EZOVILÁG kategória bejegyzései

Tavaszváró mantrák


1. Szeretem magamat és biztonságban vagyok.
2. Ma remekül nézek ki.
3. A testem nagyon jó barátom, pompás a közös életünk.
4. Szeretem az Életet és az Élet szeret engem.
5. Ma nagyszerű élmények várnak rám.
6. Nagy örömmel és szeretettel gyűlünk az asztal köré.
7. Minden rendben van. Mindenre van időm, amit ma meg kell tennem.
8. Utam zökkenőmentes, és gyorsabb, mint reméltem.
9. Minden örömöt hoz számomra, amit teszek. Szeretem ezt a napot.
10. Csodálatos munkatársak vesznek körül, a munkámat megbecsülik.
11. Minden rendben van. Minden az én legfőbb érdekemben alakul. Ebből a helyzetből csak jó dolgok származnak.
12. Jövedelmem folyamatosan növekszik. Minden nap jómód áramlik az életembe.
13. Érdemes vagyok a jómódra. Az Élet mindig gondoskodik a szükségleteimről.
+1. Hálásan elfogadom mindazt a jót, ami jelenleg az életemben van. – Louise L.Hay

Tíz út önmagad szeretetéhez


1. Az első és legfontosabb dolog, hogy ne becsméreld magad. Az önkritika veszélyes! Ha elhitetjük magunkkal, hogy jók vagyunk, bármi történjék is, könnyen tudunk változtatni az életünkön. Akkor ütközünk a legtöbb nehézségbe, mikor hibát keresünk magunkban. Mindnyájan változunk –kivétel nélkül valamennyien. minden nap egy új nap, s mi kicsit mindig másképp csináljuk a dolgokat, mint előző nap tettük. Erőnk azon képességünkben rejlik, hogy tudunk alkalmazkodni: együtt alakulunk és változunk a folyton megújuló élettel.

2. Föl kell hagynunk önmagunk riogatásával is. Sokunkat ijesztő gondolatok tartanak rettegésben, és sötétebben látjuk a dolgokat, mint amilyenek. A beteg emberek gyakran fantáziálnak. Rögtön a legrosszabbat képzelik, vagy máris saját temetésüket tervezgetik. Teljesen elhagyják magukat, és feladják a reményt.
Kapcsolatainkban is könnyen a destruktív képzelődés hibájába esünk. valaki elmarad mellőlünk, s mi azonnal arra gondolunk, hogy nem vagyunk szeretetre méltók, és már soha többé nem lesz senkink. Az állásunkkal szintén ez a helyzet. Egy kolléga elejtett megjegyzéséből arra következtetünk, hogy ki fognak rúgni.
Ha azt tapasztalod, hogy folyton egy negatív képzet vagy szorongató helyzet jár a fejedben, helyettesítsd azt egy számodra kellemes képpel.

3. A következő feltétel: légy gyöngéd, kedves és türelmes magadhoz. A türelmetlenség ellenszegülés a tanulásnak. Anélkül akarjuk megkapni a válaszokat, hogy megtanulnánk a leckét, vagy megtennénk a szükséges lépéseket.

4. Muszáj megtanulnunk gyöngéden bánni elménkkel. Ne gyűlöljük magunkat, amiért negatív gondolataink vannak. Fölfoghatjuk úgy is, hogy azok inkább fölemelnek, semmint visszadobnának. Nem kell hibáztatnunk magunkat negatív élményeinkért sem. Ezekből az élményekből gyűjthetjük a legtöbb tapasztalatot. Akkor bánunk jól magunkkal, ha nem hibáztatjuk, kárhoztatjuk, büntetjük és gyötörjük magunkat.

5. A következő lépés: dicsérd magad. A kritika letöri az önbizalmat, míg a dicséret szárnyakat ad neki. Kezd apró dolgokkal. Mondd magadnak, hogy csodálatos vagy. Ha egyszer megteszed, aztán soha többet, akkor nem lesz hatása. Még ha csak egy-egy percet is szánsz erre, de ne hagyd abba. Ha legközelebb valamin újba, szokatlanba kezdesz, vagy olyasmit tanulsz, amiben még nem vagy járatos, légy türelmes magaddal szemben.

6. Ha szereted önmagad, jót akarsz magadnak. Fordulj barátaidhoz, és engedd, hogy segítsenek. Akkor vagy igazán erős, ha mersz segítséget kérni, amikor szükséged van arra. Ha legközelebb erődet meghaladó problémával kerülsz szembe, ahelyett, hogy mérges lennél magadra, amiért egyedül nem boldogulsz vele, inkább kérj segítséget.

7. Szeresd rossz tulajdonságaidat. Ezek is a te teremtményeid. Te is, én is döntöttünk már rosszul, s ha kitartóan büntetjük önmagunkat, idővel úgy hozzászokunk, hogy nagyon nehéz lesz megválnunk tőle, és jobb döntéseket hoznunk. bármilyen kellemetlen helyzetben találod is magad, ennek oka van; különben nem sodródtál volna bele. Meg kell értsük, hogy bármilyen nehézségünk vagy gondunk támad, mi magunk hívtuk létre azt, hogy bizonyos helyzetekben eligazodjunk. Ezt fölismerve, rálelhetünk igényeink kielégítésének jótékony eszközére.

8. Viseld gondját a testednek. Tekintsd szép háznak, amely egy darabig otthont ad neked.

9. A tükör előtt végzett gyakorlatok fontossága. A tükör előtti munkát sokféleképpen végezhetjük. Pl.: reggel a tükörbe nézünk és kijelentjük: „Szeretlek! Mit tehetek ma érted? Hogyan tehetnélek boldoggá?” Figyelj a belső hangodra, és kövesd utasításait. Kezdetben talán még nem kapsz üzeneteket, mert túlságosan hozzászoktál önmagad dorgálásához, és képtelen vagy szeretettel fordulni magadhoz.
Ha kellemetlenség ér a nap folyamán, menj oda a tükörhöz, és mondd: „Én, azért szeretlek.”
Ha valami kellemes dolog történik veled, állj a tükör elé, és mondd: „Köszönöm.” Légy hálás, amiért ilyen csodálatos élményben részesítetted magad.

10. Végül, szeresd önmagadat most – ne várd, hogy az érzés magától jöjjön. Ha elégedett tudsz lenni magaddal, ha szeretni és becsülni tudod önmagadat most, akkor amint valami jó történik veled, képes leszel élvezni azt.
Ha egyszer megtanulod szeretni önmagadat, a többi embert is szereted és elfogadod. Ha egy önfejű emberrel hoz össze a sors, aki nem hajlandó fejlődni, kell annyira szeretned magadat, hogy felszámolod ezt a kapcsolatot.
Csodálatos, ahogy a szeretet általunk kibocsátott rezgései vonzzák hozzánk a melegszívű embereket. – Louise l. Hay

A gondviselés megmozdul


“Abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a gondviselés is megmozdul. A legkülönbözőbb dolgok segítik az illetőt, amelyek máskülönben nem történhettek volna meg.
A döntésből események egész folyamata fakad, amelyek előre nem látott fordulatok és találkozások sokaságával kedveznek az illetőnek, s olyan anyagi segítségre lelhet útja során, amelyről ember fia még nem is álmodott.” – William H. Murray

A szív a híd az elme és a lélek között


“A szív a híd az elme és a lélek között. Először is lépj ki az elmédből, és lépj be a szíved terébe. Innen egy gyors ugrás a lelkedbe. Amikor a szívedben vagy valaki mással, akkor igazi lélekbeszélgetést folytathatsz. Amikor a szívedben vagy önmagaddal, akkor megtapasztalhatod a lelkeddel való kapcsolódást egy nagyon mély szinten. Ilyenkor tapasztalhatod meg az Istennel való közösséget.”- N
eale D. Walsch

 

Szeretet – Jóllét – Siker

Vendégek érkeztek – tanmese


“A ház ura itthon van?” –  kérdezték.
“Nem” – válaszolta az asszony. “Nincs itthon. ”
“Akkor nem mehetünk be –  felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.
“Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!”
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket”
“Együtt nem mehetünk be a házba, ” – felelték.
“Miért nem?” – kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: “Az ő neve, Jólét, ” mutatott egyik barátjára,majd a másikra mutatva azt mondta, ” Ő a Siker és én vagyok a Szeretet. ” Majd így folytatta. Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni. ”
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.
A férj
megörült. , , Ez nagyszerű!” – mondta. Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!”
A felesége nem értett egyet. “Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?”
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. , , Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!”
“Hallgassunk a menyünkre, ” mondta a férj a feleségének.
“Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!”
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, , , Melyikőtök Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk. ”
Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték társukat.
Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, , , Én csak Szeretetet
hívtam, ti miért jöttök?”
Az öregek egyszerre válaszoltak: “Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk. ”

Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!

Kapcsolat-rendezési napokban

H  e  t  i      t  a  r  o  t
Február 19-től február 25-ig.

Teliholdas hétvégénk lesz a tízmilliószoros napban.
A jelenlevő jupiteri-vénuszi rezgések áldásban inspirálnak, motiválnak a kapcsolati viták, nézeteltérések rendezésére.  A szeretetre-hangolásnak adnak kedvező energiát: engedd el a haragot, a sérelmet – szabadítsd fel a lelkedet.


“A tarot bölcsessége élni tanít!” – Szepes Mária

A lapokat a misztikus-mágikus Kazanlár-féle tarot lapjaiból húztam, az égiek vezették a kezem, mindent tisztán hallottam’.

A hét eleje víz elem minőségben lesz.
A családi program szuper időtöltést lehet – hasznos a nagymosás.  Nem ajánlatos műteni a mellet,a gyomrot és a nyombelet. Legkönnyebben felszívódó tápanyag a cukor, szénhidrát lesz.  Fogyasszatok lédús, vitaminokban gazdag gyümölcsöket – akár salátának, akár desszertnek a főétkezésnél. Kozmetikára, bőrápolásra, erősítő- és regeneráló masszázsra alkalmas lesz a hét eleje.  A Rák, a Szűz, a Skorpió és a Halak napjegyeknek kedvező lehetőségei lehetnek – figyeljétek a jeleket! (A Hold a Rák jegyében jár, február 21-én, szerdán 14:40-kor lép át az Oroszlán tűz jegyébe.) 
A Hold XVIII. – Most rendet tehetsz a  lelkedben.
A Nap ma a Halak érzékeny, érzelmes, misztikus jegyébe lép át. Lelki dolgaink átgondolására inspirál majd – a nagy lelki beszélgetésekre – sérelmek átbeszélésére, elengedésre, békülésre, megbocsátásra, karmaoldásra  is bölcs, jó idő lehet. Lélekwelneszre várom szeretettel a Hölgyeket – az energetikai oldás a legjobb megoldás!

A hét közepe tűz elem minőségben lesz.
A rokonlátogatást remek program lehet – hasznos a testedzés. Nem ajánlatos műteni a gerincet, az ereket és a szívet. Legkönnyebben felszívódó tápanyag a fehérje lesz.
Igyatok elegendő folyadékot: tiszta vizet, ásványvizet, gyógyteákat – szuper jó a méregtelenítéshez. Hajmosásra, hajvágásra, kozmetikára, bőrápolásra, erősítő- és regeneráló masszázsnak kedveznek az energiák a hét közepébe n.  A Mérleg, a Nyilas, a Kos és az Ikrek napjegyeknek szerencséje lehet – vegyétek észre a jó lehetőségeket!  (A Hold az Oroszlán jegyében jár, február 24-én, szombaton 2:37-kor lép át a Szűz föld jegyébe.)
A Császár IV. – Kapcsolódj az égiekhez, szintet léphetsz az életedben.
Megújulást segítő energiákkal áld az az uránuszi-plútói erőtérben – hangolódj a lelkedre, lépj szintet. A tudatos lélek-beszélgetéseknek lesz itt az ideje – előrevivő világos gondolatokkal, okos, átgondolt döntésekkel, kreatív lépésekkel irányítsd, urald a sorsodat. Tarot opciókkal kereshetsz, egy-egy elakadt élethelyzetben az égiek megmutatják a helyes utat: szeánszra várom a Hölgyeket!

A hét vége föld elem minőségben lesz.
Az olvasás, növényápolás kellemes időtöltést lehet – hasznos a takarítás. Nem ajánlatos műteni a beleket, a lépet és az emésztőszerveket. Legkönnyebben felszívódó tápanyagok az ásványi anyagok, sók lesznek.  Fogyasszatok ásványi anyagokban, nyomelemekben gazdag friss salátákat, zöldségeket. Hajvágásra, bőrápolásra, szőrtelenítésre, kozmetikára, tisztító-és fogyókúra elkezdésére legjobb lesz a hétvége időtere. A Bak, a Bika, a Rák és a Skorpió napjegyekre különösen kedvezően hat a telihold – már jó előre készülhetsz a mágiára!  (A Hold a Szűz jegyében jár, február 26-án, hétfőn 15:29-kor lép át a Mérleg levegő jegyébe.)
A Halál XIII. – Elengedés – pozitív jövőteremtés.
A Szombati telihold a Szűz föld jegyében köszönt be ránk: a tízmilliószoros napon jelenlevő marsikus-vénuszi energiákban kapcsolódj a valódi énedhez.  A nagy lelki megbeszélésnek – önmagaddal, családoddal a legjobb ideje lesz – old fel a feszültségeket. Teremtő vonzó varázslatoknak pozitív ereje lesz. Önismereti foglalkozásokkal segíthetek a nagy döntések idejében – jobban ráláthatsz az életedre – jelentkezz be, egyeztess velem.

A mágikus energiákban most a bőségmeditációknak nagy sikeres lehet: a hét közepében csütörtökön végezhetsz angyal-szertartást, de a babaprojektre is igen esélyes lehet a marsikus-vénusz kedvező rezgése – ha családot szeretnétek, most  tehettek érte.
Teremtő angyalmágiákkal – oldással, blokkoldással is várom szeretettel a Hölgyeket ezoterikus stúdiómban. Online is vállalok – előre egyeztetett videóhívásos foglalkozást – érdeklődj a részletekről nálam. Minden nap őrangyalod önbizalom emelő fényével töltekezz, szeresd, becsüld, tiszteld magad – Áldott hetet!

Személyesen tudlak fogadni az örsi stúdiómba, de kereshetsz kamerás messengeren is – előre egyeztetett videóhívással, érdeklődj a részletekről a face cseten. Az ülés alatt használok: ingát, pálcát, tarot lapokat – számmisztikát, csipetnyi asztrológiát, és auraolvasást: előző, jövőbeli életbe, jövő létbe való betekintést is.
Figyelem, a fenti egy általános jóslás – személyre szabott tarot elemzés egyéni konzultációban kérhető – érdeklődj a részletekről nálam.
http://asajah.hu/tarot-konzultaciok-asajah/

Minden sorselemzéshez – tarot vetéshez energetikai tisztítás, energetikai szint emelés jár ajándékba, kérni sem kell: Grátisz!
Rezgésszint emelésre is jelentkezhetsz:
http://asajah.hu/energetikai-tisztitasok-csakra-aura-harmonizalas/

Ha angyalmágiát szeretnél tanulni, gyere hozzám angyalozni: http://asajah.hu/angyalos-foglalkozasok-angyalterapiak-angyal-tanfolyamok/

A Tértisztítás most is erősen javallott – ‘tibeti fehér mágiás’ megoldással – angyalozással is! – segíthetek, ha megkeresel. Egyeztethetsz velem időpontot:
http://asajah.hu/tertisztitas-asajah/

Ha fekete, rontó energiákat érzel érdemes rontásvizsgálatot kérned.
http://asajah.hu/rontaslevetel/

Oldás, blokkoldásra is jelentkezhetsz: ha gátat, blokkot érzékelsz.
http://asajah.hu/oldasok-blokkoldasok-lelki-wellness/

Huszonöt éve foglalkozom spirituális ezotériával – Jöhetsz hozzám inga tanfolyamra is – ha szeretnéd megtanulni az ősi tudományt, és atlantiszi tarot tanfolyamra is, megismerheted e csodás kártya misztikus üzeneteit.
Atlantiszi tarot tanfolyam egyéni foglalkozásban is, választott időben:
http://asajah.hu/atlantiszi-angyal-tarot/

Szerelmi jóslásra, kapcsolati tanácsadásra is várlak szeretettel:
http://asajah.hu/asajah-parkapcsolati-konzultacio/

Önismereti foglalkozással is fordulhatsz hozzám:
http://asajah.hu/onismereti-tanacsadas/

Jó hír, hogy hétvégén: szombaton és vasárnap is vállalok foglalkozást!

Szeretetben eltöltött, új lehetőségekkel fűszerezett, kreatív hetet kívánok szeretettel, Mindenkinek! Léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-ezoterikus tanító
tarot-elemző mesterjós
angyalos gyászterapeuta
energiagyógyász spiritiszta
önismereti és párkapcsolati coach

Budapest, Örs vezér tere – Asajah Stúdió
Bejelentkezés: 0620 278 26 12 – hétvégén is!
Elérhetőségem: délelőtt 10-től este 20-ig.
Személyes fogadóidő a stúdióba: délután 14-től este 20-ig.
Messengeres idő – előre egyeztetett videóhívással már délelőtt 10-től.

Napi tarot a facebook profiloldalamon minden nap megtalálható – hálás vagyok és köszönöm, ha olvasod.

Ezoterikus szakterületeim, amiben segíteni tudok Neked:
https://asajah.hu/asajah-studio-10/

Internetes weboldalam nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu

Végső valóság



“Valamiben hinni annyit jelent, mint gondolatban felépíteni vagy “megteremteni’, aztán kitartani a gondolat mellett, és kételyek nélküli teljes belső bizonyossággal tudni, hogy a kívánt eredmény előbb-utóbb a fizikai világban is megjelenik.” – Balogh Béla

Elfogadás


“- Mi a méreg?
– Bármi, amiből a szükségesnél több van, az méreg. Lehet az hatalom, lustaság, étel, egó, ambíció, hiúság, félelem, harag vagy bármi más.
– Mi a félelem?
– A bizonytalanság el nem fogadása. Ha elfogadjuk a bizonytalanságot, akkor kalanddá válik.
– Mi az irigység?
– Nem fogadjuk el a jót a másikban. Ha elfogadunk a jót, akkor inspirációvá válik.
– Mi a harag?
– Nem fogadjuk el azt, ami felett nincs hatalmunk. Ha elfogadjuk, akkor toleranciává válik.
– Mi a gyűlölet?
– Nem elfogadni az embereket, ahogy vannak. Ha feltétel nélkül elfogadjuk őket, szeretetté válik.”
Daróczi József