TAROT kategória bejegyzései

Tarot útmutatóra lehet jelentkezni!

Negyedéves tarot foglalkozásra invitállak.

Magasfényű angyalos stúdiómba várlak szeretettel, ahol a mágikus-misztikus Kazanlár-tarot lapjaival ismerkedhetsz meg. A kártyavetést bölcs mesteremről dr. Kazanlár Áminollah Emil – ezoterikus festőművész, író, műfordító, tarot szakértő – tanár úrtól tanultam.

Az ülésen megtudhatod, hogy mit hozhat számodra a következő három hónap: Egészség – anyagiak- szerelem – változások területén.
Belenézünk a jövődbe, fény derülhet arra, hogy a  marsikus energiákban milyen áldásos helyzetek jöhetnek, és mikor állít sors karmikus út elágazás elé. Mikor lesz az, amikor valamit lerakhatsz, és újat választhatsz – egy fontos döntés előtt állhatsz a sorsikus időben.
Lélekfejlesztő ezoterikus tanítóként tudok foglalkozni veled. Az égiek rajtam keresztül üzennek, gyógyítanak, segítenek fejlődni neked.
Nem azt fogom mondani, amit hallani szeretnél, hanem azt, amire szükséged van a fejlődésedhez!

A szeánsz alatt használok: pálcát, ingát, a jövőbenéző auraolvasást, tarot lapokat, számmisztikát és csipetnyi asztrológiát is.
Grátisz-ajándék: az angyal jóslás, csakra-aura-meridián-nadi tisztítás, blokkoldás, energetikai szint emelés – rontásvizsgálat.
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Szeretettel várom az ezotéria iránt érdeklődő Hölgyeket spirituális tanácsadásra.
Vállalok kamerás messengeres, és kamerás skypeos foglakozást, tanácsadást is – ha szerencséd van akár másnapra is kaphatsz időpontot – érdeklődj a részletekről nálam. Léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió

Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Új sorskör indul

H   E   T   I     T   A   R   O   T
május 22-től május 28-ig.

Az új sorskörben szabadítsd fel magad – emeld fel az életed – ne cipelj hátrányos terheket. Engedd el és vágd le a korlátozó, hamis, álságos kapcsolataidat, és gondolataidat. Teremts tiszta helyzetet, az új életedhez.

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’:

A Torony XVI. – Hitrendszeri változások –  új értékek születése szellemi szinteken.
A hét elejében jobban ráláthatunk sorsdolgainkra, tudatosabban, megfontoltam, átgondoltan dönthetünk merre haladhatunk tovább. A szintlépés idejében vagyunk: új lehetőségek találhatnak ránk, új megközelítésben cselekedhetünk. A jelenlevő Plútó-Mars-Jupiter rezgések áldásos változtató energiákkal áldanak meg. Önbizalom erősítő terápiával segíthetek, hogy erősebb energiákkal cselekvőképesebb légy, merj elindulni és nagyot alkotni, sorsot teremteni, életedet átvarázsolni.
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Hasznos időtöltés lehet a nagymosás – kellemes a családlátogatás. Nem ajánlatos műteni mellet, a gyomrot és a nyombelet.  A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor, szénhidrát lesz. Fogyasszatok gyümölcsöt desszertnek. Regeneráló masszázsra, bőrápolásra, kozmetikára remek lesz a hét elejének energetikája. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyűeknek kedvező napjai lesznek – használjátok ki a jó lehetőségeket! (A Hold a Rák jegyében jár, május 24-én, szerdán lép át az Oroszlán tűzjegyébe.)

A Válaszutak VI. – Válaszút, nagy döntés a szívünk szerint.
Családi, baráti együttérző-mély megértő beszélgetéseknek kedveznek az energiák a hét közepében. A szerelem-szeretet alapú kapcsolatok erőre kapnak, az érdekkapcsolatok elégnek, kirezegnek. Sokan most válaszút elé kerülhetnek. De elengedésre és bocsánatkérésre, megbocsátásra is nagyon jó lesz most a lehetőség a vénuszi rezgésekben: ne őrizz haragot a szívedben. Lélektárs bevonzó angyalmágiákkal is kereshettek – várom angyalos stúdiómba az ezoterikus Hölgyeket!
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
Kellemes program lehet a rokoni,baráti kapcsolat ápolás. Nem ajánlatos műteni a gerince, az eret és a szívet.  A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Készítsetek friss salátákat a főétkezésekhez. A kozmetikusodat, a masszőrödet is bátran felkereshetek – a hajmosásra-vágásra a legjobb nap a csütörtök-péntek lesz. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyűeknek kedvező lesz a hét közepe – vegyétek észre a szerencsétek!  (A Hold az Oroszlán jegyében jár, május 27-én, szombaton lép át a Szűz föld jegyébe.)

A Pápa V. – A Gondviselésbe vetett hit és bizalom.
Kreativitásunk megnő a hétvége időterében: a jupiteri-szaturnuszi energiák magas rezgésében alkothatunk, cselekedhetünk. Magas rezgésszinten minden könnyebben megy. Húzd fel egészséges határaidat, figyelj oda kit engedsz a személyes rezgésed terébe. Az égiek most is csodás üzenetekkel segítenek, csak figyelje! Csakra-aura-meridián-nadi hangolással, rezgésszint emeléssel is jöhetsz hozzám – egyeztess velem.
A hét vége föld elem minőségben lesz.
Hasznos időtöltés lehet az barkácsolás, takarítás. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket.  A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek.  A folyadékpótlásról ne feledkezzetek meg – már melegebb az idő több kell. Bőrápolásra, regeneráló masszázsra, hajvágásra is kedvező lesz a hétvége időtere. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – ha csak nincsenek büntiben!  (A Hold a Szűz jegyében jár, május 29-én, hétfőn lép át a Mérleg levegő jegyébe.)

Döntéseidben ne légy elhamarkodott, viszálykeltő, hirtelen –  gondold át alaposan minden tetteidet. Mérlegelj, az ok-okozat következményeit is vedd figyelembe. Magabiztos, felelősségteljes felnőttként cselekedj. Ha angyaloznál Raziel arkangyalt az év arkangyalát imagináld – csodás útmutatással ajándékozhat meg.
Ha elakadnál életed 
útvesztőben sorsút tervezéssel is kereshettek – önismereti foglalkozással várlak szeretettel.
Rendezd rendezetlen ügyeidet, tégy rendet az életedben. Kezdj egy magasabb minőségű, céltudatosabb sorskörbe. Ha betegség támadna meg, – azt jelzi, hogy irányváltoztatásra lenne szükséged – tudd, hogy merevséget gátol abban, hogy felismerd a pozitív lehetőségeket. Oldással, spirituális terápiákkal is segíthetek neked, ha felkeresel.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Továbbra is várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sors- és tarot elemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, angyalos stúdiómba.

Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is. Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – videóhívással kereshetsz, előreegyeztetett időben – érdeklődj a részletekről nálam.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Figyelem a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Lélek-wellnes

Lelki tisztulás

Elengedni csak akkor tudsz, ha előtte megérted, és lelkileg feldolgozod a történteket. Sokszor mondjátok, hogy már elengedted, azt a bizonyos dolgot, embert, helyzetet… és mégsem érted, hogy miért nem tudsz továbblépni.  Ez azért van, mert a  tudatalatti mélyen tárolja az eseményeket, és a lélek nehezen felejt.
Amikor elhatározod, hogy szembenézel a problémáddal, rá fogsz jönni, hogy nálad van a megoldás energiája is.  Ha szeretnél oldást gyere el hozzám, mert a tudatalatti blokkoldás a megoldás. Amíg a szívedben nincs béke, addig nem jön az új lehetőség.

Szeretettel várlak energetikai gyógyászként, ezoterikus stúdiómba, energetikai blokkoldással, ha érzed, hogy elég az egy helyben való tocsogás, a reménytelen várakozás… és végre lépnél már az Életed felé!
Grátisz: energetikai szint beméréssel, rezgésszint emelés, energetikai feltöltés. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Májusi szerelemvonzás

Rád is vár valaki…

Az igazi párkapcsolat alapja a barátság, ás a  szeretet. Ha egy hosszútávú, egészséges, jól felépített kapcsolatot vagy házasságot szeretnél, már az elején tudnod kell, hogy mindennek az alapja a bizalom, a tisztelet, a szeretet, az őszinteség. Nagyon fontos, hogy már a kezdetektől odafigyeljetek egymásra, hogy tiszteletben tartsátok egymást.
Ahhoz, hogy jó társak legyetek meg kell, hogy ismerjétek egymást lélek szinten is – barátokká kell válnotok.  Így lesztek igazi lélektársakká.

Azok akik sokat csalódtak, nehezebben nyílnak meg egymás előtt. Az őszinte kommunikáció nagyon fontos. Ha úgy érzed nincs már bizalmad, azt gondolod sosem találsz párra azt javaslom neked, hogy hagyd abba az aggódást. Erősítsd meg magad abba a hitben, hogy a boldogság neked is alanyi jogon jár.
Angyalos szerelmet bevonzó mágiával várom azokat a hölgyeket, akiket eleddig elkerült a szerelem. Jelentkezhetsz Te is a programra: szerelmi jóslás, blokkoldó energiák, kisugárzás növelés, különféle ezoterikus szerelmet vonzó praktikák, fehér mágiás varázslás.
Kívánom, hogy a szerelmi életedben teljesüljön minden vágyad, elérd a kívánt boldogságot! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Varázslatos energiákban

Bika Újholdban

A Bika Újholdat május 19-én, 7 óra 54 perc 21 másodperckor üdvözölhetjük. Nagy erőt ad a sikeres, szerencsés változásokhoz!

Ez az újhold egyfajta érzelmi-lelki tisztaságot hoz magával a vénuszi energiákban. Az aktív Merkúr is támogató erővel bír. Jó hírek érkezhetnek, remek ötleteid születhetnek ezen a napon, és pozitív dolgok elindulására is alkalmas a téridő minősége. Érdemes felvenni a kapcsolatot őrangyaloddal, és lelki-szellemi vezetőiddel.
Változtatásra, életmód váltásra is kedvező energiákkal áld az ég  – merj új dologba fogni – pozitív választásod sikere koronázza.
Az Újhold rezgése magabiztos energiákkal ajándékoz meg. Hívd Gábriel arkangyalt – rezgése segít abban, hogy megújult erővel indulj el az új sorskörödben.

Az Időkapuban Hahajah őrangyal fog tartózkodni, a Kerubok karából, Raziel arkangyal csapatából. Ez az angyal biztosítja pártfogoltjának a legtisztább és leghatékonyabb páncélt a balsors ellen. Ő irányítja az Uránusz és Mars energiáit, s a hozzá forduló személyt a világos helyzetek felé tereli és vezérli. Ez az angyal űzi legmesszebbre a balsorsot. Hahajah őrangyal a menedék angyala nevet is viseli.

Ne feledd el kristályköveidet, ásványékszereidet, tarot lapjaidat is feltölteni az újhold misztikus rezgésében.

A pénz-fádat is szeretgesd meg, és a szerelemvirágodat is locsol meg.  Érdemes egy hangulatos sétát tenni, este a holdfényében. Ezen az éjjelen minden pozitív gondolatod hatalmas manifesztációs erőt kap.

Szerelmi varázslatokhoz, bevonzó mágiához is magas energiák adottak – jelentkezz be hozzám angyalos foglalkozásra. Élet-sorsút elemzéssel, jövőbenéző tarot jóslással, önbizalom erősítéssel is kereshettek.
Csodás, mágikus újholdat kívánok szeretettel,  Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Mágikus energiákkal áldanak az égiek!

H   E   T  I       T   A  R   O   T
május 15-tól május 21-ig.

Újholdas hetünk lesz. Különleges energiák részesei lehetünk – okosodhatunk, bölcsen sorsot építhetünk.

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’:

A Császárnő III. – terveink beérnek.
Május 15-én, hétfőn befejezi tolató mozgását a Merkúr és újra aktívba vált. Felgyorsul az élet, könnyebben megy majd a kommunikáció, fellendül a kereskedelem, az utazásokra jobb idők járnak, hivatalos ügyek intézésére is eredményes napok jönnek. Május 16-án a Jupiter átlép a Bika jegyébe. Szerencsét és bőséget hoz, ha pozitív mintáid vannak. A különleges neptunuszi energiákkal üzennek az égiek éjjeli álmainkban – az önelemző munkára is kedvező lehet. Gábriel arkangyalt szólítsd meg éber állapotban – a sajátságos szimbolikás álomfejtésben segíthet neked. Szerencse-bőség mágiákkal angyalos stúdiómba szeretettel várlak – jelentkezz be bátran.
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
Hasznos időtöltés lehet az ügyintézés, a testedzés és a lomtalanítás. Nem ajánlatos műteni az agyat, a szemet és a koponyát. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Kerüljétek tudatosan a szintetikus mérgeket – csakis tartósítószermentes ételeket fogyasszatok! Tisztító-fogyókúra elkezdésére remek lesz a hét eleje energetikája – de a kozmetikának, és a hajmosásnak is kedvez. Az Ikrek, az Oroszlán, a Nyilas és a Vízöntő napjegyűeknek kedvező napjai lehetnek jöhetnek  – vegyétek észre a jó lehetőségeket!  (A Hold a Kos jegyében jár, május 17-én, szerdán lép át a Bika föld jegyébe.)

A Pápanő II. – Figyelj, és cselekedj!
A jupiteri energiák bölcs meglátásokkal segítenek, ha átalakítani-formálni szebbé-jobbá tenni szeretnéd az életed. Május 18-ától egy különleges égi háromszöggel áld az Univerzum: a Mars-Plútó-Jupiter sorfordító változást hozhat: Hová, merre fordítod az életed rajtad múlik – légy merész és sorsteremtő erőddel állj bele a lehetőségekbe. Sorselemző- előretekintő tarot programmal belenézhetünk a jövődbe.
A hét közepe föld elem minőségben lesz.
A takarítás, rendezkedés hasznos program lehet. Nem ajánlatos műteni a nyaktáji szerveket és az állkapcsot. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók a lesznek.  Fogyasszatok vitaminokban gazdag zöld salátákat is a főétkezésekhez! A kozmetikusodat bátran felkeresheted: szépíthezhetsz, bőrápolásra is jó energiák lesznek, a fogorvosi vizitet inkább halaszd el. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyűeknek szerencsés lehet a hét közepe – használjátok ki a kedvező alkalmakat! (A Hold a Bika jegyében jár, május 19-én, pénteken lép át az Ikrek levegő jegyébe.)

A Mágus I. – Teremts új világot magadnak!
Május 19-én, a Bika Újholdat üdvözölhetjük. A kezdetek lendületét hozza el az újhold. Május 21-én a Nap az Ikrekbe lép át. Ez arra inspirál, hogy merj nagyot álmodni, és próbálj ki új dolgokat. A hétvége erős plejádi teremtő energiákkal jelentkezik, gondolj erre ha gyermekáldási programot terveznétek. Elengedő-teremtő meditációra jelentkezhetsz be hozzám – hétvégén is vállalok foglalkozást.
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
Kellemesnek program lehet az olvasás – hasznos a lakás átszellőztetés. Nem ajánlatos műteni a tüdőt, a légcsövet és a vállakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek.  Édes desszert helyett egyetek inkább lédús gyümölcsöket. Regeneráló masszázsra, kozmetikára, hajmosásra-festésre kedvező lesz az időtér. Védőoltás beadása újhold nem javallott! Az Oroszlán, a Mérleg, a Vízöntő és a Kos napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – hacsak nincsenek büntiben!  (A Hold az Ikrek jegyében jár, május 21-én, hétfőn lép át a Rák vizes jegyébe.)

Meditációinkban forduljunk szellemi-lelki vezetőinkhöz – minden kapcsolódás a problémamegoldásban is segít – hatalmas motivációval, tudatos megértésben építheted az új jövőd.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Továbbra is várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sors- és tarot elemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, angyalos stúdiómba.

Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is. Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – videóhívással kereshetsz, előreegyeztetett időben – érdeklődj a részletekről nálam.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Figyelem a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Vénuszi időben

Szerelmetes rezgésekben

Vénusz, a szerelem, az érzékiség, a szépség és az egyensúly bolygója az Ikrekből a Rák jegyébe lépett át és június 5-ig ott is fog tartózkodni.

Bátran randizzatok, flörtöljetek – a szerelem ideje jött el!
Azok a kapcsolódások kapnak nagyobb energiát, ahol van szeretet alap. Figyelem a  Rákban lévő Vénusz a szokásosnál érzékenyebbé, indulatosabbá és ingerlékenyebbé tehet bennünket – elfojtott régi sérelmek kerületnek felszínre. Kapcsolatodat átbeszélgetős, blokkoldós lehetőséggel rendezheted.
Sokaknál jöhet karmikus szerelem, lélektárs – de lesz olyan is, ahol a már nem szeretettel töltődött kapcsolatok elégnek, és kirezegnek. Az elengedéshez használj oldó energiákat.
Töltsetek minél több minőségi időt szerelmetekkel – éljétek át az intenzív boldogság érzéseket – programozzatok, romantikázzatok.
Érdemes eljegyzést ülni, esküvőt tervezni – avagy összeköltözéssel erősíteni a felvállalt kapcsolatot.
Szeretettel várlak, angyalos stúdiómba, ha meg szeretnéd erősíteni párkapcsolatodat a szerelmeddel – angyalos összerezegtető áldásra, szerelmi jóslásra,  szerelmet bevonzó angyalmágiára   –  párkapcsolat tisztításra(rontáslevétel). A  program része a személyre szóló kapcsolati tanácsadás is. Jelentkezz be hozzám kérj időpontot tőlem. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Szerencsés napok jönnek!

Bika-Jupiter kapcsolódás – égi áldás energiák

Május 16-án a Jupiter, a bőség, a bölcsesség és a szerencse bolygója a gazdagság jegyébe a Bikába lép, és ott fog tartózkodni egészen május 25-ig.
Bőségmágiának jó ideje lehet – ha kedvet érzel hozzá, gyere el hozzám – szeretettel várlak angyalos stúdiómba “bőségszertartásra” – érdemes előre regisztrálni!

Ha tisztaszívű vagy most bőség energia érkezhet hozzád!
Vigyázz a túlköltekezéssel, és kapzsisággal – mert ezek már ördögi energiák. Erősítsd az önbizalmadat, figyelj oda a megújulást segítő ötleteidre, kamatoztasd a tudásodat, engedj be még több új dolgot az életedbe.
S
ikeres ötleteid születhetnek, a bőség energia áramolni kezd hozzád. Szerencsés és eredményes időszak köszönt be rád. Sok új lehetőség, és sok új kihívás is jöhet. (Ha megrekednél, érdemes rontásvizsgálatot kérned!)
A Jupiter őrzője Zadkie arkangyal. Imagináld őt angyalszertartásban, hogy sikeres és szerencsés időszakot élj meg.

Ha kíváncsi vagy,  mit hoz számodra ez a ciklus a személyes éved tükrében, keress meg spirituális tanácsadással:  tarot-elemzéssel belenézhetünk a jövődbe. Kamerás messengeren – előre egyeztetett videóhívással! – is vállalok foglalkozást. Érdeklődj a részeltekről nálam. Szeretettel, léleköleléssel.
.
Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Jelentkezz be hozzám párkapcsolati tanácsadásra

A jelenlevő vénuszi energiák a kapcsolat harmonizálásnak is kedveznek!

Ami nálam elérhető:
Szerelmi mágiák: bevonzásra – szerelmi angyalozás
Már meglévő kapcsolatban: szerelem megerősítő összerezegtető angyali áldás
Szerelmi kötés oldása: fekete mágia törlése
Oldás, blokkoldás: szívcsakra tisztítás
Párkapcsolati rontáslevétel – védelmi energiák
Szerelmi jóslás

Energetikai kisugárzás növelése
Kapcsolat elemzés: személyre szóló ezoterikus párkapcsolati tanácsadás

Jelentkezhetsz Te is a program: Hidd el, hogy a boldogság neked is alanyi jogon jár. Értékes és szerethető vagy – boldogságra születtél – engedd meg magadnak, hogy meg is kapd!
Szeretettel várom az spirituális úton járó Hölgyeket, ezoterikus stúdiómba. Kamerás messengeren – előre egyeztetett videóhívással! – is vállalok foglalkozást. Érdeklődj a részeltekről nálam. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Átalakító rezgésekben

H   E   T   I     T   A   R   O   T
május 8-tól május 14-ig.

A jelenlevő jupiteri-marsikus-plútói energiák a minőségi alakulásnak kedveznek – jobbítani lesz most lehetőség kapcsolatainkat, felismerni és elengedni az önkorlátozásainkat – megtisztulni, és szintet lépni. Kapcsolat harmonizálással, tisztítással is szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket – ha erős blokkokat tapasztalsz érdemes rontásvizsgálatot kérned.

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’:

A Mértékletesség XIV. – Tisztulás, gyógyulás, türelem-harmónia.
A Nap-Uránusz energiák a beszélgetéseknek, átbeszélésnek kedveznek. Önvizsgálatra, önelemzésre egy kis lélekvelneszre is remek rezgések lesznek. Jobban ráláthatunk sorsdolgainkra, zseniális problémamegoldó energiákkal ajándékoznak meg az égiek: csak figyelj! Felsőbbrendű Én gyógyító angyalos vezetett meditációval várom a Hölgyeket szeretettel.
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
Kellemesnek ígérkezik a séta, az olvasás. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók a lesznek. Készítsetek friss salátákat a főétkezésekhez. Fogyó-és tisztítókúra elkezdésére remek lesz a hét eleje – ne csak tervezgesd lépd meg! A kozmetikusodat is felkeresheted, megújulhatsz, szépítkezhetsz. A Halak, a Bika, a Skorpió és a Szűz napjegyűeknek kedvező lehetőségei jöhetnek – hacsak nincsenek büntiben.  (A Hold a Bak jegyében jár, május 11-én, csütörtökön lép át a Vízöntő levegő jegyébe.)

A Torony XVI. – Magasabb szint építés – pozitív változtatás.
Érdemes ma fizikai cselekvő lépéseket tenni céljaink megvalósítására a Hold-Merkúr rezgésekben. Éjjeli üzenetálmaink nagy tanítást hordoznak, kérd Gábriel arkangyalt, hogy segítsen neked megfejteni szellemi vezetőidtől kapott sajátságos szimbolikákat. A Merkúr-Szaturnusz kapcsolódás a tisztázó beszélgetéseknek is kedvez. Oldással, blokkoldással is kereshettek.
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
A kirándulás-hegyi túra remek program lehet. Nem ajánlatos műteni a viszereket és a lábszárat. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok zsírok, olajok lesznek. Igyatok sok folyadékot- ásvány, vagy tiszta vize. Hajmosásra, kozmetikára, bőrápolásra és fogorvosi vizitre is remek lesz az időtér. A Kos, az Ikrek, a Mérleg és a Nyilas napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre!  (A Hold a Vízöntő jegyében jár, május 13-án, szombaton lép át a Halak vizes jegyébe.)

A Csillag XVII. – Hosszú távú dolgokkal való foglalkozás – lelkesítő célok.
Kapcsolatharmonizálásra és jövőtervezésre is szerencsés rezgéseket hoz a hétvége időtere. A vénuszi energiákban megbocsátani, békülni is lehet. Jövőbetekintő éves, negyedéves tarot elemzésre jelentkezhetsz be hozzám, ha bele szeretnél nézni a jövődbe.

A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Élvezetes időtöltés lehet a zenehallgatás, koncertlátogatás. Nem ajánlatos műteni a lábfejet és az idegrendszert.  A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesznek. Fogyasszatok gyümölcsöket – nasira, vagy uzsonnára is – a vitamin mindig jól jöhet. Bőrápolásra, kozmetikára kedvező lesz a hét vége energetikája. A hajvágást inkább halaszd el, mert korpa és csomóshaj kialakulásához vezethet. A Bika, a Rák, a Szűz és a Bak napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – vegyétek észre!  (A Hold a Halak jegyében jár, május 15-én, hétfőn lép át a Kos tüzes vizes jegyébe.)

Kapcsolat harmonizálásra remek lesz a hét energetikája – magasabb szinten működtest az energiákat – a szeretet teréből teremts! Érzelemmel- és értelemmel harmonizálj, pozitív sorsot teremts. Ha angyaloznál, hívd Raziel arkangyalt az év arkangyalát – segít tisztán látni a jó megoldást.