Telehold a Bakban

Belső tudatos boldogsággal emeljétek a rezgéseiteket!

Július 5-én, vasárnap 6 óra 44 perckor telítődik a Hold a földies Bak jegyében. A telehold hatása három nappal telehold előtt és utána három nappal még tarthat. Mantra ere a napra: “Elhatároztam, hogy megteremtem az értelem és érzelem összhangját. Elhatároztam, hogy világos célokat tűzök ki magam elé és azokat el is érem!Felelősséget vállalok az életemért. Felemelkedem. Kiteljesedem.”


Van aki ideges-feszült lesz, kapkodásba fog – vigyázzatok a közlekedésben, legyetek óvatosabbak. Lesz akit a pénzügyei rendezésére inspirál e nap, lesz akit kritikai ér jó nagy, s ki kell állnia magáéért. Lesz aki türelmetlenebb lesz, s akad aki vitatkozó kedvében ér e nap.  Lesz akit kihívás ér, egy új esély kap, akad akinek a kommunikációjában lesz félreértés, meg nem értés. Akad olyan is, aki most egy magasabb szintre helyezheti a párkapcsolatát, összeköltözés gyanánt. Akad olyan is, akinek egy réti barát tér vissza az életébe – megbocsátásra és békülésre is készülhetnek egyesek. Szóval igen változatossá válhat ez a hétvégi állás. Légy higgadt és ne állj bele a konfliktusokba. Különösen a rákok, a bakok, a kosok és a mérlegek legyenek türelmesek és toleránsak kapcsolódásaikban.
Munkára, karrier építésre jó időszak – ha tudod hogy hova tartsz. Családi költségvetések elkészítése, bevásárlásra egyébként kiváló nap. Az izületek, a csontok most érzékenyebbek, kíméljétek majd ezeket. Éjjeli profetikus álmaink nagy üzenet hordozhatnak – utat mutathatnak sorsfordító döntésekben is. Érdemes lesz figyelni ezeket megint.

Az Időkapuban ezen a napon Nelsaél őrangyal fog tartózkodni, a királyi székek karából, Binaél arkangyal csapatából. Ez az angyal hatástalaníthatja a rontó fekete energiákat – bátran imagináld, ha ilyen gondod lenne.
Kristályköveidet is feltöltheted a telehold magas energiájával, és a tarot kártyádat is tisztíthatod az erős regések erejével. Angyalmágiákra a legjobb lehet az előző esti varázslat. Önbizalom, siker, szerencse angyalmágiákat érdemes imaginálnotok. Ha kedved lenne hozzá, szeretettel várlak a hétvégi időben – előre egyeztetés alapján.
Csodákkal megáldott varázslatos teleholdat kívánok szívvel-ésszel-érzelemmel, rugalmas harmóniában!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó-life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Sorselemzés- Tarot – Számmisztika – Csipetnyi asztrológia – auraolvasás
Energetikai tisztítások:csakra-aura harmonizálás, energetikai szint emelés
Rontáslevétel
Tértisztítás
Halottkommunikáció
Angyalmágiák – Angyalterápiák – Angyal tanfolyamok
Életvezetési tanácsadás – spirituális terápiák
Bejelentkezés, kapcsolat: délelőtt 10-től este 20-ig – hétvégén is!
Elérhetőségem: 06202782612
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Messengeren és skypeon is elérhető vagyok – előre egyeztetés alapján.
Ezoterikus szakterületeim:
http://asajah.hu/spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-asajah-studio-3/