TAROT kategória bejegyzései

A Jupiter a Kosba lép

Egy szerencsés időszak veszi kezdetét.

December 20-án, kedden a Jupiter a Kos jegyébe lép át, és 2023 május 15 között ott is marad.  A Jupiter az öröm, a termékenység az optimizmus és a  bőség bolygója. A Kos jegyében járva  a lendület, az önbizalom felerősödik –  a tüzes energiák lelkesedéssel töltenek el. Segítenek elindulni valami új felé. A Jupiter bolygó angyala Zadkiel arkangyal –  az igazság, a nagylelkűség, a kegyelet, a barátság védőangyala.


A Jupiter a Kos jegyében, segítő energiát ad ahhoz, hogy kiálljunk magunkért, és hitünk, meggyőződésünk szerint éljünk és cselekedjünk. Ezen időszak egyeseket önzővé, másokat, szenvedélyessé tehet. Mindenképpen fejlődésre tanít, és toleranciára késztet – legyünk nyitottak mások véleményére. Arra ösztönöz, hogy kerüld a konfliktusokat, és az agressziót. A Kosban járó Jupiter elképesztő energiákat szabadít fel, fokozza a szabadságvágyat és termékenyebbé tesz.
Ha szeretnéd tudni mi vár rád ezen időszak alatt,  keress meg személyre szóló negyedéves tarot elemzéssel. Jó tudni, hogy kamerás messengeren – előre egyeztetett videóhívásos – foglalkozással is kereshetsz.
Szerencsés, sikeres időszakot kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:  

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta

önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Mágikus újholdban

A Bak Újholdat december 23-án 11 óra 18 perckor üdvözölhetjük.

Az új célok, tervek kitűzésének ideje érkezett el.

Újhold idején a Nap és a Hold együtt áll az égen. Engedd, hogy tudatod és tudatalattid összhangja elhozza számodra a sikert és a boldogulást. Rendszeresen erősítsd, foglalkozz azzal, amit szeretsz, meditálj azokon az értékeken, melyeket beépíteni szeretnél az életedbe, beszélj arról, amit szeretsz és add is azt másoknak, amit szeretsz.


Tégy rendet az életedben – rendezd függő ügyeidet, engedd el a negatív szokásaidat. Itt az ideje, hogy felelősséget vállalj az életedért. Az élet folyamatos fejlődés, szüntelen megújulás, rajtad múlik az előre haladás –  áldás az átalakulás.
A Jupiter a Kosban lelkesedéssel tölt el bennünket – aktívabbá tehet. Engedd, hogy megszülessen benned az új, érezd a megújulás erejét!

Az Időkapuban Mebahjah őrangyal áll – a Fejedelemségek karából, Haniel arkangyal csapatából.  Imagináld őt, hogy sikeres célok felé vezéreljen. Töltsd fel tarot lapjaidat, ásványékszereidet, kristályköveidet az újhold erőteljes rezgésével.
Angyalmágiákkal szeretettel várlak – jelentkezz be hozzám, egyeztesse velem. A jövő évi tarot-elemzéssel segíthetek, hogy beleláss a következő évedbe.
Csodás hangolódást kívánok az újholdas energiákra Mindenkinek! Szeretettel, léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta

önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

A téli napforduló hetében!

H E T I      T A R O T
December 19-től december 25-ig.

Újholdas hétvégénk lesz!

2022. december 23-án 11 óra 16 perckor a Bak Újholdat üdvözölhetjük. Szombaton Szentestét, vasárnap már Karácsony szent ünnepét köszönthetjük.

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’:

A Világ XXI. – Célok meghatározása, jó fordulat, kinyílás.
December 20-án, kedden a Jupiter a Kos jegyébe lép át: Az új kezdetek időszak jön el.  Jövőtervezésre is legjobb az idő a marsikus-jupiteri rezgésekben. Készíthetsz mágikus szertartást a szerencsés időtérben. Ha egyedül nem megy, angyalterapeutaként várlak angyalmágiára szeretettel!
A hét eleje víz elem minőségben lesz.
Az olvasás remek program lehet. Nem ajánlatos műteni a húgyvezetéket és a nemi szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz. Fogyasszatok vitaminokban gazdag gyümölcsöket. Kozmetikára, bőrápolásra, fogyó és tisztító kúra elkezdésére kiváló a hét eleje – hajvágást inkább halaszd el, mert korpa- és csomós haj kialakulásához vezethet. A Bak, a Bika, a Rák és s a Skorpió napjegyűeknek kedvező időszaka lehet – gondolkozzatok bölcsen! (A Hold a Skorpió jegyében jár, december 21-én, szerdán lép át a Nyilas tüzes jegyébe.)

A Válaszutak VI. – Lélekből jött döntés.
Párkapcsolati ügyeidet rendezheted a hét közepén – az időtér konfliktusokat is generálhat egyeseknél. Most kapcsolatgyógyításra, békülésre, a már meglévő kapcsolat felsőbb lélekszintre helyezésének jó ide jött el.  A személyes határok kijelölésének kedveznek a rezgések. Gondold végig feladataidat és rangsorold a fontosabbakat. Elengedésnek, és lezárásnak is helye  lehet.  December 21-én, 23:48-kor a Nap belép a Bak jegyébe, amely a Téli napforduló is egyben –  megszületik az igazi Fény. A szokásos Lencse mágia bőség és jóllét szertartásról se feledkezzetek meg. Angyali összerezegtető áldásra szeretettel várlak.
A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
A mozizás, a karácsonyi vásárlátogatás kellemes időtöltés lehet. Nem ajánlatos műteni az eret és a combnyaka. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.  Igyatok meleg teákat a téli nagy hidegben. Regeneráló masszázsra, hajmosásra remek a hét közepének energetikája, a tisztító és fogyókúrát is tovább folytathatod. A Vízöntő, a Kos az Oroszlán és a Mérleg napjegyűeknek szerencsés napjai lehetnek – vegyétek észre!  (A Hold a Nyilas jegyében jár, december 23-án, pénteken lép át a Bak föld jegyébe.)

A Mágus I.  –  Tudatos átalakító erő.
Újhold lesz a Bak jegyében december 23-án egy teremtő időszak veszi kezdetét: az új célok elindításának mágikus ideje lesz. December 24-én Szenteste a Hold-Vénusz együttállás az angyalmágiáknak kedvez. Misztikus-mágikus energiákkal töltekezhetünk. A legjobb ideje lesz a hála adó imának, és az angyalmágiáknak. Őrangyal inkorponálással-behangolással is kereshetek – felsőbbrendű Én meditációval várlak benneteket.
A hét vége föld elem minőségben lesz.
A kellemes séta, városnézés jó ötlet lehet. Nem ajánlatos műteni a csontokat, a fogakat és az izületeket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag az ásványi anyagok, sók lesznek. Fogyasszatok adalékmentes, egészséges ételeket. Láb- és körömápolásra a péntek, szombat a legalkalmasabb, kozmetikára, bőrápolásra,regeneráló masszázsra a szombat lesz a jó nap. Vasárnap a hajmosásnak-festésnek kedvez, de a masszőrödet és a kozmetikusodat is felkeresheted – bátran szépítkezhetsz. A Halak, a Bika, Skorpió és a Szűz napjegyűeknek kellemes ideje lehet – a karácsonyi ünnepekben. (A Hold a Bak jegyében jár, december 25-én, vasárnap lép át a Vízöntő levegő jegyébe.)

Hangolódjunk a szent ünnepre – ha csak tehetitek töltsétek az időtöket szeretteitekkel.  A hétvége időtere a spirituális tevékenységnek is kedvez: intuíciónk felerősödik, megérzéseink, megsejtéseink egyre erőteljesebbé válhatnak. Érdemes felvenni a kapcsolatot a felsőbb világokkal, meditációdban hangolódj szellemi vezetőidre.
Jóslásra, angyalmágiákra is kedvező lesz a hét végének energiája: jövő évi tarot elemzéssel szeretettel várlak, jelentkezz be hozzám, egyeztess velem.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Továbbra is várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, angyalos stúdiómba.

Az ülés alatthasználok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is. Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – videóhívással kereshetsz.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív, áldott szép hetet és karácsonyt kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta

önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

 

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

Spirituális foglalkozások

Lehet jönni hozzám

– Negyedéves jóslásra (tarot-elemzésre)
három havonta
– Éves jóslásra – már decembertől lehet jelentkezni
– Szerelmi tarot jóslásra  – tanácsadásra amikor úgy érzed
– Tértisztítást-behangolást kérni nyolc havonta
– Gyógyulást segítő energiákra – rendszeresen
– Energetikai tisztításra hat naponta, két hetente, vagy legalább havonta érdemes!

Szeretettel várlak angyalos stúdiómba. De vállalok kamerás – messengeres videóhívásos – foglalkozást is. Hétvégén is kereshetsz – egyeztess velem! Léleköleléssel:

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

Ha boldog vagy…

Ha egyedül is boldog vagy, a boldogságot vonzod!


S z e r e l m i   j ó s l á s  2023

2023-as éves szerelmi jóslásra érdemes előre bejelentkezned – a foglalkozásra már idén jöhetsz. Megtudhatod az információkból mikor lesznek olyan csillagállasaid, amikor a szerelem a közeledben lesz.
A tarot lapok rávilágítanak arra, hogy milyen formában leszel, vonzod-e,  vagy leginkább akadályozod magad abban, hogy boldog lehess. Az energetikai kezelésekkel, – önismereti foglalkozással – rátalálhatunk a megoldásra. A blokkra, a gondra ami benned van – oldással, tudatalatti blokkoldással  megoldhatjuk a problémád, hogy a jövő évben már boldog lehess! Segíthetek lélekhangolással, szívcsakra tisztítással – bevonzó angyalmágiával. Keress meg, egyeztess velem.
Ha boldogtalanságban vagy és igazi boldogságra vágysz állíts azon a bizonyos szívmágneseden.  Ismered a mondást: A boldogság neked is alanyi jogon jár! Engedd meg magadnak, hogy szeress, és hogy szeressenek. Szeretettel, léleköleléssel:

 

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta

önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:

A várakozás fényében

H   E   T   I        T   A   R   O   T
December 12-től december 18-ig.

A hétvégén Advent negyedik vasárnapját ünnepelhetjük!

A szeretet ünnepére várakozva az adventi időben a gyógyításnak, a gyógyulásnak kedveznek a jelenlevő energiák. Jó ideje és helye lesz a lélek- és kapcsolat gyógyításnak is. Oldással, blokkoldással, önismereti tanácsadással, önfejlesztő lelki terápiákkal is szeretettel várlak.
http://asajah.hu/adventi-erenyek-adventi-kisertesek-adventi-probak-2/

“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’:

A Szerencsekerék X. – Sorsdöntések.
Jobban átláthatjuk sorsdolgainkat a Nap-Szaturnusz megvilágító sorsdöntést inspiráló energiáiban. Negatív blokkok oldásának jó ideje van a gyógyulást, gyógyítást segítő rezgésekben. A Luca napjának időtérben szerelmi varázslatokra remek lesz az időtér energetikája. Aki hozzád illik azzal rezonálsz, aki nem neked való az továbbáll. Kapcsolatgyógyító beszélgetésekre is kiváló az alkalom, ha lelki teher nyomaszt beszéld át a kedveseddel. Szerelemvallásnak is kellemes napjai lesznek – ha jelet kaptál, bátran közeledj. Szerelmi jóslással, kapcsolat-elemzéssel, párkapcsolati tanácsadással, gyógyulást segítő alternatív energiákkal várlak szeretettel.
A hét eleje tűz elem minőségben lesz.
A családi programoknak kedveznek az energiák. Nem ajánlatos műteni a gerincet, az ereket és a szívet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz. Fogyasszatok meleg italokat: a kedvenc teádat magaddal is viheted. Fogyó és tisztítókúrára kitűnő időszak. Hajmosásra, vágásra, kozmetikára, bőrápolásra remek időben vagy. A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyűeknek szerencsés napjai lehetnek – vegyétek észre! (A Hold az Oroszlán jegyében jár, december 14-én, szerdán lép át a Szűz föld jegyébe.)

A Válaszutak VI. – Szabad szívből jövő szabad döntés.
A mély lelki beszélgetések nagy ideje lehet a hét közepe a Nap-Merkúr-Neptunusz rezgésekben. Most empátiával könnyebben rákapcsolódhatsz a partneredre. A lélektársak, ikerlángok nagy találkozásának ideje lesz. Érzelmekről beszélni könnyebben lehet a szerelmetes energiákban. Félreértéseket tisztázásár, megbocsátésra és békülni is kedvező energiák hatnak. Oldással is kereshetsz – ha épp szakítani való kedved lenne, mert ennek jött ez ideje.
A hét közepe föld elem minőségben lesz.
Az otthonrendezésnek  – takarítás, szelektálás, rendcsinálás – kedveznek az energiák. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztő szerveket. A legkönnyebben felszívódó tápanyag az ásványi anyagok, sók lesznek. A gyümölcs saláta télen is jó ötlet: igazi vitaminforrás! A fogyó- és tisztítókúrát tovább folytathatod – hajvágásra, kozmetikára is kedvezőek az energiák. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – legyetek figyelmesek! (A Hold a Szűz jegyében jár, december 16-án,pénteken lép át a Mérleg levegő jegyébe.)

Az Ítélet – XX. – Égi segítség.
A Nap-Hold rezgésében kreatív cselekvő energiákban nagyot léphetsz. Kedvez az időtér a megújulásnak, és a jövőtervezésnek az uránuszi hatásban. Minden bevillanó ötlet-gondolat figyelemreméltó az átgondolásra. Remek sugallatokkal ajándékozhatnak meg az égiek, ha figyelmes vagy – hallgass a belső megérzéseidre. A Vénusz-Neptunusz fényszög a mágikus szertartásoknak kedvez – az angyali energiák imára motiválnak az adventi időtérben. Jövő évi tarot-elemzéssel, égi üzenetekkel belenézhetünk a jövőbe – egyeztess velem.
A hét vége levegő elem minőségben lesz.
Az Adventben az ünnepi készülődésnek kedveznek az energiák. Nem ajánlatos műteni a csípőtájat, az epét és a veséket. A legkönnyebben felszívódó tápanyagok a zsírok, olajok lesznek. Egyetek adalékmentes, egészséges ételeket. Kozmetikára, bőrápolásra, hajmosásra remek az időtér – a szombat-vasárnap a fogorvosi vizitnek is kedvez, a beavatkozás szerencsés és sikeres lesz.  A Nyilas, a Vízöntő, a Ikrek és az Oroszlán napjegyűeknek kedvező lehet a hétvége időtere – teremtsetek!  (A Hold a Mérleg jegyében jár, december 19-án, hétfőn lép át a Skorpió víz jegyébe.)

Igazi téli idő lett – erősítsétek az immunrendszereteket – legyetek minél többet magas rezgésű emberek közelében, pozitív gondolatokkal töltekezzetek.
A hétvégében Advent negyedik angyalát Zadkiel arkangyalt üdvözölhetjük. Ő a Kozmikus Szeretet, a megbocsátás, a kegyelem és a tolerancia arkangyal. A könyörületesség angyala, lebontja a szorongást és a félelmeket – friss, tiszta energiákkal áld. A lakás dekorálásra is remek időben leszel – küldhettek adventi üzeneteket rég nem látott ismerősöknek, rokonoknak. Erősítsétek a szeretet szálakat szeretteitekkel – lélekben hangolódjatok a szeretet-ünnepére.
Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Továbbra is várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, angyalos stúdiómba.


Az ülés alatthasználok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is. Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – videóhívással kereshetsz.
Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu/

Luca Napja egy mágikus nap!

Luca napi varázslatok!

December 13-án lesz Luca napja. Ez a nap a varázslatokról szól, amivel  a szerelmet vonzhatjuk be az életünkbe. A kapcsolaterősítő energiáknak a legnagyobb varázslatos hatalmuk van ma – nem babonaság: hagyomány. A lehetőségek olyanok, mint a napfelkelték. Ha túl sokáig vársz, elveszíted őket.

HA SZERELMI JÓSLÁSRA VÁGYSZ – SZERETETTEL VÁRLAK – NEMCSAK MA, DE A HÉT MINDEN NAPJÁN!


Luca napi szerelmi jóslásra várlak szeretettel angyalos stúdiómba.  Kamerás messengeren – videóhívással – is vállalok foglalkozást, érdeklődj a részletekről nálam.
A szerelmi jóslásban az életszámotok mutatja meg, hogy milyen kapcsolatot élhettek meg egymással, a találkozás dátuma is fontos lehet.
A tarot elemzés a párod karakterét ábrázolja, a lapok elárulják a kapcsolat jövőjét, és a kedvesed valós érzelmeit, esetlegesen azt is, ha van harmadik személy a kapcsolatban.
Áldás, tisztítás – oldás, blokkoldás! – is kérhető. A rontó energiákat megsemmisíthetők – a rontás levehető a kapcsolati oldásban. Az égiek segítenek, ha van közös út – bármi lehetséges.

A kapcsolat tisztítás nagy lehetősége: az od-, és éterikus szál harmonizálás – hogy mélyebb és szeretetteljesebb harmóniát élj meg a kedveseddel. A szívcsakraoldó energiákkal segítségedre lehetnek ebben – összerezegtető angyali áldásra is jelentkezhetsz hozzám – de végezhetünk fehér mágiás égetést is!
Azt kívánom Neked, hogy Légy Boldog és találd meg a párod még ebben az évben!  Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu/

A lezárások és a kiteljesedés fényében!

December 8-án 05:09-kor teljesedik ki az Ikrek telehold energiája

A Nyilas-Nap és az Ikrek-Hold feszül most egymásnak. A negatív, romboló, ártó gondolataidat most is hessegesd el. Emeld magad pozitív megerősítésekkel egy magasabb tudat-és érzelmi szintre. Okosan légy megértő és együttérző. Félreértések, elértések tisztázására is kedvező energiák lesznek. Kapcsolat gyógyításra, gyógyító beszélgetésekre alkalmas a téridő minősége.

Az Ikrek-Holdban az elengedéshez kapunk nagyobb impulzív rezgéseket. Fontos, hogy zárjuk le a sérelmeket, és hangolódjunk a pozitív sikereinkre. Kapcsolódásaidban szeretetteljesen és empatikusan közeledj. Emlékezz: mindenki a saját harcát vívja, légy kedves mindenkivel. Törekedj a higgadtsága, kerüld a vitás helyzeteket. Légy tudatos és szeresd magad, engedd el azt, aki mérgezi a lelked – hangolódj a karácsonyi szeretetünnepre. Elengedéssel, szívcsakra blokkoldással, kapcsolati tisztítással most is  kereshettek.

Az elengedő szertartás  után – őrangyalod inkorponálásával egy magasabb mágikus szinten imagináld a vágyaidat. Az Időkapuban Imamjah őrangyal fog tartózkodni. A Fejedelemségek Karának őrangyala Haniel arkangyal uralma alatt áll. Imamjah marsi és vénuszi energiákat ural – dinamikus energiája felszabadító hatással bír. “Imamjah angyal a Te mértéked szerint cselekszem, Önmagam és rokonaim, mindenki számára új Édent szeretnék alkotni, világosíts meg kérlek, hogy tökéletes eredményt érhessek el. Szeretlek téged – ámen.” Imájával kapcsolódhatsz hozzá, majd mond el a kérésed. A hála és a szeretet rezgésén emelkedett lélekkel – a köszönet se maradjon el.


Tarot lapjaidat, és kristályköveidet, ásvány-ékszereidet is tisztíthatod és töltheted most  magas rezgésszintre. Légy tudatos megélő és töltsd fel magad is a telihold tiszta rezgésével. Tervezhetsz egy kellemes romantikus programot is erre az estre kedveseddel. Kapcsolatépítésre, ismerkedésre is remek időben leszel. A közlekedésben most is légy nagyon figyelmes. A magas energetikai szinten lévőknek csodás profetikus meglátásai lehetnek ebben az időben – az égiek zseniális üzenetekkel áldanak meg.
Elengedő szertartásokkal, új élet programozó energetikai agykontrollos meditációval szeretettel várom az ezoterikus Hölgyeket! Misztikus teliholdas ráhangolóst kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Lélekemelkedős télidőben

H   E   T   I         T   A   R   O   T
December 5-től december 11-ig.

Teliholdas hetünk lesz!

Öltözzetek melegen a télies hidegben – elkel már a sál, sapka, nagykabát. Mozogjatok, sportoljatok, méregtelenítsetek. Ha jó formába hozod magad kreatívabb és lendületesebb lehetsz, minden szerencsésebben sikerülhet. A neptunuszi ‘ködben’ gondolkodjatok célszerűen. Aki, ami jóérzéssel tölt el azt választ, azt kedveld.


“A tarot bölcsessége élni tanít!”– Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’:

A Császár IV. – Hatalom, uralom, irányítás, vezetés, önmagunk és életünk felett.  Spirituális adósság törlesztésér remek időben vagy: jóvátétel ideje van. Új gondolatokkal inspirálódva az uránuszi energiákban elhagyhatod régi rossz szokásaidat, önkorlátozó, blokkjaidat. Lépj szintet: alkoss magadnak új és jobb szokásokat, minőségibb időtöltést. Válassz egy értékes hobbit magadnak, amiben fejlődhetsz, ami értékes élményekkel töltődhetsz. Elengedő meditációkkal, Új élet programozó energetikai agykontrollal várom az ezoterikus Hölgyeket szeretettel.
A hét eleje föld elem minőségben lesz.
A növénygondozásnak, otthon takarításnak, bevásárlásnak kedveznek az energiák.  Nem ajánlatos műteni a nyaktáji szerveket és az állkapcsot. A legkönnyebben felszívódó tápanyag az ásványi anyagok, sók lesznek.  Fogyasszatok adalékmentes, teljes tápértékű, egészséges ételeket. Kozmetikára, hajfestésre, regeneráló masszásra remek lesz a hétfő, fogorvosi vizitre azonban nem szerencsés. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyűeknek szerencsés napjai lehetnek – teremtsetek! (A Hold a Bika jegyében jár, december 6-án, kedden lép át az Ikrek levegő jegyébe.)

A Halál XIII. – Változás, átalakulás, szintlépés. A jövőtervezéshez kaphatunk nagyobb energiákat – égi mestereink szuper ötletekkel ajándékozhatnak meg. December 6-án a Merkúr a Bak jegyébe lép át – nagy sorsdolgaink átgondolására remek időszak következik. December 8-án, csütörtökön a telihold köszönt bennünket az Ikrek jegyében. Az elengedéshez kapunk nagy energiát. A hét közepének feszült energiában legyetek rugalmasabbak és megfontoltabbak. Egyesek életébe nagy változások várhatóak az teliholdas  energiákkal: anyagi, pénzügyi, munkahelyei, családi és kapcsolati területeken. Előretekintő tarot lapokkal belenézhetünk a jövődbe – keress sorselemző konzultációkkal.
A hét közepe levegő elem minőségben lesz.
A lakás szellőztetésnek kedveznek az energiák, olvasgatni,de baráti körben társasjátékozni is jó dolog. Nem ajánlatos műteni a tüdőt, a légcsövet és a vállakat. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a zsírok, olajok lesznek.  Fogyasszatok meleg italokat a nyirkos hidegben: tea, leves tetszés szerinti ízekben. Regeneráló masszázsra, hajmosás-hajfestésre, bőrápolásra kedvező lesz a hét közepének energiája a fogorvosi vizitre nem előnyös. Az Oroszlán, a Mérleg, a Vízöntő és a Kos napjegyűeknek kedvező napjai lehetnek – teremtsétek meg a jó lehetőségeket.  (A Hold az Ikrek jegyében jár, december 9-án, pénteken lép át a Rák vizes jegyébe.)

A Remete IX. – Önértékelés, belső fény. A vénuszi-merkúri-jupiteri energiák a kapcsolati kommunikációnak, és szintemelésnek is kedveznek.  Álmaink is hozhatnak nagy tanításokat, jövőépítő elgondolásokat – szellemi vezetőink üzennek – légy hálás az áldásért. Fordulj Metatron arkangyalhoz, ha spirituális utadra kérsz vezettetést. December 10-én a Vénusz a Bakba lép át. Ezen időszakban higgadt, átgondolt, megfontolt racionális jó döntéseket hozhatunk sorsdolgainkban. Jövő évi tarot-elemzéssel is kereshettek – égi üzenetekkel, spirituális tanácsadással is segíthetek az új lehetőségekben.
A hét vége víz elem minőségben lesz.
A családi programoknak kedveznek az energiák – de nagymosást is tervezhetsz.  Nem ajánlatos műteni a mellet, a gyomrot és a nyombelet. A legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor és a szénhidrát lesz.  Fogyasszatok minden nap gyümölcsöt: alma, banán, narancs, mandarin a legkedvencebb lehet – akár gyümölcssalátában is gránátalmás kivitelben. Fogyó-és tisztítókúra elkezdésének remek időpontja lesz a hétvégének energiája, a kozmetikusodat is bátran felkeresheted. A Rák, a Szűz, a Bak és a Halak napjegyűekre rámosolyoghat a szerencse – legyetek figyelmesek!  (A Hold a Rák jegyében jár, december 11-án, vasárnap lép át az Oroszlán tűz jegyébe.)

Hétvégén Advent harmadik gyertyáját gyújthatjuk meg az adventi koszorúnkon – ha tehetjük töltsük az időt szeretteink körében. Az ünnep  harmadik vasárnapjának arkangyala Gábriel arkangyal a közvetítő Ember és Isten között. Lebontja a zaklatottság negatív energiáit, inspirál, és védelmez. Gábriel örömet hoz a bánat idején, reményt a depresszió idején. Segít, hogy felismerd az életcélodat, a megújulás, a feltámadás, a kiegyensúlyozottság és a tisztaság szolgálatában áll. Kristálykövei: az achát, a hegyikristály, azurit, citrin, és a zafír. Használd ezeket a kristályokat a bal kezedben, ha imaginálni szeretnéd őt. Az arkangyal ereje a napfonat csakrát harmonizálja.
Imádságaidban figyelj oda égi vezetőid sugallatára – néha álomban, néha pedig ébrenlétben megérzések formájában üzennek. Jegyezd le őket, mert élni tanító, probléma megoldó üzenetek.


Az energiák ugyanolyanok, de mindenkire máshogyan hatnak. Továbbra is várom az ezoterikus Hölgyeket egyéni, személyre szabott sorselemzésre, spirituális terápiákra, foglalkozásokra, gyógyulást segítő energia átadással, energetikai tisztításra, útmutató, személyre szóló tarot-szeánszra Budapesten, angyalos stúdiómba.
Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is. Ha vidéken vagy és külföldön élsz, vagy csak nem szeretnél kimozdulni messengeren és skypeon is elérhető vagyok, leszek – videóhívással kereshetsz.

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–life coach (lélekfejlesztő)
tarot mester-jós
energiagyógyász – önismereti tanácsadó
angyal- és gyászterapeuta
léleklátó médium – spiritiszta-orákulum
párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Kapcsolat: 0620 278 26 12
Skypeon és messengeren, telefonon is elérhető vagyok – érdeklődj a részletekről.

Figyelem a fenti egy általános jóslás- személyre szabott egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – örülök, és köszönöm, ha olvasod.

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Kapcsolati-elemzések

Az érzelmi biztonság – szabadsága

“Óvakodj attól a férfitól, aki nem királynőnek lát. Nem látja igazi arcodat – mert nem szeret. Aki szeret, és amíg szeret: fölfelé néz rád. Óvakodj attól, aki benned a szolgát, az anyukáját, önzésének eszközét, vagy birtokát látja csupán, és nem az önérzetes nőt keresi. Óvakodj attól, aki tart a méltóságodtól és az öntudatodtól, mert kisebbnek érzi magát melletted. Élni talán tudsz egy ilyen emberrel, hiszen az élet a kompromisszumok művészete is – de boldog nem lehetsz vele. Hogy szeret-e valójában, vagy csak érzelmileg, vagy más okból függ tőled, onnan tudod tévedhetetlenül megállapítani, hogy mennyire érzed magad szabadnak mellette.” – Müller Péter


Sok karmikus kapcsolat – lélekszerződés – lezáródott a napokban és van jelenleg is szétrezgő állapotban.
Aminek lejárt azt ösztönösen, a zsigereidben érzed, hogy el kell engedned, mert a tanítás-tanulás befejeződött.
Hallgass a belső arany angyalodra, Felsőbbrendű énedre, lépj tovább ha már magasabb frekvencián rezegsz. Szabadítsd fel magad, magatokat a már nem működőképes kapcsolatból, ahol nincs bennetek semmi közös.
Küldj szeretetet energiát, annak akivel megszakítod a sorsutad. Ne sajnáld őt, és ne sajnáld magad. Már más hullámhosszra kerültetek nincs dolgotok egymással, a különböző létminőségek eltávolodása természetes folyamat.
Akikkel nem rezonálsz azok eltünnek az életedből – jönnek helyettük mások, hozzád hasonlóak, magas rezgésű, emelkedett lelkek – kapcsolódj a szeretetben teremtők közé. A lélektársak egymásra találnak, Te csak tartsd a rezgésszinted.
Ha nehezen megy az elengedés elengedő meditációkkal, oldó energiákkal,fehér mágiás égetéssel, angyali szétrezegtetéssel segíthetek, ha felkeresel.

Párkapcsolati-elemzéssel, kapcsolat tisztítással, egyéni, személyre szóló párkapcsolati tanácsadással, terápiákkal is kereshettek.  Az elemzéshez számmisztikát, asztrológiát is használok. Az ülés alatt pedig tarot-lapokat, égi útmutatást, angyali üzeneteket, valamint ingát. Kérhetünk angyal mágiát, végezhetünk rontáslevételt és kaphatsz egy személyre szóló ezoterikus hangvételű kapcsolati tanácsadást is. A program része a lélekwellnes is: szívcsakra tisztítás-hangolás-harmonizálás is.
Szeretettel várom a Hölgyeket angyalos  stúdiómba, de lehetőség van kamerás messengeres – videóhívásos! – foglalkozást is kérni. Érdeklődj a részletekről nálam. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
energiagyógyász angyal-és gyászterapeuta
léleklátó médium, spiritiszta-orákulum
önismereti- és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Bejelentkezés: 0620 278 26 12

Tarot konzultációk:
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Messengeres, skypeos konzultációk:
http://asajah.hu/kulfoldrol-videkrol-messengeren-is-lehet/

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
http://asajah.hu/spiritualis-ezoteria-asajah-studio/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu