Gyógyító növények

Fűszernövényekkel a szépségért – házi bőrápoló praktikák
A rozmaringgal, a mentával és a kakukkfűvel nem csak az ételek ízén javíthatsz: ezek az aromás fűszernövények a testnek és a léleknek is jót tesznek, ugyanis kisimítják a ráncokat, elűzik a fáradtságot, és el is lazítanak.


Bazsalikom – Relaxálj!

Ez a csodásan illatozó növény sokkal többre képes a saláták és a levesek ízesítésénél: segíti az emésztést, oldja a görcsöket, sőt, még az enyhe hőemelkedést is megszünteti. Ráadásul a léleknek is hasznos, teaként fogyasztva segít a stressz leküzdésében, és megnyugtatja a túlfeszített idegeket.
A főzet elkészítéséhez rakj egy csészébe 2 teáskanálnyi frissen felaprított bazsalikomot, önts rá 150 ml forró, de már nem forrásban levő vizet, és 5-7 percen keresztül hagyd állni. Előtte, persze, fedd le a csészét egy kistányérral, nehogy elillanjanak a levelekből kioldódó, értékes olajok! Végül szűrd le a teát, ízesítsd mézzel, és apró kortyokban idd meg.

Petrezselyem – Kisimítja a ráncokat
A közkedvelt fűszernövény sok A-, C-, valamint E-vitamint tartalmaz, ennek köszönhetően pedig feszesíti a bőrt, és lassítja annak öregedését. Vágj össze apróra félcsészényi petrezselyemzöldet, és keverd össze 2 evőkanálnyi zsíros túróval. A szem- és szájkörnyéket kihagyva vidd fel a masszát az arc és a dekoltázs megtisztított bőrére, majd 20 perc múlva távolítsd el a pakolást egy kozmetikai törlőkendővel. A maradékot öblítsd le langyos vízzel.

Kakukkfű- Tisztít
Ez az aromás fűszernövény igazi kényeztetést biztosít a bőrnek: magas cserzőanyag-tartalma révén ismét egyensúlyba hozza a faggyútermelést, és eltávolítja a felesleges zsírt.
A tisztító gőzfürdő elkészítéséhez egyszerűen tegyél 2 evőkanál kakukkfüvet egy tálba, önts rá 5 dl forró vizet, boríts egy törölközőt a fejedre, és lehunyt szemmel kb. 20 percig tartsd az arcod a forró gőz fölé. Az eredmény: szép, tiszta és üde arcbőr!
Rozmaring – Feltölt energiával
Reggelente nehezen térsz magadhoz? A következő fürdő gyorsan feltölt energiával! Tegyél egy tálba 200 g rozmaringot, forrázd le, hagyd lefedve ázni 15 percig, majd szűrd le, öntsd a kb. 37 fokos fürdővízbe, és 10 percre merülj el a habokban. A rozmaring természetes anyagai javítják a vérellátást és a keringést, friss illata pedig életre kelti a testet és az érzékeket.
Végül egy ötlet a zuhanyozáshoz: keverj 200 ml semleges illatú tusfürdőhöz 1-2 csepp rozmaringos illóolajat. Habosítsd fel a nedves bőrön, majd alaposan öblítsd le langyos vízzel.

Menta – Élénkít
Egész nap úton voltál, és estére elnehezült a lábad? A következő gyógynövényes aromamasszázs egy pillanat alatt ismét fitté tesz! Keverj össze 2 csepp borsmenta- és 50 ml jojobaolajat, tegyél belőle egy keveset a lábfejedre és a vádlidra, majd körkörös mozdulatokkal masszírozd be a bőrödbe. Utána moss kezet, polcold fel a lábad, és lazíts így 10 percig.
A mentaolajban található mentol javítja a vér- és a nyirokkeringést, így a felesleges folyadék könnyebben tud távozni a szövetekből. – egészségtér
A természetesség híve vagyok – kipróbálom valamennyit – izgalmasnak, érdekesnek hangzik. Szeretettel, léleköleléssel:

Asajah
spirituális tanácsadó-lélekfejlesztő
tarot mester-jós – spiritiszta-orákulum
energiagyógyász
angyal-és gyászterapeuta
önismereti- és párkapcsolati tanácsadó

Internetes weboldalam, nyilvános a világhálón:
http://asajah.hu/