Bolygók a képletedben – A teljes önismeret.

Nemcsak a napjegyed vagy!

A képleted áll a napjegyedből, az aszcendensedből, de megmutatja hol és melyik jegyben áll a Hold, a Merkúr a Vénusz, a Mars és a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz, a Plútó. Ha tudod a teljes születési időpontodat – év, hónap, nap, óra, perc és hely akkor megkapod a teljes asztrológiai képleted. Vagyis azt, melyik jegy hol áll a képletedben. Választ kaphatsz arra hogy ki vagy – hogyan reagálsz dolgokra, miként változtathatsz a rossz szokásaidon stb… Ma már szinte mindenki tudja, hogy melyik állatövi jegyben járt a Nap, amikor született. Ez a napjegye, amiből annyi derül ki, hogy milyen adottságokkal látta meg a napvilágot. Ám ahhoz, hogy a jövőre vonatkozó előrejelzés, illetve a személyiség árnyaltabb vonásai is kiderüljenek, szükség van az aszcendensre, amit a születési óra-perc és a születés helyének ismeretében lehet kiszámítani. Az a jegy, amelybe az aszcendens kerül – az úgynevezett felkelő jegy. S hogy miért „felkelő jegy?” Mert azt a pont jelöli, ahol a születés pillanatában éppen felkelőben volt a Nap. Az aszcendens nemcsak befolyásolja a Napjegy adta tulajdonságokat, de megmutatja azt is, hogyan sikerül valóra váltani mindazt, amit a Napjegy „belénk kódolt”. Az aszcendens 35 és 38 és kor között felülírja a napjegyet, illetve kiegészíti azt, mássá tehet.


A Napjegy
adja az alaptulajdonságainkat, valójában ez az égi ujjlenyomatunk. A Nap helyzete tárja fel a külvilág felé mutatott arcunkat. Ez az égitest irányítja tudatos megnyilvánulásainkat. Akinek a Napjegye és az aszcendense nem azonos, annál a két jegy tulajdonságai keverednek. A Nap az akarattal, az életerővel, a lendülettel, az ambícióval és lényünk kívülről vezérelt, materiális világban megnyilvánuló részével van kapcsolatban. A Nap jelképezi a férfiasságot, a jang-energiát, az egót, vagyis a tudat „ébren lévő” oldalát uralja. Legfontosabb Nap-jellemvonások: a függetlenség, kreativitás, magabiztosság, lobbanékonyság, bátorság, optimizmus, nagylelkűség.

A nőies, vizes jellegű, passzív Hold az érzelmekre hat, felelős a pillanatnyi hangulatért, a múlthoz kapcsolódást, a fantáziát motiválja. A Hold a nőiességet, a jin energiát testesíti meg, és a tudattalanra, illetve a tudattalannak az érzelmekkel, ösztönökkel, lelki akarattal, a megérzéssel, az okkultizmussal, az álmokkal és emlékekkel való kapcsolatára van hatással. A Hold helyzete szerint reagálunk érzelmileg mindenre. Rámutat ösztönös szokásainkra. Befolyásolja a nőiességet, a fogamzást, a terhességet, a születést és a szülést, a gyermekkori élményeket, az érzelmi biztonságot. Kapcsolatban van az otthonnal, családdal és a nyilvánossággal összefüggő dolgokkal.

Merkúr a görög mitológiában Hermész, aki Zeusz és Gaia gyermeke, az istenek hírnöke. Ennek megfelelően a Merkúr az asztrológiában összekapcsolja a szellemet és a testet, az anyagot és a lelket. Mindennel összefügg, ami mozgást, kapcsolatot és közlékenységet fejez ki. Elsősorban a mentális folyamatokra, a gondolkodásra, a kézügyességre és a kifejezőkészségre van hatással. A kommunikáció, a tanulás, az utazás, az írás, beszédkészség és a tempó gyorsasága tartozik uralma alá. Helyzetéből kiderül szellemi képességünk, gondolkodásunk gyorsasága, a másokhoz való kapcsolatunk milyensége.

A Vénuszt a „kis szerencse” bolygójának tekintik, és bárhol áll a képletben, mindig valami kellemeset tartogat. Még a rossz hatásai sem tragikusak, inkább emberi hibákra utalnak. A Vénusz a kapcsolatokra hat leginkább, a romantika, a szerelem, a szépség, a béke, a kényelem, a harmónia és a női természet jelölője. Az érzékiséget, gyengédséget, gyönyört, a házasságot, a párkapcsolatot, a művészeteket és a művészi hajlamot befolyásolja. Vagyis e nőies jellegű bolygó hatása alatt általában kellemes és szép dolgok állnak. A harmonikus Vénusz-természet vonzó, vidám, barátságos, művészi hajlamú, odaadó, gyengéd, szórakoztató, és egészségesen érzéki. Diszharmóniában hiúság, felületesség, féltékenység, elhanyagoltság és léhaság jellemző.

A Mars – a férfias jellegű bolygó képviseli a horoszkópban az erőt, az akaratot, az energiát, a cselekvést, a becsvágyat, a bátorságot, az elszántságot, a küzdőképességet, és az aktív erotikát. A Mars érzékelteti a fizikai energiáinkat, a kudarc utáni talpra álláshoz szükséges erőt, a szexuális vágyat. Párkapcsolatban az válik dominánssá, akinek erősebb helyzetű a Marsa. A szexuális kielégülés és összhang gyakran kimutatható a közös horoszkópban lévő két Mars által. A harmonikus Mars-természet határozott, tevékeny, bizakodó, önbizalommal teli és lelkesedő. Diszharmonikus állásnál jellemző az erőszak, a túlzott szenvedély, a vakmerőség, az összeférhetetlenség, az agresszivitás, a bosszúálló és veszekedő hajlam.

A Jupiter – a nagy szerencse bolygójának is nevezik. Életünk szebbé és boldogabbá tételében segít  a sors pozitív tendenciáin keresztül, ez pedig a hit által működik. Legtöbben arra várunk, hogy a szerencse segítsen rajtunk, ám meg kell értenünk, hogy ezt magunknak kell megalapozni. A „szerencsés” emberek tudnak hinni körülményeik kedvező alakulásában. Mindenki az által teljesedhet ki, ha magába olvasztja a Jupitert, vagyis az általa képviselt hitet, kozmikus törvényeket. De vigyázat, mert ez a bolygó nemcsak a jót teljesítheti ki, felerősíti az önhittséget, túlzásokra, vakbuzgóságra készteti azokat, akik nem tudnak uralkodni vágyaikon, érzéseiken, akik előítéleteik alapján döntenek.

A Szaturnusz a karma bolygója. Sorsszerű, végzetszerű eseményeket jelez, akadályokat, amiket le kell győzni. Olyan, mint egy útjelző tábla: fájdalmas, elkerülhetetlen kanyarokra kényszerít, és közben, ha jól figyelünk, rengeteg tanulsággal lehetünk gazdagabbak. Jelképe, a kereszt és a félkör, ami azt szimbolizálja, hogy az anyag keresztje a lélekre nehezedik. Nem kis feladatot ró ránk. Õ a nagy sorsfordító, a nagy akadályozó, az előrehaladás gátlója. Õ szabja meg életünk keretét és határait. Szándéka az, hogy próbára tegyen, és az anyagi céloktól a magasabb célok felé vezessen. Nem törődik vele, hogy akarjuk-e, csak teszi a dolgát.

A lassú mozogású Uránusz a szellemi fejlődés képviselője, a szabadság és a függetlenség planétája. Hangsúlyozza a másságot, a különlegességet, a határtalant. Nem véletlen tehát, hogy az Uránusz a zsenik és egyúttal az őrültek bolygója. Váratlan fejleményeket, hirtelen változásokat idéz elő. Mivel magában hordozza a feszültség lehetőségét, meg kell próbálni ezt a feszültséget pozitív energiává transzformálni. Tanítása az, hogy el kell szakadnunk az anyag vonzásától, mert csak szellemi szinten élhetjük meg a végtelen szabadságot és függetlenséget.

A Neptunuszt a  XX. században fedezték fel. 146 év alatt kerüli meg a Napot, vagyis egy-egy jegyben kb. 14 esztendőt tölt. Elsősorban a tömegekre hat, de a lelki eseményeket is befolyásolja. Valójában nyolc neptunuszi helyzet elemzése volna életszerű, mert a többi átvonulás vagy túl régen volt, vagy meglehetősen sokára következik be. A Neptunusz egyébként az egyetemes szeretet jelölője. Feloldja a fizikai és a lelki sík közötti határokat. Az anyagtól való elszakadás azonban nemcsak a fantázia segítségével, illúzióba menekülés, vízionálás által lehetséges, hanem elérhető az alkohol, kábítószer segítségével is. A Neptunusz jelzi a spirituális és lelki fejlődést, a hit és a szeretet erejét, gyakorlását. A bolygó erősíti az intuíciót, a spirituális és művészi képességeket, fejleszti az együttérzést és az emberszeretetet. Diszharmonikus aspektusai zavaros gondolkodást, gyenge idegrendszert, hiszékenységet, szenvedélybetegségeket jelez.

A Plútó nem annyira az egyes emberek, mint inkább nemzedékek életére hat. Az érzések szellemi energiákká való transzformációját szimbolizálja. A görög mitológiában Hádész az alvilág ura, így a Plútó a tudattalanunkkal, árnyékvilágunkkal áll kapcsolatban. Az emberi tudattalan ősi mélységéből pedig már csak fölfelé vezet az út. A Plútó segítségével próbatételeken és fájdalmas kényszerűségek tapasztalatain keresztül juthatunk a szellemi fejlődés magasabb fokára. Eközben a lélek transzformálódik, regenerálódik és újjáépül. Amikor a Plútó belépett a Rákba, kitört az első világháború, Családok bomlottak fel, gyerekek ezrei  akik akkor születtek csonka családban nőttek fel. Akkor tört ki a második világháború, amikor az Oroszlán jegybe lépett a Plútó. Újabb világégést élt meg az emberiség. A következő Plútó-jegyváltás az ipari forradalmat, a mikrochipeket és az elektronikai ipar fejlődését, az atomfegyverkezést „szülte”. A nyolcvanas években a Mérlegben járva a szexuális forradalom köszöntött az emberiségre. Aztán a Skorpió-Plútó a nyolcvanas években az AIDS-t, a nagy influenza-járványokat hozta. A Nyilasban járva erkölcsi rombolást, értékválságot, a törvény totális felborulását, gerillaháborúkat és terrorakciókat robbantott ki 2008. januárban lépett be a Bak jelébe, majd retrográdra fordulva visszatért még a Nyilasba. 2008. novembere óta ismét a Bakban tartózkodik, és ott is marad 2024 januárjáig. Tizenhat éven keresztül lesz elfoglalva az anyagi világunk jelenlegi feltételeinek radikális lebontásával, majd újraépítésével. (forrás: internet,szerkesztette:by asajah)

A tarot kártyák és a napjegyek analógiájából azt láthatod meg, hogy milyen kihívásokat teljesíthetsz. A Kos jegye Tarot kártyája a Bolond, a Bika lapja az Akasztott ember, az Ikreké a Nap, a Ráké a Halál lapja, az Oroszláné az Erő kártyája, a Szűzé a Remete lapja. A Mérleg a Próféta kártya, a a Skorpió a Császárnő lapja, a Nyilas a Szeretők, a Bak az Ördög, a Vízöntőé a Torony, míg a Halak tarot lapja Mágus.

Botok = A tűz eleme
Ugyanúgy mint az asztrológiában, a tűz azaz a botok, a vágyhoz, a férfi aktív energiájához és a tűz jegyeihez (Kos, Oroszlán, Nyilas) fűződnek.

Kelyhek = A víz eleme
A kelyhek, a botokkal ellentétben, a passzív női energiát ábrázolják és az érzelmekhez, valamint a vízi jegyek (Halak, Rák, Skorpió) fűződik.

Kardok = A levegő eleme
A kardok az intellektuálishoz, valamint a mentális folyamatokhoz és a levegő jegyeihez (Ikrek, Mérleg, Vízöntő) fűződik

Érmék = A föld eleme
Az érmék a pénzhez és általánosan az anyagi dolgokhoz kötődnek, valamint a föld jegyeihez (Bika, Bak, Szűz)

A tarot elemzés megmutatja, hogy milyen lehetséges élettervet írtál meg magadnak, mi az a szerep, amit bevállaltál. Mit vállaltál fel megtapasztalni ebben az inkarnációdban. Mi a sorsod küldetése, mi a szerelem szerepe az életedben, hogyan éled az életed egészséges környezetben. Hasznos információkat ad a képleted – megismerheted magad általa – és megértheted önmagad. A sorslépéseknél, döntéseknél is fontos lehet!

Asajah
spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta

 

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot – Sorselemzés – Számmisztika.
Csakra-aura harmonizálás.