Újhold a tüzes Nyilasban.

2018. december 7. 9 óra 22 perckor érkezik az idei utolsó újhold. A mostani újhold új nézőpontok keresésére motivál. Az időszak kulcsszavai: Bölcsesség, intuíció, gyógyulás.

Mars Neptunusz együttállásban leszünk. Igen, erős, nagy energiák hatnak – akarat és lelkiség együtt összefoghat. A fontos döntéseket azonban most jobb elhalasztani és a közlekedésben is fokozottabban figyeljetek, de előfordulhatnak apróbb félreértések is, aminek esetlegesen súlyos következményei lehetnek.


Gyógyulást és tisztulást is hoz ez az Újhold nekünk.
A pénteki újholdban nagy erővel hatnak az imák, a gyógyítás és a mágiák is majd!  Meditációkkal kapcsolatba léphetünk most a felsőbb hatalmakkal. Ha elmélyülsz, spirituális útmutatást kaphatsz. Tértisztításra is kitűnő időszak. Oldásnak is nagy ideje lesz a napokban – a korlátozó mintákat végre felejtsd el, írd felül a negatív blokkokat. Oldással, blokkoldással fordulhatsz hozzám bizalommal.

Tégy egy lépést a célod megvalósítása felé!
Engedj el minden fejlődésedet akadályozó körülményt, hogy megnyílhass a jobb emberi kapcsolatok felé. Aki most indul a spirituális úton igen nagy erőt kap, szinte egy lökést  valódi  küldetése felé. Egyesek életében kihívás is érkezhet, ami pozitívan fejlődni segíthet. Légy ösztönös és bátor cselekvő – előre haladni csak erős akarattal lehet.


Az Időkapuban Hahazjah őrangyal áll.
A vénuszi Fejedelemségek karának angyala, jupiteri energiákat ural. A bölcsesség energiájával ajándékozza meg a hozzá fordulókat. “Hahazjah kérlek segíts, hogy hadd teremtsek harmóniát magamban, mert ez elengedhetetlen kötelességeim elvégzéséhez, amely nem más, minthogy erkölcsi és anyagi sikerem révén önmagamnak és másoknak is hasznára legyek.” Hahazjah a végtelen jóság hordozója, segít a gyógyulásban is. Pártfogoltja gondviselő lénnyé válhat.

Idén még a december 7. és december 16. közötti időszakban nagy erővel érdemes kérni a szerelem harmonizálást már meglévő kapcsolatokban. A megerősítő behangolásra bejelentkezni telefonon lehet.

Újhold varázslásra a sötétedési időszak a legalkalmasabb, amikor jó erős a Hold fénye, ereje és rezgése – ilyenkor az angyalmágiák is százszoros erővel hatnak. De remekül működik ezen a napon mindenféle jóslás, spirituális beavatás.

Szeretet áldás legyen veletek!

Lélekölelésem:

Asajah

spirituális tanácsadó – léleklátó médium
tarot mester-jós, spiritiszta-orákulum
energiagyógyász-angyalterapeuta

Spirituális tanácsadás Hölgyeknek:
Tarot- Útmutatás- Sorselemzés.
Energetikai tisztítások: oldás,blokkoldás.
Kapcsolat: 06202782612
Skyepon és messengeren is elérhető vagyok.

SPIRITUÁLIS TANÁCSADÁS HÖLGYEKNEK- ASAJAH STÚDIÓ