SZAKTERÜLETEIM kategória bejegyzései

Angyali blokkoldások.

MINDENKINEK VAN ANYAGI BŐSÉGET HOZÓ ANGYALA.

Több ilyen angyali energia is van – más és másféle rezgésekkel, fényekkel, és energiatöltettel. Kinek-kinek a saját rezgésével harmonizálóval érdemes együtt rezegni. Tiszta lélekkel fel is tudod venni vele a kapcsolatot. Az ‘inkorponálás’ lehetősége előtted áll! Mindig azt a bőségangyalt inkorponáld, aki a rezgésednek megfelel, azzal harmóniában áll.  Fortuna, Barbelo, Anauel, Ariel rád vár! Az esetleges blokkoldás után – harmóniában, magas rezgésekkel – imája elmondásával! – a hála rezgésén rezegve elindulhat a pénzenergia is feléd. A Segítőkész Szent Szellemvilág segíti azt, aki elindult a spirituális fejlődés felé…

PÉNZANGYAL MÁGIÁK – BŐSÉG ANGYAL KAPCSOLATFELVÉTEL!
Imaginálás és inkorponálási technika megszentelt, nyitott térben arkangyali védelem alatt – szegénységi fogadalom feloldással – terápiás konzultációban. Ha a szív csakra teljes egészében tisztán a szeretetben forog – az alsóbb csakrák, a gyökér csakra (a bőség energiacsakrája) is aktívabb.
Minden energia, a bőség Istentől jön, a szeretet által.

 

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot – Életvezetési tanácsadás.
Angyalmágiák
Energetikai tisztítások.
Kapcsolat: 20 278 26 12

Üzenetek a szellemvilágból.

Csodák márpedig vannak!
Ha egy különleges színű madártollat találsz épp ott, ahol csak valami égi csoda folytán kerülhetett oda, akkor biztos lehetsz benne, hogy   a szellemvilág üzen neked. Van aki a pénztárcájába talál, van aki a fürdőszoba padlóján, és olyan is akadt az ismerőseim közül, aki az íróasztal fiókjában. Ezeket a tollakat nem keresi kell, hanem “lesznek” – manifesztálódnak, valahogy ott teremnek.

Fehér
Tisztítás, spiritualitás, remény, bizalom, hit, védelem, béke, mennyország, angyalok, áldás és bölcsesség.

Vörös
Pénz , vagyon, biztonság, karrier, fizikai vitalitás, energia, életerő, akció, szerencse, szenvedély, érzelmek, bátorság.

Kék
Kommunikáció, elfogadás, az igazság kimondása) béke, inspiráció , mentális képességek és tudás, kapcsolat a szellemekkel, védelem és lelki tudatosság.

Sárga
Belső intuíció, boldogság, áldások és bölcsesség kapcsolatban, erőteljes napenergia, intelligencia, játékosság, öröm, vidámság, mentális éberség, látás.

Zöld
Szeretet, érzelmek, kapcsolatok, megbocsátás), az egészségügy, a gyógyítás, a természet, a környezet, a természetfeletti lények (szellemek), növény szellemek, állati lelkek, a növekedés, a termékenység, a harmónia, az egység, a pénz, a jólét, a siker.

Narancs
Szex, testi kapcsolatok, szeretet, étvágy, vonzás, energia, változás, optimizmus, az ambíció, siker, új ötletek, akaraterő, kreativitás, testi szerelem, akaraterő, függetlenség.

Rózsaszín
Feltétel nélküli szeretet, szerelem, érzések, barátság, gondoskodó lélek, együttérzés, harmónia, adakozás, empátia, kedvesség, szelídség, hűség, becsület, inspiráció.

Lila
Egyetemes tudat, lelki kapcsolat), felfokozott lelki növekedés és tapasztalatok, magasabb szintű gondolat.

Barna
Föld, stabilitás, kitartás, otthon, barátság, tisztelet.

Szürke
Béke és semlegesség (hiszen a fekete-fehér között félúton van), hitelesség, rugalmasság.

Fekete
Védelem, figyelmeztetés, negatív energia, halál (mint egy lezárt fejezet), misztikus bölcsesség, növekedés vagy fokozott bölcsesség. Amikor a tollak színjátszó, fényes feketék jelenthet nagy misztikus betekintést.

Színkombinációk:

Fekete-fehér vegyes tollak képviseli a védelmet, az egyesülést.

Fekete a lilával vegyesen nagyon mély lelkiséget jelez. A jelet amolyan misztikus jelként kell értelmezni.

Fekete, fehér és kék vegyes tollak a láthatár változását jelölik.

Barna és fekete csíkos minta (mint a fácán tollnál) a test és lélek közötti egyensúlyt jelenti.

Barna és fehér vegyes toll boldogságot jelent.

Ha a tollak piros és zöld színűek, azt jelenti, hogy anyagi segítséget kapsz. Ez egy nagyon szerencsés jel!

A szürke és fehér toll együtt a reményt szimbolizálja.

Mindegyik tollnak más az üzenete, és ha jól elgondolkozol rajta, pont passzol is a helyzetedhez. Lehet ezeket a talált csodákat aztán megbecsülni, és számodra értékes helyen tartani. Nemcsak a tollak hordozhatnak üzenetet. Lehet máshogyan is jelet kapni. Például ha valami nagyon nagy dolog közeledik felém, amin áldás van, akkor fehér galambot szoktam látni…vagy elém repül, vagy pedig elszáll előttem. Ilyenkor mindig meghatódom, és nagyon hálás vagyok a segítő, jó szándékú jelenésekért.

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – elemzés, tanácsadás.
Angyal tanfolyamok – Angyal mágiák – Angyal jóslás – Angyal terápiák.
Kapcsolat: 20 278 26 12

Aranyló energiákban a szeretet terében.

VASÁRNAP A NAP AZ OROSZLÁNBA LÉP!

A Nap saját uralmi jegyébe kerül – Július 22-én, 23:01-kor. Fénye segít kitárni a szívedet a szeretet felé.

Lelketek gyakran csatatér, melyen az értelem és a mérlegelés vív háborút a szenvedéllyel és az étvággyal. Engedjétek hát lelketekben az értelmet a szenvedély magasába emelkedni, hogy dalra keljen; És lelketek értelemmel kormányozza a szenvedélyt, hogy a szenvedély minden nap új erőre kapjon, és miként a főnix, saját hamvai fölé repüljön. – Kahlil Gibran


Az időtér kulcsszavai: Felfedés, életöröm, vitalitás, kreativitás, játékos élvezet, melegség, bizakodás.

Napi mantra: “Egy vagyok az univerzum tiszta szeretetével, amely eltölt és vezet!” Vizualizáld, hogy a mellkasodban egy csodás aranyló fény van, és a következő napokban is emlékezz arra, hogy a nap rajtad keresztül, benned ragyog – használd ezt a mantrát.  Érezd meg, figyeld meg, éld meg,  hogy körbevesz a szeretetet.

A blokkolt szívcsakra, elfojtott érzelmek gyanánt igen súlyos nyomás alatt lehet. Ha van olyan teher, ami miatt nem tudsz elengedni embereket, helyzetet, mos nagy erővel jelentkezhet. Ha nyitott vagy és megragadod a lehetőségeket sikerre juthatsz. A blokkok betegségeket hozhatnak, úgymint szív-érrendszeri, valamint gerinc problémákat is. Az egónak nincs helye az emberi kapcsolatokban, az alázat és az empátia,  az együttérzés és a segítő, megértő szeretet ami felemelhet. Ragyogtasd hát a szívcsakrád – és áramoltasd a szeretetet.


A vasárnapi napra a Kazanlár-tarotból a XIX. Nap lapot húztam. Íme az üzenete: Belső és külső harmónia, boldog építkezés. A tizenkilencedik Nagy Arkánum a Nap harmóniájáról szól, arról a szeretetre méltó kapcsolatról, amelyet az emberek építenek fel egymás között, ha társuknál a sötétek helyett a napos tulajdonságokat értékelik.
Szimbólumként a Nap kedvező élethelyzetre utal, kellemes légkörre, dicsőségre és egy szerencsés kezdeményezésre. Egy erőteljes energiát szolgáló szikrázó és élénk intelligencia jele, valamint az ügyességé és nagyvonalúságé, amely a legbonyolultabb helyzeteket is tisztázhatja.
Blokként, azaz kedvezőtlen pozícióban azt jelenti, hogy lehetetlen a magunk erejéből eljutni a boldogsághoz, amely ebben az esetben elérhetetlenné válik. Ha gondban vagy, szívcsakra-harmonizáló oldásra szeretettel várlak, terápiás oldásban, konzultációs időben.
Kedvező pozícióban a Nap kártya a boldogságot jelenti és másokhoz, a külvilághoz fűződő jó viszont és egy boldog családi fészek, egy meghitt, sugárzó otthon megteremtését.

E napon Hahéuhaj Őrangyal,  a királyi székek angyala uralkodik. Imájával megszólíthatod:
‘Hahéujah kérlek irányíts tiszta és egyértelmű helyzetek felé, hogy elkerüljem a megrázkódtatásokat. Had legyenek tiszták a gondolataim, hadd érthessem meg önmagam, s hadd értselek meg Téged. Hadd legyek művek sarokköve, s váljak hasznára magamnak csakúgy, mint felebarátomnak és az isteni műnek.’

Kreatív teremtő erőd teljében vagy. Tapasztalatod a szívedből kiáradó tudatosság. A spirituális ember előtt megnyílik a “szoláris” asztrál világ, és lelke szellemével egyesül. Minden áldott pillanat lehetőséget nyújt arra neked, hogy sorsod, életed szépségeid felfedezd, tedd hát meg.
Boldogságos hétvégét kívánok nektek, igaz szeretettel!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorselemzés – Útmutató tanácsadás
Energetikai kezelések.
Kapcsolat: 20 278 26 12

INSPIRÁLÓ ÜZENETEK A NAPJEGYEKHEZ!


A Nap-jegy a horoszkópokban az alapkaraktert jelenti, ösztönös tulajdonságaink együttesét, a legbenső éned, lelked legmélye, személyiséged lényege – tartja az asztrológia. Az aszcendens úgy 28 és 35 éves kor között felülírhatja, illetve kiegészítheti, akár harmonizálhatja is a napjegyedet. De ha például a  teljes asztrológiai képletedben, ami tíz bolygóból áll – (Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó és a természetesen a Napjegy, amely majd aszcendenssel egészül ki.)  – több jegy is mondjuk a Szűz jegyében tartózkodik, akkor erősen szűz-karaktered lehet. A hölgyeknél azt a jegyet nézzük párkapcsolati dolgoknál, ahol a holdja tartózkodik. Lehet egy Mérleg napjegyű hölgynek Skorpió holdja is…és a párkapcsolatokban nem mérlegként, hanem skorpiós allürökkel aspektál majd… Ezért is fontos a teljes képlet egy személyiség mérlegelésénél.  Szóval nem vagyunk olyan egyszerűek ám!  Tehát arra az egyszerű kérdésre, hogy mi a  horoszkópod nem is olyan könnyű válaszolni. Bonyolult, de mégis különleges, minden Ember.

Halak
Mindig a szeretet oldaláról közelítsd meg a dolgokat és mindenekelőtt fogadd el önmagad: úgy, ahogy vagy. Így teljesedhet ki az Életed!

Vízöntő
Fogadd el teljes önvalód – a düh és harag rossz tanácsadó! – sose tekints áldozatként magadra!

Bak
Mindig légy nyitott és elfogadó az égiek üzeneteire – ne kergess álmokat, minden valódi itt van előtted!

Nyilas
Légy hálás és optimista – élvezd ki az élet nyújtotta szépségeket és lehetőségeket!

Skorpió
A női és a férfi oldaladat hozd harmóniába – és sose kételkedj önmagadban. Hidd el, hogy egy spirituális fejlődésen mész keresztül – javadra szolgál minden történés!

Mérleg
Légy bizalommal az élet iránt. Cselekedj mindig a szíved szerint!

Szűz
Légy türelmes és megoldódnak az akadályok. Szabadulj meg a kontrolltól és élvezd az életet!

Oroszlán
Éld meg örömben életed minden apró csodáját – törődj többet önmagaddal – fókuszálj az intézetlen ügyekre!

Rák
Új lehetőségeknél légy kreatív,bátor – és figyelj a testedre: méregteleníts!

Ikrek
Ne hátrálj meg az akadályok előtt – növeljék motiváltságodat! – gondolkodj pozitívan és higgy magadban: Meg tudod csinálni!

Bika
Soha ne légy negatív, mert az hátráltat – egyedi vagy és különleges – le tudod győzni a nehézségeket!

Kos
Higgy jobban önmagadban és bármit meg tudsz valósítani. Ha bölcs és magabiztos vagy – eléred a célodat!

LÉGY POZITÍV MINDENBEN – ZÁRD KI A NEGATÍV GONDOLATOKAT!

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Számmisztika – Sorsfordulatok – Párkapcsolat elemzés.
Energetikai tisztítások – Szívcsakra harmonizálás.
Kapcsolat: 202782612

Ha angyaloznál…

Az előre megérzés, a megsejtés a spirituálisan tudatos emberi lét egyik lehetősége.Amikor belelátunk a jövőnkbe azzal a bizonyos hatodik érzékkel.
Minél tisztábban élünk, minél többet meditálunk nagyobb lesz az auránk, tisztulnak a csakrák. Ebben a pozitív vonzásban egyre több harmonikus emberi kapcsolatot alakíthatunk ki. Jobban megérjük a helyzeteket, a velünk történteket is. A mély meditációk alkalmával jobban érzékeljük a körülöttünk lévő szellemi segítőinket, élesebben hallhatjuk az angyalok hangját, és tisztábban érthetjük belső felsőbbrendű énünk üzeneteit is.
A tisztánérzékelés fejlesztésében segítségedre lehet, ha tudatosan meditálsz, őrangyaloddal kommunikálsz. Használhatsz tisztító, rezgésszint emelő zenéket is, fontos azonban, hogy a térben, ahol vagy tiszt energiák legyenek.  Érdemes tértisztítást végezned –  így arkangyali energiákban létezhetsz.  Mihály és Jophiel Arkangyal ebben nagyot alakít. Az ellazulást segíthetik a relaxációs zenék, a tisztító mantrák is. Minden energetikai tisztító kezelés nyitja és harmonizálja egyébként a harmadik szemcsakrát is.

“Az angyalok Isten legtisztább gondolatai, amelyek az igazság és a szeretet szárnyán szállnak.” – Mary Baker Eddy


Camuel Arkangyal
a  szívcsakra őrzője, segít abban, hogy megnyíló tudatossádog tovább fejleszthesd. Rafael Arkangyal a harmadik szem csakra hangolásában segít téged. A fizikai test őrzője Uriel Arkangyal, az étertest őrzője Gábriel Arkangyal, a mentál test őrzője pedig Raphael Arkangyal, az asztrál test őrzője Mihály Arkangyal,  a spirituális test őrzője pedig Metatron Arkangyal. Hívhatod őket, ha védelmi, vagy energetikai erősítésre lenne szükséged.

Szeretettel várlak  égi energiákkal – angyal kommunikációra, angyaltanfolyamokra és angyalmágiákra is,  – ha sorsodban olyan feladatot kaptál, amiben elakadtál, és úgy érzed, már csak a csoda segíthet.

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Angyal tarot – Atlantiszi tarot.
Angyalmágiák, Angyal jóslás, Angyal tanfolyam, Angyal terápiák.
Kapcsolat: 202782612

Lilith-mantrák

Lilith, a Fekete Hold

Az asztrológiában Lilith a mindannyiunkban megbúvó sötét oldalt, az árnyék birodalmát testesíti meg. Az ősi héber mítosz szerint Ádámnak már Éva előtt is volt egy felesége. A csábítóan gyönyörű, fekete hajú Lilith különlegesnek hitte magát, nem hagyta, hogy a férfi uralkodjon felette. Ezért távozott a Paradicsomból, Isten szent és titkos nevével ajkán, leszállt az Alvilágba, majd démonná vált. Állítólag ő volt az, aki később kígyóként megkísértette Évát…

A Lilith hold a fekete személyiségünk, jól eldugjuk magunkban, de azért létezik ám! Fény derülhet akár egy sorselemzés alatt is a partner, vagy a leendő társ fekete holdjára. Szóval itt nem a napjegyekről van szó, nehogy összekeveredj. Az évszám alapján számolok. A Lilith-hold lelkünk sötét oldalát jelképezi: ide tatoznak a tudatalattiba szorított érzelmek és késztetések, de a hatalmi játszmáinkat és a párkapcsolatban betöltött szerepünket is ez határozza meg bizony. A tarottal alkalmazni nagyszerű lehetőség a személyiség alapos ismerete.

Lilith a Kosban. Egzisztenciális félelmek rabja. Minden miatt aggodalmaskodik. A munkájában és a párkapcsolatában is. Egoista lévén nem tud örülni azoknak az eredményeknek amiket elér. Sokkal nyitottabbnak kell lennie az emberek felé, le kell győznöd a belső félelmeidet. Pozitívabbá válni, mosolyogni, barátságokat kötni, őszintén érdeklődőnek lenni mások felé. “Elengedem a félelmeimet, és kinyílok mások felé, nem leszek önző többé!”

Lilith a Bikában. Biztosat akar, hogy nyugalomban éljen. Fél a bizonytalanságtól. Ha magabiztossága elillan, kétségek között vergődik. Néha még abban is bizonytalan, amiben korábban megingathatatlan volt. De azt, hogy ő jobban tud mindent, mindenkinél, senki sem veheti el tőle. Hinned kell benne, hogy értékes ember vagy, és megérdemled. Maradj kitartó és hőséges a választott akarathoz. “Nem kételkedem, a bizonyosságban hiszek, erős a lelkem és a hitem!”

Lilith az Ikrekben. Alattomos, pletykás természeted törhet elő belőled,  szíved mély rejtekéről. Rossz, negatív emberekkel veheted körbe magad, amely miatt magadat is értéktelennek véled. Ne légy birtokló, féltékeny, és ne kezdj olyan kapcsolatba, ami már az elején halálra volt ítélve. Értékeld magad, és arra koncentrálj csak ami igazán fontos. Éld meg az érzelmeidet. “Bízok önmagamban, hogy másokban is megbízhassak.”

Lilith a Rákban. Lelkileg és fizikálisan is kimerít a folytonos aggódásod.Fél attól, hogy nem felelsz meg a külvilágnak, mások elvárásainak. Túlságosan óvatos vagy, félsz, hogy kihasználhatnak, ezért nehézkessé válnak a kapcsolataid is. Nézz szembe a való világgal, ne menekülj el az életedtől. Tölts több időt szeretteiddel, barátaiddal, szórakozz, élj, nevess – Ne  akarj megfelelni másoknak semmiképp. Ne telepedj rá a körülötted élőkre, adj nekik életteret. “Minden cselekedetem szívemből jön, és minden döntésen önzetlen!”

Lilith az Oroszlánban. Attól félsz, hogy nem vesznek észre, attól félsz, hogy belesüllyedsz a hétköznapokba .Félsz a családi titkoktól, de attól is rettegsz, hogy önmagadat megmutasd a világnak – ezáltal pedig megközelíthetetlenné válhatsz. Legfontosabb hogy az apai ággal tisztázd ki a viszonyodat, és győzd le vele szemben a félelmedet és az elfogultságodat. Légy nagyvonalú, különben elmagányosodhatsz. “Erős a hitem, kitartó vagyok, bátor, és szerény!”

Lilith a Szűzben. Attól félsz a legjobban hogy nem saját magadért szeretnek, hitetlenkedő vagy. Nem mered élvezni az életet, merev vagy. Nem mered a szexualitásod sem megélni, mert félsz, hogy erkölcstelenségbe kerülsz. Nem mersz változtatni még a kapcsolataidban sem, inkább egy kiégett helyzetben maradsz. Le kell győznöd a bizalmatlanságodat másokkal szemben, ne gondolj azt hogy mások csak kihasználnak, mert könnyed egyedül maradsz. Ha felvállalod magad sikeres lehetsz a szerelem és a munkában is.  “Minden új lehetőség sikert hoz számomra, bátran kockáztatok!”

Lilith a Mérlegben. Attól rettegsz, hogy magányos maradsz, hogy téged senki sem szeret. Párfüggő, fontos számára a párkapcsolat – szinte ráolvad a partnerére. Amitől persze a másik elrohan. Láncolnád a párod, s ez igen komoly konfliktushelyzethez vezet. Ha a partneredre mint tükörre nézel rájössz, hogy mennyire értékes vagy. Állj ki bátran magadért, és azért amiben igazán hiszel. “Mindig mindenben hű vagyok önnönmagamhoz!”

Lilith a Skorpióban. A saját szemüvegén keresztül látja a világot, nem tudja elfogadni a másik másságát. Félelemben él: fél attól, hogy nem szeretik, fél attól, hogy befolyásolni akarják, fél attól, hogy uralkodni akarnak rajta. Egy tiszta rettegés az élete. Hinned kellene magadban, és a szeretteidben, hogy a kapcsolataidat ne rontsd el.Ne rágalmazz és ne átkozódj, mert ez a fekete energia hatalmi harcot is indíthat el. “Szeretetre méltó vagyok, és biztos társ vagyok!

Lilith a Nyilasban. Fél az anyagi világtól, konkrétan attól, hogy nem lesz pénze. Belemegy esetlegesen olyan dolgokba is, ami törvénytelen lenne. Fél felvállalni a vallási hovatartozását és a nézeteit is. Csöndes megfigyelő típus, a félelmei rabja. Boríts fátylat a múltra, és élj a jelenben. Légy kedves és szeretetteljes. Munkában légy örömben társaiddal, egészséges kompromisszumban. “Minden akadály kihívás, lételemem alapja!”

Lilith a Bakban. Fél attól elsősorban, hogy kiderül nem olyan okos, mint ahogy gondolták róla. Fél a szoros barátságoktól, és a titkoktól is. Nem vállal felelősséget másokért. Félelmei azzal is kapcsolatosak, hogy nem tudja a munkáját jól ellátni. Ha megszólal retteg, hogy kinevetik, mert nem tudja jól magát kifejezni, és legyőzik.
Ne utasítsd el a dicséreteket, és légy te is sokkal kedvesebb, hogy megkedveljenek. Szerettesd meg magad a többiekkel. “Szeretem és becsülöm magam, s ezáltal mindenki szeretni fog!”

Lilith a Vízöntőben. A mély érzésektől tart a leginkább, és hogy csalódás éri, ezét nem is meri az érzelmeit kimutatni. Mindig józan ésszel cselekedj, és bírálj másokat, ne légy provokatőr, ne teremts vitás helyzeteket.“Tudatos ésszel, érzelemmel élem meg magam, kinyílok és elengedem a félelmeimet!”

Lilith a Halakban. A háttérbe húzódik, mert pont attól fél, hogy nem veszik észre, és nem fogják őt szeretni. Nehezen barátkozik, és a támogatókat ridegen kezeli.
Erős spirituális képességgel rendelkezik, érdemes a megérzéseidre hallgatni, és teremteni, nem rombolni.
“Bátran vállalom az érzéseimet, hiszek magamban, teremtő vagyok!”

 

Érdemes belenézni a jövődbe, s a titkokba. Te tudod, hogy hol van a párod, partnered fekete holdja? Légy empatikus és együttérző, befogadó-kinyíló, szerethető, segítő szándékú partnert. A spirituális lét alapja a jól működő párkapcsolat.

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot- Számmisztika- Sorselemzés- Párkapcsolat elemzés felsőfokon.
Energetikai tisztítások.

Kapcsolat: 20 278 26 12

Te kinek az életét éled épp most meg?!

Ne hagyd, hogy a saját Életed elrohanjon melletted!

Amikor nem mersz szembenézni a saját életeddel, igen sokat törődsz másokéval – megfigyelted már ezt?! Ilyenkor a nagy fontoskodásban előjönnek a kutya-macska mentések, meg minden olyan, amiben semmiféle dolgod nincsen….Csak tereled a figyelmedet, arról ami benned nincs meg. Arról, ami hiányzik. Arról, ami bizonytalan, arról ami hiányos… Megszállottként másokon segítesz, pedig nem kellene… Csak keversz- és kavarsz.
De vigyázat, néha elég nagy  karma olyan dologba mártani az akaratodat, amivel nem lenne dolgod, amihez nincs közöd, ami nem a te ügyed lenne. Az viszont, hogy megéld a saját életedet, amit magadnak teremthetnéd nem teszed… Nem tanulsz és nem fejlődsz benne. A életed megreked, az elintézni való helyzetek sokasodnak, a feladatok felhalmozódnak, egy akasztott helyzetet generálsz vele, leblokkolod a saját sorsodat. Aztán meg hazudozol egyre, másra mindenkinek.

Mindenkinek meg van a feladata az életben.

Míg mások életét éled, a tiédet nem éled meg. A sok sajnálkozó energia, amit belefektetsz egy-egy kényszervállalt projektedbe álságos energiába vész el. Pont ott vagy, ahol semmi keresnivalód nem lenne. Amikor a küldetésed teljesíted, a vállalt sorsfeladatodat éled, oldod meg akkor minden ajtót kinyílik előtted, sikeres lehetsz, mindenben. Nem kell becsapnod, hitegednek senkit sem. Minden tiszta, és igaz, nyitott és átláthatóvá válik körülötted, mert megtalálod a helyed.


Egy Németországban lakó hölgy keresett meg – Pesten járva, útba ejtett, sokat volt már nálam – azzal, hogy elakadt az élete, a férje elhanyagolja… Ő pedig mindent megtesz: éppen kutyamenhelyre szállít rendszeresen kóbor ebeket. Tágra nyílt csodálkozó szemmel kérdeztem meg: Ez a munkád lenne?!
Nem – felelte, csak sajnálom őket, nagyon. Trendi is meg, divat is ez a dolog – válaszolja erre.
Értem – feleltem. És a pároddal hogyan oldod meg a konfliktusokat? – kérdeztem vissza nyomban.
Hát, arra nekem most nincs időm se – hadarja. Tudod a kutyák, meg a barátnőm fiának a kedvese is beteg, alig vagyok otthon.
Nahát, micsoda kreált programok – az ám! Aztán meg eljön tanácsért hozzám, hátha megmondom neki a tutit miféle mágiát lehetne alkalmaznia, hogy jobban menjen a házassága odahaza. A válaszom azért láthatóan megdöbbentette, nem kicsit. Talán, ha többet mosolyognál, ha leülnétek picit megbeszélni a félreértéseket. Ha olyan programokat szerveznétek, ami mindkettőtöket felvidít, és visszahozza a szerelmet, a vidám hangulatot – faggatom. De ő erre – sajnos nem tudok időt szakítani erre  – válaszolja, végig se gondolva…
Nézem a tarot lapokat: A szerelemben nincs gond, a szeretet az alapköve. A férfi nem kacsingat külső kapcsolatra, a felesége a mindene. Csak elhanyagoltnak érzi magát mellette, ellaposodott a viszonya vele…kihűlt a szenvedély a tűz. Nem tervezi, hogy szeretőt tartana, nem “olyanfajta”. Kétségtelenül boldogtalan – mutatják a lapok is. A feleség nem éleszti a tüzet, ingerülten válaszolgat, fontoskodva ál-gondoskodói munkákat hajszolva. Aztán meg jönnek a barátnők, és a programok…nyár van, bizony.  A tarot szerint hamarosan egy “kísértő” lép színre, s a hölgy nagyon izgatottan, kíváncsi tekintetét le sem veszi a tarotról – kérdezi, tovább…tovább…mondjad… milyen lesz?! Az aurájában látom a képeket…szenvedélyes, de mégis értéktelen…
Már megint nem a házasság a téma, nem az ami az övé lenne. Szeretőt tartani nem erény – tudtad?!
Amikor  néhány év múlva visszagondol erre,  – a  tisztulás bizony több is lesz majd,  a szellemvilág a tanuja ennek – rá fog jönni, hogy hol rontotta el. Mondom, de tudom, érzem, hogy rám se  figyel  – mert már gondolatban  ott van, ahol keresnivalója se lenne.

Találkozunk még – mondja bucsuzóul. Nagyon sok infót kaptam tőled, meg vagyok elégedve, és visszajövök, ahogy tudokRendben – köszönök el tőle. Ha úgy gondolod, hogy sikeres volt a konzultáció, – bevallom: a  tudat tisztításban bíztam a legjobban! – akkor szeretettel várlak, de ne kívánd, hogy drukkoljak a ‘semmilyen élethez’, amit folytatsz. Sosem ítélkezem. A jókívánság a kapcsolatnak szól, annak a hiteles szövetségnek, amiben benne vagy, ami a tiéd lenne, ha többet törődnél vele. Engedd el a csábítót, ne fogadd a rontót – inkább építsd fel újra a bizalmas jó viszonyt, a szeretet kapcsolatot. Okés… mondja, s máris elillant, mintha az ördög szállta volna meg…  csak a parfümje illata maradt itt  utána – gyorsan ki is szellőztetek.  Köszönöm, hogy itt volt, mert talán emlékezi fog arra, hogy nemcsak jól szórakozott, de kapott tanácsot is –  rajtam keresztül,  az ‘égi segítőktől’.
Csodás energiákkal áld az ég bennünket a napokban – teremtő, és kapcsolatépítő energiákban vagyunk – harmonizálódjunk, és sikert arathatunk.

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós (tehuri-mekubalim kabala beavatás)
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot- Számmisztika: Sorsfordulati döntések.
Oldások,blokkoldások – energetikai tisztítások.
Kapcsolat: 20 278 26 12

Heti tarot – Rák Újhold után vagyunk.

A héten jupiteri és neptunuszi energiák hatnak.

Egy érzelmekkel teli időszak veszi kezdetét a  napokban; hagyatkozhatsz a megérzéseidre, intuíciódban nem fogsz csalatkozni, a szíved vezet mindenben. Segítők is jelentkezhetnek, a jó szándék itatja át az egész hetet. Biztonságban, nyugalomban lehetsz.

Hét eleje:
Berta – Az Intuíció XXIV:
Egy-két megoldatlan ügyben karmikus akadályok lehetnek. Letisztult érzelmekkel oldhatók a helyzetek. Segítő jöhet életedbe, fogadd el. Szerelmi életedbe is jó kilátások lehetnek, légy pozitív mindenben.  Hagyatkozz a benned lévő Hold-energiára. (Rák-Nap, Bak-Plútó szembenállás.)

Hét közepe:
Szanatruq- A Ráció XXIII.
Együttműködés, szövetségben, kapcsolódás másokhoz
Ha egyensúlyra törekszünk, minden oldódik körülöttünk.
Szerelmi kapcsolat alakulhat, ha egyedül vagy. Kihívások jöhetnek egyébként pedig életedbe. Használd a racionális énedet.  (Vénusz Szűzben szextilben Jupiterrel Skorpióban.)

Hét vége:
Jézus a Pártus – Az Igazság VIII:
Amit önmagadon dolgozták, megterem. A külvilág felé irányítsd a figyelmedet. A Való Élet vár, ott kell megfelelned. Bizonyítanod lehet. Egy kis önelemzés az alap – keresd meg azt, ahol a helyed van. Munka, kapcsolat, anyagiak.  Igazad lesz, s nyerhetsz. (Nap Rákban-Oroszlánban, és kvadrátban Uránusszal Bikában.)


Használd mágikus képességeidet a hét alatt. Teremts egy szebb-új világot Magadnak, társaiddal. Oldó, blokkoldó energiákkal szeretettel várlak, terápiás konzultációs időben kereshetsz.  Figyelj a megsejtéseidre és az álmaidra is – kitűnő tanácsokat adnak az égiek megint.  Hívd őrangyalodat, mindig segíthet.

“Vesd el szorongásaidat, félelmeidet, a világhoz s előítéleteidhez tapadó görcseidet – és megszűnik feletted a fizikai gravitáció anyaghoz húzó ereje. Szabad léssz, mint a madár, s főnixként szállsz fel a Napba az Egyetemes Szellemi Tűzgóc gyémántfehérségű fókuszába!” – Szepes Mária

A tarot bölcsessége élni tanít!

A lapokat a Kazanlár-féle tarotból húztam az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam.


Mágikus napokat kívánok Mindenkinek  a teremtéshez!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Útmutató tarot- Sorselemzés- Párkapcsolat elemzés.
Energetikai tisztítások.
Kapcsolat: 20 278 26 12

A fenti egy általános jóslás- személyre szabott tanácsadással kereshetsz.

Sorsfeladati lehetőségek – megújulást hozó döntések.

Megújító, derűlátó tervezésben a hétvégében.
Először is az a fontos, hogy megtaláld a sok álarc közül, amit rád aggattak, s felvettél az idők során önmagadat, (nem könnyű feladat!) és azt a szerepedet, amit ebben a sorsban felvállaltál éld is meg.  Dolgozz azon, hogy nagyobb önbizalmad legyen, és ragadd meg a lehetőségeket, amit a sors hoz eléd mindenben. Csak pozitívan érsz el eredményeket. Minden arról szól, hogy tanulj a helyzetekben, és fejlődj. Az Igaz Ember mindent megköszön, a hála rezgése pedig egy erős spirituális szintre emel fel.
Párkapcsolati döntések időszaka a mai és a holnapi nap. Vénusz – Szaturnusz trigonban vagyunk, ez a fényszög az érzelmeket szimbolizálja. Teljes lelki megújulásban – lehetőség, hogy egy nehéz helyzetben lévő kapcsolatot meggyógyíthassunk, átfordíthassunk. A jól működőket pedig stabilizálva, optimális lelki-érzelmi szinten átélhessük, megélhessük. A dilemma arról szólhat, hogy a régi ideológiák, és a mostani újak, sorsfeladati minőségben is, hogyan illeszkedik bele a kapcsolatodba. Van ahol megmarad a régi minta, és lesznek olyan kapcsolódások, ahol másként fogják gondolni a sorsdolgokat a mostban. Jelentős változások várhatók tehát a párkapcsolatokban.  Az uránuszi energiákban Jupiter ráerősít és meghozza az újat.  Az új látásmód, sokat változtathat a hozzáállásokon, és a jobbításoknak fog erőt adni.
A szombati nap szaturnuszi nap, a vasárnap a Nap napja – minden kivilágosodik. A szombati éj fontos álomüzeneteket hozhat – azoknak, akik tudatosan álmodnak. Raziel Arkangyalt kérheted, hogy emlékezz a tanításokra, majd éberen. A holdhatások segítenek egész hétvégén értékesebben látni, mélyebben ráérezni az inkarnációs feladatainkra. Lassan elég erőnk lesz sorsunkban rendet rakni… Elengedni és az új jobb lehetőségeket megtenni.  A párkapcsolat mindig tükör – szellemi szinten fejlődésre sarkall. Szabadan, frissen, ne fájdalmaktól, félelmektől erősítve döntsünk. Figyelem a karmikus kapcsolatokat mindaddig nem lehet megszakítani, felbontani ameddig nem egyenlítőtek ki – mert a szétválással csak megerősödnének. (Az od- és éterikus szál harmonizálása, tisztítása azonban javasolt.)  A kiegyenlítődés viszont elhozza az égi társat, azt akivel folytathatod az utad. Az égi kapcsolatban élők – egymással még leszületésük előtt szerződést kötöttek a közös életre – minél közelebb vannak egymáshoz annál szabadabbak. A társak közös életprogramon dolgozva egymást segítik, pozitív hangulatban haladhatnak.


A hétvégére a Kazanlár csomagból a XIV: Mértékletesség – Iz-Ten-Gár lapot húztam. Az égiek vezették a kezem. A nagy lépés, amit jelent. Engedd, hogy a spirituális energiák áramoljanak. A harmonikus ember mindig vágyni tanul. Ha negatív vagy a váltás sajnos lehetetlen lesz számodra mindenben.)
Komoly feladatokkal érkezik az új életszakasz. Szerelemben harmónia, béke, szeretet, pénzügyekben javulás várható, munkában is megtalálod a helyed, a gyógyulás már úton van feléd, családi kérdésekben is javulás és harmónia várható.  A bölcsesség”, az okos előrelátás egyensúlya és mindenekelőtt mértékletesség által érhető el. A tarot bölcsessége élni tanít!

Szellemi vezetőinkhez, segítőinkhez is könnyedebben kapcsolódhatunk a mostani hétvégében – érdemes mély meditációkat tartani. Hivjuk Raquel Arkangyalt, hogy megtaláljuk az összhangot, és rendet tudjunk teremteni életünkben. Az akvamarin kristállyal jobban ráhangolódhatunk energiájára.
Jósnőhöz is érdemes most menni.  Szeretettel várom a spirituális úton levő hölgyeket – ha friss energiákra, segítő tanácsara lenne szükséged, bejelentkezz be bátran!

A napok folyamán fáradékonyabban lehetünk, lazítsunk ezen a hétvégén inkább. Lelkünkben saját szerepeink felismerése és átdolgozása folyik. Nagyon erős energiák vannak- az újhold hatása három napig tart majd és segít a nagy átalakulásban, a hosszú távú terveink valóra váltásában is. Lassan, lépésről lépésre haladva, türelemmel és kitartással kezdhetjük el majd  tettekkel is a sorsfordító folyamatot. Sok sikert hozzá, az erőt az égiek adják – te csak légy nyitott az átalakulásra!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot: Sorsfordulati döntéseknél.
Angyalmágiák – Energetikai tisztítások.
Oldások,blokkoldások – teremtő mágiák.

A holdjegyed az érzelmi világodat befolyásolja.

“Pedig annyira egymáshoz illettünk” – mondta egy igen csinos, kis vörös hölgy a konzultáció legelején.  És mégsem sikerült a kapcsolat – folytatta, mélyen megrendülve.

Van amikor nem sikerül egy kapcsolat – és ennek ezer és ezer oka lehet. Ha a napjegyed alapján választasz párt, partnert magadnak lehet, hogy nagyon is csalódni fogsz a választásodban. Nem kissé összetett a képlet, ami a lényeg: nemcsak a napjegyed vagy.  A jó választás  alapja – ha ezoterikusan szemmel nézzük –  a hold állása a hölgyeknél.  Az a jegy, ahol a Hold tartózkodik az asztrológiai képletében. Mert az az igazi, valódi női egyéniséged – világosítottam fel a hölgyet. Ha a férfi napjegye stimmel a hölgy holdjegyével, akkor abból a kapcsolódásból fergeteges jó kapcsolat, de akár házasság lehet.

“A múlttal már nem lehet mit kezdeni, azt viszont mindig eldöntheted, hogy másként, jobban csinálod ezután.” – Nyírő András

 

Amilyen a holdjegyed olyan szerető vagy!
Nos, lényegtelen hogy ki tetszik Neked külsőre… pedig azt mondják az megfog. Talán, lehet…de azért ennél egy igazibb kapcsolódáshoz több is kell. A közös érdeklődési kör, az azonos életszemélet…sorolhatnák reggelig. De nézzük inkább érdekesebb dolgokat itt. A holdjegy a teljes képletből számíthatók ki, ha tudjuk a teljes születési évet, hónapot, napot, órát, percet, és helyet.

A Kos holdjeggyel rendelkezőknek nagy a szabadságvágya, és szenvedélyesen keresi a kalandokat. Szereteted, ha a párod rajong érted. Ugyanakkor vágysz nagyon a barátságokra is. Életszerető, energikus ember – mindig megszerzi azt, amit, akit akar. Javasolt ékszerkő a Kunzit, a kreatív kompromisszumban segít.

A Bika holdjegyűeknek a lelki oldala igen intenzív. Nagyon fontos számára belbecs. A kapcsolata biztonságérzetet nyújt neki, a hűség számára a legnagyobb érték. Megemlítem, hogy a Magnetit ékszer a hűséges társat vonzza – lehet lánc, vagy karkötő is.

Az Ikrek holdjegynél sokat számít, a megértés, a beszélgetős kezdeményezések. Bár hajlamos a kicsapongásra, szeret flörtölni, szereti a könnyed kapcsolatokat, de szereti kifejezni mindenkor érzelmeit is. A Zafír segít összpontosítani és megnyugodni.

A Rák holdjegynél bizony erős birtoklási vágyad fedezhetünk fel. Ellenben érzelmes, és megértő lélek. És igen kedveled a hozzád hasonló érzékeny emberereket, velük jössz ki a legjobban. A rózsaszín Turmalin megóv az érzelmi túlterheléstől, akár napi viseletként is szép lehet.

Ha az Oroszlán jegyében áll a hold a legfontosabb számodra a hatalom és hogy különlegesnek tartsanak, felnézzenek rá. Sem a manipulációtól, sem az érzelmi játszmáktól sem riadsz vissza. Tudatosan keresi az olyan embereket, akikkel jól is érzi magát. A Rodokrozit segít megmutatni a jó tulajdonságaidat.

A Szűz holdjegyűek a tökéletes partnerre vágynak. Nem igazán érzelgős típus, inkább elemezgetős egyéniség a szerelemben is, erősen gyakorlatias jelleggel. Az Ametiszt segít neked abban, hogy reálisan láss, használd.

A Mérleg holdjegynek nagy szüksége van arra, hogy szeressék. Hajlamos hirtelen döntéseket hozni, meggondolatlansága révén a szíve viszi előre. Lelki társat keres egyértelműen. A Celesztin segít megőrizni a harmóniát – csodás darab, jó szívvel ajánlom Neked.

A Skorpió holdjegynek szüksége a felfokozott érzelmekre. Szerelme temperamentumos, és szenvedélyes. Vágyai viharosak és erőteljesek. A Füstkvarc elvezeti a negatív energiákat – garantáltan használ.

A Nyilas holddal rendelkezőnek szüksége van az érzelmi szabadságra. Arra, hogy önnön maga lehessen egy kapcsolatban. Vidám és optimista, barátságos és szeretni való társa. A Gránit segít abban, hogy megmaradj önmagad a kapcsolatban, csodás ékkő megéri az árát.

A Bak holdjegy képtelen kifejezni az érzelmeit, holott valójában mély lelki kapcsolatra vágynak. A társától viszont elvárja, hogy kimutassa az érzelmeit, és igényli is. A Vaspirit önbizalmat ad – próbáld.

A Vízöntő holdjegyűeknél pedig az a fontos, hogy függetlenek maradjanak egy kapcsolaton belül is. Ha sikerül egy belsőséges viszonyt kialakítania akkor is szüksége van a szabadságra. A Kalcedon segít megtalálni a lélektársadat.

A Halak holdjegyű igényli, hogy másoknak nagy szüksége legyen rájuk. Csakis akkor boldog, ha tudja, hogy másokon segíthet. Rendkívül érzékeny ember, nehezen szakad el régi szerelmeitől. A Jáspis segít abban, hogy tökéletesen egybeolvadj a partnereddel.

A Hold az érzelemvilágra hat – sokkal jobban befolyásolhat, mint a Nap. Érdemes kicsit másképpen nézni – asztrológus szemmel talán – a kapcsolatokat. De azt, hogy ki kell Neked senki sem mondhatja meg – azt csak Te tudod eldönteni tiszta szívből, igazán!

Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Párkapcsolat elemzés – Kapcsolati, szerelmi  tarot.