TÉRTISZTÍTÁS kategória bejegyzései

Érzékeny, érzelmes energiákban

Halak teleholdban

A Halak teliholdat augusztus 28-án, reggel 6 óra 18 perckor köszönthetjük.

Telehold mantrája: „Elengedem a fájó múltam és megteremtem a boldog jövőmet!”

Az elengedés, a mély belső nagytakarítás és az érzelmi lezáráson lesz most a hangsúly. A jelenlevő uránuszi hatás hirtelen felismeréseket, és váratlan eseményeket is hozhat.
Meditálj rá: Mi az a régi érzelmi teher, kapcsolat vagy élethelyzet, amit még mindig nem zártál le teljesen, és ideje elengedni? Mi az a helyzet vagy viselkedésmód az életedben, amihez már csak a megszokás vagy a félelem köt? Hordozol-e magadban feleslegesen másokért vállalt áldozatokat vagy nehéz családi mintákat, amelyeket ideje lenne letenned?
Erre a nap a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot nagy arkánumból A Válaszutak VI. lapot húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam: A Válaszutak lap alapvetően a szabad akaratból hozott, szívbéli döntésekről szól – a sorsfordító döntésről. A kártya arra figyelmeztet, hogy egy olyan válaszúthoz érkeztél, ahol választanod kell két út, két lehetőség vagy két életszemlélet között.  A megérzéseidre és a szívedre hallgatva kell meghoznod egy számodra fontos, hosszú távú döntést.


A mostani telihold és holdfogyatkozás erős érzelmi tisztulást, a múlt elengedését és a spirituális belső hangra való figyelést hoz.
Felszínre hozza a régóta elfojtott érzelmeket, félelmeket és sebeket. Álmaink intenzívebbé válnak, és intuíciónk is felerősödik. Kiváló a nap energetikája a fizikai test méregtelenítésére és a mentális/lelki sebek ápolására.
Írd le egy papírra mindent, amitől meg akarsz szabadulni (félelem, függőségek, régi sérelmek), majd biztonságos körülmények között égesd el. Az újholdas varázslatban az égiek is erősen támogatnak: manifesztálj magadnak egy szebb jövőt.
Az esti holdséta is remek ötlet – akár egyedül, társasággal, vagy a kedveseddel. Most ásvány ékszereidet, kristályaidat, és tarot lapjaidat is feltöltheted a mágikus energiákkal.
Angyalozáshoz a kristályok közül az ametisztet, az akvamarint, a fluoritot, a türkizt és a jáspist javaslom. Az ametiszt erősíti a spiritualitást, csökkenti a stresszt és segít a belső béke megteremtésében. Az akvamarin támogatja az érzelmi stabilitást, csillapítja az érzelmi viharokat és véd a negatív energiáktól. A fluorit segíti a mentális fókusz megőrzését és a tiszta, racionális döntéshozatalt. A türkiz védelmet nyújt és növeli az önbizalmat. A jáspis földelő hatású, segít a realitás talaján maradni.
Az esti szertartáshoz pedig a  tömjént és mirha füstölőt ajánlom: Mindkettő mélyíti a meditációt, tisztítja a lelket, és összekötik a fizikai világot a szellemivel.
Az időkapuban Lekabél őrangyal uralkodik az Uraságok Karából, Heszediél arkangyal csapatából. Ez az angyal Heszediél-Jupiter szolgálatában álló merkúri energiákat uralja. Segít abban, hogy pártfogoltjai jól boldoguljanak. Imájával megszólíthatod: “Lekabél őrangyal segíts nekem, hogy fejlődésem ezen utolsó szakaszában, bocsáss rám derűt, amely ahhoz szükséges, hogy az előző életem során gyűjtött tapasztalatokat feldolgozzam és beépítsem személyiségemben. Hálás szívvel köszönöm a segítségedet – szeretlek téged, ámen!”


A jelenlevő misztikus energiák hatásosak mindenféle spirituális tevékenységre: rituálékra, hadó-szeánszra, őrangyal behangolásra, karmikus érzelmi blokk oldásra, tarot-szeánszra, fehér mágiás tértisztításra, elengedő vezetett angyalos meditációra is.
Intenzív telehold előtti napokban járunk, ezért a  foglalkozásokat már mától ajánlom.
A hét minden napján várom az ezoterikus Hölgyeket angyalos-ezoterikus magas energiákkal behangolt stúdiómba, a családodnak is szeretettel segítek. Lehetőség van előre egyeztetett videóhívásos tanácsadásra is – érdeklődj a részletekről nálam:  https://www.facebook.com/asajahcsilla
Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Tértisztítás-térbehangolás

Pozitív élettérben bölcs gondolataid születhetnek!

Érdemes tértisztítást alkalmazni, ha az otthonodban lemerült az életenergia, ha vélhetően gonosz erők uralják, ha negatív rezgésekkel rontották, ha rosszkedvű vagy odahaza, ha sokat veszekszel a pároddal, vagy ha elhunyt lélek tanyázik nálatok – de eladhatatlan ingatlanoknál is ajánlott!

– tibeti fehér mágiás tértisztítás
– negatív terek bemérése

– átjárók bezárása
– holt lelkek Fény hazába vezetése
– entitánsok levétele
– ház-szentelés (rontáslevétel)

– angyalozás
– feng-shui térrendezési tanácsadás


A behangolt pozitív energetikai tér szerencsét hoz és áldást ígér – sikerességet hoz. Avatott spiritisztaként végzek energetikai tisztítást helyszíni bejárással, ill. előre egyeztetett videóhívással – érdeklődj a részletekről nálam, a face chat-en üzenetben:
https://www.facebook.com/asajahcsilla

Üzletre, nyaralóra, irodára, stúdióra,  masszázs szalonra is lehet tértisztítást kérni!  Szeretettel-léleköleléssel: 

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Üzleti tértisztítás – Asajah

Ingatlan behangolás.

Ha megrekedt az üzleted, folyamatosan kimerült vagy, elakadt a pénz-mozgás, a vendég-áramlás, illetve furcsa zajokat érzékelsz érdemes tértisztítást kérned.


Szeretettel ajánlom:
– irodára
– szalonra
– stúdióra
– üzleti vendégtérre
– vendégházra, motelre, panzióra
– nyaralóra, stb.

Az általam alkalmazott tisztító energia energetikailag és fizikailag harmonizál,  megszünteti a felgyülemlett stressz, a konfliktusok lenyomatait és a negatív rezgéseket.  Az esetlegesen jelenlevő entitánsokat, szellemeket  kiemeli, a szellemátjárókat bezárja – a rontó energiákat is kivonja. A bejárás alkalmával bemérem hol van negatív tér, amit inkább jobb elkerülni. A behangolás megszenteli a teret, áldást hoz az ingatlanra – segíti a bőségvonzó energiák áramlását.
A tértisztítást spirituális nagymesterként,  fehér mágiás szimbólumos rituális szertartásban végzem.
A részletekről érdeklődhetsz nálam a face chat-en:
https://www.facebook.com/asajahcsilla

Időpont egyeztetéssel kereshetsz, a hét minden napján elérhető vagyok. A tértisztításon túl feng-shui ötleteket is adok, amellyel felhangolhatod a vállalkozásod rezgésszintjét. Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-8/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

A vég nekem a kezdet

Élete végéhez érvén Tiziano Terzani elmeséli fiának, Folcónak élettörténetét, lelki tapasztalatait, és azt, hogy hogyan készülődik a halálra. A film Terzani utolsó, halála után megjelent „A vég nekem a kezdet” című könyve alapján készült. A könyv alcíme Apáról fiúra – az „Élet nevű nagy utazás” története.
Nem egy tipikus dráma, hanem egyfajta szellemi végrendelet, amely mentes a szentimentalizmustól. A meditáció és az életöröm keveredik benne a halál közelségével. A halál nem a vég, hanem egy új kezdet, a természetes körforgás része. Terzani arra tanít, hogyan éljünk úgy, hogy a végén ne legyen bennünk megbánás.

Energetikai tisztítások

Negatív energiák levétele

Tértisztítás – térbemérés – beavatás – behangolás – szentelés.

  • üzletre
  • lakótérre
  • stúdióra
  • klubra
  • irodára
  • szalonra…stb.

Ha sok ember fordul meg nálad, gondolj arra, hogy mindenki leteszi nálad a gondjait, a problémáit. Elementálok, halott lelkek, negatív blokkok (talán rontás energia is belevegyül) képződhetnek vele a térben. Amibe azután te is beleléphetsz, és az ismerőseid is beszennyeződhetnek.
Egy különleges módszerrel végzem a tisztítást – avatott spirituális nagymesterként fehér mágiával dolgozom – keress meg és rugalmasan egyeztetünk rá: pálcás térbemérés, energetikai tisztítás, behangolás-beavatás,  szentelés.
A tulajdonosnak pedig az auratisztítást ajánlom.

A sok negatív energia betegséget, szerencsétlenséget is vonz, bajságot hoz. A magas rezgésű tiszta tér szerencsét és sikert ígér!

Szeretettel várom a jelentkezőket – időpont egyeztetés után átbeszéljük a protokollt. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző lélekfejlesztő
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI. ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

 

Szeptemberi rezgésekben

Spirituális őszben

Szeptemberben, ‘őszelő havában’ különleges, sorsikus változást hozó energiába lépünk. Erőteljes spirituális rezgésekben leszünk a szaturnuszi-merkuri-uránuszi-plútó-jupiterben. Az új hónap új lehetőségeket tartogat: egy újabb sorskör nyílik meg előttünk, a karma-oldásra is érdemes ráhangolódni.
A mágikus-misztikus Kazanlár tarot nagyarkánumából szeptemberre A Császár IV. lapot húztam, amely azt tanácsolja, hogy: Tégy rendet magadban, és magad körül. Tégy minden nap egy lépést a célod felé. Meggondolt, átgondolt döntéseinkkel lehetünk bölcs sorsteremtők.
Elemezz át minden helyzetet, megmutatja minden esemény, hol lehet/kell fejlődnöd, továbblépned, sorsot formálva szintet lépned.
Ha angyaloznál az ősz időben Szent Mihály, Gábriel és Rafael arkangyalt idézheted – angyalos szertartásban – bátorságot és erőt adnak terveink, céljaink megvalósításához.

A hónapjelentősebb napjai:

Szeptember 1-én a Szaturnusz a Halak jegyébe lép. – Türelemre és elengedésre inspirál. (Elengedő mágiával, karma-oldóenergiával várom a Hölgyeket szeretettel.)

Szeptember 2-án a Merkúr a Szűz föld jegyébe lép át. – Tervek készítésére remek az időtér energetikája – rendteremtésre motiválhatnak az energiák. – Csakrahangolásra várom a Hölgyeket, a családodnak is szeretettel segítek.

Szeptember 3-án a Merkúr-Uránusz, majd szeptember 5-én pedig a Mars-Jupiter hozhat kisebb-nagyobb feszültséget. – Kerüld a vitát és a konfliktust – mielőtt szólnál értsd meg a helyzetet. Pozitív szavakkal old a feszültséget. (Békülést segítő angyalos foglalkozásra is kérhetsz időpontot tőlem.)

Szeptember 6-án az Uránusz retrográd-tolató mozgásra vált az Ikrekben. – Belső átalakulásra ösztönöznek az energiák, mindazonáltal kissé lelassulnak a külső események. ( Belső egyensúlyt erősítő Felsőbbrendű Én,  angyalos vezetett meditációra érdemes benevezned.)

Szeptember 7-én a Halak Teliholdat üdvözölhetjük. – Az elengedést a jelenlevő jupiteri energia is támogatja, bátor önbizalommal besegít. Minden lezárás egy új kezdet is egyben: új távlatok nyílnak meg előttünk.  (Elengedő szertartásra is jöhetsz hozzám, egyeztess velem a foglalkozásra.)

Szeptember 12-től egészen 16-ig támogató energiákban leszünk a jupiteri-merkúri-marsikus-vénuszi rezgésekben: kreatív tervezgetésre, érdemi át-és megbeszélésekre remek lesz a téridő energiája. (Ha bizonytalan lennél a döntéseiben, ne hezitálj sokat, a személyes éved lehetőségeit a tarot-opciókkal megmutatom neked.)

Szeptember 18-án a Merkúr a Mérleg jegyébe lép át. – A tiszta kommunikációt segíti ez az állás – helyzet rendezésre kapunk égi támogatást. A neptunuszi energia kissé bezavarhat, félreértéseket generálhat – ügyelj a kimondott a szavaidra.  (Szívcsakra tisztításra invitálom a Hölgyeket, a szeretet-beszélgetéseknél a blokkoldás sokat segíthet.)

Szeptember 19-én a Merkúr-Uránusz-Plútó kapcsolódásban a mély beszélgetéseknek a legjobb ideje lehet. (Én-szeretetre hangolás jelentkezhetsz, ha a kommunikáció neked nehezebben menne.)

Szeptember 20-án és 21-én ismét feszült energiákba lépünk a vénuszi-szaturnuszi-uránuszi kedvezőtlen kapcsolódásban.  A kihívásokban légy türelmesebb, és gondold át alaposan a döntéseidet. (Tudat tisztító energetikai terápiás oldással támogatlak, ha felkeresel.)

Szeptember 21-én a Szűz Újholdat köszönthetjük.- az új dolgok elindításának remek ideje lesz. (‘Új Életteremtő’ mélyalfás, vezetett angyalos meditációra is regisztrálhatsz, ha különleges programra vágysz.)

Szeptember 22-én a Nap a Mérleg jegyébe lép át – ez őszi nap-éj egyenlőség napja lesz. Az egyensúlyon, a diplomácián, és a harmónián lesz a fókusz. – Konfliktushelyzet kerülendő – értelmes helyzetmegoldásra törekvés előny. (Auratisztításra is jöhetsz, ha úgy érzed, hogy külső erők irányítanak az életedben.)

Szeptember 24-én az uránuszi-plútóban  új ötleteink születhetnek élet-sorsdolgainkban, váratlanul rátalálhatunk a legjobb megoldásokra. (Különleges fehér mágiás megoldással segíthetek, ha úgy érzed, hogy komoly elakadásaid lennének.)

A hónap energiájáról még részletesebben a napi face jegyzeteimben olvashattok majd.


Párkapcsolat megerősítésre szeptember 7, 18, 19, és 24-én a legjobb idő lesz – angyalos összerezegtető fehér mágiás áldással -jobb mint a szerelemkötés – is kereshettek.
Ház/lakás szentelésre, behangolásra szeptember 7-én és 21-én a legalkalmasabb az időtér energetikája.
A Lencsemágiát, a hagyományos szertartást az őszi nap-éjegyenlőség idejében – szeptember 22-én kezdheted.
A hónap spirituális üzenete: Új lehetőségek teremtése, a belső rend megteremtése és a tudatos életvezetés, valamint a nyugalmat hozó elengedés és a jövőbe vetett bizalom ereje vezet előre.
A jelentkező kihívásokkal a marsikus-plútói energiák arra inspirálhatnak, hogy tudatosan irányítsd az életedet, a támogató rezgések a pozitív változások felé motiválnak.
Foglalkozásaim Istenangyalos fehér mágiával segíthetek nagyobb elakadásokban. A blokkoldó tisztító programokon is érdemes részt venned.

Használd bátran ezt a mantrát, hogy tudatosítsd magadban minden új, a pozitív hozzáállásoddal szerencsét hozhat neked: „Befogadom a változást az életembe, kinyílok a lehetőségekre, mert csak az új dolgok visznek csak sikerre!”

Csodás megéléseket, jó lehetőségeket, áldásos-szerencsés végkifejletet kívánok a szeptemberi energiákhoz szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus lélekfejlesztő tanító
tarot-elemző
angyalos energiagyógyász
gyásztanácsadó spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Asajah stúdió – Budapest, XVI.ker. Sashalom
(BKV-val, kocsival kb. öt percre az Örs vezér tértől.)
Bejelentkezés face chat-üzenetben:
https://www.facebook.com/asajahcsilla/
és telefonon: 0620 278 26 12

Személyes fogadóidő a stúdióba – és előre egyeztetett videóhívásos foglalkozások: délelőtt 10-től este 20-ig. – hétvégén is!

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-6

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Tértisztítás – Asajah

Tértisztítás-behangolás-beavatás-szentelés

A tértisztítás energetikai szinten megszabadítja a teret a negatív hatások alól, megemeli a helyiségek rezgésszintjét, kiemeli a lerakódott, romboló fekete energiákat.
https://asajah.hu/tertisztitas-asajah/

Nagyobb veszekedés, vagy vita után, betegség, (haláleset) depresszió, rossz hangulat, sikertelenség esetén  is érdemes elvégezni.


– üzletre
– nyaralóra
– ezoterikus stúdióra
– szalonra
– masszázs szobára
– irodára
– lakott otthonra
– eladhatatlan (örökölt) házra is javaslom.

Grátisz: feng-shui, térrendezési ezoterikus tanácsok

A behangolás alkalmával, pálcával térbemérést is kérhetsz.
https://asajah.hu/ter-negativ-energetikai-zonainak-bemerese/
A rituálét avatott spiritisztaként tibeti fehér mágiával (szimbólumokkal és szellemi segítőkkel)  szentelt gyertyával és tömjén/zsálya füstölővel végzem. Ismételni talán nyolc hónap múlva érdemes lehet.


Időpont egyeztetéssel kereshettek – face chat-üzenetben is. Online, videóhívásos megoldásban is vállalok beavatást – érdeklődj a részletekről nálam. A beavatott-megszentelt-behangolt tér sikert és szerencsét ígér!  Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-5/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Húsvéti programajánló – Asajah stúdió

Ezoterikus ajánlat a szent időre.


Ha gyógyulnál, ha tisztulnál, ha továbblépnél, vagy ha nagy döntés előtt állsz – szentelj magadnak Én-időt. Órás, másfél és két órás programokra jelentkezhetsz be hozzám:

– energetikai tisztítás (rontásvizsgálat/levétellel)
– megoldhatatlannak tőnő élethelyzetekre angyalmágiák – Istenangyalos szertartásban
– őrangyal kapcsolatfelvétel – inkorponálás védelemre

– válaszutaknál mélyalfás vezetett meditációk
– új élet teremtő angyalos programozás – önhipnózisban
– lakás/ház/nyaraló tértisztítása fehér mágiával
(átjárók bezárása, szellem levétel, Fény hazába emelő szertartás,negatív terek bemérése, rontáslevétel, grátisz: feng-shui tanácsadás)
– szimbólumos sigil-mágia tanfolyam a varázslatos égi elementálokkal
– éves tarot-elemzés – segítő égi útmutatással

Regisztrálhatsz Te is a programokra – vannak még szabad időpontok. A húsvéti szent ünnepek alatt is várom a Hölgyeket új angyalos stúdiómba – a családodnak is szeretettel segítek. Videóhívásos foglalkozást is vállalok – érdeklődj a részletekről  face chat-üzenetben. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Térbemérés

Földsugárzás mérés

Ártók zónák: vízér, hartmann zóna, curry, Szent György sáv, Ley sáv, elektromos mágneses sugárzás.
A negatív helyiségek olyan helyek, ahová nem szabad ágyat, fekhelyet, ülőgarnitúrát, íróasztalt, ebédlőasztalt székekkel elhelyezni – vagyis huzamosabb ideig ott-tartózkodni.
Ha szeretnél lakásodban egy energetikai bemérést – hogy minden a helyére kerüljön és egészségesen élhess, kérj térbemérést. A földsugárzás mérést avatott spiritisztaként, pálcával végzem. A negatív helyeket energetikailag levédem.
https://asajah.hu/ter-negativ-energetikai-zonainak-bemerese/


A vízerek, földsugárzások hatnak ránk, rosszabb esetben meg is betegíthetnek. Ne várd meg, amíg megbetegszel, mert nem jó helyen tartózkodsz huzamosabb ideig. Ha tudod és ismered a lakásod, irodád, nyaralód pozitív pontjait – energetikai szempontból is át tudod úgy rendezni, ahogy számodra a legjobb legyen.
Ha a lakás a bemérés után átrendezésre kerül, az egészségügyi panaszok enyhülhetnek; lassú ugyan, de folyamatos gyógyulás veheti kezdetét. Érdemes az egészségedért egy kis térrendezéshez fogni. Grátisz:  feng-shui tanácsok, javaslatok.
Szeretettel várom  Hölgyek hívásait – időpont egyeztetéssel kereshettek. Pozitív térben a sikeres lehetőségeket vonzod. Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach
Időpont egyeztetés face chat-üzenetben, és telefonon:
0620 278 26 12

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu

Lélekben már készülhetsz!

A tavasz nagy ünnepére.


Húsvéti nagyhét:
Virágvasárnap: 2025. április 13.
Nagycsütörtök: 2025. április 17.
Nagypéntek: 2025. április 18.
Nagyszombat: 2025. április 19.
Húsvét vasárnap: 2025. április 20.
Húsvét hétfő: 2025. április 21.

A Húsvéti programokra regisztrálni már most lehet:
– Ház/lakás szentelés – angyalos tértisztítás
– Fehér mágiás tisztítás a bentlakókra
– Áldás energiák
A részletekről érdeklődni, időpontot egyeztetni face chat-üzenetben is lehet. Tiszta energiákkal áldásban várd a szent ünnepet. Szeretettel-léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Ezoterikus foglalkozások:
https://asajah.hu/asajah-angyalos-studio-2/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
https://asajah.hu