Esetek, meg egyebek…

A látomások valóságosak voltak

Terápiás ülés keretében egy kedves ismerős Etus azzal keresett meg, hogy a pszichiátere szerint kettős személyisége van, s nem a saját életét éli. Mint később kiderült téves volt a diagnózis!
Az aurája sötét színeiben, érdekes rezgéseket észleltem…először talán azt mondanám, hogy egy másik lélek kivetüléseit…
A tudata lényege – a felsőbbrendű tudat erős! – de körülötte apróbb gyermekded vonások, egy fiatalabb énje – gyermeki – mentalitása.
A két kar, kéz mintha nem is az övé lenne… megszállottsága kezdtem gyanakodni ezért.
Üzleti vállalkozása nehézkes, kapcsolatai kudarcba fulladnak…
Elmondása szerint: olykor-olykor elsuhanó “árnyakat lát” a lakásában, s ettől igen agresszív hajlamokat alakított ki. Viselkedése néha nem azonos önmagával…Úgy gondolja, nem szíve-esze szerint cselekszik…
A “látomások” nem képzelgések – meggyőződtem róla – valóban egy szellemátjárót “üzemeltet” az otthonában. S kérdés, mikor, s meddig akarja még ezt az állapotot fenntartani.
A tisztítást ajánlottam fel a térben, és persze neki is. Az átjárót sürgősen be kell zárni – ezért elvégeztem a tértisztítás-szentelést  a tibeti fehér mágiával. A harmónia visszaállt – mint később elmondta rendeződtek a dolgok. Nagyon hálás volt, hogy segítettem neki – azóta is tartjuk a barátságot.
Érdemes és hasznos magas rezgésszinten élni, hiszen így minden “bevonzás” úgy működik, ahogyan Te szeretnéd. Élj tisztán, tiszta térben.
Ha hasonló gondjaid lennének keress meg, egyeztess velem. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó–lélekfejlesztő
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal- és gyászterapeuta
önismereti és párkapcsolati tanácsadó
Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Tarot konzultációk:
Messengeres, skypeos konzultációk:
Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:

http://asajah.hu/asajah-spiritualis-tanacsadas-holgyeknek-7/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu