SZAKTERÜLETEIM kategória bejegyzései

Indul a Ló hónapja!

KÍNAI ASZTROLÓGIA – A LÓ HÓNAPJA (jún.5 – júl.7.)

A formálódó ötleteid, elképzeléseid elkezdenek kibontakozni és valóra válni.

 


A kínaiak szerint ez a hónap (jún.5 – júl.7.) a Ló hónapja.

A nyár második hónapja, egy tüzes hónap, és ezért nagyon jó időszak most azoknak akik a Kecske, Kutya és Tigris évében születtek. Nem igazán jó a hónap a Patkány szülötteknek, nem sikerülnek úgy a dolgaik, ahogy szeretnék, akadályokba ütközhetnek.
A Ló hónapja alapvetően Tűz elemű, ezért mindazoknak jó, akik szintén Tűz, Fém vagy Föld eleműek (a születési napjuk szerint), mert sok baráttal, ismerőssel találkozhatnak, de külön még jót tesz a Föld elemű embereknek is. Támogatást, segítséget kaphatnak másoktól vagy tanulásba kezdhetnek, meglevő tanulmányaik jól fognak menni.
A Fa eleműeknek kreativitást hoz ez a hónap és vállalkozókedvet, a Víz eleműeknek pénzt (ha szingli férfiak, akkor barátnőt is! A Fém eleműeknek pedig még munkát és ha nők, akkor pasit is hozhat!
A Tűz elem jelenléte miatt végre egy kicsit optimistábbak leszünk, megélénkül a tőzsde és fellendül a gazdaság bizonyos mértékben, beindulnak a dolgok….nah’ végre!

Az alábbi napokon lehetőleg ne hozz olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak, illetve ne is nagyon kezdj új, fontos dolgokba, ne ekkor költözz vagy indíts új vállalkozást, mert várhatóan nehézségekbe fogsz ütközni vagy a végkimenetel nem igazán lesz szerencsés: Június 18., 19., 30. Július 1.
A hónap legkedvezőbb energiáit hordozó napjai:
Június 20., 22., 26.Július 2.

Éljük meg örömben ezt a csodás nyári hónapot!

 

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – sorselemzés  – kapcsolat elemzés.
Aura-csakra tisztítás.
Kapcsolat: 20 278 26 12 
skype: asajah1

Megvalósult csodák!

ARKANGYALI ERŐTÉRBEN – JELENÉSEK ÉS MÁS CSODÁK!

Az angyalkommunikáció lényege, hogy ne csak kérd egy-egy angyal segítségét elakadt élethelyzetedben, hanem nézz is szembe azzal, hogy miért kerültél oda. Értsd meg a válaszokat benne. Az angyal jóslás erre is rámutat.
Az úgynevezett “újhullámos” angyalterapeuták már kicsit másképpen gondolkoznak ez ügyben. És igen, fontos a te energiád is benne, nem lehet csak úgy megrendelni mástól, hogy oldja meg helyetted…ez nem spirituális, s nem is leszel tőle előbbre…
Az exoterikus emberek mindent meg szeretnének venni, az ezotéria viszont nem eladó…hanem megtapasztalható valósága, az önbeavatási folyamatodnak!!!
Érdemes az imaginálás előtt csakrahangolásokat kérni az Arkangyaloktól. Az angyal lehívások mindig megszentelt, nyitott térben történnek, védelem alatt. Az őrangyalod az, aki a legjobban segíti akaratod, így első körben az inkorponálást javaslom Neked.A megidézés formáját tekintve színekkel és hangokkal történik – sorban azon angyalokkal akik abban a bizonyos ügyben segítségedre lehetnek. Az “összekötő” angyal lehívása az első lépés.
A meditatív csend és nyugalom helye a szertartás egyik lényegi eleme – ha szabad szívvel, szabad akarattal, Isten nevében kezded el. A kapcsolatfelvétel létrejötte után érdemes folytatni csak a kommunikálást – előbb semmiképp se…hiszen ha nincs ott senki, teljesen felesleges bármit is mondani.
Fontos a kérés egyöntetű “beterjesztése” – minden adat számít ilyenkor!Ha vizualizálod amit kérsz, nemcsak gondolod, s mondod… nagyobb erővel jelenítheted meg. Tehát érdemes elementált készíteni erre a célra az aurád terében. És ne felejtsük el azt a bizonyos megvalósulás angyalát sem, aki legnagyobb erejével segíti a manifesztációd sikerességét. Hálás szívvel köszönöd meg, az is sokat lendíthet.


ANGYALMÁGIÁK – ÚTMUTATÓ ANGYALSZEÁNSZ – ÉGI CSODÁK!

Minél többet beszélgetsz az égi világgal a csodás létezők előbb-utóbb meg is mutatkozhatnak Neked. Először talán csak érzed, majd láthatsz is bizonyos formai elemeket, van aki hallani is fogja őket…
Ha elhiszed, hogy “megérdemled” mindig bizalommal leszel – és a hited a legerősebb éterikus vezeték lesz közted és égi segítőid között.
Legutóbb karrier ügyben segítettem valakinek, aztán egy másik csodás embernek pedig segítőkész barátok bevonzásában egy elakadt élethelyzetben, stb… Sikeres imaginálások voltak – helyzetek oldódtak meg, ügyek indultak be – nagyobb szintre emelve a kérők energiaszintjét, Új Énjük sikerességében.

Ha szeretnél angyalmágiát tanulni, szeretettel várlak csoportos tanfolyamaimra, és egyéni konzultációimra is.
Minden hónapban tartok Angyal tanfolyamot – bátran keress meg.

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász- angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Szerelemkötés oldása – fekete mágia törlése.
Átok-rontás levétel Arkangyaltechnikával!
Kapcsolat: 20 278 26 12
skype: asajah1

Minden döntés sorslépés!

Minden lépés spirituális döntés, minden döntés  sorslépés! A tarot-elemzésen  kívül egyre többen kértek  kapcsolat-elemzést is tőlem. Egy nagy döntés előtt ez csakugyan sokat segíthet!

“Egy ösztönös nő bölcsessége az önfeledt magabiztos ragyogása, a szelleme és az érzelmeinek mélységbe és magassága.”

Csata lesz vagy szövetség?! Mielőtt mélyítenéd a párkapcsolatodat be le tudsz nézni a jövendőbelit személyiségébe. Megtudhatod a titkokat, amit a Lilith-holdja rejteget, az uránuszi kételyeket. De választ kaphatsz arra is, hogy előző életében mi történt vele, mi a jelenlegi karmája és küldetése. Egy átfogóbb képet láthatsz róla – és így jobban megismerheted és kiismerheted. (Azért akad még titka, ne félj,hogy nem lesz több se…de arra is rájöhetsz.??) Eldöntheted valóban helyesen döntesz-e akkor, ha vele kapcsolatot folytatod, vagy pedig kilépsz belőle, még mielőtt teljesen összezavarna és kétségbe ejtene a vele való közös élet. Mindent jobban látsz, de te döntesz!

Mondok egy példát: Egy ismerősömmel kérdésére, közöltem röviden és tömören:  egy harmadik fél bele fog lépni a kapcsolatba, de nem mindjárt az elején…és ez így lesz! A hölgy nem hitte el, mert nem akarta elhinni… de néhány hónap múlva sírva hívott fel: ‘Igazad volt Asajah, megtörtént…. ez a pasi tényleg egy világfi… az élteti, ha nyüzsögnek körülötte a nők… Vérig sértett, megbántott…végeztem vele.’
Harmonikus csak olyan kapcsolat lehet, amelyben mindketten szabadok… A férfi nem vadászott, őrá vadásztak, ő pedig hagyta… azt gondolom fogalma sem volt róla, hogy mi az hogy férfiszerep, és mi fán a terem a hiteles párkapcsolat. Egyszer talán sikerül neki felnőnie…
Egy másik alkalommal pedig egy  lehetséges romantikus kapcsolatot jeleztek a csillagok egy különleges egzotikus szépségnek. Ahogy megérkezett a nagyője zaklatottan keresett meg. A férfi tökéletes volt számára ugyan, de nem adott kellő elevenséget a kapcsolatnak.  A történethez hozzátartozik, hogy a hölgy nem volt még túl két-vagy három szakításán, amelyek igen nagy sebet ejtettek a lelkivilágában. Sértődöttségében azt találta ki, hogy ő annyit ad egy kapcsolatba, amennyit kaphat tőle… No, lám, ezt a férfi is megéreztem és végleg kihátrált… Még el sem kezdődött a viszony, máris elromlott… Sok minden feldolgozásra vár mindkét részvevőnél!

Minden Nő egy szent oltár. A szerelemnek időre és térre van szüksége hogy kiteljesedjen. Egy jó kapcsolat olyan mint a páros tánc. Harmonikus, áramló és szenvedélyes. Adni annyit, amennyit a másik még képes visszaadni.
Higgyétek el nekem, ha a férfi tiszteli önmagát és apartnerét csakis akkor tudja  felvállalni a vezető szerepet egy kapcsolatban. Aki keveset ad bele, az nem adja át igazán önmagát, az nem vágyik szövetségre, fejlődésre, egyensúlyra, harmóniára, nem vágyik tartalmas kapcsolatra sem, mert még nem érett meg rá…

Ha úgy érzed, hogy még lehet nem ismered eléggé a partnered, és másnak látod, a párod, mint aki, akkor: Szeretettel ajánlom Nektek a párkapcsolat elemzést – konzultációs időben kereshetsz.  Ha megtudod a titkokat még az is lehet, hogy jobban beleszeretsz, de az is lehet,  hogy menekülőre veszed. És van még a harmadik opciónk: van, akit éltet a bizonytalanság és kockáztat…

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

Kapcsolat: 20 278 26 12
skype: asajah1

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – elemzés – Kapcsolat-elemzés
Szívcsakra tisztító-oldás.

Szabadon használd intuitív képességeidet.

Heti tarot

“Figyeld belső szentélyed Papnőjére, aki a Bölcsesség könyvét őrzi benned. Ő gondoskodik arról, hogy oldásod tüze ki nem hunyjon, s ahogy rajta keresztül – ha figyelsz! – mindig megkapd a magasabb világok üzenetét.” – Szepes Mária

A gondolkodás és ügyintézés kerül a heti témákba. Kissé azonban szétszórtak lehetünk, összezavarodhatunk, és időnként szétcsúszhatunk… Bágyadtan ne akarjunk precíznek lenni. (Nap Ikrekben kvadrátban Neptunusszal Halakban.)

A FŐPAPNÖ II.  – Anahita papnője.
Az értelem háza. Szent a szó.
A hét elején egy segítő érkezik életedbe, és te is segítő lehetsz – titkos tudás, titoktartás. A Főpapnő a személyes lelki problémákat jelenti. Égi segítőid tanítanak, az akadályok elhárulhatnak…koncentrálj a pozitív megoldásra! Jöhet olyan ember is az életedbe, akivel régen nem beszéltél már. Most itt a lehetőség a kapcsolatfelvételre – rendet tenni ügyetekben. Minden nap lehet ragyogó, mert a Fényt te adod hozzá!

A CSÁSZÁR IV.  – Arsák, a császár.
Az Ajtó – akár a helyzete úra is lehetsz!
Figyelj oda kivel lépsz kapcsolatba – figyelj oda kit engedsz az életedbe. Figyelj a szavaidra – légy következetes. Az egészséges határok meghúzása tartja életben a jó kapcsolatokat. Emlékezz: Isten is világokká korlátozta magát.
A hét közepe körül egy újabb segítő ember érkezhet, lehet nő, vagy férfi is..látó, igazmondó – hiteles ember. Kérj és fogadj el segítséget, hogy minden könnyebben menjen.
Kérd bátran spirituális vezető, tanácsadó, segítségét, ha elakadtál és tanácsara van szükséged. Segítséget kérni nem szégyen, hanem bátorság – jó lehetőség, okos lépés.

A NÉVTELEN KÁRTYA , A HALÁL. XIII. – Mú süllyedése.
Lezárás és új kezdetek állnak előtted.
Valaki jöhet a múltadból majd. Nem azért tesznek eléd ismét az égiek, hogy folytasd vele a sorsodat, hanem pont azért, hogy véglegesen lezárd vele a dolgaidat.
Önbeavatás minden változás – minden új kezdet egy nagy állomás. Átalakulás – s egy életforma vége egy új kezdete…de nem mindenkinél következhet be…

Szabadon használd intuitív képességeidet- légy hatékony mindenben! Az Univerzum támogató ereje veled lesz – bízz magadban, és légy egységben. Kreatív teremtő – lendülettel haladj. Empátiával másokkal együtt.
(Vénusz Rákban szemben Plútóval Bakban halad a hétvégi időszakban.) Csakra-aura tisztító harmonizálással szeretettel várlak továbbra is!

A TAROT BÖLCSESSÉGE ÉLNI TANÍT!

A lapokat a Kazanlár-féle Kör-tarot csomagból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam.

Lélekölelésem:

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,

tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/tarot/asajah-spiritualis-tanacsadas-4.php

A fenti egy általános jóslás – mindenki máshol tart az életében – személyes elemzés egyéni konzultációban kérhető.

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorselemzés – Számmisztika- Sorsfordulatok.
20 278 26 12

Mert amire gondolsz, azt bevonzod…

A VONZÁS TÖRVÉNYÉRŐL – A TITOK.

Folyamatosan ismerd fel, ha valami olyasmivel találkozol, amit nem szeretnél, határozd meg, hogy mit szeretnél, és fordítsd a figyelmedet ez utóbbira. A helyzettel kapcsolatos gondolataid közül válaszd ki a legpozitívabbat, és azt alakítsd még jobbá. Figyeld meg az érzéseidet, és cselekedj azoknak megfelelően, anélkül hogy másoknak meg akarnál felelni. Végül pedig adj hálát a pozitív változásért.

Mi az oka annak, hogy nem működik nálad a vonzás törvénye?

Ha túl sokat foglalkozol azzal, amit nem akarsz, ahelyett, amit akarnál.
Az Univerzum minden gondolatodnak engedelmeskedik ÉS AMIRE gondolsz azt bevonzod. Például, ha folyamatosan a befizetésre váró  csekkekkel, a hosszú munkaórákkal, a pihenés hiányával foglalkozol, nincs más ‘dolga’, mint ezekből még többet hozni az életedbe.
Ha észreveszed, hogy ilyen negatív sorshelyzetbe sodrod magad azonnal cselekedj. Irányítsd az elmédet a pozitív aspektusba. Írj hálanaplót, és meditálj rendszeresen. Légy hálás azért, amid van.

Ha ellenállsz a változásnak.
Minden alkalommal, ha falat húzol közéd és egy tapasztalat vagy másik ember közé, csak még többször fogsz vele találkozni egészen addig, míg szembe nem nézel a félelmeiddel és ellen nem szegülsz a kihívásoknak.
Nyisd ki a szíved az új emberek, új tapasztaltok felé hiszen csakis így tudsz fejlődni. Önmagad sorsrontója leszel, ha nem így teszel.
A változás mindig meglepő és újszerű, – emlékeztesd magad: ez az út vezet tovább, felfelé! Írd felül a tudatalatti félelmeidet. Ha szembe mersz nézni azzal amitől tartasz bátor leszel!

Ha a  jelen pillanat helyett a helyzetek lehetséges kimenetelét figyeled.
A Vonzás Törvényének idő kell rá, hogy létre tudja hozni mindazt, amit látni szeretnél, az eredmény nem egyik percről a másikra jelenik meg az életedben. Próbálj meg élvezni minden leckét, amit a kapott pillanatok tanítanak neked ahelyett, hogy csak a jövőre koncentrálnál.
Amikor a jövőd felől aggódsz állítsd le magad, és élvezd a jelent. A most vissza nem hozható jelen pillanat! Az érzést amit ad, ami te adhatsz másoknak. Légy tudatos, légy okos és éld meg az életed minden percét, pillanatát.

A Vonzás törvénye arról szól, hogy bármire is koncentrálsz– akár jó, akár rossz dologra – azt bevonzod az életedbe. A különböző gondolatok különböző érzelmi töltéssel rendelkeznek. Az univerzum elsősorban az érzelmekre reagál, azoknak vannak rezgései. Rezgésre rezgés a válasz, hiszen minden energia.

KÉRJ – VIZUALIZÁLJ – HIGGY- CSELEKEDJ – FOGADD EL.

Légy hálás mindazért, amid van – légy hálás, hogy vagy, hogy itt lehetsz itt és most! A vonzás törvényének helyes alkalmazásával  saját életünk mesterei lehetünk, úgy alakíthatjuk a sorsunkat, ahogy nekünk a legjobb.

Lélekölelésem:   

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum,
energiagyógyász – angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
A vonzás törvényének gyakorlati alkalmazása.
Energetikai tisztítások: oldás,blokkoldás.
Útmutató Tarot – Sorsdöntések.

Spirituális világutazó.

Spirituális emberré válni egy életprogram.

Kiválasztottak ugyan vannak; de fejlődni, tanulni, magasabb rezgésszinten élni – mindenkinek lehetősége!

“Legyen merszed mindent megfigyelni, ami körülötted van, félelem és képletek nélkül, és akkor hamarosan látni fogsz.” – Anthony de Mello

Ha meglátod miben tévedtél, át is tudod javítani a dolgokat. Ha jobban vágysz szeretteid után – máris megszenteled a találkozások örömét, célját. Új barátok ékeznek az életedbe, téged segítve, veled fejlődve. Ha sokat meditálsz, és egyre jobban spirituális életet élsz, – egyre  jobban látsz majd! – megérezheted a dolgok történését. Beleláthatsz olyan eseményekbe, amit a jövőd rejteget… Emelkedett rezgésben élve  fel tudod venni a kapcsolatot szellemi vezetőiddel, és az égi segítőkkel is. Megérted a jeleket. Ha engeded ami megy és fogadod ami jön – jobban el tudod fogadni az univerzális törvényeket. Ha együtt rezegsz a a lehetőségekkel már nem birtokolsz, nem irányítasz – hanem áramolsz… Ha  őszinte hiteddel elfogadod és értékeled az élet adta feladatokat – minden új számodra tanítást és lehetőség. Nem probléma, hanem élvezet, sikerélmény. Ha élvezet az utazást – élvezed a saját utadat, uralod a sorsodat. Ha nem keresed másokban a rosszat, elfogadod az embereket úgy, ahogy vannak…. tudod, hogy mindenki a saját életét teremteni jött az életleckéivel. Ha megérted, érzed és tudod a küldetésed,  ráérzel arra, aki vagy – máris egyre tudatosabban haladsz. Sikeres és kreatív életet élhetsz – ha harmóniába kerülsz önmagaddal!

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Életfeladat – Sorsoldás – energetikai tisztítások

Pecsétviasz – szellemtevékenységek.

Szellemtevékenységek – avagy mikor érdemes lakástér-tisztító beavatást  kérni?!

Bizonyos jelek aktív szellemtevékenységre utalhatnak. Pld. erős hidegérzet, kellemetlen szagok, fuvallatok, különös fények, zajok, az elektronikus problémák sürűsödése (pld. tévé kapcsolgat másik adóra)  – de hányszor kerestek meg már ezzel… Ha furcsa érzésed van, mintha nem lennél egyedül,  igen aktív és bizarr álomtevékenységet észlelsz, a háziállatok a védekező-ill. ideges  visszajelzései, a készített képen, fotón látható kivehető alakzatok igen erős jelek.  Akár ezek a lények meg is érinthetnek, lenyomatokat hagyhatnak a fizikai testen…. Egyre több alkalommal látok, tapasztalok ilyet.

Egy helyszínen a megérkezésem után (ez egy wellnes üzlet volt – megjegyzem csupán) a pultban elhelyezett gyertyákat kezdték el sorban ledobálni a földe, a vendégek nagy ijedelmére… Egy másik alkalommal – vidéki kiszállásnál – egy öreg hölgy kísértett a fürdőszobai tükörben, míg máshol egy egész szellemcsaládot találtam a ház utolsó szobájában berendezett dolgozóban. Volt olyan, akit megszálltak az ott rekedt lelkek, és bizony igen furcsán kezdett el viselkedni, új szokásai lettek. Szinte rá sem lehetett ismerni… Nem a saját életét élte – zombiként valaki másét tette. A visszatérő kísértetek lebegnek, jóval a föld felett, a bolyongó itt rekedtek gondolattal közlekednek… villanásnyi jelenések kísérik őket.
A legutóbbi esetemnél a ház ura, jobb kezének ujjain a reggeli ébredéskor gyertyaviasznyomokat talált. Olyat mintha belemártották volna a kezét egy pecsétbe – pedig el sem hagyta a szobáját! – egy szerződést írattak vele alá…hadd ne meséljem!

Ezek a lények sok mindent elkövetnek, hogy felhívják magukra a figyelmet…Vagy kommunikálnak akarnak, vagy pedig szeretnének a Fény hazába menni, átjárót keresnek..
Ha ilyesmiket tapasztalsz keress meg. itt már nem lehet szépen kommunikálni – megkérni őket, hogy menjenek el. Komoly, nagy energiákkal tisztítást kell csinálni. Démonoknak, szellemeknek nincs a lakásodban helye – pláne démonizált, visszajáró kísérteteknek! Minél előbb szabadulj meg tőlük, mert életenergiát vonnak el tőled…ha megszállnak, vagy letelepednek – rossz, negatív, lehúzó dolgokat vonzanak hozzád – áldatlan helyzetet. A beavatást, tisztítás  – szellemelengedést egy speciális technikával, fehér mágiával végzem – nagyon hatásos, sosem kellett megismételni! A tiszta tér, nagy megnyugvást ígér!

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum,
energiagyógyász – angyalterapeuta
Kapcsolatfelvétel: 20 278 26 12

http://asajah.hu/gondolatok/kisertet-energiak-szellemlevetel.php
http://asajah.hu/gondolatok/szellemek-marpedig-vannak.php

Minden típusú baleset speciális figyelmeztetést hordoz magában.

BALESETEK PSZICHOLÓGIÁJA A SPIRITUALITÁS TÜKRÉBEN.

“Gondold csak el, milyen is lenne egy emberélet és a világ a baleset esélye nélkül? Milyen pökhendin magabiztos lenne, milyen szemérmetlenül gőgös és fennhéjázó! Nem, a baleset lehetősége ott lappang minden pillanatodban, a tárgyak, a helyzetek, az emberek, a vegyi anyagok, a statikus és fizikai képletek: mindez ellened is van. Tehát vigyázz. Ne aggályosan vigyázz, hanem emberi rangodhoz illően, komolyan és tárgyilagosan, nagyon figyelmesen. S mindig tudjad, hogy nem a világ ármánya tört önkényesen ellened, mikor a baleset bekövetkezik, hanem te voltál gyönge, lusta és kicsinyes. Nincs “villamosbaleset”. Csak te vagy, s a villamos és a világrend.” – Márai Sándor

 A baleset rákényszerít a lassításra: elárulja, hol akadt el, mi az, amit rosszul csinál, illetve mi az, amivel nem akar szembesülni. Amikor egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból elakadások, blokkok keletkeznek, ezek később betegséggé írónak át a fizikai testre. A betegségtünetek midig arra figyelmeztetnek, hogy életmódunkon, hozzáállásunkon, felfogásunkon változtatni kell! Mert mit is jelent a baleset: “kicsúszott a lábam alól a talaj”, “elvesztettem az egyensúlyom”, “kizökkentem a kerékvágásból”, nem vagyok összhangban magammal.

Életéért és cselekedeteiért minden ember teljes felelősséggel tartozik. Ennek következményei az illető életkörülményeiben mutatkoznak meg. Egy balesetet öntudatlanul  mindig magunk idézünk elő, vagy kényszerítünk ki, a célból, hogy egy konkrét élményt megéljünk, az azt kiváltó energiát felszabadítsuk. Amint egy baleset elkezdünk elemezni és vizsgálni  hamarosan rájövünk a mögötte rejlő problémára is.
A baleset általában akkor következik be, amikor az ember nem hajlandó észrevenni, hogy nem jó irányba halad, nem azt teszi, amit kellene.

A baleset mindig egy üzenetet hordoz.
Megeshet, hogy elveszítjük az egyensúlyunkat vagy kicsúszik lábunk alól a talaj, elveszítjük az uralmunkat valami fölött, aminek következtében kizökkenünk a kerékvágásból. Máskor meg nem tudjuk tovább fékezni magunkat. A közlekedéshez hasonlóan az életben is kisodródhatunk az útról, árokba csúszhatunk, irányt téveszthetünk, kiröpülhetünk egy kanyarban vagy éppen koccanthatunk valakivel. Ha balesetet okoztam, mert képtelen voltam időben fékezni, ez arra utal, hogy életem bizonyos területein (szituációban, fejlődésben) oly vészesen begyorsultam, hogy önmagamat veszélyeztetem.

A baleset mindig figyelmeztet!
Sokaknál a baleset egy figyelmeztetés arra nézve, hogy meg kell tanulni elfogadni.a balesetben sérült testrész olyan üzenetet hordoz, melyet minden ki fel tud tárni magában, ha akar: elárulja, hol akadt el, mi az, amit rosszul csinál, illetve mi az, amivel nem akar szembesülni. A bal oldalunk a női, a jobb a férfi énünket hordozza – nemtől függetlenül. De felfoghatjuk úgy is, hogy a bal oldal a múltat és a lelkünket, a jobb a jövőt és a racionalitást képviseli.
Ha tehát a bal oldalunk sérül, akkor „nem jó helyre tettünk”, vagy feleslegesen cipelünk valamilyen terhet – pld. a múlt terheit.  A  jobb oldali sérülések pedig azt jelzik, hogy bár tudjuk, látjuk a dolgokat, mégsem cselekszünk helyesen. A csonttörés például arra figyelmeztet, hogy valamibe nagyon becsontosodtunk, megkeményedtünk, és ha ebből nem tudunk segítség nélkül kimászni, vagyis önként nem változtatunk ezen, akkor bizony a megoldatlan problémák fizikai síkon – törésben – törnek a felszínre.

Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki. A gondolat ereje is segíthet visszanyerni egészségüket – a Ilyenkor a blokkok feloldása javasolt – oldó energetikával segíthetek benne.
A betegség mindig megállít – befelé fordulásra, problémamegoldásra ad időt – hogy a továbblépés a pozitív irányba történhessen…

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorsutak – Tarot – Oldás, blokkoldás.

Romantikus hétvégében – szabad szívből hozott, jó döntésekkel!

Az első júniusi nyári hétvégére!

“Sohasem volt olyan fa a világon, amelynek törzse karcsú, s felső ágai nehezek, erősek. A dolgoknak oka és következménye van, az emberi ügyeknek kezdete és vége.” – Popper Péter

Asztrológus szemmel a hétvégéről: Vénusz-Jupiter-Neptunusz király trigonban. Aktiválódik öngyógyító erőnk, és álmaink során igen erőteljes látomások részesei lehetünk. A Rák-Vénuszban felerősödik motivációnk, tetterő gyűjtés, inspirációáradat lelki szinten. Szebbé és széppé tenni. A jupiteri erő felszínre hoz mindent, hogy alaposan szemügyre vegyük és átértékelve tegyük azt vissza. A neptunuszi energia mély lelkiséggel érint meg – tisztító-oldó energiákkal emelve. Az igazunkat találva meg, ébredésen, tudatosságban, magabiztosabb minőségek felé. Mi a dolgunk, hová tartunk, miben akadunk, miben haladunk… Plútói segítő teremtő, átalakító, formáló erőkben már felvállalva ujdonmagunkat, valódi lényünk harmonikusabb ébredését a lágyabb érzelmesebb hangulatot választva, mély érzelmekkel társulva a biztosabb, sikeresebb utat választjuk –   helyesen gondolva. (Vasárnap Kioldódik Bika Uránusz és Vízöntő Mars kvadrátja!) Teljes feloldásban leszünk.
A hétvégi mágikus imáknak az esti hat óráktól van helye – elcsendesedve, befelé fordulva halkan igen, de figyelve, meghallhatjuk az égi üzenteket.
Jó tanácsként mindenképpen: A hétvégi napokban mindenképp kerüld a drasztikus konfrontációt. Az időtér nemcsak a meglévő szerelemnek, de a romantikus találkozásoknak is kedvez, a pénzügyekkel azonban légy óvatos, ne kockáztass, mert melléfoghatsz… Kommunikációs békülékenységben, derűlátóbb diplomatikus készséggel, felnőttként alakítva a helyzeteket, immár  kapcsolódásainkban pozitívabb formában leszünk jelen.
A  tarot csomagból  a VI. Csodaszarvas  – Szerelmesek lapját húztam a hétvégére. Az ember azonos a döntéseivel. Jelentése: Jó úton jársz, ha követed a jelet.
Mától öt napig az Időkapuban Hariél őrangyal áll, uránuszi-merkúri energiákat árasztva, a Kerubok karának angyalaként, Raziél Arkangyal csapatából. Ez az angyal tiszta éleslátással ajándékoz meg bennünket.
Oldó-blokkoldó- energiákkal, sorslépésekben útbaigazító tarot elemzéssel várlak. Félelemoldásnak van helye – lélekoldásban! –  felszabadult lélekenergiával a jó úton haladva, megélheted sorsodat magasabb szinten. Az új kezdet sokat ígér!

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorselemezés – Sorsfordulati döntések.
Energetikai tisztítás: oldás, blokkoldás.

Áldott Júniusi energiákban – komoly belső átalakulásban.

Szent Iván hava – Nyárelő hava – Napisten Hava.

A Merkúr bolygó az érzelmes Rák jegyében lesz. A Rák tarot kártyája a 13-as lap  – a lezárás, és az új kezdetek jelölője. A június a hatodik hónapunk – a hatos a harmónia és az egyensúly száma.

NYISD KI A SZEMED ÉS TÁRD KI A SZÍVED!

Fontos hónapba érkezünk meg: az én szeretet, én tisztelet energetikája alap. Ez a hónap segítséget ad majd, hogy megszabadulj a félelmeidtől, és értékesen meg tudd élni az életedet.
Amit általánosságban a Rák jegyről gondolnak: Hangulatember, a múltban él – intuitív és kreatív, ellenben óvatos és gyanakvó, de mindenképp ragaszkodó. A Ráknak nagyon jó a megérzése, az előre megsejtése – s ha ez még erős spirituális energiákkal is párosul, hatalmas telepatikus képességgel bírhatnak.

Kapcsolódj a magasabb szintekhez! Ez a hónap olyan embereket és helyzeteket hoz el majd, amelynek során egy magasabb tudatosságba léphettek. Erősödni fog a hit, a belső látás, és a sugallatok. Május-június hónaptól 3 hónapon keresztül a két sorsbolygó a Jupiter és a Szaturnusz szövetségben, együtt munkálkodik a Plútóval. Elsősorban abban támogat bennünket, hogy felelősséget vállaljunk életünk alakulásáért.
Június első napjaiban a Vénusz–Jupiter trigon szerencsés változást hozhat az élet-sorsdolgaidban, meglévő párkapcsolatodban.
Majd az Újhold 13-án köszönt be ránk az Ikrek jegyében. Kreatív problémamegoldó energiákkal üdvözöl bennünket.
A Neptunusz a mágia bolygója hátráló mozgásba kezd a hónap közepétől – a retrogád időszak időt ad nekünk, hogy jobban átlássuk hosszútávú terveinket.Figyeljünk oda a ködösítésekre, és a csalódások-becsapadások nem következnek most sem be. Inkább foglalkozzunk az új lehetőségek tervezésével…
A csillagászati nyár a nyári napfordulóval kezdetét veszi június 21-én – egy  kis Vénuszi-marsikus energia telíti majd a téridőt – a Vénusz évének aspektusára visszarévedeztetve: a hiteles férfi-női szerepekben – a lelkiség megélésének jut nagy szerep.
Aztán június 26-től a Mars is hátrálásba kezd majd, kissé korlátozva érezhetjük magunkat, egyébként pedig aktivitásunk is gyengülhet. Ez az időszak kb. augusztus végéig fog tartani majd.
A telehold 28-án telítődik a földies Bak jegyében. A felelősségteljesség – döntések meghozatala – a lesz fő ébresztő téma ezen időszakban.
Minderről majd még részletesebben – ahogy közelednek a napokkal a helyzetek… a csillagok üzennek, a tarot is jelez. Sorselemzéssel – energetikai tisztításokkal mindig kereshettek.

Csodás spirituális, önbeavató energiákkal való töltődésben legyen részetek –  Áldás!

 

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium,
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász nagymester – angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Személyes évek – Sorselemzés.
Energetikai tisztítások.