Légy boldog!


A félelem arra inspirál, hogy légy bátor, és állj ki magadért!

Minden igazi mester, tanító, művész egyetlen feladata, hogy megtanítson nem félni. De erre csak akkor képes, ha ő maga sem fél. A félelem sosincs hasznunkra. Az ember félve, sőt, rémülten születik a földre, végig félelemben él, ha próbálja is elnyomni, végül félelemben hal meg. Mitől félünk? A haláltól, és ezt a félelmet nem lehet legyőzni, legfeljebb elfojtani – de akkor ez betegségeket okoz, s igazolja önmagát. Nem félni azt jelenti, hogy ráébredsz arra, hogy nincs halál. Van benned valaki, aki ezt tudja, és nem fél. Elmúlni minden elmúlik, megváltozik, örökösen búcsúzunk, de nem szűnünk meg örökre. Erre rá kell ébredni. Jézus sem azt mondta, hogy „Győzd le a félelmedet” – hanem azt, hogy „Ne félj!”  Keleten ezt úgy mondták: ébredj fel! Mert most alszol, s rosszat álmodsz. – Müller Péter

Hiszem, hogy mindannyian okkal érkeztünk erre a világra, hogy minden életnek célja van. Nevetni születtünk, vagy hogy megcsókoljuk azt, akit igazán szívből szeretünk. Hogy kacagjunk, mosolyogjunk, sírjunk… túllépjünk és túléljünk – elfogadva a rosszat. Nem kell felejteni, de tovább kell lépni, menni előre, jobbra vagy balra, bármerre! Csak menni. A saját utad Te csinálod magadnak, és Te döntöd el, hogy miből építed. Én szeretetből akarom és bátorságból. Meg akarok élni minden pillanatot, amit az élet ad. A legjobb tanács, amit adhatok Neked, csak ennyi: Szeress, nevess, láss, élj – és soha ne veszítsd el a reményt.

Kívánom, hogy légy boldog,  s ragyogj –  a boldogságod bátorságot ad másoknak!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó – life coach
léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász – angyalterapeuta