Lencsemágia a bőségért!

2019-ben december 22-én 5 óra 20 perckor lesz a téli Nap-éj egyenlőség. A Nap-éj egyenlőség napja az újjászületett ‘fény ünnepe’. Ilyenkor az új kezdetekért szokás bőségszertartást végezni.

A lencse az egészség, a szépség és a bőség szimbóluma. A lencsemágia egy nagyon régi, ősi misztikus rítus – december 21-én kezdjük el a bőségvarázslat első lépését. Először is készíts el egy hagyományos lencsefőzeléket, rendesen befűszerezve, ízletessé téve – hús nélkül, így a halálrezgést mellőzzük belőle! Gyújts meg egy fehér gyertyát és gondolj arra hogy amit készítesz az bőséget, egészséget, áldást hoz számodra és szeretteid számára. (Ne nézz tévét közben, ne babrálj mással, és ne telefonálgass – szenteld magad a szertartásra, és hangolódj arra amit csinálsz.)

A lencsemágia szertartása:
Minden nap ugyanabban az időben fogyassz el két kanál lencsét – miközben az asztalon égjen egy fehér gyertya, vagy mécses(ez az angyalhívás mágiája) – ha nem egyedül teszed, hanem szeretteid körében társaságában ülitek körbe az asztalt, annál nagyobb lesz a hatása!
Az első nap: december 22. Az asztalon égjen egy szál fehér gyertya, hallgathatsz tetszés szerint valamilyen mantra zenét is. Minden érzékeddel hangolódj rá a varázslatodra: Az étkezéskor gondolj arra, hogy amit eszel az anyagi gyarapodást, és egészséget, bőséget hoz a számotokra.
A második nap december 23-án ugyanezt a szertartást elvégezheted, gondolja arra, hogy fejlődést, és egészséget, harmóniát teremtesz azzal amit eszel – a gyertyáról most se feledkezz meg.
A harmadik nap – december 24-re essen, Szentestére  – lehetőség szerint ugyanabban az időpontban, amikor az előző kettő volt – miközben étkezel gondolj arra, hogy bőséget és kiteljesedést, egészet hoz el az új időszaka.


Ez a szertartás nem egy étkezés, hanem egy Bőségvarázslat – tehát légy jelen egész lelkeddel! Lassan fogyaszd el – vizualizálni is lehet miközben eszed azt amire teremted – és a mágikus gyertyádat sose fújd el, hagyd leégni!
Csodákkal megáldott új kezdeteket kívánok Szeretettel!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó – life coach
tarot mester-jós
léleklátó médium
spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta