SZAKTERÜLETEIM kategória bejegyzései

Napi motiváló!

Vannak dolgok, amelyeket csak szeretettel és szeretetből lehet megoldani!

“Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének,az hallja a mások énekét is szépnek. ” – Babits Mihály

A harag rossz tanácsadó. Elnyom, megfojt, ural, gúzsbaköt és  elmerít a semmiben. Semmit sem adhat neked, csak elvehet: hitet, reményt és szeretetet. Táplálni sem való semmivel. Békülni, békíteni van okod. Tiszta szívvel teremthetsz csak szép holnapot. Old fel a negatív hangulatot. Lelkedből élj, ne szomorkodj, búslakodj. Vidáman építheted csak a holnapot. Ébreszd fel a lelkedet és vesd bele magad az életbe. Légy tiszta, kedvező szelek fújnak, az idő itt van, az idő most van.  Légy teljességgel benne a létezésedbe, légy jelen az életedbe. Mindig azt tedd, amit a szíved diktál, arra menj amerre a lábad vinne, hallgass az ösztöneidre. Tettekkel lehet szebbé tenni a holnapot. A mai nap is adhat erre alapot. Gondolataiddal, szavaiddal teremted a létedet, a mindennapi lehetőségeket ne feledd. Mindig akad olyan, ami felemel. A Te dolgod csak annyi, hogy légy készen és merészen kezd el teremteni a sorsodat. Ne habozz, nem ad erre semmi sem okot. Teljes szívvel,  tettre készen tör elő belőled az, ami vagy. Fordulatos eseménydús jövőre számíthatsz. Lépni, tenni cselekedni most szabad. Ne légy rest és mozdulj meg egy jó nagyot – fordíts egy nagyot a sorsodon.  Rombold le a falakat, amit magad köré építettél és nyílj ki a Fény felé, mert erre van most jó okod!

Kívánom, hogy találd meg újra a saját dalodat!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó, tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Tarot – Energetikai tisztítások
Tanácsadás – Spirituális terápiák
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Jó estét nyár, jó estét szerelem…

“Ahhoz, hogy egy nő ragyogjon, olyan férfi kell, aki ragyogtatja őt.”

Engedj el, mert élni akarok!
Azt hiszem még szeretem… – mondta egy kedves ismerősöm, amikor felkeresett szerelmi gondjával… A  fiú már régóta nem szerelmes belé, de ő még mindig ugyanúgy érez iránta… A párja meg egyre többet hazudik… Ezzel pedig az önbecsülését rombolja le. Na most meg mi legyen? – fordul hozzám, icipicit kényszeredetten mosolyogva. Erőlködik, hogy újra tervezzen, de már ő is tudja, hogy valaki más oldalán lehetne igazán boldog. Másrészt viszont sok az emlék, ami jó volt… nehezen engedi el. Minden nap fájdalmat okoz neki a hányavetiségével – szinte gyerekként viselkedik vele. Más nőket nézeget a jelenlétében, a szülinapját mindig elfelejti. A legtöbbször a haverja tanácsait fogadja meg párkapcsolati döntéseiben. Ami egyébként persze vicces. Együtt nem tudnak zöldágra vergődni semmiben – nem tudják megbeszélni a dolgaikat. A férfi visszakoz, a hölgy utasítgat. Anya-gyermek nevelőkapcsolat… Perpatvar, csetepaté,  örökös küzdelem. Aztán meg jön a kibékülés rendre, minden veszekedést egy: ‘ Bocsáss meg, nem akartam, megbántam! – című műsor követ… De meddig megy ez? Van-e határa ennek, vagy ez most végtelen… – néz rám  szinte könyörögve.

És itt a vége, pont!
Hol a hiteles férfi és a hiteles nő ebben a melodrámában?
Nem egyezik semmise – az asztrológiai képletük tök ellentétességet mutat, futó kalandot a számmisztika. A tarot lapok is rásegítenek, hogy jobban rálássunk a helyzetre. Nincsenek lapok a fényben, minden a szakítást mutatja, de nagyon. Itt az idő lépni kéne! A huza-vona már talán három éve is tart. Nem engedik el egymást – mondhatni önsorsrontásban vegetálva.  Már együtt se élnek, különköltöztek, hátha jobb lesz. De a dolog semmit se változott… talán ritkábban találkoznak, s ezzel együtt a félreértés is kevesebb lett köztük. Ennyi történt csak.


Ha belátnák, hogy nincs egymással dolguk nagy lépés lenne mindkettőjüknek. A döntés most a hölggyé, aki szíve szerint beleegyezne mindenbe, csak a fiút el ne veszítse. Szenved, és félő hogy ennek a boldogtalanság rossz vége lesz – a lélek hamarosan lelki tünetekkel jelez – elkezdődhetnek nőgyógyászati gondok, bajok is. Aki ilyen önbecsapásos kapcsolatlan él, áldatlanságot generálhat. A betegségek rátalálnak és ha nem oldja meg lelki szinten ezeket, átíródhatnak idővel a fizikai testbe. Szóltam észrevételeztem – remélem eljutott a tudatig. Visszajelzésként elengedő szertartásra jelentkezett be. Az Új élet teremtő meditációt ajánlottam fel neki. Ha van bárkivel is lelki szerződése a szellemvilág megmutatja mikor, kivel lehet boldog. S ha meg nincs, lehet készíteni angyalmágiával olyat, ami boldogságot hozhat. Könnytől csillogós szemével köszönt el: Legyen szép napod! –  az ölelésre már jobban nyitott. Ha dolgozik magán, és velem is összefog,  a sorsa változni fog  – az áldatlan állapotból segítek Neki kijönni.

Lélekölelésem

Asajah

spirituális tanácsadó, tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim: http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Jókedvvel, bőséggel!

H E T I    T A R O T
július 8-től 14-ig.

Július 8 és július 31 között a Merkúr ismét retrográdba fordul. Megint egy kis extra időt kapunk, hogy átgondoljuk nagy terveinket. Ezen időszakok alatt: Kerüljük a szerződéskötéseket, mert megvezethetnek bennünket.  Alaposan nézz át minden apró részletet! A kommunikációban és a közlekedésben számíthatunk bonyodalmakra, nézeteltérésekre, félreértésekre, illetve becsaphatnak bennünket, vagy rossz döntéseket hozhatunk. De műszaki cikkeink is meghibásodhatnak. Figyeljünk jobban oda egymásra, legyünk pozitívak és átgondoltak!

A Pápanő II.
A hét eleje levegő minőségben lesz.
Hallgass a megérzéseidre – s akként cselekedj. Érdemes rugalmasabbnak lenni, és egy kicsit egymásra hangolódni. Nehezítheti ezt a megoldást a merkúri retrográd. A nagy beszélgetéseket inkább halasszuk későbbre –  most fontos döntést se hozz, mert hogy hogy elronthatod. Mielőtt lépnél gondolj át mindent még egyszer. Elakadások lehetnek családi ügyekben. (Oldásokkal, blokkoldással kereshetsz!) Munkahelyi, munkával kapcsolatos jó lehetőségek érkezhetnek. Kerüljétek a félreértéseket – időben tisztázzatok minden helyzetet. Ez különösen a szerződéskötéseknél legyen jelen!
Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. Kellemes időtöltést lehet a rendezvényjárás – kiállítás, múzeumlátogatás. Fogyasszatok sok gyümölcsöt, épp azt, ami kívántok – a test mindig jelzi mire van szüksége. A hét elejének energetikája a Nyilas, a Vízöntő, az Ikrek és az Oroszlán napjegyűeknek kedvező lehet. (A Hold a Mérleg jegyben lesz jelen.)

A Mértékletesség XIV.
A hét közepe víz minőségben lesz.
Nyugodtabb állások elé nézünk majd – a Skorpió holdban jobban egymásra tudunk majd hangolódni dolgokat megbeszélni, helyretenni pozitívan megoldani. Karmákat lehet mostanság is kiegyenlíteni, az adósságszámlákat rendezni. Meggondoltan cselekedj! Segítő személyek is érkezhetnek életedbe – fogadd hálával a jó tanácsokat, segítő szándékokat. Ügyesen mérlegelj – ne kapkodj el semmit se!Bőségbevonzó mágiákat is lehet, és érdemes most készíteni – angyalmágiákkal szeretettel várlak!
Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. Zöldség és gyümölcs napokat iktassatok be! Jó program lehet mindenféle vizi dolog, az úszás, de a kulturális szórakozás is. A hét közepének energiája a Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyekre kedvezőleg hat majd. (A Hold a Skorpió jegyében áll majd.)

A Császár IV.
A hét vége tűz minőségben lesz.
Légy ura a helyzetedben – az életed teremtője vagy, itt a nagy főszerep! Építheted a karriered. Az egészséges határokról most se feledkezz meg. A Vénusz a Rákban lesz a hétvégén már. Nyílj ki a jelenlegi dolgokra – sorsutakat tisztázhatsz, sorsdolgokat átláthatod –  a szeretet energiájával légy jelen! Ne falakat húzz, hidat emelj!
Nem ajánlatos műteni az ereket és a combnyakat. Egyél amit szeretsz, de a zöldségsalikat se hagyd el! A hétvégén a masszázs, a túra, a természetben járás igen-igen jól eshet – ha lehet még jobb, párban! A hét vége a Vízöntő, a Kos, az Oroszlán és a Mérleg napjegyeknek hozhat szerencsét! (A Hold a Nyilas jegyben lesz.)

Még a Merkúr és a Neptunusz is retrográdban. Erőteljesen, érzelmes-érzelgős napok jönnek – ne hadakozz, ne vitázz, ami a tiéd, az marad, ami nem azt engedd el. A nagybetűs Élet tanít most ezerrel. A családodra figyelj oda nagyon – szentelj minőségi időt a szeretteiddel! Az univerzum mindenben helyes ügyedben támogat – ne hallgass az ártókra, az irigy gondolatokra. A komfortzónából kilépni jó dolog, bátran tedd meg!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

A lapokat a Kazanlár-féle tarotból húztam – az égiek vezették a kezem, mindent “tisztán hallottam”. A fenti egy általános jóslás – személyre szabott jóslás – egyéni tanácsadáson kérhető.
Ha blokkokat tapasztalsz rontásvizsgálatot is kérhetsz!
Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak sorselemzésre, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdióm, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok.

Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket!

Csodákkal áldott jó lehetőségeket kívánok!

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap olvasható.

Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Tízmilliószoros nap!

Tízmilliószoros nap – július 6. Az Imakerék ünnepe.

Ha teremteni akarsz tudatosnak kell lenned, jelen kell lenni benned a szándéknak! A tízmilliószoros napokon nagy energiák mozognak! Mond ki mit szeretnél, a valódi vágyadat fogalmazd meg, és adj időt az Univerzumnak a megvalósulásra.

Mindenféle spirituális terápiákat nagy erővel lehet alkalmazni ezen a napon, és oldásokat is érdemes erre az időszakra összpontosítani. Hálát adni most is jó dolog. De elengedheted a negatív érzelmeidet is egyben. Tudnod kell, ezeken a különleges napokon nemcsak a pozitív gondolatok hatnak tízmilliószoros erővel, hanem a visszahúzó, félelmekkel, rosszindulattal teliek is. Éppen ezért a változásért lépj túl a visszahúzó vagy idejétmúlt gondolatokon, érzéseken, és teremts helyette új, boldog, szeretettel teli világot magadnak. Ne hibáztass másokat a saját életed nehézségeiért, hanem ismerd fel, hogy boldogulásodért egyedül te tehetsz. Ha az életed épp nem olyan, mint amire vágynál, az a te döntéseid következménye, és nem mások tehetnek róla. A szombati napon Binaél arkangyal uralkodik. Idézésével olyan emberekkel ismerkedhetsz meg, akik segíthetik a sorsodat. Ha angyaloznál használj rózsakvarcot, ő a szeretet kristálya, a citrin a bőség köve, az ametiszt pedig erősíti a spirituális bölcsességedet. Menj a tükörhöz, és mondd ki hangosan: „Megérdemlem, hogy nagyon boldog legyek! Megérdemlem, hogy szeressenek és boldogan éljek.” – egy igazi jó kis mantra nemcsak erre a napra.
Angyalmágiákkal szeretettel várlak – keres meg bátran!

De küldhetsz Fényt és Szeretetet ismerőseidnek, szeretteidnek is!

Gondolj pozitív dolgokra, és cselekedj jót ma is. Ami segítséget most adsz másoknak, azt sokszorosan kapod majd vissza!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó, tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Tarot – Szerelmi jóslás
Energetikai tisztítások -Tanácsadás
Kapcsolat: 06202782612
Budapest,Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Ezoterikus programajánló, 2019. július – Asajah Studió

„Te különleges, és teljesen egyedi létező vagy. Senki nem érkezik ide véletlenségből. Minden és mindenki magában hordozza küldetését, feladatát, mely csak az övé. Ez a feladat tűnhet kicsinek vagy nagynak, de valójában mind küldetés egyformán szent, hiszen mindenki a létezés által választatott ki sorsára, melyet csak ő teljesíthet be. Gyönyörű kifejeződése vagy az isteni tervnek. Érezz hálát mindenért ami vagy, amid van, és amiért ide születtél! „ – Acharya Shree Shankar

EZOTERIKUS PROGRAMAJÁNLÓ – 2019. Június

SPIRITUÁLIS LÉLEKGYÓGYÁSZAT- ÚJHULLÁMOS EZOTERIKUS PSZICHOLÓGIA
http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-lelekgyogyaszat-ujhullamos-ezoterikus-pszichologia.php

TISZTÍTÓ, REZGÉSSZINT EMELŐ MEDITÁCIÓ
http://asajah.hu/ezovilag/vezetett-tisztito-rezgesszintemelo-meditaciok.php

TEREMTŐ PROGRAMOZÁS – VIZUALIZÁCIÓS AGYKONTROLL
http://asajah.hu/gondolatok/teremto-programozas-gyakorlatban.php

ŐRANGYAL BEHANGOLÁS- ANGYAL KOMMUNIKÁCIÓ
http://asajah.hu/angyalorszag/orangyal-behangolas-inkorponacio.php

ANGYAL TANFOLYAM I.
http://asajah.hu/gondolatok/majusi-angyal-tanfolyam.php

ANGYAL TANFOLYAM II.
http://asajah.hu/angyalorszag/angyal-tanfolyam-ii.php

ANGYAL TAROT
http://asajah.hu/szolgaltatasok/atlantiszi-angyal-tarot.php

ANGYAL MÁGIÁK – ANGYAL SZERZŐDÉSEK
http://asajah.hu/szolgaltatasok/3495.php

TAROT KONZULTÁCIÓK
http://asajah.hu/ezovilag/tarot-konzultaciok-asajah.php

EGYÉNI KONZULTÁCIÓK
http://asajah.hu/szolgaltatasok/asajah-studio-2.php

Szeretettel várom a spirituális úton levő Hölgyek jelentkezését!

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

Budapest-Örs vezér tere
Asajah Stúdió
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Bejelentkezés: 06202782612
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok a konzultációk tekintetében

Inkább legyetek jók, ha tudtok!

“Akik rosszindulatú támadásokkal akadályozzák az olyan embert és munkáját, akin keresztül az isteni erők működnek az emberiség megvilágosítása céljából, szörnyűséges karmát szabadítanak magukra. Ez a maga idején hatalmas erővel csap le rájuk.” – Paul Brunton

Amíg azon spekulálsz, hogy mások életébe hogyan rondíts bele, addig pontosan a sajátodat lékeled meg. Mert a karma körbejár és visszatalál hozzád – garantáltan a legjobb időben! Nem a következő életedben – mert az azonnali karma spiritualitásában élünk! – tehát a mostani valóságban. Az égiek mindig és minden esetben kiegyenlítik a számlát – már csak azért is, hogy ne maradjon spirituális adósság!
http://asajah.hu/gondolatok/mi-az-hogy-rontasvizsgalat-rontaslevetel.php

Divat lett a wudu meg a miegymás.  Mindegy mi az, csak rontani lehessen vele. Egyesek úgy gondolják, hogy ez az élet rendje-sora ha valamit el akarnak érni.  Ha neki nincs másnak se legyen. Ha valaki boldog majd adnak neki száz pofont. A gonosz negatív emberek valójában saját boldogtalanságukat vetítik ki azzal, hogy másoknak ártani akarnak. A boldog ember nem bánt! Csak az vegszál másokat, aki boldogtalan. A lelki nyomorékok valójában maguknak ártanak. Hiszen minden gonosz rontó gondolat visszatalál hozzájuk. Akár profi, vagy porfán rontást készítenek az mind-mind még ugyanebben az életükben visszafordul rájuk. Valószínűleg nem tudják, hiszen a régi energiákban még úgy volt, hogy a következő életükben élik meg. De már ez nem igaz! Most már egy jó ideje a földi sík energetikája megváltozott – és a karma még ebben az életben körbemegy és körbejár… Annyira lebutítva nem lehetsz, hogy ezt nem érted meg?!

Egy pár eset, ami az ügyfeleimmel megesett. Irigység vette kezdetét egy szöszinél. Úgy gondolta, hogy a volt, párja az exe kedvese, jobb ha teherbe se essen…és nagyot kuncogott, ahogy gonosz tervét szőtte. Na igen, össze is jött!  Valamiféle angyali segítséggel – talán egy profi orvost találtak! – de mégis teherbe esett a hölgyike. A szöszinek viszont elferdült a méhe és a két petefészke – vajon mi lett vele?! – a saját orvosa szerint ebben az igen furcsa helyzetben bizonyos, hogy sohasem eshet teherbe.
A másik hölgy igen kis butácska látva, hogy a  szomszédasszonya milyen  kis boldog  úgy gondolta, hogy majd belekontárkodik egy keveset. Egy kis fekete mágiához fordult, és nahát mi lett, a vőlegénye csalfa lett…  A hölgy ezt a traumát fel  nem dolgozta, öngyilkosságot követett el.  Még időben mentették az életét. És hamarosan rátalált az igazi szerelem is, s élnek boldogan, azóta is!
De viszont a butácskának megnőtt a a baja. Lett neki egy igen furcsa természetű barátja. Aki  egyik morózus, depis hangulatában felakasztotta magát a hölgy saját házában. Mi ez, ha nem karma?!

Az isteni harag kiteljesedik, azon aki alantas dolgokra használja a mágiát. Szellemi törvény, hogy ártó embereknek nem lehet uralkodni tiszta lelkeken! Az Isten Szólítás Angyalai vigyáznak ezen. A legjobban teszed, ha nem irigykedsz, és nem háborgatsz igaz embereket. Ha áldást osztasz,  az is visszatalál hozzád. És azzal csak pozitív karmát csinálsz. A retrográd szaturnuszi időszak alatt, ami egészen szeptember 18-ig tart érdemes tisztítani. Karma kiegyenlítődésre fel – a jóvátételeken is lehet dolgozni!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó, léleklátó-médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Szerelmi jóslás – Általános jóslás
Energetikai tisztítások: blokkoldás, oldás, csakra-aura harmonizálás
Rontáslevétel – Arámi áldás
Angyalmágiák – Szerelmi kötés törlése
Kapcsolat: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Júliusi energiák

Július – Áldás hava

Nyílj ki az életre. Kapcsolódj, szeress – meglévő kapcsolataidat adj nagy szeretetenergiát, szeretetben teremts!

Július a 7-es szám rezgése alatt áll. Ez a szám a fizikai világ kulcsszáma. A bölcsesség energiáját adja át. Az intuitív megérzéseid vezetnek. A hetes számot a Neptunusz uralja tisztánlátó képességeivel. A Tarot nagy arkánumának Diadalszekere egy új spirituális kezdetet takar – légy bizakodók, feltörekvő! – szerencsés kiteljesedést szimbolizál.

A hónap fontosabb dátumai:

Újhold Július 2-án, kedden köszönt be ránk a Rák jegyében. http://asajah.hu/ezovilag/sokaknak-szerelmetes-idoszak-johet.php
A Mars az Oroszlánban lép ugyanezen a napon még. Nagyobb tettvággyal és életerővel fordulunk feladataink felé.

Július 3-án, a Vénusz a Rákba lép.  Harmonikus egyensúlykeresés – párkapcsolatok, emberi kapcsolatok kapnak nagy energiát. Romantikus időszak következik – ne blokkold le magad, hagyd áramolni a szeretet energiákat.

Július 8 és július 31 között a Merkúr ismét retrográdba fordul. Megint egy kis extra időt kapunk, hogy átgondoljuk nagy terveinket.  Ezen időszakok alatt: Kerüljük a szerződéskötéseket, mert megvezethetnek bennünket. A kommunikációban és a közlekedésben számíthatunk bonyodalmakra, nézeteltérésekre, félreértésekre, illetve becsaphatnak bennünket, vagy rossz döntéseket hozhatunk. De műszaki cikkeink is meghibásodhatnak. Figyeljünk jobban oda egymásra, legyünk pozitívak és átgondoltak!

Július 16-án Bak Telehold érkezik el. Most könnyebben megy majd az elengedés és a megtisztulás. Hatalmi harcok, kisebb családi drámák is előfordulgathatnak – szakításveszélyes idő. Rontáslevételnek is jó ideje lehet!

Július 18-án Nap-Merkúr együttállás – pár napig! – ügyintézésnek kedvező lehet – egyébként meg onnantól, amolyan megvilágosító ‘aha érzésed is lehet.

Július 23-án a Nap az Oroszlán jegyébe lép – saját jegyében kiteljesedve – hatalmas energiákat szabadítva fel. Nagy teremtő erők lesznek. (Készülhetsz ismét a babaprojektre!)

Július 24-től pedig egészen augusztus 7-ig oldásokra, tisztító szertartásokra jó idő lehet.

A hónap vége felé – július 28-án a Vénusz belép az Oroszlán jegyébe. Ismét a párkapcsolatok, kapcsolatok kapnak nagy energiát. A harmónia és a szeretet dominál. Se vitával, se veszekedéssel nem rontsd el.

A nyár arkangyala Muriel, Mihály és Raziel. Őket hívhatod ha elakadnál külső, vagy belső életedben.   Muriel a családi összetartás angyala, de segítsége ingatlannal kapcsolatos ügyekben is jól jöhet. Mihály, ő a siker angyala, de szerelmi ügyekben is számíthatsz rá. Raziel arkangyal a tettek angyala – ő a munkadolgokban lehet segítőd.

Ez a hónap sokaknak igen szerencsés lehet! Van akinek a munkájában érkezik meglepően jó fordulat, van akinek a lelki társa érkezhet meg, és van  akinél a kapcsolata fordulhat komolyra.  Meglévő kapcsolatok mélyülhetnek el, eljegyzés is lehet, esküvő is megeshet. Talán nem mindenkinek – visszatérhet valaki a múltadból, akár előző életből is lehet! – karma kiegyenlítődés végett. Ne ijedj meg, de ebből semmise lehet – hosszútávra vele ne tervezz! Elhamarkodott döntéseket ne hozz – mert kapkodva csak rontasz, amit kimondasz már nem lehet majd visszacsinálni, és balul sülhetnek el a dolgok.
Ebben a hónapban úgy igazándiból az érzelmi, lelki felvállalásban lehet nagyon belemélyedni megnyíló-befogadó szeretetben.
Nagy általánosságban most csak ennyi – erről bővebben személyes, egyéni üléseken – tarot konzultációkkal szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket!

Érdemes kihasználni majd az áldásos energiákat! Élvezzétek ki ezt a varázslatos hónapot! Áldás!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.

Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Új hét, új hónap!

H E T I    T A R O T 
Július 1-től július 7-ig.

Újholdas hetünk lesz!
Szenvedélyes, érzelmes hétre számíthatunk. Sorsfordulatok is jöhetnek – ebben átalakító energiák is segítenek.

A hét eleje víz minőségben lesz.
A Császárnő III.
Kedden a Rák Újholdat üdvözölhetjük majd! És ugyanezen a napon az Oroszlán belép a Mars jegyében. Szerdán, július 3-án pedig a Vénusz a Rákba lép át. http://asajah.hu/ezovilag/sokaknak-szerelmetes-idoszak-johet.php
Lassacskán harmóniába kerülhetünk – párkapcsolati dolgainkban is. Ne várd, csináld! Radikális nagy változások is jöhetnek – az időtér energiája hatalmas változásokat generálhat – ha engeded.
Nem ajánlatos műteni a melleket, a gyomrot és a nyombelet. Igyatok sokat, és egyetek sok mézédes dinnyét, ha szeretitek. Jó választás lehet mindenféle vizi program, a kertészkedés és családi, baráti találkozó. Szerencsés napok jönnek a Rák, Szűz, Bak és Halak napjegyekre. (A Hold a Rák jegyében fog állni.)

A hét közepe tűz minőségben lesz.
Az Ördög XVI.
Július 4-én a Nap Bak szembenállás segíthet neked abban, hogy a hozzád már nem tartozó, lehúzó energiáktól megszabadulhass. Gondold végig a kapcsolódásaidat és ami negatívba visz engedd el. A meglevő jól működő családi, barát kapcsolataidban a harmóniára törekedj, a szeretet erejével cselekedj. Van ahol régi barát kerülhet elő, vagy pedig egy elveszettnek hitt szeretteid tűnik elő.
Pénteken a Halak a Neptunuszban hátrál – ez a mélyebb kapcsolódások ideje is lehet. Érzelmes időszakban lehetsz – de sértődékenység is állhat fenn. Szavaiddal teremtesz – vigyázz arra hogyan kommunikálod ezt. Sunyi-alattomos emberek is feltűnhet a régmúltból, lezáratlan helyzetekből. Gonoszkodó tervekkel, tisztátalan szándékkal fellépve ellened – ne hagyd magad kompromittálni.  Őrangyali és angyali védelmet használj – a ‘tükörlabda’ jó lehet. Ne vedd szívedre a dolgokat – csak az bánt, aki nyomorultul érzi magát. Lépj túl a helyzeten – fényed magasan világít. Vedd körbe magad kedves, jó emberekkel, szeretteiddel lenni is jó dolog. Erőt adó fényoszlop!
Nem ajánlatos műteni a gerincet, az eret és a szívet. A nyers saláták most nagy energiát adnak. Az időtér a társasági programoknak, túráknak,kirándulás, utazásnak kedvez. A hét közepének energiája a Mérleg, Nyilas, Kos és az Ikrek napjegyekre hat majd pozitív aspektusban.  (A Hold az Oroszlán jegyében fog járni.)

A hét vége föld minőségben lesz.
A Császár IV.
A helyzeted ura leszel. Mindenben döntésképesen, erős akarattal rendelkezel. A plútói energiákban teremts olyat, ami számodra a legjobb lehet. A fenti világgal együttműködve ‘angyalozni’ is remek alkalom. Váratlan anyagi gyarapodást is jöhet, de akár egy új szerelem is érkezhet. Segítséget kaphatsz valamiben, amiben már régóta elakadtál. De egy kellemes meghívás is jöhet. Lehet töltődni, és ellazulni – ki hogyan szeret.
Nem ajánlatos lesz műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket. Fogyasszatok sok lédús gyümölcsöt, olyat aminek szezonja van. Kerti programoknak – grillsütés, kertészkedés, pihentető meditációknak kedvező lehetősége lesz majd.
A Bak, Bika, Rák és Skorpió napjegyeknek hoz jó lehetőségeket a hétvége energiája. (A Hold a Szűz jegyében lesz jelen.)


Ha döntésképtelen vagy, Uriel Arkangyal és Mihály Arkangyal vezet – kérheted őket, ha nehéz helyzetben vagy, és semmise sikerülne. Ha lecsendesedve imaginálsz, meg is hallgatod a jó tanácsot, amit számodra közvetít a szellemvilág. Segítő fénymunkások is jöhetnek, de elérkezhet életedben egy még jobb megoldás. Figyelj a jelekre, és te is rendezetten cselekedj, hogy szövetségben az égiekkel jó sorod megszerezd. Önbizalom erősítéssel, félelemoldással – terápiás lehetőségekkel kereshetsz. Mindig a célodra fókuszálj, és ne hagyd magad manipulálni, és eltéríteni se. Pozitív terveidet az Ég mindig támogatja- ne  feledd, az Angyalok Veled!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

A lapokat a Kazanlár-féle tarotból húztam – az égiek vezették a kezem, mindent “tisztán hallottam”. A fenti egy általános jóslás – személyre szabott jóslás – egyéni tanácsadáson kérhető.
Ha blokkokat tapasztalsz rontásvizsgálatot is kérhetsz!
Ha tanácsra van szükséged, szeretettel várlak sorselemzésre, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarotra Budapesten, a stúdióm, de a vidékieknek és külföldön élőknek messengeren és skypeon is elérhető vagyok.

Továbbra is nagy szeretettel várom a spirituális úton járó ezoterikus Hölgyeket!

Csodákkal áldott jó lehetőségeket kívánok!

Léleköleléssel:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Általános tarot – Szerelemi jóslás
Számmisztika – csipetnyi asztrológia – Auraolvasás
Energetikai tisztítások – csakra-aura harmonizálás, rontáslevétel
Angyalmágiák
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Skypeon és messengeren is elérhető vagyok.

Napi tarot a faecebook profiloldalamon minden nap olvasható.

Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

Sokaknak szerelmetes időszak jöhet!

Július 2. kedd, Rák Újhold köszönt be ránk.

Nemcsak Újhold lesz ezen a napon, de teljes napfogyatkozás is, a Mars pedig az Oroszlánba lép. Így hát ezért is szenvedélyes energiák hatnak  – van, akit ez kissé össze is zavarhat. Légy lelkes és a pozitív tetterőd vezéreljen. Élj harmóniával a világgal, és önmagaddal, a  vitákat messzire kerüld el!

Az Újhold az újrakezdés, a változás energiáit hívja életre, azon a területen, ahol éppen tartózkodik. Amikor az Újhold a Rák jegyében van, akkor a család, az összetartozás, az intimitás, az elkötelezettség témáin kell dolgoznunk.



A Rák jegyében a Hold otthon érzi magát.
Új hét indult és egyben egy új hónapot is üdvözölhetünk. A Rák jegye vizes minőségben van, érzelmes, érzelgős aspektusban. A vese a második szív – ezért nemcsak ezen a napon, de másnapokon is érdemes sok vizet, folyadékot fogyasztani, hogy tisztuljon minden negatív belőled. Méregtelenítés elkezdésének is jó ideje van  – tisztító böjti időszakba foghatsz. Most a Nap és a Hold is együtt fog állni. Az ösztönöd és az intuíciód elég jól vezérelhet.  A  tarot lapok közül erre az időre A Császárnő III. nagy árkunám lapját húztam.  A fejlődés folyamatosan jelen van. Megszületni készül az új. A szépség és a szeretet áradása. Terveid kifejlődnek és megvalósulnak. Erős vágyunk lehet az új dolgok elkezdésére, és régi terveink megvalósítására is – de akár már újhold előtti napokban is érezheted ezt a késztetést! Különösen azokra hat ez az erő, akinek Rák a Napja, vagy az aszcendense, illetve az a jegy, ahol a képletében a Holdja áll.
Igen intenzív energiák hatnak – most kimutathatod érzelmeid, szerelmi vallomásoknak is kedvező lehetőségek vannak. Lehet békülni, megbocsátani, aktivizálni a találkozásokat, a randikat. Az egyéjszakás légyottok nem kapnak valami nagy energiát a későbbiekben… ezzel vigyázz! Lelki társ és komoly kapcsolati lehetőség is felbukkanhat – kinek, kinek olyan, amilyenre megérett. Mivel a Rák jegyéhez tartozik a lakás, lakhatás, költözés, az otthon teremtés, az  anyagi javak és a család – így ezzel kapcsolatosan is változás lehet.
Figyelem ez is egy amolyan ‘termékenységi’ nap lesz – lehet aktívkodni azoknak a pároknak, akik babát szeretnének! És egyébként meg, amibe ezen a napon  nagy hittel fogunk, az remekbe sikeredhet.  Érdemes most átbeszélni az elrontott, félresikerült dolgokat szeretteiddel is.
Az Időkapuban Nelsaél őrangyal fog állni, szaturnuszi energiáival – a Királyi székek karából, Binaél arkangyal csapatából.  Misztikus  tisztító energiájával segítségedre lehet, hogy egy új csodás szakaszt nyithass életedbe. Idézése komoly rontó energiákat emelhet le.
Most mindent a szeretet irányít, azok a vágyak fognak manifesztálódni, amit a lelkedben régen dédelgetsz már! Tedd fel magadnak a kérdést ha úgy érzed, hogy magányos vagy, mi az oka annak, hogy boldogtalan vagy? Miért nem engeded meg magadnak az örömöt és a boldogságot, miért bünteted magad? Milyen blokk gátol abban, hogy szeresd magad?
Mindenképpen kerüld az energiavámpírokat, a magukat sajnáltató, megrekedt embereket – vigyázz ne használjanak szemetesládának.
Nagy döntéseket lehet hozni a következő napokban.  Mielőtt cselekednél gondold jól végig a dolgokat.
Sok életterületen lehet változás – mindenkinek hozhat valami csodát ez az újholdas állás!
Van akinél az Újhold napja inaktív – és csak a következő napokban hoznak majd változást. Van akinek már előtte is elindul valami más, és van akinek maga az újhold napja ad gyökeres átalakulást.
Most légy teremtő, varázsold át a sorsodat. Ha teremted az életed történnek veled csodák. Ha csak állsz és várod, hogy majd a sors hozzon valami megoldást, az csak csalóka ábránd lehet csupán. Vedd kezedbe az életedet, figyelj oda mit gondolsz, mit mondasz és mit teszel – a cselekvő energiáiddal vonzol eseményeket, és alakítasz lehetőségeket. Tisztítsd ki a szívcsakrádat a nehéz energiáktól – hogy beleférjen a boldogság!
Újhold varázslattal – szerelmi mágiákkal, kapcsolatot harmonizáló energiákkal, szerelmi kötés levételével is –
akár személyesen, vagy messengeren, skypeon is kereshetsz!
Ha pozitív vagy igen szerencsés új fordulat jöhet az Életedbe – légy nyitott, és befogadó a helyzetekre!

Szeretettel várom tanácsadásaimra a spirituális úton járó Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó, tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Tarot – Általános jóslás- Szerelmi jóslás
Spirituális terápiák – Angyal mágiák
Szerelembevonzás – szerelem harmonizálás már működő kapcsolatokban
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus területeim, amiben kereshetsz:
http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php

 

Energetikai tisztítások, csakra-aura harmonizálás

Nem pozitív mindenki, lehet rá születni, de lehet tanulni és fejleszteni is tovább ezt a készségedet. Mert élni Jóóóó!

Csakra tisztítás.
Sokat hallani erről mostanság. De vajon mit is jelent ez. Azoknak írom, akik még nem tudják, és emlékeztetőül azoknak akik már használják. A csakra az emberi testben elhelyezkedő pszichikai energia egy központi magja, amely úgy a hindutantrizmus, mint a tantrikus buddhizmus alapvető fogalma. Neve a szanszkrit „kerék ” szóból származik, de a buddhista jóga forgatagnak, vagy örvénylésnek is fordítja. Mélyebben itt találod: http://asajah.hu/ezovilag/lelekfejlodes-es-csakrak.php

Testünk 7 fő energiaközpontja alulról felfelé haladva:

1. Gyökércsakra ásvány kövei: Gránát, Vörös Jáspis, Vörös Korall, Obszidián, Ónix, Mohaachát
2. Hasi csakra, más néven szexcsakraásvány kövei: Achát, Karneol, Napkő, Holdkő
3. Köldökcsakra ásvány kövei: Borostyán, Citrin, Jáspis, Tigrisszem
4. Szívcsakra ásvány kövei: Rózsakvarc, Aventurin, Fluorit, Jáde, Malachit
5. Torokcsakra ásvány kövei: Kalcedon, Lápisz Lazuli, Szodalit
6. Homlokcsakra csakra ásvány kövei: Ametiszt, Fluorit, Lepidolit
7. Koronacsakra ásvány kövei: Hegyikristály, Ametiszt

Ezoterikus embereknél szépen megnyíló hatással mutatkozik még a Földcsillag, a Lélekbölcsesség, és a Lélektudatosság, valamint a Csillagkapu csakra is.  A csakra blokkokról, ha érdekel az alábbi link megnyitásával olvashatsz tovább: http://asajah.hu/ezovilag/csakrablokkok-az-elakadas.php
A csakrákkal való foglalkozás segít, hogy a mindennapi stresszt és zaklatottságot nyugalommá és higgadtsággá alakítsuk át. A tisztítás és a feltöltés blokkokat old, olyanokat, amiket lelkileg is gyógyítani lehet. Mert ha a lélek beteg mindenkor testi tünetekkel jelez Neked! Az öregedés vagy a betegség során a testben „elromlanak” a csakrák, lassabban forognak – így a blokkokat is látni lehet.

Az aura egy energiaburok, amely körülveszi a testünket.
Az aura színei és hangulatunk, egészségi állapotunk összefüggései. Minden ember egy domináns auraszínnel születik, ám életünk során az auránk színe nem állandó. Visszatükrözi életkörülményeinket, hangulatunkat, egészségi állapotunkat.

A piros aura
Olyan embert jelez, aki szenvedélyes, aktív és célratörő. Mindenben irányító szeretne lenni, született vezető.

A narancssárga aura
Az ilyen aura alapszínnel rendelkező ember magabiztos, dinamikus és határozott léptekkel halad az életben. Szereti a társaságot, kedves és jó a közelében lenni.

A zöld aura
Szeretettel teli, segítőkész embert jelez, aki harmóniára törekszik. Szereti a természetet, az állatokat és gyógyító erővel bír.

A sárga aura
Intellektuális, társaságot kedvelő, véleményéhez makacsul ragaszkodó embert jelez.

A rózsaszín aura
Az ilyen aura alapszínnel rendelkező ember kedves, segítőkész, nyugalomra törekszik, kerüli a konfliktusokat.

A kék aura
Idealista ember színe, akinek mindenről pontos elképzelése van. Vonzódik a spirituális tanokhoz.

A lila aura
Az ilyen színű aurával rendelkező embernek erős spirituális céljai vannak, médiumi képességgel rendelkezhet. Szívesen segít másoknak, álmodozó és filozofáló.

A fehér aura
Nagyon kevés embernek van fehér aurája. A fehér szín egy lelkileg magasan fejlett emberre utal, aki alázatos és segítőkész, általában karitatív munkát végez és nem érdeklik az anyagiak.

Amikor egészségesek vagyunk, akkor auránk színe erős és tiszta, betegség idején azonban ez a szín haloványodik. Betegségek jelentkezésekor már az aurában is látni lehet a jelzéseket.
Az ezotéria arról szól, hogy ismerd meg jobban magad. És ne feledd ez ‘én-szeretet’ az alap! Az aura tisztítás jó dolog – felszabadít és magabiztosabban érezheted tőle magad. Pozitivitásod, kisugárzásod megnő – a sikert vonzod magadhoz. Harmonikus, felszabadult, nyugodt és örömteli leszel!
Tudj meg többet a harmonizáló terápiákról: http://asajah.hu/ezovilag/harmonizalo-energetikai-terapiak.php

Bármikor változtathatsz az életeden – ne sanyargasd magad tovább – dönts az öröm mellett!

Szeretettel várlak minden nap délután 2- és este 8 között csakra-aura tisztító harmonizálásra ha lemerülnél, vagy blokkokat találsz, egészségügyi gondod van. Nemcsak ezoterikus embereknek ajánlott!

Szeretettel várom a spirituális úton járó Hölgyeket!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó, tarot mester-jós
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés – Tarot – Energetikai tisztítások
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 06202782612
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok.
Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/ezovilag/spiritualis-tanacsadas-asajah-studio.php