Arkangyalok rezgésében


Az Arkangyalok magas rangú angyalok, Isten hírvivői. Ők a legfőbb közvetítők a Teremtő és az emberi faj között.

A kristályok színén és rezgésén keresztül Égi Segítők sokasága kapcsolódhat be életünkbe.

 

vizangyal


Ariel (Isten oroszlánja)

Ariel odaadó és alapos gyógyító, természetvédő – kifejezetten jól ért az állatokhoz, a halakhoz és a madarakhoz-, különösen hatékony a vadon élő állatokkal kapcsolatban. Ha törött szárnyú madárra vagy más, nem háziasított, sérült állatra bukkanunk, gyógyításukhoz kérjük Ariel segítségét. Ariel Rafael arkangyallal együttműködve szinte minden állatot képes kigyógyítani a bajából.

Segít kapcsolatba és harmóniába lépni minden isteni teremtménnyel, ráirányítja az emberek szemét a természet szépségeire és szeszélyeire.

Segítségével bevonzzuk életünkbe a küldetésünkhöz szükséges támogatást.
Ásványköve: Rózsakvarc, Jáde

 

Azrael (Isten segítettje)

Elsődleges feladata segíteni az emberi lelkeknek, hogy a test fizikai halálakor átjussanak a mennyek birodalmába. Azrael vigasztalja a fizikai létezést épp maguk mögött hagyó haldoklókat, ő biztosítja a szenvedésmentes halált, és segíti az újonnan érkezettek beilleszkedését a másvilágon. A halott rokonságának megvigasztalása és mély gyászuk enyhítése szintén az ő dolga, a hátramaradott családtagok fájdalmát gyógyító energiákkal és isteni fénnyel csillapítja, s ugyanezen eszközökkel éri el, hogy megbirkózzunk a veszteség kínjaival, és idővel továbblépjünk. Azrael támogatja a túlélő rokonok, barátok és ismerősök érzelmi, spirituális továbbhaladását az anyagi világban. Ha elvesztettünk valakit, és nem tudunk úrrá lenni fájdalmunkon, szólítsuk Azraelt, kérjük segítségét és vigasztalását.
Ásványköve: Kalcit

 

Chamuel (Istent látó)

Chamuel az isteni szépség megjelenítője az anyagi világban. Ő felel minden teremtmény kapcsolatáért. Összeköt és szétválaszt a szeretet erejével, helyreállítja a harmóniát, és megemeli a rezgésszámot. Ezzel minden teremtményt előkészít a tökéletességre, a legmagasabb elhivatottságra, Istenre. Ez mutatkozik meg nevében is: ‘Isten a célom’. A “fejlődés angyalának” is nevezik.

Chamuel képes minden kötöttséget megszüntetni a szeretet erejével.

Chamuel abban is segítségünkre van, hogy magunkévá tegyük az új energiákat, és harmóniát teremt az energiarendszerben a fejlődés és a megismerés bizonyos szakaszaiban.

Ő a kapcsolatok és a társas viszonyok szakértője. Mindenféle kapcsolatot tisztáz és összhangba hoz: az önmagunkkal és embertársainkkal való viszonyt, a természethez vagy Istenhez fűződő kapcsolatunkat. Függetlenül attól, hogy szülőkhöz, gyermekeinkhez fűződő vagy élettársi, baráti, esetleg üzleti kapcsolatról van szó, Chamuel energiája felfedi a nézeteltéréseket.
Ásványköve: Fluorit

 

Gábriel (Isten hírnöke)

Feladatai többek között: az útmutatás és hogy felébresszen bennünket. Segíteni tud abban is, hogy magasabb rezgés szinten működjünk (ami életmentően időszerű).
Segít a fogamzási képességben és az örökbe fogadásnál is, bátorságot önt az anyaság elfogadásához és a sors vaksága ellenére igyekezzenek a gyermekeik számára a lehető legkedvezőbbeket nyújtani.

Támogatja azokat, akik művészettel és kommunikációval, kapcsolattartással foglalkoznak pl: ügynöki közreműködés, képzőművészet, író, színész, táncos, újságíró, iparművész, esetleg modell, zeneszerző, zenész, riporter, énekes, tanár vagy egyéb szellemi üzeneteket közvetítő foglalkozás.

Kitárja a lehetőségek kapuit, miközben ihletet ad az eredményes önkifejezéshez. Segít a lámpaláz, az alkotói szorongás, a halogató taktika leküzdésében. Gabriel kifejezetten a cselekvő képesség és a cselekvés Angyala.
Amennyiben hozzá fordulunk segítségért, hamarosan energikusabbak és eredményesebbek leszünk mint azelőtt.
Ásványköve: Citrin

 

Haniel (Isten dicsősége)

Haniel energiája igen gyengéd, mégis erőteljes, bátorító, rendkívül erős benyomást kelt. A felsőbb tudatot összekapcsolja a földi erővel. Ugyanakkor elvezet önmagunkhoz, és nyugalommal tölt el.

Haniel energiája minden létezőnek erőt ad ahhoz, hogy talpra álljon, hogy véghezvigyen dolgokat, és ezzel belenőjön a szerepébe. Az ember elfogadja azt, amire eleve rendeltetett. Haniel energiája erősebbé tesz, tisztáz dolgokat, és kiegyenlíti az energiákat.
Haniel energiája olyan, mint a fénysugár, a lézerfény, amelynek a közepébe állunk. Talpra állít, emlékeztet arra, kik is vagyunk valójában, milyen képességekkel rendelkezünk, és bátorságot ad ahhoz, hogy e szerint éljünk. Támogat minket, hogy egyenesen, következetesen és őszintén járhassunk utunkat. A mardosó kétség és a “nem érek semmit” érzése eltűnik, és sikerül elfogadnunk a kihívásokat és környezetünket, megnyílni a külvilág számára.
Ásványköve: Holdkő

 

Jeremiel (Isten kegyelme)

Érdemes őt hívni, amikor életünk nagy fordulópontot vesz.

Ha hozzá fordulunk, minden érintett szívébe megbocsátást lop. Megmutatja, hogyan lehet szeretetteljesen cselekedni. Abban is segít, hogy kegyes szemléletmódot öltsünk, ami lehetővé teszi, hogy mindig tekintettel legyünk önmagunkra, és figyelmes, szerető gonddal törődjünk magunkkal.

Segít félelem nélkül felmérni múltunkat, és levonni a történtek tanulságait. Irányításával rengeteget tanulhatunk eddigi életünkből, sőt a jövőben, lélekben megerősödve összpontosíthatjuk figyelmünket a szeretetre.

Jeremiel arkangyal vigyáz az újjászületésre váró, lelkekre, elsődleges feladata az elmúlt életek áttekintése. Misztikus álmokkal segíti az emberek tisztánlátását.
Ásványköve: Ametiszt

 

Jophiel (Isten szépsége)

A szépség és a művészet arkangyalaként metafizikai és fizikai síkon egyformán támogatja kiteljesedésünket. Jophielnek köszönhetően támadnak szép, nemes gondolataink, ő segít észrevenni és méltányolni a környezetünkben fellelhető szépséget, vagyis ha teheti, egyre több gyönyörűséget hoz az életünkbe. Mivel nemes gondolatokat nemes cselekedetek követnek, a szép gondolatokról szemet-lelket gyönyörködtető eredmény várható.
A fizikai világban Jophiel segít a művészi feladatoknál, és lángra lobbantja a bennünk lakozó alkotói szándékot, mondhatni, ő az isteni ihlet forrása. Tőle származnak a legeredetibb ötletek, és ő ad erőt ezek művészi szintű megvalósításához. Ő segít, hogy megtaláljuk a szépséget otthonunkban, munkánkban és kapcsolatainkban. Segít lassítani, hogy legyen időnk lehajolni egy rózsához, és élvezni az illatát.
Jelenlétét felemelő, könnyed érzés és hangulatunk vidámra fordulása jelzi. Barátságos és józan gondolkodású angyal, olyan, mint a legjobb barátunk.
Ásványköve: Turmalin

 

Metatron (Isten oroszlánja)

Metatron a kezdet és a vég, az alfa és az omega, az isteni ürességből, egységből történő fény megszületése. Mint a határok őrzője formát ad az ötletnek és lehetőségeknek. Metatron mögött az üres tér van, az a tér, amelyben minden lehetőség benne van.
Metatron kinyitja az embereknek a tudat és más dimenziók kapuit. Lehetővé teszi a felismerést, tisztánlátást és betekintést, felnyitja szemünket a lényegre. Energiával újra megérinthetjük az egységet. Érthetővé teszi számunkra, hogy még ha testünkben is vagyunk, egyesülhetünk Istennel, az Istentől valóval.
Metatron összeköt a szeretet erejével, és kitárja az emberi szívet. Energiája többnyire nyugalmat, elégedettséget, boldogságot, egységet, mindenre kiterjedő, érzelem feletti létet teremt. Ereje növeli a tudatot és a rezgést. Elmozdítja az embert onnan, ahol áll, és magasabb szintre viszi. Ha Metatron energiájával dolgozunk, biztonsággal kell állnunk a földön, különben könnyedén elveszíthetjük a talajt és a testünkkel való kapcsolatot.
Ásványköve: Dinnye turmalin

 

Michael (Istenhez hasonlatos)

Az Erők Rendjének főnöke; az arkangyalok vezetője; a bűnbánat, a becsületesség és a kegyelem angyala; valamint a negyedik mennyország uralkodója. Hős, az angyali birodalmak végrehajtója. A legenda szerint ő az egyetlen angyal, aki az égi seregeket minden bajban megvédi. Hűsége megkérdőjelezhetetlen.
Michael a rendőrök, a biztonsági őrök, a vadászok és a fegyveres szolgálatot teljesítők fő védelmezője.
Különleges tehetsége, hogy az emberektől a helyekig mindent megtisztít. Ha félsz, ha védelemre van szükséged..kérd a segítségét!
Ásványköve: Szugilit, Szodalit

 

Raguel (Isten barátja)

Előszeretettel segíti győzelemre az elnyomottakat, a hátrányos helyzetűeket, lelket önt a mellőzöttekbe és a félreértettekbe, s hozzásegíti őket a megértéshez és a nagyobb elismeréshez. Ha levert hangulatban vagyunk, esetleg némi energiapótlásra van szükségünk, ő készségesen feltölt minket. A legjobb barátunknak tekinthetjük, aki szerencsére egy személyben ügyvéd, spirituális tanácsadó, terapeuta, elkötelezett házi edző és tanító – azaz sokoldalú személyiség. Számos téren kamatoztatja segítőkészségét. Raguel azokhoz a szeretetre méltó úriemberekhez hasonlít, akik bölcs tanácsaikkal mindig mellettünk állnak, de soha nem akarják megtörni vagy befolyásolni szabad akaratunkat. Amikor hívják, azonnal ott terem, és segít.
Ásványköve: Akvamarin

 

Rafael (A gyógyító)

Rafael arkangyal a gyógyítás, a teljesség és egység angyala, az Isteni gyógyító energia közvetítője. Segít meggyógyítani a testet, a lelket és az elmét. Életünk minden területére gyógyító hatással van. Rafael ereje összeköt a szeretet erejével, és újra helyreállítja a rendet, ezáltal gyógyítja a testet, energiája a sejtekig hatol, a sejtek tudatáig.
Ásványköve: Malachit

 

Raziel (Isten titka)

Raziel segítségével nyitottá és fogékonyabbá válunk a magasabb szintű látnoki észlelésekre is. Egyaránt javítja a tisztánlátást, a hallást, az idevágó tudást és az isteni útmutatás érzékelését. Isteni varázslóhoz méltóan saját, spirituális megnyilvánulásaival is támogat minket.
Raziel nagyon kedves, szeretetre méltó és intelligens. Szinte észrevétlenül jelenik meg, de minél többször hívjuk, annál biztosabban tudjuk, mikor érkezik, mert attól fogva finom segítő energiák hatnak spirituális tevékenységünkre.
Ásványköve: Hegyikristály

 

Sandalphon (a próféta)

Sandalphon fő feladata eljuttatni Istenhez az emberek azon imáit és fohászait, amelyekre vélhetően válaszolni kell.

Imáid és kívánságaid Sandalphon angyal segítségével jutnak fel az égbe. Ő gyűjti őket össze egy csokorba, és juttatja el a mennybe.
Olyan magasnak említik, hogy a Földtől a mennyekig ér. A régi kabbalista tanok szerint a leendő gyermek nemének meghatározásával segíti a reménybeli szülőket, mások szerint zenei téren is számíthatunk rá.
Sandalphon arkangyal üzenetei és muzsikája hallatszik az angyalok szárnysuhogásában, amely olyan finom, halk és gyöngéd, oly észrevétlenül borzongatja meg az embert, hogy sokan oda sem figyelnek rá, mert észre sem veszik. Amikor Sandalphonhoz fohászkodsz, figyelj fokozottan arra, milyen belső hangokat vagy zenét hallasz, mert ez az ő válasza. Minden kívánság eljut az Univerzumba, melyet csak kigondolsz. A válaszok is megérkeznek, csak nem mindig veszed észre azokat, vagy nem érted meg a választ. Az angyalok nem szavakkal kommunikálnak velünk, hanem jelekkel, intuíció formájában és látomásokkal. Ha ezekre nem figyelünk oda, akkor hiába várjuk a csodát. Hívd Sandalphont!
Ásványköve: Türkiz/Türkinit

 

Uriel (Isten fénye)

Uriel a legokosabb angyalok egyike, semmi nem kerüli el figyelmét így nem csak az összefüggéseket, látja meg, de belőlük a jövőt is képes előre jelezni.
Kérd Uriel segítségét, ha bizonytalan vagy akár magadban, akár a jövődet illetően.
Ásványköve: Borostyán

 

Zadkiel (Isten igazságossága)

Segítségével könnyebben tudunk megbocsátani magunknak és másoknak, akár az ellenünk vétkezőknek is, mert a könyörület energiáit aktiválja életünkbe.
Segíti együttérzésünk kibontakozását, és megláttatja magunkban és másokban is az Isteni Fényt.
Szívünkről leveszi a neheztelés súlyát és a megbántás terheit, így segítségével megszabadulhatunk haragunk vagy bánatunk ördögi köréből, mely mindig visszatérítette gondolatainkat a problémára. Ezen túl ezek helyébe léphet a kegyelem, tolerancia és megbocsátás. Ha sértődöttséget, keserűséget, gyűlöletet vagy haragot érzünk mások iránt, ezeket is pozitív energiává változtatja. Segít, még ha nehezünkre esik másokat tolerálni, viselkedésüket elfogadni, vagy saját tulajdonságaink elfogadása is nehezen megy.
Ásványköve: Ametiszt/Lápisz lazuli