Tanmese – szeretet, jólét, siker

Egy asszony kijött a házból, és három hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron.
Nem ismerte őket. Így szólt:
Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok.
Kérlek benneteket, gyertek be, és egyetek valamit!
A ház ura itthon van? – kérdezték.
Nem – válaszolta az asszony. – Nincs itthon.
Akkor nem mehetünk be – felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.
Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket! – válaszolta a férj.


Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
Együtt nem mehetünk be a házba – felelték.
Miért nem? – kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: –Az ő neve: Jólét – mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta: – Ő a Siker, és én vagyok a Szeretet.
– Majd így folytatta: – Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.
A férj megörült. – Ez nagyszerű! – mondta. – Ebben az esetben hívjuk be Jólétet! Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!
A felesége nem értett vele egyet: – Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával:
Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel.
Hallgassunk a menyünkre! – mondta a férj a feleségének.
Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget: – Melyikőtök a Szeretet? Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk!
Szeretet felállt, és elindult a ház felé.
A másik kettő szintén felállt, és követték társukat.
Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert:
Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak:
Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk. Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!

Share Button