Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem!

Mert mindent meg kell tapasztalni! Mindenre leszerződtünk – a jóra is, meg a fájdalomra is. Minden érzést meg kell tapasztalni – így lehet különbséget tenni a jó és a rossz között.


Egy kisírt szemű vékony szöszke hölgy keresett fel egyik délután. Megint megcsalt és ráadásul el is hagyott…– sírva panaszolta el. A gyermekei apjáról beszélt. Már másodszor és ugyanazzal tette. A lakásból is el akar üldözni, hogy a szeretőjét odategye.
Nehezen megemészthető helyzet. De ahogy raktuk a lapokat – látjuk, hogy ez bizony karma. Adósság kiegyenlítődésben van a házassága. Ez lett most kipipálva, elérkezett az utolsó felvonás. A költözés lesz a megoldás. Az új élet, az új lakás hozz el az igazi változást. Tudja hol rontotta el, de nem csinálná vissza.
Elhatározta, hogy a sorsát máshogyan éli meg. Egyedüllétre vágyik, most nem lenne jó senkivel. Pedig akadna… – mondja halkan. Egy nős pasi teszi neki a szépet. Azt nem jól tennéd – válaszolom, csúnya bünti lenne rajtad. Szentség elleni vétek, három éves tisztulást ró ki érte a szellemvilág. Aki az ördög mellé áll az csal, az lop, elveszi másét. Nem lenne helyes belemenni – ugyanazt követnéd el, amit a párod ellened tett. Gondolkozz el ezen – te sem lennél különb.Ez nem visszavágó lenne, hanem csapda, ne sétálj bele – mert bánni fogod.
Ahogy az auráját ‘olvasom’ látom, hogy igencsak hosszú idő múlva érik meg a hiteles női szerepre, és az igazi kapcsolatra. De csinos a választottja, igazi férfi – összhangban, szeretetkommunikációban, egybeforrt aurával mutatják az angyalok nekem. Lesz ideje, hogy rendbe rakja az életét, hosszú lesz az út még nagyon az elején van.

Egy energetikai szint emelés után – a szívcsakrát is kitisztítottuk – már mosolygós szemekkel indul tovább. A cél az új kapcsolat….tudom, hogy még sokat találkozunk. Biztatva ölelem meg – Az angyalok legyenek veled! – szeretettel búcsúzunk el.
Sohasem szabad feladni – minden csalódást kiegyenlítődés kísér. Az égiek teszik a dolgukat, és rendbe hoznak mindent. Érdemes csatlakozni hozzájuk – jó útmutatást adnak.
Továbbra is szeretettel várom spirituális tanácsadásaimra az ezoterikus úton járó Hölgyeket!

Lélekelölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó, tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Tarot – Szerelemi jóslás
Auraolvasás
Energetikai tisztítások – rezgésszint emelés
Angyal mágiák
Kapcsolatfelvétel: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php