangolást, a túlzott ragaszkodást. A helyzetfelmérés után érdemes tudatosan ráhangolódni a helyes megoldásokra. Rátalálhatsz a spirituális életfeladatodra, életcélodra is a jelenlevő neptunuszi energiákban.
Gyógyulásra, gyógyításra, alternatív gyógyászathoz is kedvező rezgések lesznek: gyógyulást segítő energiákkal várlak szeretettel.
Az Időkapuban most az Erősségek karának angyala Lehajah őrangyal áll, Kamaél arkangyal energiáját képviselve. Az Erősségek karának ez az angyala szaturnuszi energiákat ural. Képességeket és hatalmat ad pártfogoltjainak, hogy az valamely felsőbbrendű, őt magát meghaladó ügyet szolgáljon. Imagináld őt áhitatban, és szeretetben.

Szerelmi varázslatokhoz, szerelmi jósláshoz, kapcsolat tisztításhoz, párkapcsolat lélekszintre emeléséhez is kitűnő napok jönnek – telehold előtt három nappal és utána is! – remek alkalom szerelmi mágiához. A már meglévő kapcsolatot megerősítő Angyalos összerezegtető áldással is kereshettek.
Tértisztításra, halott kommunikációra, rontáslevételre  is a legjobb időben lehetsz: szeretettel várom a felkéréseket. Ne felejtsd el kristályékszereidet, tarot lapjaidat, ásvány köveidet feltölteni a telehold tiszta, erős rezgésével. Az esti telehold séta a kedveseddel a legjobb program lehet – romantikus érzelmeket ébresztgethet.
Csodás elengedő-teremtő teliholdat kívánok szeretettel Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Időpont egyeztetés: 0620 278 26 12

Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is, előre egyeztetéssel!
Fogadó idő: délután 2-től este 20-ig.
Bejelentkezni face üzenetben is lehet.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Kedves Emberi Lény!


Félreértetted az egészet. Nem azért vagy itt, hogy tökéletesen elsajátítsd a feltétlen szeretetet. Onnan jöttél, és oda fogsz majd visszatérni.
Itt a személyes szeretetet kell megtanulnod. Az egyetemes szeretetet. A zavaros szerelmet. A verejtékes szerelmet. Az őrült szerelmet. A megtört szerelmet. A teljes szeretetet.
Amelyet átitat az isteni. Amelyet a csetlés-botlás kecsességével élsz át.
Amelyet annak szépségével mutatsz meg, hogy… elszúrod. Mégpedig gyakran. Nem azért vagy itt, hogy tökéletessé válj. Már most az vagy.
Azért vagy itt, hogy fantasztikusan emberi légy. Hibás, egyben mesébe illő. Aztán majd újra felemelkedsz az emlékezésbe.
Na de a feltétlen szeretet? Hagyjuk már ezt! A szeretet igazából nem is igényel SEMMILYEN egyéb jelzőt.
Nem kell hozzá határozószó. Nem kell hozzá a tökéletesség feltétele sem. Csak annyit kér tőled, hogy jelenj meg, és tedd meg, ami tőled telik. Maradj a jelenben, és érezd át teljesen. Ragyogj és szárnyalj, nevess és sírj, sérülj meg és gyógyulj meg, ess el és állj fel újra, játssz és dolgozz, élj és halj meg ÖNMAGADKÉNT.
Ennyi elég. Nem kell más. –  Courtney A. Walsh

Legyen célod, legyen terved – legyen jövőképed!

Ha nem tudod hová tart az életed valahol máshol fogsz kikötni

“Gondolj a szépre, és széppé válik az is, amiben eddig nem láttál semmi szépet. Gondolj a jóra, és a rossz máris más értelmet nyer.” –  Tatiosz


Energetikai teremtő agykontroll programozással és új élet teremtő angyalos meditációval szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket, az őszi időszakban is. Az órás programra időpont egyeztetéssel jelentkezhetsz.
Éld meg az Életed – légy aktív részese minden pillanatnak – hozz ki belőle a legjobbat az érkező új energiákban! Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Bejelentkezés: 0620 278 26 12
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is, előre egyeztetéssel!
Fogadó idő: délután 2-től este 20-ig.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Felelős vagy a döntéseidért!

A gondolat  színtiszta energia

Minden valaha volt és valaha lesz gondolatod teremt. A gondolatod energiája soha nem enyészik el. Soha!
Elhagyja a lényedet, és örökké terjedve kifelé tart a mindenségbe. A
gondolat örökkévaló.
Minden gondolat megsűrűsödik; minden gondolat találkozik más
gondolatokkal az energia hihetetlen útvesztőjében. Kereszteződnek és
összefonódnak, hatnak és visszahatnak, az elmondhatatlan szépség és
hihetetlen összetettség örökké változó mintázatát alkotják.
Az energia vonzza a hasonló energiát, és (egyszerűsített megfogalmazással) afféle “energiacsomó”-t képeznek. Amikor elegendő
hasonló természetű “csomó” keresztezi egymást, “összeragadnak”.
Felfoghatatlanul hatalmas mennyiségű “egymáshoz ragadt” energiára van szükség az anyag képződéséhez. De az anyag végső soron a tiszta energiából alakul ki, és létrejöttének ez az egyetlen módja…
…Ezek után bizonyára jobban érted, miként működnek együtt a hasonló
lelkületű emberek, hogy megteremtsenek egy kedvezőbb valóságot…
Amikor egész társadalmak gondolkoznak egy bizonyos módon, gyakran
elképesztő dolgok történnek, és nem szükségszerűen kívánatos dolgok. A
félelemben élő társadalom például többnyire – tulajdonképpen
elkerülhetetlenül – létrehozza azt, amitől a legjobban tart.
Hasonlóképp, a nagy közösségek és gyülekezetek gyakran csodatévő erőt
találnak a közös gondolkozásban (amit egyes emberek közös imádkozásnak neveznek).
És az is nyilvánvaló, hogy ha a gondolatuk (imádság, remény, kívánság,
álom, félelem) kellőképp erős, még az egyének is létrehoznak magukban -és magukból ilyen jelenségeket.
Az érzelem az erő, ami vonz. Amitől nagyon félsz, azt óhatatlanul meg is
fogod tapasztalni. Bármelyik állat – bár az élet alacsonyabb rendű
formájának tekintitek – azonnal rájön, hogy félsz tőle. A növények – melyeket az élet még alacsonyabb rendű formájának tekintetek- érzékelik, mely emberek szeretik őket, és melyek nem törődnek velük.
És ezek nem véletlen egybeesések. A mindenségben nincs véletlen
egybeesés, csak egy lenyűgöző terv; egy hihetetlen “hópehely”.
Az érzelem a mozgásban lévő energia!
Ha energiát mozgatsz, azzal hatást hozol létre. Ha elegendő energiát mozgatsz, akkor anyagot teremtesz. Az anyag végső soron afféle energia sűrítmény. Ha elég hosszú ideig kezeled bizonyos meghatározott módon az energiát, akkor anyaghoz jutsz.
Minden Mester tisztában van ezzel a törvénnyel.
Ez a mindenség alkímiája; minden élet titka. – Neale Donald Walsch

Emelkedett tiszta rezgésekkel!

Mert minden energia

“Áldott legyen a tested teljessége, a lelked végtelensége, a szellemed örökkévalósága.” – Kryon

Energetikai kezelések:

– immunrendszer erősítésre
– betegség utáni lábadozás után
– energia-feltöltés
– energetikai rezgésszint emelés
– meridián-nadi tisztítás
– fogyásban segítő terápiák
– nyirokháztartás méregtelenítése
– szívcsakra blokkoldás
– tudat tisztítás – harmadikszem csakra aktiválás
– csakra-aura tisztítás-negatív energia eltávolítása
– energetikai védelem: egy éves időkvantumra

– rontáslevétel – áldás, szerencse energiák.

 

Magas energiatérben, gyógyulásban segítő energiákkal várom az ezotériára nyitott Hölgyeket – ajánlom a családodnak is!

Egyeztess velem – kérj időpontot. Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Kapcsolat: 0620 278 26 12

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

A tarot, mint meditációs önismeret

Opciókat mutat, lehetőséget jelöl – élni tanít!

A beavatott orákulum a tarot szimbolikus nyelvén kommunikál – a kártyán felül “lát”. A sorsfordulatok okán az opciók nem drámák, hanem a válaszutak nagy lehetőségeként teremtődnek. Egy szeánsz mindig tartogathat csodás felismeréseket és mágikus fordulatokat. Az üzeneteken át valóságossá válhat a belső bizonyosság.

A tarot, a számmisztika és az asztrológia a lehetőségeidhez ad  útmutatást. Amikor válaszút előtt állsz, mindig megmutatja a helyes megoldást. Ha válaszút előtt állnál, vagy elakadásban lennél érdemes tarot-útmutatást kérned. Foglalkozásaimra szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Sétálj a boldogságod felé!

Sétálj el azoktól az emberektől, akik csak lehúznak. Sétálj el az olyan harcoktól, amiknek sohasem lesz vége. Sétálj el attól, hogy olyan emberekért tegyél, akik nem értékelnek. Minél többször sétálsz el olyan dolgoktól, amelyek a lelkedet mérgezik, annál egészségesebb leszel! – Manna

Miért tűröd?

A megcsalás érzelmi  lopás, ördögi energia

A mostani írásom mottója ez lehet:
A hűség nem érzés, hanem döntés, nem kérdés, hanem válasz arra, hogy milyen ember is vagy valójában!

Megcsaltak, megloptak – izgatottan sírdogálva, a hideg rázza úgy zokog… Anna.
Miért hagytad? – kérdezek vissza.
Hát, az úgy volt…. – kezd bele a mesébe!Volt máskor is ilyen…talán észre kellett volna vennem a jól ismert jelekből, de becsuktam a szemem.
Van ilyen? Ha látod-tudod-érzed miért tűröd mindezt? – faggatom tovább az ügyfelem.
Talán szeretem, vagy inkább félek, hogy ha elmarad tőlem, egyedül leszek! – mondja ki végül a tutit.
Nem lesz így – rögvest válaszolok. Csodás szerelem vár Rád, ha abbahagyod az önsajnálkozást – nézegetem az auráját tovább!

Van, aki keresgél…és van aki olyan fajta, hogy nem elég neki egy partner, ki-kicsapong a kapcsolatából. Őket hagyni kell kirezegni, el kell tudni engedni.  Elszennyesedett a világ, sok ember az ördöggel cimborál. Ha ezt tovább hagyod az önbizalmadat, önbecsülésed, önértékelésed rombolod. Engedd meg magadnak, hogy megtaláljon az igazid!  
Tudom nehéz dolog a továbblépés – de van rá több módszer is. Nálam: egy energetikai oldást kaphatsz, fehér mágiás égetés, hogy a szétrezgés sikeresebb legyen, szívcsakra tisztítás – és néhány otthoni technikát arra, hogy még egyszerűbb legyen számodra az elengedés.
Személyre szóló jótanácsok azoknak, akik nehéz az elengedés, a továbblépés. Várom szeretettel a spirituális úton járó, ezoterikus, exoterikus Hölgyeket foglalkozásaimra. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

Szeretettel ajánlom figyelmedbe!

Ha teheted, vegyél rész angyal tanfolyamokon

Isten angyalinak csodás indiai nevük van – míg az ördög angyali névtelenek…és bizony őket angyaloknak szólítják sokan –  a tudatlanok valójában démonokat idéznek ezzel meg!


Fontos tudni, hogy mikor kit és hogyan, milyen eseményre hívhatsz, hogy erejével téged segítsen. Csak ‘megszentelt’ térben érdemes angyalozni! A tértisztítás fontos, és elengedhetetlen része a szellemi lények fogadásához. Különleges erőket szólíthatsz meg egy-egy angyalszertartásban.  Nem érdemes a neten kutakodni utána, mert nagyon sok ezo-bulváros marhaságot találhatsz, ami csak félre és megvezethet.
Avatott, behangolt angyalterapeutaként rendszeresen idézek  a klienseim  megsegítésére istenangyalokat, arkangyalokat, krisztusi angyalokat, és atlantiszi angyalokat, királyangyalokat is. Mindegyiknek csodás zöngésű, különleges neve van: csakis név szerint imaginálunk!

Személyre szóló angyalkonzultációval kereshettek: megtudhatjátok kik azok az angyalok név szerint, amelyeket sorsrendezésre hívhattok  rendszeresen. Összeállítok neked egy listát, és egy jegyzetet, azokra a dolgokra, amikkel kapcsolatosan szertartásban idézhettek. Beavatást kaphatsz az angyal lehívásokra –  szerencsésebb és  sikeresebb lesz tőle az életed! Angyalos konzultációkkal várom az ezoterikus Hölgyeket!  Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

 

Spirituális tanácsadás