Szeress élni!

“Ha megtanulod szeretni magad, minden gyönyörűvé válik ami körülötted van.” – Baráth Noémi

Nem szeretem magam, azt ahogy vagyok… – kezdte a monológját egy fiatalos negyvenes filigrán enyhén fiús megjelenésű kis hölgy. Igazából sosem kerestem azt, ami boldoggá tehet. Elmondása szerint kislány kora óta szinte rögeszmésen tiltakozott minden olyan dologért, ami kedves lehetett volna a számára. Mintha büntette volna magát valamiért. Szigorú volt önmagához és kíméletlen – önbizalma is igencsak megcsappanva. Sok ellensége lett – a zárt szívcsakrával nehezen tudott kapcsolódni másokhoz, élet-sors dolgai is gyakran elakadtak. Inkább haragot, mint barátokat gyűjtött. Még sosem gondolt arra hogy egy energetikai blokk miatt segítséget kérjen. Most megtette és felkeresett… Már az első alkalommal nagyot haladtunk. Ez előző életbeli sorsot és a mostani karmikus küldetéseket átelemezve végleg bizonyossá vált, mi okozta a gondot. Az angyali energiák által a szeme csillogása mutatta a lelke tisztaságát. Örömkönnyekkel mondta bele csodatükrömbe a varázsmondatot: “Boldog vagyok, és szeretem magam!”
Sikerélménnyel zártam a napot – visszavárom! –  nagy szívcsakraöleléssel búcsúztunk el.


Minden elindított gondolat, kimondott szó előbb vagy utóbb hozzád tér vissza. A jövőd harmóniájáért csakis te vagyok a felelős, te alakítod azt ma, a szavaiddal, gondolataiddal, és megértéseddel. Fontos, hogy szeresd magad, mert ezzel kezdődik minden! Szeretettel várom a gyógyulni, tisztulni, fejlődni vágyó spirituális úton járó ezoterikus, exoterikus Hölgyeket!

Lélekölelésem: 

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás
Angyalmágiák -védelmek, gyógyítás, tisztítás
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/szolgaltatasok/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-2.php