Ha készen állsz a párkapcsolatra, életedben meg is jelenik.

Megfelelő partnert a legkönnyebben akkor találunk, amikor nincs rá szükségünk. Hogy miért? Azért, mert a kényszerűség és a stressz…
-megbénítja az intuíciót,
-vakká tesz a kínálkozó lehetőségek és
-süketté a szíved hangja iránt.

A hozzád illő társhoz vezető út nem mindig egyenes és egyértelmű. Aki azonban meg tudja őrizni a lelki egyensúlyát, aki olyannak szereti magát, amilyen, és minden pillanatban hálás az élet apró ajándékaiért, annak…
-kiválóan működnek a megérzései,
-nyitott minden kínálkozó lehetőségre, és a néha furcsa tanácsokat adó belső hangra is odafigyel,
-még akkor is észreveszi, hogy a szíve megdobban, mert alkalmas partner tűnt fel a láthatáron, ha az illető haja nem fekete, ahogyan várta, hanem esetleg szőke.
Tehát nyitott szívvel kell járnunk a világban, máskülönben nem találjuk meg azt, aki igazán illik hozzánk. Ez már csak így van. Ezért minden pillanatban igyekezz magasan tartani a rezgésszintedet, és már jó előre a legjobb irányba terelni az életed. Tudod: minél zaklatottabb vagy, annál zaklatottabb partnert helyez kilátásba a sors. Örülj, hogy szingliként éppen van időd és alkalmad megbékélni magaddal és a sorsoddal. Ha sikerül, egyre sugárzóbbá válik az egész lényed, és egyre jobban vonzódnak majd hozzád azok is, akiknek a szívében hasonló fényesség ragyog. Így már sokkal jobb esélyed van egy élettel teli kapcsolatra.
Mindenki azt kapja, amije már van.
Szinte mindegy, hol is keresed a társaságot, vagy hogy keresed-e egyáltalán. A megfelelő társ szinte magától jelenik meg a látóteredben. Felbukkan, amint olyan tudati szintre jutsz, amelyen boldog lennél valakivel, aki olyan, mint te. Tedd fel magadnak a kérdést: ha szembejönnék magammal – úgy, ahogy jelenleg gondolkodom, érzek, és a világot szemlélem, ahogyan magammal és másokkal viselkedem -, kellenék-e magamnak, mint társ?
Gondolataink korántsem mindig olyan szabadok, mint hinnénk. Nem tudjuk rejtegetni őket, legalábbis a tudatalattink jelzéseit nem. Az alaphangulatunk érződik rajtunk, ha akarjuk, ha nem. Nem rejtőzhetünk el! A másik ember megérzi, hányadán állunk magunkkal, és ennek megfelelően reagál.
Szeresd magad, különben más sem szerethet téged!
Ha nem szereted magad, és titokban azt gondolod, hogy nem is vagy szeretetreméltó, akkor ez sugárzik belőled. Ez az üzenet jut el a többi emberhez. Ebből logikusan az következik, hogy amennyiben egy szingli párkeresés közben önnön értéktelenségét sugározza, megerősítése kényszerítő erővel fog hatni mindenkire, akivel találkozik, így hát tényleg nem fogják őt szeretni. Csakis akkor bukkanhatsz olyan emberekre, akik igazán szeretnek, ha meg tanultuk szeretni magunkat, és engedjük, hogy mások is szeressenek bennünket.
Állandóan azon fáradozunk, hogy takargassuk, milyenek vagyunk valójában, mik a gyengéink, és közben csodálkozunk, hogy senki sem szeret minket olyannak, amilyenek valójában vagyunk De hát honnan is tudhatnák, kit tisztelhetnek személyünkben, ha állandóan csak rejtőzködünk?
Valahányszor megölelsz valakit (üdvözléskor, búcsúzáskor, barátságból, vigasztalásul, gratulációképpen – vagy ha éppen nem kínálkozik alkalom, teremts egyet), gondolatban is légy jelen. Gondolj arra, hogy „mindketten méltók vagyunk a szeretetre”. Ez még meghittebbé tesz minden ölelést. Észre fogod venni, hogy megváltoznak az érzéseid: a hozzád illő társnak egyre kevesebb oka lesz elutasítani téged. Te pedig végre bízni tudsz abban, hogy minden a rendelkezésedre áll, amire szükséged van. Várj csak egy kicsit! Hopp, már be is kanyarodott a következő sarkon. – Bärbel Mohr